Szeretteimet gyakran idegesítem kisebb nagyobb, kéretlen ajándékaimmal, tukmált, vagy annak érzett (túl)gondoskodással. ( Tudom, ezt a gyengeségem, próbálnék „megjavulni”, egyelőre szerény sikereim vannak.) Édesanyám születésnapomra egy történettel ajándékozott meg, amiben leírja a dolog magyarázatát. Ha van kedved, olvasd!
Szerző: Fehér Györgyné Varga Mária
Egy esemény a sok közül. Éles emlékkép. A távoli szülőhely, gyermekkor, család történeteiből.
Ritkán látogathattunk haza Debrecenbe. Így az 1980-as[1] évek egyikén. Telefon híján levélváltás. „Megyünk!”. „Szeretettel várunk!”
Itthon pakolás a TRABANT-ba. A család szerény ruházata, cipője. Az Apa teljes (!!!) horgászfelszerelése, nádbot, szerelékdoboz, ami csak kell, mert otthon a familia horgászata nem maradhat el. Vittünk magunkkal szülőknek, testvéreknek, gyerekeknek személyre szóló apró figyelmeségeket.
A képen Apa és “Valóság” / Gyuszi nagybátyám egy hortobágyi süllő társaságában, valamikor a hetvenes években
Nagyon hamar eltelt az idő otthon, egy, néha két hét, indulhattunk haza.
Szülők, testvérek hozták a csomagjaikat, ki-ki a maga szívét, lelkét, munkáját. A TRABANT köré gyűlt a beraknivaló. A legnagyobb darab egy vadonatúj, forgótárcsás Hajdú mosógép Gyuszi öcsémtől, hátulra, a gyerekek közé került. Bele a gépbe egy gyönyörűszép japánkakas (!), apám szerzeménye, kötözött lábakkal. Saját csomagjaink mellett útravaló élelem, hátha éhesek lesznek a gyerekek[2]. Anyám készítette száraztészták, lekvárok, befőttek. Húgom sütötte sütemények. Félbarna kenyér, mert az kell „honvágykeltőnek”.
Pakolási nehézségek. Az Apa a szobában pihen, nyugtatja magát, nehezen viseli a csomagolással járó zűrzavart. Végül minden befér valahogy, igaz, csak a sebváltó környéke maradt szabad. Előttem, mellettem az anyósülésen kisebb-nagyobb dobozok, az ülés alatt is; mert a teljes horgászfelszerelés persze, visszafelé is utazik. A korabeli útvonal gyötrelmesen hosszú, lassú, szűkös volt a 3-as úton. Egy-egy nehézgép félórákra megakasztotta a haladást. Apa az út előtt és utána ideg-és lelkibeteg, a gyerekek hallgatnak, nem zavarják a vezetőt.
Minden simán ment, amíg a Thököly úton rá nem tértünk a macskaköves útra[3]. Akkor a jónak vélt csomagolás ellenére csörömpölni kezdtek a dunsztos üvegek. Összenéztünk. Mi lesz majd? De-megúsztuk! A Rákóczi úton az Astóriánál piros lámpát kaptunk. Lehúzott ablakkal vártuk a zöldet, ugyanígy a mellettünk lévő sáv buszának utasai. Ez volt az a pillanat, amikor a japán kakaska felrévedt a mosógépben, és érces hangján „kitett magáért”, egyre hangosabban kukorékolt. Sokan felfigyeltek ránk, „égtünk”, de a lámpa nem engedett eltűnni. Elvoltunk így egy darabig! Örökkévalóságnak tűnt! Szerencsére hamarosan hazaértünk.
„Örökség” lett aztán az így született „batyuból”! A szülők után ma mi, a valamikori gyerekek okozzuk a „kis csomag”, ”nagy csomag” utaztatásának gondját szeretteinknek.
Életem első (velencei) kis süllője és öcsém a 80-as évek elején. (Tessék összehasonlítani ezt a fotót az előző képpel!)
Te is útravalót kaptál ezzel, Fiam! Nem csak „batyut”! Ezt a csomagot adod tovább. És persze, kapsz is, mert nálunk “a hadomány az hadomány” – mondta egyszer fiad, Máté.
Kapcsolódó bejegyzések:
Önblog: „Valóság Nagybátyám” és más közlemények
Önblog 2: Káplárok és Vargák
Önblog: Decemberi gyerekek
Önblog: Apa csónakja
Önblog 3: Hogyan lettem horgász?
Lábjegyzetek:
[1] Itt édesanyám, gyanítom, rosszul emlékszik. A TRABANT (rendszáma: IF 14-63, és igen, így csupa nagy betűvel!) emlékeim szerint a 70-es évek végén egy Skoda 120-asra változott (PK 25-08) A többi autónkra nem emlékszem már így. Mindebből az következik, a „trabis” emlék 70-es évekbeli. (F.Á)
[2] Gigantikus traktára tessék gondolni-egy jelentősebb hadseregnek (+ellenfél)! (F.Á)
[3] Legendás útról volt szó! A Thököly macskakövei, hepe-hupái a kor 7-es buszával a vesekőkirázás orvosi javallatra használt eszközei voltak. Én is utaztam rajta ilyen céllal. (FÁ)
Kategóriák:1945-1989, Önblog, Emberek, Fotók, Fotók, képek, történetek, képek, XX. század
Velenceblog 
Vélemény, hozzászólás?