A Berta testvérek padlásjárásának eredménye többek között az a kis, egérrágta füzet, ami dédapjuk vásárolhatott 1939 körül. A könyvecske ürügyén annak szerzőjéről és a XX. század első felének gazdaképzéséről lesz szó ebben a bejegyzésben.
A füzet 95 oldalas. Fedelén két sor jelzi, hogy a Berta fiúk nagyapja, Nagy László, a világháború hajnalán talán valamilyen szőlészeti gazdaképzés résztvevője lehetett. A füzet fedelén kézzel írva ennyi áll: „Permetező osztály Kérdő György”
A füzet ezen a hyperlinken tölthető le. Terjedelme 1,8 MB.
Egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy az 1900-as évek első felében szervezett keretek között folyjon a gazdaképzés. Bár már másfél száz éve létezett intézményes mezőgazdasági oktatás Magyarországon, a kisgazdák képzésének szükségére először a filoxéravész hívta fel a figyelmet-de akkor nagyon. Addig sem jogi, sem módszerbeli előzményei nem voltak a kollektív, közösségileg/ államilag szervezett akcióknak, különösen nem az állami kényszernek.
Illusztráció Kosinszky könyvéből
Csakhogy, a filoxérát így lehetett leküzdeni. E szőlőkártevő ellen kötelező, és időben, tartalmában és módszerében is előírható kezeléssel, a szőlőtermelők hegyközségekbe szervezésével, a közös költségek viseltetésével lehetett eredményesen harcolni, és úgy sem volt könnyű.
A kormányzat az I. világháború végéig többnyire határozottan kitért minden hasonló szerepvállalás elől. Utána is csak ritkán,( igaz, a háború közeledtével egyre gyakrabban, és sokszor a stratégiailag fontos mezőgazdaságban).
A gazdaképzés elsősorban civil vagy félcivil keretek között zajlott. A jellemzően téli időszakban tartott arany meg ezüstkalászos kisgazda-tanfolyamok, gazdaszövetségi programok, hegyközségi oktatások jelentették azt a hátteret, amit iskolai kereteken túl el lehetett érni.
Saját nagyapám gazdaszövetségi tanfolyami érme és oklevele
A XX. század eleje bővelkedett indokban a képzésre. A kemikáliák elterjedése a mezőgazdaságban, az egyre kikerülhetetlenebb gépesítés, a termelés és feldolgozás egyre összefonódóbb vertikummá alakulása, a növénynemesítés intézményesedése „szállította” az okot az önképzésre.
Hasonló okokat sejtek a kis füzet kiadása és Nagy László általi megvásárlása mögé. A füzetre írt pár szó is azt sejteti, vásárlója valamilyen tanfolyam segédleteként olvashatta Kosinszky könyvecskéjét. Viszonylag drága volt a füzet a maga nemében. 1939-ben 5 pengő 40 fillérért (akkor még) kb. 15 kilogramm fehérkenyeret, 3,4 kg zsírt lehetett venni. (Egy évre rá a harmadát.)
Kosinszky Viktor portréja (forrás: Corvinus Egyetem)
A szerző a szakma egyik legjobbja volt. Kosinszky Viktor (1909-1954.) lengyel származású, elkötelezett szőlészeti szakember, aki rövidre mért életében a filoxéra utáni korszak fajtáinak megújításáért dolgozott-igen magas színvonalon. Bár magam nem értek a szőlészethez, a könyv érthetőnek tűnik, tehát kiválóan betölthette a szakmai ismeretterjesztő funkciót.
Kapcsolódó bejegyzések:
Padlásjárók: Halász utca 25. – Ma ifjabb Berta Gyula otthona
Velence Hegyközség 1915-ös szabályrendelete-forrásközlés
Szőlőművelési szerződés 1945-ben
Források:
Bisztrai-Lőrincz-Varga: Kosinszky Viktor méltatása (Corvinus Egyetem)
Estók-Fehér-Gunst-Varga: Agrárvilág Magyarországon 1848-2004- Argumentum -2008.
Dr Kosinszky Viktor: A gyakorlati szőlőtermesztés Budapest, 1939.
Kategóriák:Emberek, Fotók, Fotók, képek, történetek, képek, Padlásjárók, Velence térkép, XX. század
Velenceblog 
Kedves Árpi!
Az államigazgatás által szervezett, országos gazdaképzés jóval korábban, már az 1890-es években beindult. Ennél is korábbra tehető a tanítók bekapcsolása a mezőgazdasági ismeretterjesztésbe (és pl. a községi faiskolák létrehozásába és működtetésébe, ami az addig lenézett, viszont az urbanizáció miatt nyereséget hozó gyümölcstermesztés elterjesztésében döntő szerepet játszott már – 1868-tól!)
Az elemi iskolai oktatás kötelezővé tétele az olvasás elterjedését, ezzel az ismeretterjesztő irodalom addig nem látott felfutását hozta. A vásári ponyvákon a rémtörténetek mellett megjelentek a korszerűbb gazdálkodást segítő füzetek, az 1890-es évektől pedig a földmívelésügyi tárca máig példátlan módon többszintű, népszerű, ezres nagyságrendű szakkönyvsorozat-családot finanszírozott, a néhány íves füzetektől pl. Répásy Édesvizi halászat és halgazdaság. c. 550-oldalas kötetéig.
Ez a filoxéravésztől függetlenül végbevitt csendes gazdálkodási forradalom volt.
Glatz Ferenc a gazdaképzésről így ír a História 2000/3. számában:
“Darányi – beszédei és tevékenysége egyaránt mutatják – pontosan látta, hogy a modernizáció nemcsak technikai modernizációt, hanem szakemberképzést is jelent. A hagyományos, akkor már százéves múltra visszatekintõ magyar agrárelit-képzést továbbfejlesztették. (Többek között a gyakran emlegetett Óvárt korszerûsítették az 1890-es években.) De fontos volt a korban a közgazdászképzés is. Kiemelt figyelmet fordítottak és programot indítottak mindemellett a gazdák, vagyis a tényleges termelést folytató emberek képzésére. (Ma azt mondanák kommunikáció-szakembereink: a munkaerõ utóképzése, felnõttoktatása.) Az 1890-es években beindították a gazdaképzést, a téli tanfolyamok rendszerét. A földmûvelési minisztérium népkönyvtár-sorozatot jelentet meg, gazdasági tanfolyamokat szervez a modern gazdálkodási, föld-, növény- és állatápolási eljárásokról. Számukra tehát a mezõgazdasági szakemberképzés nemcsak Óvárt, nemcsak Keszthelyt, Kassát, az agrárakadémiákat, nemcsak a felsõképzést jelentette. Nemcsak azt, hogy a Mûegyetemen bevezetik a vízmérnök – tehát a környezetgazdálkodási – szakokat. Hanem azt is jelentette – amit nem eléggé hangsúlyoz ki a történeti irodalom -, hogy a mindennapi életben, ismeretterjesztõ tanfolyamokon próbálták meg a gazdálkodók alapismereteit bõvíteni.”
Bocsánat, a hosszúra sikeredett hozzászólásért, de kissé sommásnak éreztem, amit a szervezett gazdaképzés kezdeteiről írtál.
Üdv:
Miklós