A Velencei tó-parti nyaralókorszak hajnala VII: Az első turista-zsebkönyv a tóról Polgárdy Géza szerkesztésében (1938.) – forrásközlés

1938-ra a tó környéke túljutott az első nagy betelepülési hullámon. Megtörtént a felvidéki bevonulás, pár hónap múlva elkezdődött a II. világháború. Polgárdy Géza (1908-1991.), a Magyar Turista Egyesület titkára, számos turistakalauz szerkesztője ekkor szerkesztette meg a tó első turista zsebkönyvét, melynek II-III. részét e bejegyzésben közlöm.

Akit Velencén túl a hazai természetjárás története is érdekel, ne hagyja ki Polgárdy visszaemlékezését (a linkről lehet elérni) sem saját, 1934-1944. közötti turistaegyesületi titkári korszakára. Ebben több szerzőtársáról, közte az általa szerkesztett füzeteket rendre illusztráló Iser Józsefről, vagy a mi könyvecskénket számos részén szerző Sujtó Béláról.

polgardy

Polgárdy Géza jóval a háború után(forrás: BME)

A tó szempontjából a könyvecske a szemléletmód és a tapasztalatok miatt fontos. Ott maradandó, amikor nem idéz, hanem a kortárs szemével leír valamit. Az első pár oldalt le sem másoltattam, annyira dühített (már bánom), de a többit itt elolvashatod!

Érdekes olvasni például a lakossággal és annak életformájával kapcsolatos óvatos megjegyzéseit. Hasznos a vendéglátóhelyek leírása. Igen tanulságos a Prohászkáról szóló betét-elsősorban a szerkesztőről árul el sokat, mert igaz, hogy Prohászka tényleg írt a tóról- viszont kellemeset alig!

A harmadik rész, ami a vízi kalauzt és a szárazföldi természetjárás lehetőségeit írja le, tartom a legidőtállóbbnak- annak leírásai miatt. Mivel a begépelésben számos esetben rövidítettem, javaslom, ha ez érdekel, ne csak az alább olvasható szöveget nézd meg, hanem EZEN A HIVATKOZÁSON töltsd le az eredeti könyv 16-57. oldalát! Itt található pl. az egyes faluközpontok rövidke leírása az akkori elnevezésekkel, valamint néhány nevezetesség felsorolása.

Óvatosan kezeld a természettudományos és történelmi szövegrészeket! Azokat néhány esetben alaposan meghaladta a szakmai fejlődés.

***

A Velencei-tó

szerkesztette Polgárdy Géza

(A kis könyv 17. oldalától. A történelmi és geológiai ismertetések nélkül. Ezek alapja részben Sédi Károly munkája, amit később külön szeretnék közölni. Részben olyan történelmi munkák, amiket meghaladott az idő.)

 

A tó jelene

Az erősen megkisebbedett tónak 25,922 km2 a területe, 2650 km a kerülete, hosszúsága 10 54 km, szélességi adatai különbözők. Nyugati fele szélesebb, Dinnyés és Pákozd között 3-30 km, Agárdnál mindössze 2-07 km. Átlagos magassága az Adriai tenger színe felett 104-576 m. A tó vize nem mély. Átla­gosan 1,20 m.

Sédi Károlynak, a tó hidrografusának — 650 mérés alapján szerkesztett — mélységi adatokat feltüntető térképéről tudjuk, hogy a tómederben 3 medencét lehet megkülönböztetni. Az Agárd-pákozdi me­dencének 1,80 m a legnagyobb mély­sége. A Gárdony előtti tisztás köze­pe táján, mintegy fél km2 területen 2 m mély a tó vize. Ez a tó legnagyobb mélysége. A gárdonyi medence azután Velence község irá­nyában nyúlik el, de másfélméteresre csökken a mélysége, A kisvelencei medence a legkisebb és legsekélyebb. A Pázmándi patak töltötte fel és iszapo­sította el a fenekét.

Pázm patak

A „Pázmándi” (Bágyom) patak és a Velencei Nagyhíd rajza

A tónak nincsenek forrásai. Másként nem is következhetett volna be az 1866-ban történt kiszáradása. Csapadékból nyeri a vizét. Közvetlenül jut beléje a tükrére hulló eső, a vízgyüjtő területére hullott csapadéknak egyharmadát kapja meg. Közve­tett módon táplálja a mind mélyebb és mélyebb részek felé tartó, lassú áramlásban levö talajvíz, valamint a beléje torkoló patakok. Az 570 km’ nagyságú vízgyűjtő terület a Mezőföld egyik részletéből, a Velencei hegységből és a túloldali Zámolyi medencéből áll. Egyetlen állandó jellegű táplálója van: a Csá­szár patak. A Pázmándi pataknak nyáron elapad a vize. Víz­hozama amúgy is eltörpül a Császárpataké mögött. A többi pa­tak pedig rövid és csak időszakosan szállítanak vizet.

A 30 km hosszú Császár patak a Zámolyi medencében szedi össze vizének túlnyomó részét. Csala után egy tektonikus ere­detű gránitkapun tör keresztül, azután kiér a hegyek közül és a Velencei-tó Ny-i végén van a torkolata. A Zámolyi medencére hulló csapadék azonban nem mindig táplálja egyformán a tó vizét. A Császárpatak vízszállítása a Zámolyi medence talaj­vizének szintjétől függ. A Velencei-tó csak akkor kaphat vizet, ha a Zámolyi medence talajvizének szintje magasabb a Csalai gránitkapu küszöbénél: Ha a talajvíz magasan áll a medencé­ben, akkor aránylag kisebb esők is megduzzasztják a patakot.

 

A május végi, júniusi tekintélyes esők pedig alig-alig emelik Meg a tó vizét, mert a lehullott csapadéknak előbb a talajvizet kell annyira felduzzasztania, hogy át tudjon lépni a gránitkapun.

patkaromai

A pátkai római gát egy darabja egy mai fotón (www.geocatching.com)

A rómaiak éles szeme felismerte a kapu jelentőségét. Gátat építettek és halastóvá duzzasztották a Zámolyi medence vizét. Az egykoron hatal­mas halastó csökevénye az a Pátkai-tó, melyet az 1808-as térképen látni lehet. A gát maradványai romokban hevernek.

A tó vízjárásán szeszélyes éghajlatunk hatását észlelhetjük. Nyáron elsekélyesedik, télen pedig, valamint a csapadékos idő­szakban megduzzad a vize. A száraz nyarat követő koraőszi hónapokban legkisebb a vízállása, azután az esőzések megindul­tával egyre jobban emelkedik, télen nincsen változás és az újabb emelkedés a hó olvadását követi. A vízszín tetőzése áprilisra esik, a tavaszutói és koranyári esőzések — az előbb tárgyalt okoknál fogva — csak kisebb emelkedést szoktak eredményezni.

A tó felszínéről naponta átlag 3.3 mm víz párolog el, tehát mintegy 10 cm a havi vesztesége.

Vízállását újabban hivatalosan is mérik. Velencén 1931-ben, Gárdonyban 1933-ban kezdték meg az adatok jegyzését. Az agárdi mérce állását a rádió is közölni szokta. Igen magas víz­állásnál a víz megközelíti az 1 métert, A nagyon alacsony vízállások pedig —5 alattiak. Természetes ingadozása +50 és – 5 között mozog.

Mérik a tó hőmérsékletét. A felszínén, valamint 1 m mélység­ben. Sekélyebb volta következtében valamivel melegebb a Bala­tonnál. A fürdőidényben 22-24°-os általában a hőmérséklete. Május elejétől október derekáig kellemes a fürdés benne.

A tó vizében tekintélyes az oldott sótartalom. Nagyobb mennyiségben szerepelnek a Na és Mg sók, viszont egészen jelentéktelen a K és Ca sótartalom. Ennek az a magyarázata, hogy az utóbbi sók kicsapódnak belőle és a fenéken ülepednek le. Szikes víznek nevezhető. Gyógyhatása olyan’, mint a konyhasós vizeknek, a bőr életműködéseire hat jótékonyan. Sótartalma miatt viszont nem lehet felhasználni az öntözésre, ennek szike­sedés volna a következménye.

A fenekén levő iszap már nem olyan szikes. Jellemző rá a bőséges szénsavas mésztartalom. A beléje torkoló vizek által hozott oldott mészsók ugyanis a szikes víz hatására kicsapód­nak és leülepednek a fenekén. Az iszapnak 15-20 cm az átla­gos vastagsága, de Ny-on a Császárpatak torkolatvidékén he­lyenként az 1 m-t is felülmúlja. Az iszap főalkatrésze a finom homok, aránylag sok (1-43%) szerves anyagot tartalmaz.

 

A víz és az iszap szerves anyagainak bomlása folytán kén- ,( hidrogén is képződik. Gázbuborékok gyöngyöznek fel a mély­ből. Szélcsend idején a víztükör közelében érezni lehet a kén­hidrogén jellegzetes szagát. A szerves anyagok bomlásának ha­tása más vonatkozásban is megnyilatkozik. A tó télen befagy, jégpáncélos, a tükre. Vannak azonban jégmentes helyei. Sokáig azt gondolták, hogy feltörő melegforrások akadályozzák meg a jégképződést. Ma már a bomlás okozta hőfejlődéssel magyarázzák ezt. Helyenkint, különösen a nádasok szélén a nádtörmelék és más szerves anyagok nagyobb mennyiségben halmozódnak fel. A beiszapolt szerves anyagok bomlása következtében hő termelődik és olyan melegre fűti a felette levő vizet, hogy a tó itt nem fagy be, hanem a halászok szerint „izzadja a jeget”. A halászember heves-nek nevezi az ilyen helyeket.

nádkúpok

Nádkúpok a tó partján

A tónak több mint 1/3 részét nádas fedi, 16 km2 területen nád­mentes a vize. A nádas a Ny-i végen borít nagyobb, összefüggő területet, mert itt — a Császár patakfeltöltő tevékenysége következtében — a nád éleviszonyainak megfelelő a helyzet. A mélység a legkedvezőbb, de a patak által szállított friss víz is előnyös a nád fejlődésére. A kedvező életviszonyok hatása nem­csak a nádasok terjedelmében jut kifejezésre, hanem a nád­szárak minőségében is.

A nádnak itt erősek és vastagok a gyökerei. Helyenkint el­érik a vízfelszínt és a kusza nádgyökerekre tapadt iszapban fűfélék telepednek meg. Érdekes a kép: pázsitos rétek a víz­tükörben. A nép lápnak nevezi ezeket a helyeket. Rálépve meg­lepetve tapasztaljuk, hogy leng, inog a talpunk alatt:Igen, mert a lápnak átlag 1 méteres a vastagsága és alatta víz következik. A lápot gyökerek horgonyozzák a talajhoz. Erős szelek alkalmával az összeköttetés megszakadhat és akkor tutaj módjára szabadon úszik a láp. Az elszakadt és a szélirányban elván­dorolt lápdarabok a tó más részébe is eljutottak.

A légi felvételű fénykép -a tó keleti felében – jellegzetes köralakú nádfoltokat mutat. Talán elvándorolt a fenék egyenet­lenségeiben megtorpant és újból lehorgonyzott lápdarabokból fejlődtek ki. Köralakjuk onnan származik, hogy a más és más irányban áramló út — az álló tárgyak köré — gyűrűszerűen szokta lerakni az iszapot. A nádasok gyarapodása tehát az új iszapgyűrűknek megfelelően köralakban megy végbe.

A nádas azonban pusztul is. Helyenkint elsilányosodott, másutt kiveszett egészen és csak a fenék éles nádtorzsái jelölik a he­lyét. (Gyökeres tanya.)

A nyaralóforgalom fellendüléséig a nád volt a legfőbb jövedelmi forrása a tóparti falvak lako­sainak. A nád nem igényel gondozást, csak le kell aratni, kévékbe kötni és a parton felhalmozni. Olyan időben ad munkát, amikor a tél a házba szorítja másutt a dologta­lanná vált falusi embereket. Akkor verik a nádat, ami­kor vastagra hízott a jég a víz fölött.

A kévéket kúpok­ba rakják. Nád­kúpok serege népesíti be a faluvégeket. A tóparti falvak képé­hez ezek a nádkúpok hozzátartoznak. A termelés felesbe megy. Fele a birtokosé, fele az aratóié. A l60-200 cm-es jó minőségű nád alkalmas arra, hogy feldolgozzák. Szövőszékeken mennye­zetnádat készítenek belőle. A tóparti állomásokról vagontételek­ben szállítják el, jó része külföldre kerül. Kocsikon eljönnek a nádért a környék és á távolabbi vidék gazdái is, különösen nyár derekán, az aratás után, amikor már van pénzük a vásárláshoz. A falumenti nádkúpok egyre kevesbednek, hogy jövő télen az újabbaknak adjanak helyet.

A tónak olyan hatalmasak a nádasai, hogy nagy kereslet ide­jén is sok érintetlen része marad. A kiterjedt nádrengeteg az otthona a tó érdekes madárvilágának.

Sujtó Béla

 

 

MADÁRVILÁG

madár1

Az utóbbi években a Velencei-tó iránt megnyilvánult érdeklő­dés madárvilágára részben káros, részben üdvös behatással volt.

 

Károsan hatott a madárvilágra az állandó zavarás, ami első sor­ban a költő madarakat, tehát a tényleges állományt érinti. A für­dőzők, de főleg a kajakosok behatolnak olyan területre is, ahol azelőtt teljesen zavartalanul éltek a madarak, viszont a kora tavasszal nem használt strandok a parti madaraknak kedveznek, és a fürdőzés bevezetése biztosítja, hogy a Velencei-tavat nem kívánják esetleg részben lecsapolni.

 

A Velencei-tó mesés madárvilága, amelyről a múlt század vé­gén Chernel István ír, ma már koránt sem olyan gazdag. De még mindig elég gazdag ahhoz, hogy a külföldi szakembereket is ide vonzza. Rendkívül ártott a tó madárvilága állományának az ú. n. „Dinnyési Fertő” néhány évig tartó lecsapolása. Azon­ban, hogy az utóbbi években ismét ráengedték a vizet, remél­hető, hogy a madárállomány is gazdagodni fog.

A külföldi szakembereket elsősorban a kis nádi énekesek vonzzák a Velencei-tóhoz. A ,turisták és nem szakemberek nehezen fogják ezeket a madarakat felismerni, ellenben hangjuk a tavaszi párzás idején annál inkább figyelemre fogja inteni őket. Egyik ilyen madár a fülemilesitke, kis barna, fején erősen feketés madár, amely késő őszig a tó mellett marad. Nádban, főleg a halászok karóihoz rakja fészkét. Így a halász-pákász nép jól ismeri és mivel csaknem egy százada az odajáró szakembe­rektől a tudományos nevét hallja, ők „melanopogony” (Lusci­niola melanopogon)-nak nevezik csak. Tüj-tüj hangja messze hallható. A másik egyszínű szürkésebb, karcsúbb kis madár, a nádi tücsökmadár, a halászok szerint „luszci” (Locustella lusci­nioides). Hangját Chernel így adja vissza: bsurrrrr. Amikor ezt hallja az ember, nem gondolná, hogy tényleg madár szól. A har­madik érdekes kis madara a Velencei-tónak a barkós cinege, amely télen is ott marad, gyűrűs példányt három év múlva is gyűrűzési helyén lőtték le.

 

Hosszú farkú, világos rőtes barna madár, fehéres heggyel, hamuszürke fejjel és a csőre tövénél, mint bajusz, fekete csík húzó­dik. Ezenkívül számos apró nádi énekes lakik még a náderdőben, amelyek közül talán még a náda­sok szélén fészkelő kékbegyet kell megemlíteni, mely színezete nevé­ben foglaltatik.

 

Mint a nádasok jellegzetes lakóit kell megemlíteni a vízi csibéket. Kis fiatal csibe nagyságú, zöldes, feketés és pettyezett madarak, me­lyek azonban állandóan a nád közt bujkálnak és csak igen ritkán ke­rülnek az ember szeme elé. A Ve­lencei-tavon három faja is él, me­lyek közül a legkisebb a tó egyik nevezetessége.

 

A nagy madarak közül a nyári ludat kell először említeni; nagyob­bak, mint a nálunk télen tömege­sen áttelelő libák. Csőre egyszínű, rózsás. Ez a madár a házi lúd őse. A zaklatást elsősorban ez a ma­dár érezte meg. Száma ma valamennyi magyarországi költő területen igen megcsappant, ezért minden kíméletet megérdemel.

 

madár2

 

Tavasszal mély, szokatlan hang hallatszik messziről, a mada­rat azonban csak a legritkábban látjuk. A dobosgém v. bölöm­bika adja ezt a hangot. Középtermetű, barnás színezetű gém, amely a nádasokat bújja. A nádasok lakója a vörösgém is, sző­kés és borvörös színek vegyülnek tollazatába. 1936-ban egy pár nagykócsag is megtelepedett a Velencei-tavon; kóborlásán többször elvetődik ide. A gém-félékkel közel rokon a kanalasgém, amely röptében könnyen felismerhető arról, hogy míg az ös­szes valódi gém behajlított nyakkal repül, addig a kanalasgém gólya módra előre nyújtja a nyakát. Színezete tiszta fehér, csőre hosszú; a végén kanál alakú kiszélesedéssel. A nádban költ telepesen. Állománya a Velencei-tavon a Dinnyési Fertő le­csapolásával tetemesen csökkent.

A ragadozómadarak közül a nádasok sasa, a barna rétihéja. Egész nap ott kering a többi madarak nagy ijedelmére a nád felett. Az utóbbi években ez a nagy fészekrabló is erősen meg­csökkent számban. Sötétbarna színéről, — amelyet fiatalabb példányokon sárgás sapka tarkít — könnyen felismerhető.

 

madár3

 

A Velencei-tó és környékének egyik nevezetessége a nagy sirály-telepei. Ezek a teher, csokoládéfejű sirályok nagy töme­gekben jelentkeznek. Télen is láthatók, azonban valószínűleg nem az itt költők, mivel gyűrűs velencei sirály Bulgáriában is megkerült. A másik sirályféle a szabad vízen úszó fészkében költ: a kormos szerkő. A fészkek telepesen úsznak a vízen. Mindkettő a rovarvilág nagy ellensége, telepei mindenkép kíméletre szorulnak, ami a zaklatás elkerülésére is vonatkozik.

 

A szerkő kisebb, karcsúbb madár, mint a sirály, szí­nezete sötétszürke, fekete fejjel.Végül nagy szám­ban költött azelőtt a Velencei-tavon a búbos vöcsök, ez a különös, a bukó életmódhoz alkalmazkodott testű madár. Hasát finom, vastag fehér apró toll borítja, háta barnásfekete. Feje körül széles barna tolldísz ékeskedik. Repülni ritkán látjuk; ha menekül, biztosabban érzi magát a víz alatt, mint a levegőben. Tavasszal különös bohókás nász­játékában gyönyörködhetünk, amint különös mozdulatokkal ker­getődznek szerte a vízen. Fészke szintén úszó-fészek. Itt kelnek ki fehér-feketén csíkozott fiókái. Száma a Velencei-tavon a kí­méletlen pusztítás következtében az utolsó években rohamosan fogyott, pedig még alig néhány éve a tó egyik legközönségesebb madara és egyúttal dísze is volt.

Végezetül tömegesen él még ma is a tavon fekete színezeté­ről és fehér hókájáról könnyen felismerhető tyúk alakú szárcsa. Tavasszal nagy lármával kergetődznek mindenütt a tavon. A tó körüli réteken, tocsogókon a bíbicek, sárgabillegetők költe­nek szép számmal.

 

Még talán néhány szóval kell jellemezni azt a madáréletét, amely szorosabb értelemben már nem a tó madárvilága, ha­nem csak vendégek a tavon: Tavasszal, amikor délről megérkeznek madaraink, nagy tömegek lepik el a Velencei-tavat és környékét is. Feledhetetlen él­mény az az ezer és ezer pajzsoscanko, amely ott űzi egymást a Dinnyési Fertő mögötti legelőn, Micsoda színpompa! Mind más és más színben pompázik. Az ennek a szalonka-félének a nevezetessége, hogy a nászruhás hímeket széles gallér-szerű tolldísz ékíti, amely minden példányon különböző színezetű. Két egyforma nem akad. Van köztük barna, acélkék, fehér stb., stb. A vízen pedig ott uszkál a kacsák tarka serege: a keskeny, hosszú nyakú, fehéres begyű, sötét fejű és szürkés hátú nyilas­ruca, amely nevét a hosszú ékalakú farkától nyerte. A kis • zsömle-sárgafejű, türkizzöld csőrű fütyülő réce, amely állandóan nyugtalanul uszkál. A zöldes szemcsíkú kis csörgőréce, és a pettyes-barnás, fehér szemcsíkú böjtiréce; a szürkés kender-magosréce stb., stb. Vöcskök közül a feketenyakú, a szürke­nyakú, a kis vöcsök is mindig megtalálható.

madár4

Ősszel a náderdő kitűnő szállása az átvonuló madaraknak. A fecskék, seregélyek nagy tömegekben szállnak be estére, hogy a nádban töltsék az éjszakát. A parton a partfutó kis szalonka-félék és lilék futkosnak eleség után. Egy-egy halászsas fehéres hasával hoz változatosságot a gazdag madárvilág­ban. A fekete barkójú vándorsólyom meg-megzavarja a bíbicek csapatait.

 

A sort a téli vendégekkel kell bezárni. Megjönnek nagy szám­ban a ludak. A vetési lúd, a fehértokájú és fekete csíkos hasú nagylilik. A szürkéshátú búvárok is megérkeznek északról, hogy hosszabb-rövidebb időt töltsenek a tavon. A téli kacsák közűt a fekete-fehér kerceréce, buksi fejével és fehér pofájával, a kontyosréce, hosszú fekete kontytollával. A kis, csak tiszta fe­hér kisbukó, kampós-fűrészes csőrével, és az acélfekete, ill. barnás fejű nagybukó. A nádban még itt marad a feketefejű; barnás testű nádisármány, ahogy a nóta nevezi: „nádi veréb”.

 

Ezzel röviden ismertettük a Ve­lencei-tó madáréletét és érthető az az igyekezet, mely arra irányul, hogy a sűrű nádrengeteget, amely Dinnyés és Pákozd közt terül el, valamint a Dinnyési Fertőt mielőbb természeti vadászterületté sikerül­jön nyilvánítani, hogy ezt a mező- gazdaságilag haszontalan területet, amely télen nádvágási alkalmat nyújt a környékbelieknek, a maga eredetiségében őrizzük meg az utó­kor részére, mint hazánk ősi jelleg­zetességének egyik utolsó marad­ványát.

 

madár5

 

A Velencei-tó állatvilága az alacsonyabb rendű állatok köréből sokkal gazdagabb, mint a Balatonban élő fauna. A Velencei-tó állatvilágának összeállításában igen jelentős szerepet játszanak a kerekes­férgek, és egy Diaphonosoma sp. nevű alsórendű rák. Az elhullott alsórendű állatok tömegei nagyban hozzájárul­nak a bő iszapképződéshez; és ennek következtében a fenékturkáló halak, mint a ponty, kárász és keszeg gaz­dag táplálékra találnak. Ezek alkotják főleg a Velencei-tó halállományát, s mint ellenségük hozzájuk csatlakozik a raga­dozó életmódot élő csuka. Mindezeket a halakat a Velencei tavon elsősorban varsákkal fogják. A varsákat az utóbbi idők­ben dézsmálja az Amerikából a század elején Európába áttele­pített és azóta rendkívül elszaporodott pézsmapocok is, amely néhány éve a Velencei-tóban nagy számban fordul elő.

 

A tó közvetlen környékének állatvilága megfelel az alföldi tavak állatvilágának. Megemlíthető a néhány centiméterre is megnövő szongáriai cselőpók és talán azt is megjegyezhetjük, hogy a hermelin, mint minden más középeurópai tónádasban, a Velencei-tó nádasában is megtalálható.

 

Kleiner Endre dr

NÉPESSÉG

 

A Velencei-tó népességét vizsgálva azonnal feltűnik az egész vármegyét jellemző aránylag gyér népesség (a megye nép­sűrűsége négyzetkilométerenként 57-5). Részben a sok nagy­birtokkal magyarázott kedVezőtlen települési viszonyokat iga­zolják az alábbi táblázat adatai is, amelyből kitűnik, hogy a szorosan vett 10 Velence-tavi, illetve tókörnyéki községben hatvan esztendő alatt mindössze 3418 főnyi szaporulat volt. A Velencei-tó teljes egészében Fejér vármegye területén fek­szik, így a tó környékének számított 10 község is mind a vár­megyében van.

 

A Velencei-tó környékének számított 10 község népességének adatai

 

1869 1900 1910 1920 1930
Gárdony 1278 1909 1889 1855 2140
Kápolnásnyék                      .. 1519 2028 2120 2311 2562
Lovasberény .. 3790 3504 3484 3320 3140
Nadap   634 684 617 628 702
Pákoz 2050 2662 2803 2737 2830
Pátka 2376 2471 2361 2376 2498
Pázmánd 1664 1726 1820 2097 2241
Sukoró  915 932 965 932 890
Velence 1818 2220 1997 2294 2603
Vereb 1061 889 818 906 917
17105 19025 18874 19456 20523

 

Ez a 60 év alatti háromezret alig meghaladó szaporodás nem sok jót mutat. A vármegye területén működő sok mintagazdaság – (ercsi, martonvásári stb.) nem tudja a szükséges mértékben fog­lalkoztatni a lakosságot s ezért a vármegye területéről a kiván­dorlás állandóan folyamatban van, főleg Budapest felé.

 

A vármegye összlakosainak a száma (1930) 230.469, ebből az adonyi járásra 42.277, a mórira -31.098, a sárbogárdira 49.502, a székesfehérvárira 57.833 és a váli járásra 49.759 lélek jutott. (1920-ban 223.198 volt a lakosság száma a megye területén.)

 

Nemzetiségi szempontból igen örvendetes, hogy bár a török hódoltság e vidéket sem kímélte és a török világot követő el néptelenedés a tó környékét is érzékenyen sújtotta, a különféle telepítések nem érintették a vidék magyarságát. A tókörnyéki 10 község közül 9 színmagyar s csak az egyetlen Nadap az, ahol túlnyomó a németek számaránya (640 német, 15 magyar lakos). Két községben viszont — Sukoró és Vereb — egyetlen idegen ajkú lakos sincs! Míg az egész vármegye területén 88,6% a magyar, addig a tókörüli 10 községben 96% az arány s a németség a vármegyei 9,5%-kal szemben itt mindössze 3,3%-ot tesz ki. Elenyésző csekély számban van még szerb és tót lakos is.

 

Vallási szempontból a 10 tókörnyéki községben legtöbb a róm. kat. (61%), azután a ref. (33-58%) és ág. ev. (1%). Az egész vármegye területén rám. kat. 72%, ref. 23.5%, ág. ev. 0-2%.

 

A Velencei-tó környéki lakosság főfoglalkozása a multban a földművelés és részben a halászat és a tó nádkitermelés volt. Szőlőművelés csak a Meleghegy lejtőin fejlődött ki. Újabban – hasonlóan a Balatonhoz – a fürdő- és nyaralókultúrával kap­csolatos idegenforgalom kezdi átvenni az uralkodó szerepet a tókörüli községekben. Mint a Balatonnál, itt is a tó D részén fekvő községek — Velence, Gárdony, Agárd — fürdőkultúrája a legmagasabb fokú, míg az É rész partmenti községeiben ­Sukoró, Pákozd stb. — egyrészt a part nádas volta, másrészt pedig a nehezebb megközelíthetőség miatt nem tudott a déli oldalhoz hasonló fürdőkultúra kifejlődni. Bár a Velencei-tó kör­nyékének községei néprajzi szempontokból azelőtt sem jelentet­tek különösebb értéket, a rohamosan tért hódító kultúra és a fővároshoz való közelsége lassanként azt a kevés értéket is pusztulásra ítélte, ami volt. A lakóházak építészeti stílusa har­monikusan beleilleszkedett a dunántúli magyar lakóházak építé­szeti stílusába. Különösebb sajátosságokat nem találunk. Ugyan­csak kevés a faragott díszítésű, vagy népművészeti motívumok­kal cifrázott bútordarab is. Sajnos, a gyári tucatmunkák itt is kipusztítottak minden művészi törekvést.

 

HALÁSZAT – HORGÁSZAT

Halászat1

A tóparti lakosságnak ősi foglalkozása a halászat. A halászat joga a tóparti bir­tokosoké, akik korábban kü­lön-külön adták bérbe víz­területüket. Később az érde­keltek tömörültek és azóta a Velencetavi Halászati Társu­laté a halászati jog. Egy bér­let a tó egész területe, nin­csenek albérlők, tehát min­den kishalász a bérlőnek dol­gozik, neki adja át, nála váltja be a fogott halat. Ez az eljárás a tó egységes, tervszerű kezelésének biztosítéka.

halászat3

A tó tipikus pontyos víz, hiszen a ponty a sekély medrű, jól felmelegedő, iszapos fenekű, vízinövényes helyeket kedveli. A hazai halfauna legkiválóbb ismerőjének, Unger Emilnek meg­állapítása szerint hazánkban éppen a Velencei-tó a legalkalma­sabb a pontyok életviszonyainak tanulmányozására.

A tó eredeti pontyállománya azonban degenerált, lassan fej­lődik és a nagyterjedelmű nádasok miatt nehéz kifogni. Ez a tény szükségessé tette a mesterséges halasítást. Amióta Tóth Kálmán és özv. Mayer Kálmánné kezén van a bérlet, azóta a Velencei-tó egyike az ország legjobban kezelt vizeinek. A szo­kásos mértéket jóval meghaladó arányban végeznek ivadék­népesítést. Évről-évre mázsaszámra bocsátanak a tóba halgaz­daságokból hozott nemes ivadékot. A kihelyezett nemespontyok a tó természetes táplálékán olyan jól meghíznak, hogy a be­bocsátáskor megjelölt és újrafogott állatok mérési adatai sze­rint nem ritka az évi 0.80-l kg-os gyarapodás. Unger Emil vizsgálataiból tudjuk azt is, hogy mivel táplálkoznak a velencei-tavi pontyok. Levéllábú rákokat — vizibolhákat (Daphnia, Chydorus sphaericus), evezőlábú rákokat (Cyclops), golyhó­szúnyog (Corethra) és árvaszúnyog (Chironomus) lárva- és bábrészleteket, valamint növényi törmeléket talált az állatok gyomrában.

ponty

A kis könyv biztosan nem a pontyokkal kapcsolatos eszmefuttatás időtállósága révén vonul be a történelemkönyvekbe, viszont jól illusztrálja az adott kor állattenyésztési elméleteinek szemléletét (A kortárs plakát nem a kis könyvből van, hanem az OSZK plakáttárából, illetve az OSZK Shopból)


A kihelyezett pontyivadékon kívül nagy mennyiségű megter­mékenyített süllőikrát bocsátanak a tóba. Ezenkívül főleg ká­rász, sügér, keszeg és csukából áll a tó halállománya.

A vízen dolgozó halászok a velencei tóra jellemző: hátul széles, igen könnyű csónakokat használnak. Ahol kicsi a mélység, ott csáklyáznak, a mélyebb helyek felett pedig eveznek. Az ülődeszka a ladik közepén van, egytollú evezővel lapátolnak. Néhány csapást tesznek a baloldalon, azután hirtelen átnyúlnak a jobboldalra és ott merítenek néhányat. Ez is velencetavi sajátosság.

A halászok nagy kerítőhálót és varsákat használnak leginkább. A kifogott halak túlnyomó része ponty természetesen.

A nyaraló és sportélet fellendülésével egyidőben nagyot fej­lődött a horgászás. Nem a partok mentén űzik itt ezt a spor­tot, hanem csónakok segítségével közelítik meg a tó belsejében levő horgászóhelyeket. Horgászó állványokat építettek egyesek az ilyen helyeken.

Évi bérlet 30 P, havi 15 P, heti 6 P, napijegy 1.50 P. Kapható minden tóparti községben, Budapesten pedig a Sporthorgász című szakfolyóirat kiadóhivatalában, Bp. VII., Király-u.

S. B.

 

PROHÁSZKA ES A TÁJ.

 

A nagy magyar püspök hamvait a közelmúltban helyezték el véglegesen az emlékére épített fehérvári templomban. Ez a ke­gyeletes cselekedet a szó és a toll embereinek alkalmat adott arra, hogy az emlékezés fényének sugárkévéjével megvilágítsák nemes alakját, hogy felidézzék nagy szellemét.

Prohászka

Prohászka, a korszak egyik szellemi vezetője (forrás: Wikipédia)

Kalauzunk sem jelenhet meg anélkül, hogy néhány szerény sort ne szenteljünk annak a férfiúnak, aki elsők között muta­tott rá a Velencei-tó értékeire. Ezt a kedves tájat nagyon sze­rette. A fehérvári püspöki palotából gyakorta ellátogatott ide, mert a munka után a természet nyújtott testi felüdülést, lelki megújulást neki.

 

A tóparton fogant gondolatainak és érzéseinek külön cikkben hangot is adott. Írtak már előtte, még többen utána a tóról, de máig is az ő költői szárnyalású sorai a legszebben csengők, az ő gondolatai a legmélyebben szántók mindezek között. A Ve­lencei-tónak ő a legnagyobb szószólója. Az ő szava a legerő­sebb bizonyságtevés a tó értékei mellett. Végighajózott az óceán beláthatatlan tükrén, de meglátta a szépet a nádasokkal foltozott magyar vízen is. Hallotta a Niagara lezuhanó vizének döbbenetes erejű dübörgését, a lelkét itt éppen az fogta meg, hogy „valami mélabús hangulat van e tájra, e csendes part­vidékre kiöntve; alszik itt minden, s a természet itt nappal is álmodik”.

Azt írja, hogy „ha ez a tó a régi Görögországban van, ott a természet álmának misztériumait ünnepelték volna a partjain, s misztikus filozófok lesték volna, el a lét titokzatosságának motívumait”.

 

„Dehát a Velencei-tó most magyar tó, s- így a magyar lélekhez is van szava, s annak azt meg kell értenie.” Hálásak lehe­tünk Prohászkának érte, hogy kifejtette nekünk, hogy mire kell tanítson bennünket a Velencei-tó.

Kalauzunk a vidékre vonatkozó tárgyi ismereteknek tömör foglalata. Aki lelkiismeretesen áttanulmányozza, mindenesetre másként látja a vidéket, mintha nélküle járna ott. De a kalauz csak hideg adatokat nyújt, amit a léleknek kell átfűtenie. Azután a kalauz nem is mondhat el mindent, mert a táj látni­valói, szépségei és értékei nem sűríthetők szavakba maradék­talanul. Sokat beszélnek — a tárgyi adatokon túl is — azoknak, akik fogékony, mélyen érző lélekkel közelednek feléjük.

A lélek pedig felel. Mindenkié másképp, aszerint, hogy miképpen vannak hangolva húrjai. — Nagy baj volna, ha valaki csak azt keresné a tájban, amit el lehet mondani egy ilyen füzetben.

Prohászka a táj bejárásához lelki kalauzt adott. Az volna a leghelyesebb, ha gyarló szavaink helyett az írását teljes egészé­ben mi is közreadnók itt. Értékmérőjéül megemlítjük, hogy eddig már háromízben került ki sajtó alól. Kalauzunk szűkre szabott keretei azonban korlátoznak bennünket és így csak Né­zetekre szorítkozhatunk. Úgy érezzük, hogy ezek az idézetek indítást adnak majd mindenkinek ahhoz, hogy a „Gondolatok a Velencei-tó partján” című filozófikus írást teljes egészében ismerjék meg.

Prohászka példát mutat arra, hogy milyen lélekkel kell a tájat szemlélnünk: „mikor csendes alkonyatban a tavon pihen tekintetünk, s lilás, bíboros láthatárnak széles medencéjében úgy villognak felénk a nádszegélyes vízfelületek, mint opál tü­kördarabok, meg kell éreznünk a lét titokzatosságát, — hall­gatóznunk kell nemcsak a vezérgundrok (sic!) rikkantására, hanem az alvó természet lélekzésének ritmusára is, s érdeklődnünk kell, hogy nem lebbenthetjük-e szét, habár csak pillanatra is fátylát, s nem követhetjük-e álmainak fonalát, mikor lábújjhegyen jár körülöttünk a sejtelem, s meghív, hogy kövessük?”

 

„Lelkemnek kell hangossá válnia a csendben, s szememnek kell látásra ébrednie ez álomban. A zajos világból kikapcsolt s itt pihenő szépségnek ingerré kell válnia, ennek az édes sem­mittevésnek teremtő vággyá és teremtő erővé kell átváltoznia lelkemben, motívumokat kell szolgáltatnia, melyekből tó, nád, berregés, azután megint csend és lilás látóhatár szellemi vilá­gommá átteremtessék: A csendes tó csak szimbóluma egy más mélységnek s egy más tükrözésnek a lélek világában, ahol azután a nádban, tóban, lilás égben jelzett szépség tisztultabb és sugárzóbb formákat ölt.”

Prohászka arra tanít, hogy meg kell éreznünk, ;,hogy a föld és ég, ez a tájék, tó és nádas csak ingerlő s izgató szer, mely arra való, hogy a lelket érintse, ingerelje és ébressze, arra való, hogy megtermékenyítse s a tulajdonképpeni emberi világ terem­tésére s kialakítására képesítse”.

 

Aki a Prohászka által színjelzett ösvényeken járja a tájat, az az emberibb emberré levés útjait járja: mert elvonatkozik az anyagi világtól és lelki világának kiépítésén dolgozik. A pro­hászkai szellemben való természetjárás tehát a lelki kultúra ki­mélyítésének iskolája.

 

Ezek az elvek pedig érvényesek „a Velencei-tó partján csak­úgy, mint a Magas Tátrán”. Prohászka írása túlnő a helyi ke­reteken és, jelentőségében megnövekedve egyetemes jellegűvé, általános érvényűvé szélesedik. Mennyire szerethette a Velencei-tavat, hogy éppen ebben a cikkében fejtette ki természetszem­léletének irányvonalait. Ezt az írást kell odaadni azoknak az

üresfejűeknek, akik még most is pocsolyának tartják a tavat, hogy meglássák belőle a lelki kincseknek mély forrását. Meg­tanulhatják belőle, hogy „van ritmus s szunnyadó harmónia mindenfelé elég; itt a tó partján is, a nádcsíkokban, az álmos felhőkben, lilás távlatokban, á víztükör- villanásaiban. Minden darab vidék csupa fény, csupa forma és alak és szín, csupa jel és jegy, mondhatom, hogy hangjegy; minden vidék tehát egy lekottázott ének. De hol az énekes? Az énekes a lélek lesz„ mely e jegyekre, az ének és öröm ez ingereire felelni tud.” Ha így vonulunk ,ki a természetbe a lét titkait megérző tisztelettel s szeretettel, s akkor a Velencei-tóparton is megérezzük a lét s az élet titkait s a lefátyolozott fölség szétlebbenti fátylát s szóba áll velünk”.

 

Ó hány olyan állandó nyaralója van a Velencei-tó partjának, aki még egyszer se járt fent a Meleghegyen és hányan vannak olyanok, akik először és utoljára fordultak meg rajta, mert állí­tólag nem láttak ott semmi különöset. Prohászka ismerte a vén Európa és az Újvilág természeti szépségeit, tisztelői feljegyez­ték róla azt is, hogy 28 ízben járt fent a lelkiszegények által annyira lekicsinylett Meleghegyen. Ennek hallatára biztosan felvetik a kérdést: ugyan mit is lehet 28-szor látni azon a vidé­ken, amely egy alkalommal se tudja kielégíteni az embert. Prohászka írásában találunk erre is feleletet.

 

Ő úgy jár mindig „a természetben, mint idegenben; idegen­ben azért„ mert folyton újat látunk, s e kimeríthetetlen bőség­től megint csak tiszteletre hangoltatunk. Az nem bánt, hogy nem készülünk el vele, sőt azon örülünk, hogy a világgal s léttel el nem készülhetünk soha; nem készülhetünk el pedig vele nem a világ, hanem a lélek mélységei miatt. Folyton új meg­látások, új megérzések, új sejtelmek, új énekek fakadnak a lélekből,- s nem éri be azzal, amit egyszer már meglátott és meg­érzett. Folyton újra meg újra alakít és alkot, mert az ő világa az ő akciója.”

 

– Prohászkát a természet méla csendje ihlette meg, amikor .e sorokat írta: „Mily sajátságosan csendes s titokzatos világ ez a Velencei-tó„ ez a hangtalan magány a partokon, hól legelő váltakozik tarlóval s szürke szántással…” Ma már más a világ itt. A csendet nyaranta az élet örömteli zaja veri fel. Ez a zaj nem bántó, Ő örülne a legjobban ennek, hiszen 1912-ben azt írta, hogy „a Gárdonyban megálmodott nyaralók helyett deszka­kalibák gunnyasztanak – a parti sárban, ahol eladják a parti nádat           Milyen örömmel simogathatta szemét később a — háborút követő időkben épített — nyaralóházakon. Csak a kezdő lépéseknek volt a tanúja, a 30-as- évek amerikai iramú fejlődé­sét már nem érhette meg. Ha a tóparti síkon most tekintene nyaralók szakadatlan sorát látná a deszkakalibák, tarlók, szürke szánták helyén és hogy elgyönyörködne jó­ságos szeme a tó szürkés vizét pásztázó vitorlások széldagasztotta, hófehér függönyeiben. „A vízen- nem jár gőzhajó” most sem, talán nem is fog járni soha, helyette hullámfodrokat keltő, berregő motorcsónakokat látna és hallana.

 

Tudjuk, Ő örülne a legjobban annak, hogy a város felfedezte a tavat. A tó híveinek népes tábora szemlátomást gyarapodik, reméljük, hogy sokasodásukkal a város lélektelen lármája nem költözik ki ide és nem fosztja meg — Prohászka által megéne­kelt — varázsától a tavat. Ha a tájat felkeresők Prohászka nyomdokain fognak járni, ha követői: az írás holt betűit életté teszik, akkor a „természetnek békéjét itt nem zavarja semmi” továbbra sem és a tó partjáról visszatérők, mint testileg fel­frissült, lelkileg elmélyült, igazibb emberek térnek majd vissza a városba.

 

Sujtó Béla

 

 

Közlekedés.

Vasút. A Velencei-tó a déli pályaudvarról kiinduló nagykani­zsai vasútvonal mentén fekszik. A vasútvonal közvetlenül Kápol­násnyék után, Kisvelencénél éri el a tavat (47 km) és egész végig közvetlenül a tó partján futva Dinnyésnél (57 km) hagyja el a tavat. E vasút azelőtt a Duna—Száva—Adria (előtte Déli) vasúttársaságé volt, Megnyílt 1861 április l-én. 1932. július 1 óta a MÁV tulajdonában van.

 

Eleinte a vasúttársaság nem sok figyelmet fordított a Velencei-tó közlekedési viszonyaira s a Balaton mellett a Velencei-tó közlekedése bizony csak másodrangú kérdés volt. Az utóbbi évek nénii enyhülést hoztak úgy a menetrend, mint a díjszabás tekintetében, bár még mindig túlságosan drága a közlekedés ahhoz, hogy a fővároshoz való aránylagos közelsé­gét tekintve, a főváros frekventált kiránduló helye legyen.

 

A személyvonatok 1 óra 20 perc alatt érik el a Velencei-tavat (Velence 48 km), a gyorsvonatok nem állnak meg velencetavi állomáson. A nyári időben kb. 20-24 személyvonat közlekedik a tó mellett vasárnaponként. A vasútvonal egyvágányú; a máso­dik vágány jelenleg építés alatt van.

A MÁV a velencetavi forgalomban sok kedvezményt és újí­tást léptetett életbe az utóbbi időkben, ezek közül leglényege­sebbek a mérsékeltárú menettérti jegyek. Ezek:

 

közl2 közl1

 

Autó. A Velencei-tó mellett vezető műút, – a balatoni műút – egyike a legkiválóbb magyar autóútnak. Még csak pár év­vel ezelőtt is a tó É partján – Sukoró, Pókozd – régi római kori nyomvonalon vezetett keresztül az autóműtút, 1934-35-ben azonban áttették a tó D partszegélyére, így az autóforgalom középpontjába került. Ez adott lendületet a Velencei-tó parti fürdők fejlődésének is.

 

Autóbuszközlekedés nincs még sem a tómenti községek kö­zött, sem távolabbi viszonylatban. Pedig egy menetrendszerű autóbuszjárat nagy hiányt pótolna s főleg az É part községei látnák ennek nagy gazdasági hasznát. Egyedüli autóbuszjárat, mely érinti a Velencei-tavat, a Budapest-Veszprém-Grác autóbuszjárat.

 

Hajózás. Velencetavi hajózásról ma még alig lehet beszélni. Nagyobb hajózási forgalomra a tó csekély mélysége miatt nem is lehet számítani, a D part fürdőközönségének a kirándulási lehetőségei végett azonban kívánatos volna a D és É part kö­zötti rendszeres kompátkelés mielőbbi megindítása. Ezáltal nem­csak a Velencei hegyek turista kultúrája lendülne fel, hanem a vasúttól távol eső Sukoró, Nadap és Pákozd is jelentősebben bekapcsolódhatna a vasútforgalomba.

 

Irodalom.

Bezdek József: A Velencei-tó. Székesfehérvár, 1934.

Horváth. E. János: A Velencei-tó és környéke. – Turista Köz­löny, 1908. évf. 224. old.

Kogutowicz Károly dr.: Dunántúl és Kisalföld. Szeged, 1930. Kertész Róbert: Velencetavi vitorlázás. – Tükör, 1935. évf. 7. sz. Marosi. Arnold: A pákozdvári őstelep. – Ifjúság és Élet, 1926. Marosi Arnold: A Velencei hegység. – Ifjúság és Élet, 1928. Marosi Arnold: Az ősember lakóhelye hazánkban. -Magyar

Földrajzi Évkönyv, 1927. 234. old.

Polgár Iván dr.: A Velencei-tó. Székesfehérvár, 1914.

Prohászka Ottokár: A Velencei-tó partján. — Élet, 1912.

Prinz Gyula dr.: A Velencei-tó. – Turista Közlöny; 1905. évf. Radetzky Jenő: Kormos-szerkők a Velencei tavon. – Természet, 1937. 208. old.

Rüblein Richard dr.: Velencei hegység (Vulkánosság a magyar középhegységben). Budapest, 1908.

Sédi Károly: A Velencei-tó vízrajza. – Vízügyi Közlemények, 1936. évf. I-III. füzet.

Sédi Károly: A Velencei-tó. – Búvár, 1937. évf. 609. old. Szabó Károly: Adatok a Velencei-tó fizikai földrajzához. ­Földrajzi Közlemények, 1933. évf. 17. old.

Szabó Károly: A Velencei-tó vízgyűjtő ter,ülete. – Vízügyi Közlemények; 1934.

Szőts Jenő: A Velencei tavon. Turistaság és Alpinizmus, 1929. évf. 238.

Schafarzik-Vendl: Geológiai kirándulások Budapest környé­kén. 1929.

Temesi Győző: A Balaton öccse. – Ifjúság és Élet, 1930. évf. Thaisz Andor dr. és B. Sigray István: A Velencei-tó. 1937. Tóth Aurél dr.: Adatok a Velencei hegység morfológiájához. – Földrajzi Közlemények, 1932. évf. 48. old.

Tóth Aurél dr.: Idegen világ Magyarországon. – Magyar Fürdőélet, 1932. évf. 4-5. sz.

Tóth Aurél dr.: A gránit morfológiája. Budapest, 1932. Vendl Aladár dr.: A Velencei hegység geológiája és petrografiai

viszonyai.-M. kir. Földtani Intézet 1914. Évkönyv. XXII. kötet, 1 füzet.

Vendi Aladár dr.: A Velencei hegység geológiai és petrografiai letes földtani vizsgálatokról. – M. kir. Földtani Intézet évi Jelentés, 1911. 40. old.

Vigyázó János dr.: A Velencei-tó. – Turistaság és Alpinizmus, 1912. évf. 375. old.

Votisky Antal dr.: A Velencei-tó problémái. -. Magyar Fürdő, élet, 1934.

Zsembery Gyula dr.: Gondolatok a Velencei-tó partján. – Tu­risták Lapja, 1932. évf. 171. old.

 

 

 

A VELENCEI TÓ VÍZI KALAUZA

A tavat legjobban a kajakos tudja érté­kelni, mert ezzel a sporteszközzel lehet a leg­jobban bejárni, megismerni. A jól kormá­nyozható, csekély merülésű keskeny kajak­kal lehet a legkönnyebben és legügyesebben mozogni a tó nádasos útvesztőiben: a ma­gas náddal határolt sikátorok, az alacso­nyabb nádszegélyű csapások és a tisztáso­kat összekötő rövidebb kapuk területén.

 

Kivált vasárnapokon, vitorlával felszerelt kajakok egyre sűrűbben láthatók a tavon. A Duna ugyanis csak nagyritkán alkalmas a vitorlázásra, a hátizsákkajakkal rendelkező budapesti sportembereknek pedig nem probléma a fővároshoz legközelebb eső állóvíznek, a velencei-tónak felkeresése. Csónakját kézi poggyászként szállítja a vasúton. Dinnyés kivételével az összes állomáshoz közel esik a tópart. A gyepes térségek kiválóan alkalmasak a csónakok összeállítá­sára. Aki pedig több vasárnapon át akar vitorlázni a tavon, an­nak nem kell minden esetben hazavinnie csónakját, mert a gár­donyi Sirály-fürdő színjében heti 1 P díj ellenében elraktároz­hatja. Ez esetben a fürdő zárt területén rakhatja össze és szed­heti szét a csónakot. Kajakvitorlázásra a tó tisztásai (nyílt víz­tükrök) rendkívül alkalmasak, évek óta hagyományosan meg­rendezik itt a kajakvitorlás-versenyeket.

A légi felvételek alapján készített kiránduló, illetőleg vizi­sporttérkép igazán kitűnő útmutató a kajakos kezében. Csónak­kirándulásoknál nemcsak a nádasok alakjára és a víztükrök ki­terjedésére kell figyelni, hanem a tavat koszorúzó hegység ma­gaslataira is, mert jó tájékozópontokat nyújt.

Olyan túraleírásokat, — mint amilyeneket a továbbiakban a Velencei hegység útjairól ad a kalauz — itt nem közölhetünk. Hiszen a hegységben jól kitaposott, határozott utak vezetnek. A tavon ellenben céltalan volna az effajta útleírás. A- szeszélyesen elhelyezkedő nádfoltok miatt a túrák variálására tág lehetőség nyílik. A vízen nem is lehet olyan pontosan rögzíteni az útvonalak egyes pontjait, az egymás után következő nádcsoportok nem jellemezhetők szavakkal olyan könnyen, mint a száraz­földi utak egyes állomásai (tereptárgyak, felszíni formák).

Wenckheim

 

Gárdonyt, a tó legnagyobb fürdőtelepét vesszük kiinduló­pontnak, kajakunkon körüljárjuk a tavat és azokról a pontok­ról szólunk részletesebben, melyek kisebb önálló kirándulások céljai is lehetnek.

  1. A tó keleti része. Tájképi tekintetben a tó keleti része nyújt többet. A hegység keleti része a legmagasabb, másrészt a he­gyek itt formásabbak, mint nyugaton, Velence felé a Tizedes ta­nyán keresztül vezet az út. A velencei és kisvelencei vasútállo­más között az alacsony part megfelelő vízállásnál alkalmas a táborozásra. A Fürdető nevű tisztásról nagyszerű kilátás nyílik. A vízről a Meleghegy és társai szinte magasabbnak tűnnek a valónál, a Csúcsos-hegy pedig olyan formát mutat, mintha tűz hányónak lenne a kúpja. Szép a közvetlen közeli kép is parkok­kal övezett csinos kastélyaival. A hosszan elnyúló községet nem kísérhetjük a vízen, mert a Papkert-alja nádasa a Templom­tisztás felé terei. Itt már ízelítőt kapunk a tó útvesztőiből. Majd kapuk vezetnek ki a Felső-tóra. Itt már nem olyan magas a part. A falu nyugati végénél levő öböl jó táborozóhely.. A Velen­cei-tópart általában fátlan és kopár. Itt ellenben fűzfák árnyéká­ban verhetünk sátrat. Ha á kerítés előtti térséget — még el nem adott — nádkúpok foglalnák el, akkor a kerítésen túl is sátrat üthetünk, ha engedélyt szereztünk erre.

Kisebb nádasokkal foltozott hosszú tisztáson, a sukorói or­szágúttal párhuzamosan haladunk tovább. Ha Sukorót a víz felől akarjuk megközelíteni, akkor a kis Ördöghegyet és a falu nyugati sarkát kell szem előtt tartanunk, mert annak irányában vezet ki a Nagy-tisztásról egy széles nádutca a partra. Haltar­tók, kiakasztott varsák, kiteregetett hálók jelzik, hogy halászok kikötője ez a hely. Később feltűnik a balra eső halászkunyhó is.

madár6

 

A kajakos a halászok iránti megbecsüléssel lépjen a partra itt. Távol­létükben kíváncsiságból se nyúljon hozzá az eszközeikhez. Gondoljon arra, hogy milyen vesződséges, sok időt és türelmet igénylő munkát és milyen szerény keresetet jelent ez a foglalkozás ezeknek a szegény embereknek. Gondoljon arra, hogy a halász azelőtt zavartalanul dolgozhatott, most pedig megelevenednek a vizek és mind több és több azoknak a száma, akik pusztán szórakozásból járják a vizet. Ne lepődjünk meg azon, ha bizalmatlanok velünk szemben és nem engednek fel mindjárt az első szóra. Sok keserű tapasztalat magyarázza ezt. A vérbeli, komoly sport­embereken, a természetet szerető, ideális lelkületű egyéneken kívül olyan elemek is eveznek a vízen, akik nem tartják tiszteletben a halászok érdekeit. Vannak akik puszta kíváncsiságból megnézik a vízbe helyezett varsákat, nem gondolnak arra, hogy szakértelem híján nem tudják ugyanúgy visszatenni és ezzel fogási lehetőségtől fosztják meg ezeket a derék embereket. Sokkal sajnálatosabb, hogy vannak ‚olyanok is, akik dézsmálási célzattal emelik ki a varsákat, sőt fel is törik a haltartókat. Ily esetben nemcsak az elvitt egy-két hallal károsítják meg a halászokat, mert a hozzá nem értés következtében rendszerint a többi hal is kimenekül a tartóból.

 

Minden jóérzésű csónakázónak erélyesen fel kell lépnie ezekben az esetekben. A tudatlan kíváncsiskodót figyelmeztetni kell a káros követ­kezményekre, az ártani akarót pedig fel kel jelentenie (csónakszám fel­írása). Ha mindenki így járna el, akkor féken lehetne tartani és lehetet­lenné lehetne tenni az ide nem való káros elemeket. Ezzel biztosítani lehet majd azt, hogy a kajakosok, de általában a csónakázók és halászok között nem lesz még olyan látszólagos érdekellentét se, mint amilyen a hegyek között merült fel a vadászok és a komoly turisták között éppen a fegyelmezetlen kirándulók miatt. Ismerve a mind sűrűbben felmerülő panaszokat, a békés jövő érdekében foglalkoztunk csupán ezzel a kér­déssel, mely szorosan véve nem is tartozna ebbe a fejezetbe, hiszen a sportolás és a sportember fogalmától távol esnek ezek a visszásságok, de éppen a tettrekész sportemberek lehetnek a legerősebb őrei az ősfoglalkozást űző halászok és a szórakozást kereső nyaralóközönség békéjének.

 

Nemcsak a széles nádutcán, hanem a keskenyebb csapásokon is meg lehet közelíteni a partot, de ez már nehezebb. A halász mindjárt a jég felengedése után, a csónak farából, rövid kaszá­val vágja ezeket a csapásokat. Úgyszólván minden szálat külön-külön nyes le. A keskeny vízvonalak a csapásokon tesznek jó szolgálatokat, itt szokták elhelyezni a varsákat. Ittjártunkban gondoljunk arra, hogy olyan ösvényeken járunk, melyet két keze fáradságos munkájával vágott ki a halász.

 

  1. A Pákozdi-sziget környéke. A Velence-tavi kirándulások legkedvesebb célpontja a Pákozdi-sziget. Zsembery Gyula, a Magyar kajaksport úttörője -a Turisták Lapjában — méltán nevezi meseszigetnek. A Mészeg-hegy folytatásában még egyszer felbukkan itt a hegység mélyre süllyedt őskőzete. A púposhátú ­szigetet vékony talajtakaró fedi. Hamar kőzetet ér itt a levert táborcövek. A szigetet ugyanis táborozási célzattal szokták felkeresni. Azelőtt komoly, feladat volt a megtalálása Mert csak -a most istállónak használt halász-kunyhó volt rajta. 1934-ben egy vállalkozó szellemű ötletes. halász-mester halászcsárdát épített rajta. Megközelítésének az a titka, hogy kelet felől jőve, kissé túl kell evezni a ház vonalán és széles nádutcán kell megközelí­teni. Aki korábban kezdi meg a bekanyarodást és egyenesen a ház irányában halad, az a tisztások vé­gén sikátorokat talál. Ezekben ke­serves az előrehaladás. Ha azután észreveszi, hogy útja rossz irányba kanyarodik, fordulnia kell, de csak a kiszélesedő részeken, a köpük­ben nyílik alkalom erre. Vesződsé­ges munka árán a sziget keleti fe­lét sikátorokon, is meg lehet közelí­teni, de ez a csörtetés a csónak­nak se tesz jó szolgálatot, a vízben levő nádtorzsák felsérthetik a fene­két. Aki tehát túl korán kezdte a kanyarodást és sikátorok elé érke­zik, meg se kísérelje a behatolást, hanem térjen vissza és haladjon addig nyugat felé, amíg a sziget felé vezető széles utat nem talál.

 

Különben itt már táblákkal ellátott karójelzés várja. Sajnos, vandál kezek ezekben is kárt tesznek és így a csárdatulajdonos új jelzésmóddal kísérletezik. A nádszá­rakra hintett fehér mészpermet mindenesetre megfelelőbb lesz. Ezzel a sziget megközelítése tovább egyszerűsödik. A vérbeli természetjáró nem örül túlságosan ennek, mert eddig éppen az volt a sziget egyik vonzóereje, hogy próbára tette az embereket. Aki feladatát megoldotta és megtalálta, annak öröm volt partra lépnie. A szigeten a fáradt vízi vándort kezdetleges kút várja, de inkább a halászcsárdát keresik fel, ahol ital, étel, főleg min­dig friss hal áll rendelkezésre. A sziget egyébként gyalogkirán­dulások kiindulópontja is lehet, mert alkalmas vízállásnál száraz lábbal kelhetünk át a partra.

Találni a tavon más szigeteket is. Gyönyörűen zöldel rajtuk a fű. Ezek azonban nem valódi szigetek, hanem lápok. A füves terület úgy keletkezett, hogy néhány m2-nyi területen kiirtották a nádast, itt azután egyedül fű nő. Halászok szoktak pihenni és dolgozni itt, nádból kunyhót-is építenek az ilyen helyeken. A kajakos csak rövid pihenőre telepedjen meg rajtuk, éjjeli tanyának semmi esetre se alkalmasak.

 

  1. A tó nyugati része. -A Pákozdi-Szigetről a Mély-vízen, a Vendel-tisztáson, Lányi-kapun keresztül a Lányi-tisztásra ju­tunk. A nyugat felé eső terület a kisebb-nagyobb tisztások, kapuk és sikátorok valóságos útvesztője. Kitűnő természetjárónak kell lennie annak, aki ismételten meg tudja találni ugyanazt az út­vonalat. A legutolsó tisztásnak Belsőéri-tisztás a neve. Ha a Lányi-tisztásról a Pöce-sarkon át akarjuk megközelíteni, akkor a Feketevíz nyugati végénél egy mozgó lápdarabot találunk. A váltakozó szél ezt ide-oda dobja és egyszer az egyik kaput, máskor a másikat zárja el.

 

Még a helyzetet ismerő halászokat is megtréfálja és így nem találják meg mindjárt a keresett utat. A Belsőéri-tisztás elérése a legkomolyabb feladatok közé tarto­zik. Itt a magas nádas miatt alig-alig látszanak a hegyek, a tájékozódás nehezebb, az iránytartásra kell különösen figyelni. Az előrehaladás is körülményesebb. Békanyálasak, hínárosak a vízrészletek. A szűk sikátorokban az evezés nehéz, az ember alig ismeri meg a térképjelölte részleteket. Akinek alkalma van itt a halászokkal való beszélgetésre, az meglepődhetik nagyszerű helyismeretükön: külön néven nevezik a tisztásokat, utakat, nád­csoportokat. A térképen nincsenek is feltüntetve mind ezek a nevek. Bezdek József gimnáziumi igazgató, a Magyar Turista Egyesület Székesfehérvári osztályának volt vezetőtagja, a tó lel­kes propagálója gyűjtötte és tanulmányozta a halászok ajkán élő elnevezéseket.

 

A Belsőéri tisztás nevezetes pont, mert ez a végpontja a tavi kirán­dulásoknak, másrészt kiindulópontja a tóból induló vízi-túráknak. Itt kez­dődik az az 1937-ben létesített csatorna, mely a tó vizét szabályozó zsilipes bukógáthoz vezet (térkép nem tünteti fel). Aki nem bízik tájékozódó képességében, meg is jelölheti az idevezető utat, hogy könnyen vissza tudjon találni. Színes szalagokat használnak ehhez. Néhány nádszárat összenyalábolnak és ezt kötik meg.

madár7

 

 

A Belsőéri-tisztásról kerülő úton a dinnyésiek kikötőhelyéhez, a 105-2 ma­gassági pontnál levő Délő-tisztáshoz is eljutunk. Körültekintő figyelmet igé­nyel, tekintettel arra, hogy kerülővel halad az út. Néha biztos támpontot ad a fel-feltűnő templomtorony. A hely sátorozásra is alkalmas. Dinnyési sűrű nádas zárja el a tótól, azért nem tud a többi telepekkel együtt fejlődni. A következő sátorozó hely a 109. számú vasúti őrház közelében levő Cigány­tanyánál van, de szintén csak alacso­nyabb vízállásnál használható. Agárd­nál nádmentes a part, a fürdőtelep két végpontján találni sátorozóhelyeket. A Határi-nád megkerülésével Gár­donyba érünk vissza.

 

  1. Távolabbi kirándulások. Aki a ma már lecsapolt, de a Velencei-tó területével és történetével szorosan összefüggő – a földrajzi részben behatóan ismertetett — vidé­ket is meg akarja ismerni, az evezzen végig a Dinnyés-kajtori csatornán. Az 5161-es katonai részletes térképet használjuk a felkeresésénél.

 

A Belsőéri tisztásból kivezető csatornán haladunk a zsilipes bukógátig. Kikötés jobboldalt, átmegyünk a hídon és baloldalt fektethetik vízre a csónakot. Közelben a hajdani Nádas csárda épülete, a székesfehérvári káptalan borainak korlátolt kiérésével. A víz a vasúti hídig jól halad, utána az esés hirtelen megcsökken. A csatorna az egykori Nádas tó közepén vonul. Eleinte jól látható a kiszárított tófenék a határoló domboldalak­kal és Börgönd pusztával. Majd magasodnak a partok, ezután csak a levezető árkok bevágásaiból van kilátás. A lassú víz­folyás miatt a csatornában gazdag vízinövényzet vert tanyát. Évente rendszeresen tisztítják, de az irtást megelőző időben na­gyon akadályozzák az előrehaladást. Seregélyes után gyorsul a folyás, megritkulnak a vízinövények. Egy kanyargós, természe­tes völgyben haladunk. A magas partok miatt a Háromág völgy oldalai sem bontakoznak ki teljes egészükben. Belsőbáránd után kiszélesedik a völgy és a csatorna a hajdani Kajtori-tó hosszú­kás síkján vezet tovább. Bodakajtornál a levezető árok bevá­gása szép kilátást enged a dombra épült tanyára és a parkkal övezett Kálmán Mihály-féle kastélyra. Aba község vonalában végződik ez a szakasz. Az íves téglahíd után szűkül és sekélye­sedik a meder. A vasúti állomásra vezető hídnál állanak meg azok, akik haza akarnak utazni. Vigyázni kell, mert kőtuskók­kal borított a part és a mederben is vannak legurult kövek. A Belsőéri tisztásról az út eddig 20 km, időtartama 3.5 óra ké­nyelmes evezéssel. Budapestre székesfehérvári vagy sárbogárdi átszállással lehet utazni. A túrát csak akkor tehetjük meg, ha a tóból elegendő vizet engednek a zsilipen és csak akkor élve­zetes, ha kiirtották fent a vízi növényzetet. A dinnyési zsilip-, illetőleg csatornakezelőnél kell érdeklődni. Levélben való tuda­kozódásnál mellékeljünk válaszbélyeget.

 

Aki hosszabb túrát óhajt tenni, annak tudnia kell a tovább­vezető kiscsatorna vízállását is, mert a sárkeresztúri szakasz vízállása nemcsak a tóból eresztett vízmennyiségtől függ, hanem erősen befolyásolja a Sárvíz (Nádor csatorna) is. A Dinnyés­kajtori csatorna teljes hossza a Sárvízig kereken 26-5 km.

  1. Velencei-tó – Csatorna – Duna. A teljes csatornán akkor evezünk végig, ha a Duna vagy a Balaton felé igyekszünk. A leghálásabb a Duna felé vezető túra, mert végig árral halad a csónak. A Sárvíz csatorna tájképi tekintetben alig nyújt vala­mit, mert legtöbbször nyílegyenes szakaszokon fátlan, magas partok között evezünk. Sióagárd község alatt a Sión haladunk tovább, majd a Bogyiszlói révnél elérjük a Holt-Dunát. Szép erdőszegélyes vízvonalon vezet a további út ki a Nagy-Dunára.

A kiscsatorna torkolatától a Nagy-Duna mintegy 100 km távol­ságra van.

 

  1. Velencei-tó—Sárvíz—Balaton. A Balaton úgy közelíthető meg legelőnyösebben, ha a Sárvízen leevezve Pál fa vonalában kiszállunk és 1 km-es szárazföldi szakaszon átvisszük, vagy kocsival átvitetjük a csónakokat. A további út a Sión vezet fel­felé Siófokig. Távolsági adatok: Kiscsatorna torkolat—Pá/fa 34 km. Pálfa–Siófok 60 km. Az út fordítva is megtehető. Így rendezte meg 1938-ban a Velencetavi Országos Szövetség pün­kösdi Balaton—Velencetavi túráját és távversenyét. Bármilyen irányban tesszük meg az utat, mindkét esetben 60 km-t evezünk árral és ugyanannyit ár ellenében.

S.B.

 

 

reklám

 

         A VELENCEI HEGYSÉG KALAUZA
A) Meleghegy vidéke

 

Nemcsak a Velencei-tó északi részének, hanem kétségkívül az egész Velencei-tónak legérdekesebb és legértékesebb területe a Meleghegy vidéke. Bármelyik hegységünk szépségével vetekedő Meleghegy vidék azonban talán egyike az ország egyik legis­meretlenebb részének, mely nemcsak a tó fürdőközönsége, hanem még a vérbeli turisták jó része előtt is ismeretlen terület. Része van ebben az aránylag nehéz és kissé drága megközelítésnek, de részes ebben az a körülmény is, hogy az egész Meleghegy­től É eső rész vadaskert s mint ilyen, az egész kerítéssel van körülvéve.

 

A Meleghegy vidéke pedig nagyon szép és kedves. Az egész vidék — az alacsonyságát tekintve is — sok szépet és válto­zatosságot nyújt a turistának. Számtalan zegzugos vadász­ösvény, tarka virágos rét, csalit és rejtett vadcsapás teszi vál­tozatossá a terepet s órák hosszat lehet bolyongani e csoda­szép ápolt vadaskertben anélkül, hogy a vidék megismételné önmagát.

 

A Nadap—Sukoró vonaltól északra fekvő vidéket lehet a legértékesebb túraterületeknek számítani, mely elhúzódik egé­szen Lovasberényig. A Meleghegy vidékétől DNy fekvő rész már kevesebb látnivalót nyújt a turistának: a kopár, nagy­részt legelőkből álló dombok messze elmaradnak a Meleg­hegy vidékének szépségétől úgy tájképi, mint geológiai vonat­kozásban.

 

  1. Kápolnásnyék (114 m). A Velencei-tó keleti végénél, Ve­lence és Kisvelencével tőszomszédos nk. a székesfehérvári járásban. Lakóinak a száma 2562. Színmagyar község (2532), kevés német (26) és szerb (2). Róm. kat. 1604, ref. 794 és ág. ev. 37 lakos.

 

vörösmarty

A vasútállomásról a Fő-utcán megyünk be a községbe. Az út j. oldalán elhagyva a temetőt, b. a rám. kat. templomot talál­juk, (Ép. 1937-38, felszentelve 1938 június 26-án:) Beérve a községbe a csendőrlaktanya, a gróf Ambrózy kastély és a köz­ségháza után a Kenessey Kálmán-térre érünk. A szép, rende­zett téren áll a hősök emléke (a v. á. -tól 18 perc): A Kenessey-­tér után találjuk a postát. Itt a kereszt úton b. térve (j. Pázmánd és Vértesacsa félé) van a ref. templom (orgonája készült 1872, Szalay Károly) és elemi iskola (1929) s tovább a vasúti sorompón túl j. szép kertben Vörös­marty Mihály szülőhá­zához érünk. (A postá­tól 10 p.) A Vörösmarty ház falán hatalmas fe­kete márványtábla örö­kíti meg a nagy költő emlékét. (Állította a Székesfehérvári Vörös­marty Kör 1900 dec. 1-én a költő születésé­nek százéves évforduló­ján.) A ház oldalfalán régi emléktábla van.] Visszatérve a község fő útvonalára, a posta után 6-7 p. mulya a község végére érünk. (Itt fasor végén Balassa Antal régi síremléke.) Az út itt b. Gárdonyba vezet (5 km), míg a14 útvonalon 15 p. alatt Velencére érünk.

 

  1. Velence (114 m) nk. a székesfehérvári járásban. A Velencei-tó É s ÉK felén terül el s az egybeépült Kisvelencével mintegy félkör alakban öleli körül a tavat. 2603 lakos, mely­nek nagyrésze (2572) magyar, el­enyésző csekély a német (22). Róm. kat. 1682. ref. 872. ág.ev. 22.

Kisvelence állomásról elindulva a tó partján megyünk egy ideig s közben a szép Meszleny és gr. Wenckheim kastélyokat érintjük. Beérve Velence főutcájába a községháza után (falába márványtábla a világháború hősi halottainak az emlékére) azután a ref. elemi népiskola, a róm. kat. fiúiskola után az út közepén találjuk a régi rk. templomot. A templom előtti kereszt utcában j. van a ref. templom s a ke­reszt út a régi balatoni országútnál ér véget. (Itt, szép árnyas parkban áll a Gschwindt kastély.)

 

Velence egyes kutatók szerint már a római korban lakott hely volt, Floriának nevezték. Bonfini Venetiának nevezi és szintén a rómaiak településének tartja. A név bővebb elemzését egyébként lásd a Földrajzi viszonyok-c bevezető részben. Először Mátyás király 1469. március 18-án kelt oklevelében szerepel, mint velenczei Bóné Mózes család tulajdona. 1521-ben a baracskai Pálffy család a tulajdonos. Később a Baranyai és Somogyi családok, majd -1541-ben-Székesfehérvár város a tulajdonos. II. lajos özvegye, Mária királyné Révay Ferdinándnak adományozta. A Pettendy, Fintha, Balassa, Kovács, Toldy, és Dezső családok s végül a Meszleny család volt a birtokos.

 

  1. Kisvelence –Velence – Magashegy (230 m – Bencehegy­Nadap (1 ó. 10. p.). Kisvelence v. á.-ról a szép Meszlényi és gr. Wenckheim kastély mellett elhaladva Velencén keresztül az országút 35 p. Velencét Ny a régi balatoni úton elhagyva az utolsó házak között j. sárga jelzést találunk. A szűk, kacskarin­gózó szekérút szőlők és földbevájt pincék között halad s több kőfejtő érintése után 15 p. mulya kiérve a szőlők közül ÉNy irányban haladunk tovább. A kopár vidéken átvezető kocsiút legmagasabb pontjáról visszatekintve igen szép kilátásban van részünk.

Délre az előttünk fekvő völgyben a Velencei-tó tükre csillog a nap­fényben, ÉK az egyedülálló Csúcshegy (268 m), ÉNy pedig a Meleghegy tömege fog körül bennünket s É a nadapi templom tornya látszik ki a Magoshegy mögül.

 

A kopár legelőkön, a Magoshegy és Bencehegy között áthaladva újabb 15 p. mulya a Nadap—Sukoró útra érünk, nem messze Nadap szélső há­zaitól.

 

  1. Nadap (202 m). A Meleghegy és a Templomhegy D-DK nyúlványainál fekvő nk. a székesfehérvári járásban. Lakói (702) nagyrészt németek (640) s a magyar elenyésző csekély (15). Rom. kat. 692, ref. 5, ág. ev. 3. A köZ­ség főútvonalának a mentén áll a rom. kat. templom. (Ép. 1904.) Építette gróf Cziráky Antal, a község kegyura. A templom előtti kertben van a hősök oszlopa.

 

  1. Nadap—Hajagos–Meleghegy (351.4 m, — 1 ó.) A köz­séget Ny végénél elhagyva j. hamarosan nagyobb legelőt talá­lunk. Ezen áthaladva az erdő szélén már messziről látszik egy oszlop, melyen kopott sárga jelzés van. (15 p.) Innen ÉNy irányban hangulatos ösvényen megyünk tovább s hamarosan sűrű erdő széléhez érünk. 10 p. mulya kis kanyar után — mi­közben a jelzést gyakran keresni kell a sűrű erdőben — a Cziráky-féle vadaskert drótkerítését érintjük. A jelzés ezután teljesen megszűnik s mindig ÉNy irányban haladva 5 p. mulya kocsiút keresztezi utunkat, melyen j. haladva régi kék és sárga jelzés nyomait lehet még felfedezni. Az igen szép úton 10 p. mulya ismét a kerítést érintjük s itt DNy irányban haladva 5 p. mulya kiérünk az erdőből s pompás kilátás fogad a tó felé. Innen K haladva régi sárga jelzést találunk megint s ezen 10 mulya a Meleghegy (351.4 m) csúcsára érünk.
  • Meleghegynek jó időben páratlanul szép kilátása van. É felé Csák­vár és a Vértes hegység látszik, DK a Duna ezüst szalagja csillog, ÉK a tétényi és budafoki dombosvidék nyúlik el, míg D csodás szép látványt nyújt Székesfehérvár tornyain túl a Balaton. És természetesen ott terül el előttünk az egész Velencei-tó, mely az ezernyi nádszigetével valóban csodálatos látvány a magasból. A Meleghegy a tulajdonképpen négy dombból álló Velencei hegység legmagasabb pontja, melyhez K a Csú­csoshegy (268 m), Ny a Tomposhegy (234 m), a Császárvíz mögött meg a Kálváriahegy (182 m) csatlakozik.

 

  1. Meleghegy—Likas­kő (10 p.). Meleghegy­ről az itt-ott előbukkanó sárga jelzésen ÉNy felé megyünk s 5 p. mulya a vadaskert kerítéséhez érünk. Innen egy ideig még a tisztáson vezet az út, majd j. betér az er­dőbe s 2 p. mulya fiatal fák között a Likaskőhöz érünk.
  2. Meleghegy – János­forrás – Antalforrás- Vadászkastély (30 p.). A Meleghegyről a sárga jelzésen, mint előbb, a kerítés 5 p. Itt j. betérve az erdőbe, mintegy 40 50 m után a kerítésen ajtót találunk, melyen belépve gyönyörű erdő­ben, gyalogösvényen ÉNy irányban haladunk tovább. 5 p. mulva j. kocsiút torkollik utunkba s mindjárt kétfelé is válik.

 

A j. oldalin tovább rövidesen egy ÉNy-DK irányú erdővágás­hoz érünk s itt j. haladó kocsiútra térve rozzant hídon át kis kanyar után az út egyesül az Antónia hegyről jövő kocsiúttal s tovább csakhamar a Jánosforrást érintjük. (Szépen foglalt, de elhanyagolt, omladozó forrás az út b. oldalán. Ép. 1839.) Pár perc után kiérve az erdőből j. az Antalforrást s vele szem, ben az ördögház romjait találjuk. Tovább a kocsiúton (j. az Antóniahegy nyúlványán hatalmas erdőirtás: a térkép még nem jelzi!), 7-8 p. mulya a Vadászkastélyhoz érünk.

A hangulatos, szép tisztás szélén álló Vadászkastély középső kupoS fája 1937-ben leégett, de már újraépítették. Az erdészház körüli tisztás kedves cserkész táborozóhely!

8: Vadászkastély­-Antalforrás — János-forrás — Antóniahegy (25 p.). A kastélytól majdnem teljesen D tartó kocsiúton elin­dulva 5 p. mulya ket­tős völgybevágáshoz érünk. A j. oldali úton erdőirtáson át haladva pár perc mulya az An­talforrást, majd a Jánosforrást érintjük. 4-5 p. mulya az út kétfelé válik: á j. felé vezető úton tovább újabb 6-7 p. mulya ismét kettéágazik az út s ezúttal a b. térő úton haladva 3 p. mul­ya az Antóniahegyre (293 m) érünk.

Az Antóniahegy kilátása igen szép. Jobbról a Meleghegy, b. a Temp­lomhegy (319 m) tömege fogja el a kilátást, de a két hegy között DK irányban pazar kilátásban van részünk a nadapi templomra, Velence és Kápolnásnyék községre s a nádasok között meg-megcsillanó tó vizére.

  1. Meleghegy-266-József fhg. orom (274 m)— Bikavölgy (1 ó.). A Meleghegyről az erdővágásig mint 7. alatt 15 p. Itt b. térve 5 p. mulya újabb erdővágás keresztezi utunkat (266). Az ÉNy irányú igen szép erdővágásban folytatva utunkat több szekér- és gyalogösvény keresztezés után 15 p. mulya a József főherceg oromra érünk.

Az erdővágásnak itt ÉNy felé vége szakad s egy ÉK-DNy irányú ke­resztezi az utat. Ebben az erdővágásban ÉK felé nincs kilátás, de DNy szép kilátás van Pákozd irányában a Balaton hegyei felé;

– A József fhg. oromról az erdővágásban DNy haladva rövi­desen j. egy újabb erdővágást hagyunk el, míg :5 p. mulya b. szekérút tér be utunkba. Nem sokkal később a szekerút j. el­tér az erdővágás irányától s szép erdőn keresztül, kis tisztás után 10 p. múlva egy újabb, ÉNy-DK irányú irtásban haladunk. 5 p. mulya a második j. térő szekérútra térünk s hamarosan az igen szép Bikavölgyben folytatjuk az utat. 10 p. mulya a völgy végén elhagyott kerekes kúthoz érünk. (Vize piszkos, nem iható!)

Ha nem akarunk a vadaskertből eltávozni, akkor 30 p. alatt igen szép gyalogösvényen térhetünk rá a lovasberényi Fácánkertből kiinduló szekérútra. A kúttól néhány lépésre visszafelé gyalogösvény tér j. (É) az erdőbe. (A 25.000-es térkép szerinti erdővágásnak itt már nyoma sincs.) Kissé kapaszkodós út, de megéri a fáradtságot, miután a szem­közti Szeleshegyre szép kilátásban van rézünk. Felérve a tetőre, gya­logút (15 p.), majd erdővágás (benne járt szekérút) keresztezi az utat s még egy b. oldali erdővágást is elhagyva, kisebb tisztáson áthaladó szekérút után a meglehetős hullámos terepen áthaladó gyalogösvényünk a Fácánkertből kiinduló szekérútra térve véget ér. (13. látni az ajtót a keritésen, 15 p.)

 

10. Meleghegy — Kékkút — Báracházi barlang —Pákozdvár (45 p.). A csúcsról a vadaskertig sárga jelzésen 5 p. Innen D haladva újabb 5 p. mulya a sukorái kocsiútra érünk. Ezen j. (Ny) haladva legelőkön át negyedórai út után É,jövő kocsiút keresztezi az utat. Megtartva továbbra is a Ny irányú szekér­utat, rövidesen elérjük a fák között álló Kékkutat. (Vize majd­nem a föld színéig érő kékesszínű víz.)

A kúttól rozoga hídon átvezető D irányú úton megyünk to­vább s 10 p. mulya j. útelágazáshoz érünk. Itt, az elágazási pontnál álló fán vadászatra figyelmeztető tábla van. Ettől a fától az eredeti úton tovább 20 lépésre j. a bozótostól teljesen elrejtve találjuk a Báracházi barlangot.

A Pákozdvár valamikor, úgy 3-4000 évvel ezelőtt, az ősem­ber lakóhelye volt Az itt végzett ásatások rendkívül sok és értékes lelettel bizonyították be az ősember itteni életét és kultúráját.

 

Belsoeri

A Pákozdvár — mint neve is bizonyítja — várszerű erődít­mény, nagyrészt természetes védővonalakkal. A Meleghegy csú­csának a DNy lejtőjén fekszik s K Csepegővölgy, D a Bodza-Völgy, Ny pedig a Hurkavölgy alkotják a természetes határait, úgy, hogy tulajdonképpen csak É oldalon függ össze a kör­nyező területekkel. Itt találtak rá az ásatások folyamán a mes­terséges sáncokra, amelyeket még az ősember készített. A Bod­zavölgy az őskori telepet két részre osztja s eszerint különböz­tetünk meg ma. Kis és-Nagy Pákozdvárat.

A Nagy Pákozd‑várat csak a Bodzavölgy felé eső részén védi földsánc, míg a Kis Pákozdváron csak egy kisebb sánc van a völgy felé.

 

A Velencei hegységet — mint az ‘ország egyetlen őshegységét       gránit takarja s ettől csak a pákozdvári rész kivétel, hol szél által odahordott lösztakarót találunk. És míg a gránitszik­lás, kopár területeken semmiféle korábbi élet nyomait nem le­hetett fölfedezni, addig a löszös vidéken igen értékes őskori leletek kerültek napvilágra az ásatások folyamán. A mintegy 3-4 méter mélyen felásott talajban két réteget találtak a tudós kutatók: a felső, mintegy másfélméteres szürkés földrétegben az ősember különféle eszközei — cserépedények, kőbalták csont- és agancs-tűk, török, vésők, kések stb. — kerültek elő. Különösen a cserépedények egynémelyikének a díszítése feltű­nően díszes.

 

De feltárták az ásatások folyamán az ősember lakóhelyét is. A szürkés földréteg után ugyanis lösztakarót találtak s ebben itt-ott kerek foltok voltak. Ezek, az idők folyamán betemetett, de annak idején földalatti üregek voltak az ősember lakásai; melyekbe a tetejükön levő szűk nyíláson másztak be. Az egyik ilyen üregben – meglehetős nagy mennyiségű megszenesedett gabonát találtak. Az ásatások folyamán az egyik helyen, egy­méternyi mélységben, sárga földréteg tűnt elő. Ezt kiásva, egy 3 méteres, köralakú terület tűnt elő, melynek egyik oldalán sí- mított, a másik oldalán pedig faágbemélyedéseket mutató ége­tett agyagdarabokat találtak. A 3 méteres kör közepén pedig egy földalatti veremre akadtak, mely az ősember éléskanzrája lehetett.

 

Feltárták az őstelep temetőjét is. Az ősember elégette a holt­testet s azt urnába (hamvveder) helyezte s így temette el. Ilyen urnasírtemetőt találtak itt is, mint a megyében még több helyen. Az urnák mellett kisebb tárgyakat találtak, melyek az ősember szépérzékét tanusítják.

 

11. Meleghegy—Vadászlak—Angelika-forrás—Csepegővölgy —Hurkavölgy—Világos-major (1 óra). A Meleghegyről a Kék­kút melletti vadászlakig mint 10 alatt, 30 p. A vadászlak mellett a háztól K elrejtve talaljuk a jóviza Angelika-forrást. A vadász­laktól DK irányban leereszkedünk az igen szép sziklaalakula­tokkal tarkított völgybe. Negyedórai út után kis tisztásra érünk s a Hurkavölgy végében hamarosan kocsiúton Ny, majd a Kazalhegyet megkerülve É haladva újabb negyedórai út utan Világos-majorba érünk.

 

12. Világos-major –Kékkút (31) p.), Világos-majort K hagyva rövidesen kétfelé ágazik az út. Itt b. (ÉK) terve pár perc mulya a szekérútnak vége szakad. A szántóföld oldalában, az árok partján haladva hamarosan kis fenyveshez érünk s kis emelkedés után b. fák között áthaladva rátérünk a kocsintra.

(Ugyanennyi idő alatt ugyanide kerülünk ha a majort A elhagyó kocsi­uton haladunk.)

A kocsiúton tovább az út rövidesen kettéválik. A j. úton ÉK, majd DK irányban teljesen körülölelve a Hurkavölgy bejáratát, a Kékkúthoz jutunk.

13. Meleghegy—Csöpögövölgy—Sukoró (1 óra). Meleg­hegyről a vadaskertig sárga jelzésen 5 p. Innen D irányban át­vágjuk a kopár vidéket és 5 p. alatt elérjük a Sukoró feletti erdőség É végét. Innen az erdő szélén DNy irányban bizar for­májú gránit-tuskók között haladunk. (Ez a vidék egyik legjel­legzetesebb része.)

Egy, az erdőbe vezető utat keresztezve, teljesen D tartunk s 20 p. mulya gémeskúthoz érünk. Itt b. az erdőbe betérve, elszórtan fekvő fenyvesekkel tarkított igen hangulatos, szép erdei úton DK irányban 5 p. mulya völgytorkolathoz érünk. Az út j. oldalában a Gádéhegy (246 m) sziklás oldala, átellen­ben szőlőföld terül el s a b. jövő kocsiúttal való egyesülés után pár lépésre az út j. oldalán gondozott forrást találunk. (Jó víz.)

A forrás után az út felkanyarodik a szőlőföldek mellé s ha­marosan szőlők, présházak között megyünk. (Kilátás a tórai) Kocsiútra érve, az első présház mellett újabb forrást találunk, majd 20 p. után Sukoróba érünk.

14. Sukoró (180 m) a Meleghegy déli nyúlványainak a végé­ben, magaslaton fekvő és a Velencei-tóra igen szép kilátással rendelkező nk. a székesfehérvári járásban. 890 lakos. Szín­magyar község! Főútvonalától j. emelkedésen áll a róm. kat. templom, a főutca végén pedig a ref. templom. (Ép. 1832.) A templom falában a világháborúban elesett hősök emléktáblája. A templom mellett van a községháza.

(…)

17. Lovasberény (156 m) nk. Fejér vm. székesfehérvári já­rásában. 3140 lakossal, melynek túlnyomórésze magyar (3118) s kevés német (17). A lakosság nagyrésze rom. kat. (1989), de sok a református is (1140) s kevés az ág. ev. (16).

Az állomásról a Kereszt-utcában megyünk be a községbe. A Kereszt-utca azonban hamarosan az Öreg-utcába torkollik s itt találjuk előbb a ref. templomot, majd az út közepén az impo­záns, szép stílusú róm. kat. templomot.

Épült 1832-34. évben. A bejáratánál négyoszlopos, homlokzattal bíró, kéttornyú templom.

Tovább az Öreg-utcában az Elöljáróság után a gr. Czkáky kastélyhoz érünk. A kastélyt mai alakjában építette gr. Cziráky Antal Mózes -a múlt század’ elején. Az emeletes főépületet óriási oszlopok között lévő tágas terasz ékesíti. Értékes könyv- és családi le-; véltár. A főépületnek két oldalról szárnyépületei vannak: a j. oldali szárnyépület volt az eredeti kastély, melyet vagy Heister Siegbert generális, vagy a Pálffy-család valamelyik tagja építtetett. A kastély körül nagykiterjedésű angolkert te­rül el. A kastély előtt két hatalmas hársfa áll, melyeket állítólag még a Buzlayak. ültettek. A kertben avarkori edények nagy gyűjteménye van. Ugyancsak a kertben, a kastély mellett áll a család kápolnája.

(…)

18. Lovasberény—Máriakápolna—Cserhegy (268 m)—Hár­sastet6–Templomhegy (320 m)—Temetőhegy—Nadap (2. Óra

30 p.) Lovasberény v. á.-ról a nadapi országúton meglehetős egyhangú út után érjük el a vadaskertet (40 p.). Itt az ország­útról b. letérve 5 p. mulya ajtóhoz érünk, amelyen a vadas­kertbe betérve, hamarosan a kis Mária-kápolnát találjuk. A ká­polna után rövid ideig még a kerítéssel párhuzamosan hala­dunk, majd hirtelen K felé tér el az út, de rövidesen visszaté­rünk a kerítés mellé s kis kapaszkodó után a Cserhegyre érünk. (20 p., b. a kerítésen bezárt ajtó!) Innen K haladó úton me­gyünk tovább, pár lépés után erdővágás keresztezi utunkat s hangulatos, szép úton 15 p. mulya a Hársastetőre érünk. Itt az út kétfelé válik. A b. oldali, kevésbbé járt útra térve a gerincen haladunk tovább s mintegy 10 p. mulya elhagyjuk az erdőt s erdőírtásos tisztásra érünk.

Bár nem kilátópont, mégis az irtás miatt igen szép a kilátás. Ny a Lovasberény—nadapi országút völgyére látunk le, DNy a Meleghegy tömege sötétlik, DK a Csúcsoshegy emelkedik ki a síkságból s K látjuk Pázmándot.

Az irtáson DK irányban megyünk keresztül s a mintegy negyedóra mulva kétfelé ágazó szekérút közül a b.. oldalit kö­vetve 35 p. mulya a Templomhegy (320 m) csúcsára érünk.

A kilátás a Meleghegyhez hasonlóan igen szép, bár a Velencei-tónak csak a K részét láthatjuk. Keletre egészen a Pilisig terjed a láthatár s az összes környező községek ott terülnek el alattuk.

A Templomhegyről elindulva 10 p. mulya elhagyjuk a vadas­kertet s innen a Temetőhegyen át a templom mellett érünk be

Nadap községbe. (15 p.)

19. Lovasberény—Fácánkert—Vadaskert—József fhg.-orom‑Meleghegy. Lovasberényt a szép, ápolt Fácánkert után a Ny ré­szénél elhagyva hamarosan D fordulunk s a földeken, vasúti sínen keresztül rövidesen a vadaskert bejáratánál vagyunk. A vadaskertbe belépve, ápolt erdőben DK irányban megyünk a Szekérúton s két erdővágást is elhagyva, kis tengerszemet érin­tünk, mellette üdezöld tisztással (20 p.). Innen mi is egy erdő­vágásban megyünk tovább s kis kapaszkodó után addig folytat­juk benne utunkat, míg egy keresztező erdővágásnál vége nem szakad (15 p.). Itt azonban, még a vége előtt, j. tér egy szekér­út s arra rátérve, megkerüljük a József fhg.-ormot s az út tel­jesen D kanyarodva 5 p. mulya az oromra vezető ÉNy-DK irá­nyú erdővágásba érünk. A vadcsapásokkal tarkított úton nem­sokára a Vadászkastélyhoz vezető erdővágást keresztezzük (266 m, 10 p.), majd útcsomópontot érintünk. A j. oldali útra térve csakhamar ismét szekérút keresztezi az utat s itt az er­dőbe vezető j. oldali gyalogösvényen 15 p. alatt a kerítés ajta­jához, innen pedig a Meleghegyre jutunk (10 p.).

20.Pázmánd (142 m) nk. a székesfehérvári járásban. 2241

lakossal. Ebből 2226 magyar, 8 német. Rám. kat. 2189, ref. 32, ág. ev. 16.

21.Pátka (129 m) nk. a v‘ áli járásban 2498 lakossal, melyek nagyrésze magyar (2485), kevés német (11). Ref. 1257, róm. kat. 1219, ág. ev. 9.

22.Csala, közigazgatásilag Pákozdhoz tartozik, lakosainak a száma 297.

(…)

23.Csala—Csala-puszta—Csalai erdő-161—Pogánykő (240) —Sárhegy—Tomposhegy—Honvédemlék—Pákozd. Csala v. á­ról egy ideig D haladunk, majd a lovasberényi úton b. terve, elhaladunk a szép Kégl-kastély mellett s hamarosan j. beté­rünk az erdőbe. A szép erdő nem sokáig tart s kiérve a kopár Vidékre, gránitoszlopok tarkítják az utat. Meglehetős hepe­hupás, kopár dombosvidéken áthaladva (a legmagasabb a Po­gánykő, 240 m; kilátás a Velencei-tó Ny náderdős részére!) a pákozdi Honvédemléknél érünk ki az országútra.

Az emlék az 1848 szeptember 29-én lefolyt nagy pákozdi ütközet emlékezetére szolgál, amikor Jellasich horvát bán és Móga tábornok serege ott ütköztek meg egymással.

A Honvédemlék után rövidesen beérünk Pákozd szélső házai közé.

24.Pákozd (113 m) a Velencei-tó Ny partján Kisfalud, Csala és Sukoró között fekvő nk. a székesfehérvári járásban. 2830 la, kos, ebből 2825 magyar. Nagyobbrészt róm. kat. (1616), ref. 1186 és ág. ev. 25.

(…)

 

 

B) A Velencei-tó déli oldala

 

A Velencei-tó déli oldala a Balaton déli partjához hasonló sík vidék. Abban is megegyezik a Balatonnal, hogy a kedvelt fürdőhelyek a Velencei-tónál is a D part mentén fejlődtek ki. Multja azonban korántsem veheti fel a versenyt a Balatonnal, mert mint fürdésre, nyaralásra alkalmas hely, csak az 1920-as években vált ismeretessé a Velencei-tó, amikor megindult a gár­donyi parcellázás. A tó addig csak nádkitermelésre és főleg vadászatra szolgált, a parcellázások megindulásával azonban felfedezték a D part fürdésre való alkalmasságát s egyre-másra épültek a nyaralók. Úgy, hogy ma már a déli parton végig nyaralók és apró weekend házak           tarkítják a festői tájat.

A gárdonyi parcellázással úgyszólván egyidejűleg indult meg a velencei parcellázás, míg Agárd aránylag későn, 1932-ben kapcsolódott be a parcellázásba. Gróf Nádasdy Tamás örökösei ekkor kb. 5000 holdas birtokukat parcelláztatták s eladták, ki­sebb birtokokra osztva. Mindhárom velencei fürdőhelyet — Ve­lencét, Gárdonyt és Agárdot — 1936-ban nyilvánították üdülő­hellyé.

 

A tó déli partja rendkívül alkalmas a fürdőzésre. Menetelesen mélyül. Fenekén legtöbbhelyt kemény az iszap, a láb alatt nem süpped be. Vize, — mint jeleztük már — gyógyhatású és kelle­mesen meleg. A fürdőévadban átlagosan 22-24°-os. Sekély volta miatt hamar felmelegíti a nap. A víz elő- és utóidényben olyankor is élvezhető, amikor a fürdőzők még nem keresték fel, vagy pedig régen odahagyták a Dunát. Az uralkodó É, ÉNy-i Szelek bodros hullámokat hajtanak ki a partra, így érdekesebb a fürdés. Az állandó nyaralók legtöbbje parti fürdőházikóval rendelkezik.

26. Gárdony (129 m) a Velencei-tó déli partján fekvő leg­nagyobb déli parti település, nk. a székesfehérvári járásban. Lakóinak a száma 2140, nagyrésze magyar (1250).

Az állomásról a Vasútutcán megyünk be a községbe, majd a Bóné Kálmán-utcában találjuk a ref. templomot (ép. 1859) és elemi népiskolát. A Bóné-utca a Szöllősy Móric-utcánál befeje­ződik s folytatása a Gárdonyi Géza-utca. A Gárdonyi és Szöl­lősy-utca sarkán van a Községháza épülete, falában a község hősi halottainak az emléktáblája. A Szöllősy-utcában j. a 15. sz. házon emléktábla Szöllősy Móric emlékére (1927).

27. Agárd-fürdő, a Velencei-tó déli partjának igen kedves, szép üdülőhelye.

 

Az állomásról szépem-gondozott fasorón, jutunk a Balatoni műúton. A Balatom_műúton j. haladva a műútról j. kiágazó Temesvári-út vezet a strandfürdőhöz s a műút és Zenta-út sar­kán találjuk az Országzászlót. A műúttól D elterülő igen szép weekend-telepen, a Kolozsvári-úton van a ref. templom, míg a műút és Komáromi-út_sarkán áll a róm. kat. templom. (Felszen­telve 1938 július). Mindkét templom újonnan épült, modern stílusú építmény.

 

28. Agárd-fürdő-Agárd-puszta (39p.). Az állomásról a mű­útra érve b. az első utca a Kassai-út; ezen 10 p. mulya a szépen gondozott temetőt találjuk, melynek közepén hatalmas emlékmű áll (Forray Júlia grófnő, gróf Nádasdy Lipótné emlé­kére). Az emlékműtől újabb 10 p. mulya Agárd-pusztára érünk:

 

Agárd-puszta. Agárd pusztán a Sigray-kastélyt előbb 33, majd a kétfelé váló úton j. kerülve egy kapun haladunk át s a kicsiny pusztai templomot j. hagyva pár lépésre Gárdonyi Géza szülőházát találjuk. (A házfalában emléktábla jelzi, hogy ott született Gárdonyi Géza 1863 augusztus 3-án.).

A puszta közigazgatásilag Gárdonyhoz tartozik. Lakóinak a • száma 298, színmagyar, legnagyobbrészt rám. kat.. (226), a többi ref. (71).

 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések:

A velencei tó-parti nyaralókorszak hajnala I : Az úttörők kora (1930-ig)

A velencei tó-parti nyaralókorszak hajnala II : A parcellázások kora (1930-1945)

A Velencei tó-parti nyaralókorszak hajnala III: A „Beck-féle mintaház”, a parcellakorszak emlékműve

Velence virilistái VII. : madarasi Beck Lajos, Velence (1928-ban) legbefolyásosabb embere- II. rész- Beck, a magánember és velencei

A Velencei tó-parti nyaralókorszak hajnala IV: Interjú Farkas Józsefné Éva nénivel-ahogy a gyerek, majd fiatalasszony látta

A Velencei tó-parti nyaralókorszak hajnala V : A (Gárdonyi és ) Velencei Fürdőegyletről

A Velencei tó-parti nyaralókorszak hajnala VI: Votisky Antal „A Velencei-tó problémái”-röpirata 1934-ből-forrásközlés

 

Forrás:

  • Országos Széchenyi Könyvtár törzsgyűjteménye


Kategóriák:1920-1939, Adatok, Agárd, Budapest, Fotók, Gazdaság, Gárdony, Gschwindt (Meszleny, Hosszútávú idősorok, Kápolnásnyék, képek, Légifotó, Lovasberény, Nagyhíd, Pákozd, Pátka, Pázmánd, Statisztika, Sukoró, Székesfehérvár, Település-szerkezet, Településszociológia, Vallás, Velence, Velencei tó, XX. század

Címkék:, , , , , , , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: