Időszak

A SÉDI KÁROLY-“REJTÉLY”

Dr Sédi Károly története, sorsa érdekes és viszontagságos. Egyrészt ott a vitathatatlan szakmai érdem, aminek az első jelentős tóleírásunkat köszönhetjük. Másrészt a Sédi nevéhez kötődő politikum, melynek az első időkben haszonélvezője lett, végül pedig kerékbetörte a szakmai pályáját. Harmadrészt e… Bővebben ›

Hajdu Testvérek: a velencei időszak vége

A Hajdu Testvérek az 1920-as, ’30-as években sokak társaságában az úttörői voltak Velence és a tókörnyék üdülőtelepüléssé válásának. Kanyargós sorsukat megírtam már egy pár bejegyzésbe. Hajdu Klára asszony hozzásegített, hogy egy apró részletre is fény derüljön: hogy volt a vége… Bővebben ›

Késő tél-kora tavasz

egy hete már a rigóim hangját hallgatom. Megszoktam, hogy figyeljek rájuk.  Megéri, nekem elhiheted! Egy bő hete tehát ismét énekelnek, meg az örvösgalamb és mások. Kiürült az etető, alig fogynak a magvak. Hajdinakenyeret lehet kapni a boltban. Újdonság. Szép! Ma… Bővebben ›

Velence (talán) legöregebb lakójáról

Velencének számos harangja volt. Ezek közt azonban  van egy kivételes.  1554-ben készült, jó eséllyel protestánsok öntették.  Ezen kívül azonban nem tudunk róla semmit!   A Meszleny család emlékezete[1] szerint: „A katolikus templomban van az ország [2] legrégibb harangjai közül a… Bővebben ›

Tóth Zsuzsa néni (1925-2017)

Zsuzsa néni –ahogy megismertem- világító kék szemű, élő öregasszony volt, nagyjából nyolcvanhét évesen. Tett róla, hogy elbűvölő legyen. Történeteket mondott azoknak, akiket érdekelt. Látszólag mindig a múltról. Igazából meg a múltról és magából –egy keveset, amennyit némi figyelemmel érteni lehetett…. Bővebben ›

Moharos Lajos története

Berta Kristóf szerzőtársam jó ideje foglalkozik már rokona, Moharos Lajos viharos katonasorsával. 75 éve gyalogolt a halálba ez a földink nagyon sokadmagával.  Kristóf időutazáson vesz rész vele, sorsokat ért meg közben. Ez a lényeg. És leírja mindezt nekünk. Szerző: Berta… Bővebben ›

Meszleny Ignác 1815-ös szárazmalma

Kárpáti Miklós szerzőtársam pár napja meglepett ezzel az írással. Egy malomról, az emlékéről szól, ami egykor velencei volt. Sokszor kockázatos emlékezni, de most nem. Ha kedved van egy érdekes történethez, hajrá! szerző: Kárpáti Miklós Nincs szerencsénk a velencei malmokkal, ahány… Bővebben ›