Szerzők: Felletár Zsolt, Kupi László, Fehér Árpád

Módosítva legutóbb: Kárpáti Miklós információival 2016.10.22-én

Velence valamikori nevezetességének története rendhagyó módon kezdődött. Mégis, igen tanulságos. Ez a bejegyzés a korai kezdetekről szól.

***

A feudális és átmeneti korszak malomüzletéről

A tési szélmalom

A feudális kor malomüzletét technológiailag az állathajtású, ökör, ló vagy más igavonó mozgatta ú.n. „szárazmalmok”, a szélmalmok és a vízimalmok határozták meg. Az 1830-as évekig Magyarországon ez a három malomtípus adta a malomipar egészét. A malmok döntően a helyi igényeket szolgálták ki, meghatározóan az olcsóbb gabonaféléket őrölték egyszerűbb lisztfélékké.

A pázmándi vízimalom-ma fotó: Brainman

Velencén a helyi igények kielégítésére nem állt rendelkezésre egyenletes szél, vagy kellő eséssel rendelkező, megbízható hozamú folyóvíz. A környék lisztigényét eleinte szárazmalmok elégítették ki.

Szárazmalom-ábrázolás-(két rekonstruált malom mai montázsa)

Az ország egyes területein -Fejér megye, Dél-Alföld, Bánát, Bácska, stb. –megfelelő időjárás esetén- kiváló minőségű, „acélos”, nagy sikértartalmú, száraz, jól szállítható, magas sikértartalmú búza termett, mely a XIX. század második felében keresett cikké vált vált a Monarchián belül, majd nem sokkal később a közös vámhatárokon túl egyaránt. Ennek ellenére, a gyakori aszály, a fejletlen közlekedés, a tároló és feldolgozóipar hiánya miatt az ország egyik részén túltermelés volt, míg másutt éhínség pusztított.

E tényezők hatását -az azt megelőző időszakra vonatkozóan- Heinrich Ditz[1] 1867-ben így példázta: „1815-ben Magyarország kb. 3 millió véka (kb 36,6 liter)  gabonát szállított határain túlra. Egy évvel később pedig makk- és tarackkenyér áldás volt az éhező népesség számára. Ismét 1834-ben a gabonakivitel 6½ millió guldent (korabeli pénznem) tett ki. Két évvel később éhen halt ember és állat. 1844-ben csak búzából 3½ millió vékával küldött az ország szomszédainak. Két évvel később ínséges év következett rá. 1861-ben mintegy 8 millió centner (kb 56 kg)  gabonát szállítottak ki. Másfél év múlva a szükség és éhség verte fel tanyáját a különben oly gazdag Alföldön.”

Ditz később azt írta: Magyarország exportjának legnagyobb akadálya, hogy a hazai termelők  termékeit-beleértve ebbe a gabonát, bort és minden más egyebet- nem tudják egyenletes minőségben, egyenletes mennyiségben és kiszámítható kereskedelmi láncon keresztül értékesíteni, ezért más, kedvezőbb helyzetű versenytársakhoz képest alacsonyabb áron tudják eladni.

Megállapította továbbá, hogy ez alól csak a malomipar jelent kivételt-és az is csak részben. Pár nagy műmalom képes versenyképes minőséget előállítani az európai piacra, miközben a malmok túlnyomó hányadát az elavult vidékiek adják ki.

A József Hengermalom rajza-forrás: mimicsoda.hu

Az ipari forradalom a malomiparban 1786-ban vette kezdetét Angliában, az első gőzmalommal. Magyarországon először a Soproni Gőzmalom Társaságnál (1836.) jelentkezett ez a technika, majd nagyobb formátumban az 1838-as alapítású Pesti Hengermalom Társaság, mindkét esetben Széchenyi István védnökségével. A soproni malom rövid élete alatt már hat kőjárattal és 24 lóerős (!) gőzgéppel dolgozott. A pesti József Hengermalom a gőzhajtás mellett már hengerszéken őrölt.

A technológia tehát adott volt, a kereskedelmi helyzet azonban még nem érett meg teljesen a változásra.

A Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal kimutatása az egyes malomtípusok alapításának időszakáról (1885.)(Jekelfalussy, 14.o.)

A gazdálkodás módja fokozatosan változott meg a technológia fejlődésével. Kezdetben egyeduralkodó volt az úgynevezett „vámőrlés”, ahol a malom bérmunkát végzett. A termelő vagy kereskedő által a malomnak átadott gabonából a molnár az örlendő gabona 10-15%-áért (ezt az ellenszolgáltatást nevezték „vám”-nak) állította elő a megrendelt minőségű lisztet.

A cigándi szárazmalom képeslapja- a szárazmalom a falu belterületén és a falu életének része-forrás: profila.hu

A vidéki életmód része volt a malomba járás, őröltetés aztán a liszt kenyérré vagy más termékké feldolgozása, ami a vámőrlés keretein belül képzelhető el. A városi életmódnál azonban sokkal gyakoribb volt a koncentrált, pékségeken keresztüli vásárolt termékvásárlás. A nagyvárosok fejlődése tehát automatikusan egy másik gazdálkodási forma, a kereskedelmi őrlés fejlődését hozta magával.

A Pesti Viktória Gőzmalom számlafeje-a nagyvárosi műmalom kimagasodott az utcaképből és kiemelkedett a városból is-Forrás: Klement Judit, 2011.

A nagyüzemi malomipar megjelenésével-döntően (Buda)Pestre koncentrálva- az 1850-es, 1860-as évektől megerősödött a kereskedelmi őrlés, amikor a malom gabonát vásárolt (jellemzően búzát), azt többféle minőségben feldolgozta, majd azt értékesítette. Ez a logika a vámőrléshez képest extraprofitot eredményezett.

A kis kapacitású, helyi igényeket kielégítő malmok átalakulásának fontos feltétele volt a megfelelő szállítási infrastruktúra kialakulása. Ezt  Magyarországon először a dunai és tiszai hajózás, később a vasúti szállítás és –  elhanyagolható mértékben a közúti szállítás jelentette.

Hiányzott azonban a fejlett keresleti  piac és a fizetőképes kereslet. Az elbukott szabadságharc után, az elnyomás idején az alacsonyabb feldolgozottságú lisztféléket csak a hazai piacon lehetett könnyen eladni, ami nem igényelt látványos technológiai fejlődést. Az osztrák és a távolabbi európai piac azonban az 1850-es évektől induló konjunktúra révén növekvő mértékben igényelte a magasabb minőséget képviselő, igényesebb fogyasztói közönség számára készülő árutermékeket (ez táplálta a hazai malomipar kezdeti lendületét), viszont az eléréséhez komoly  műszaki-pénzügyi ismeret, nemzetközi kapcsolatrendszer és tőke vagy komoly banki háttér kellett. Ditz (1867.) így írt erről: „Magyarország pusztáit 15 évvel ezelőtt még a sztyepp hatalmas térségei fedték és a kutyatej volt a legbujább növénye. Most itt a kilencvenfontos búza hullámzik, amely 12 év óta fokozatosan eljut Nyugat-Európa minden országába.” Ennek logikus folytatása volt, hogy gabona helyett lisztet szállítson ki a kereskedő.

Később, a kiegyezés teremtette vámunió és protekcionizmus biztosította a birodalmi piacot, más területeken azonban a 1880-as évektől a magyar malomipar számára rossz idők jöttek. Erről később írunk majd.

Míg az osztrák és európai piacon volt fizetőképes kereslet a fehérlisztek iránt, a hazai vevő elsősorban a rozs, az. ú.n. „kétszeres” (a vetéskor ugyanazon táblába vetett két rész búza, egy rész rozs) keverék, az árpa, zab, köles és őrleményei árát tudta megfizetni.

A malomüzlet nem választható el szorosan az adott korszak földbirtokviszonyaitól.

Az 1848-49-es szabadságharc leverése politikai és gazdasági depressziót hozott. Az 1850-es években a feudális földbirtokrendszer működése már akadozott, illetve politikai okokból folyt annak uralkodói szintű hatalom általi bontása (1853: a jobbágyságot eltörlő úrbéri pátens).

Elméletben működött már a feudális földbirtokrendszer birtokjogi alapját eltörlő „ősiségi pátens” (1852.), de nem volt még meg a kapitalista viszonyok szerinti földpiacot és hitelrendszert működtető nyilvántartási rendszer és a hozzá kapcsolati jogi és pénzügyi intézmények is hiányoztak. Gyakorlatilag: a hitelező számára elfogadható fedezet hiányában nem lehetett hitelhez jutni Magyarországon. A kapitalista piac egyetlen intézménye sem működött még kiszámíthatóan ekkoriban.

Magyarország megszállás alatt állt. A jogbiztonság gyenge volt, így az osztrák és külföldi befektetők számára a tőkeinvesztíció még évtizedekig magas kockázatúnak számított.

Ebben az általános bizonytalanságban kezdődött a magyar gazdaság iparosodása. Eleinte a magánvagyonok és bonyolult családok közötti kusza, közös  kockázatvállaló közösségek révén, később a külföldi majd hazai bankok egyre aktívabb közreműködésével.

A Magyar Királyi KSH 1885-ös kimutatása az egyes malmomtípusok őrlési arányairól az egyes gabonafajták esetében (Jekelfalussy, 41.o.)

*”kétszeres”: adott földterületen két rész búza, egy rész rozs keveréke

A gőzmalmok besorolása esetszám szerint napi átlagos őrlőképesség szerint – ez a szezonalitás miatt jórészt versenyképességi besorolás is a többi technológia mellett. forrás: az 1885-ös KSH-kiadvány:

A Velencei Anna Malom embrionális állapota a korai, befagyott gazdasági időszakhoz, felfutása pedig az 1860-80-as évek konjunkturájához és műszaki fejlődéséhez  köthető. Ez a folyamat oda vezetett, hogy 1885-re, nagyjából 30 év alatt a gőz hajtotta nagyobb műmalmok a magas profitot eredményező búzaliszt 65%-át állították elő- és ezzel az export majdnem teljes egészét. A helyi vagy helyi igények kielégítése a kisebb gőzmalmokra és vizimalmokra maradt- ami arányaiban jóval kisebb haszonnal  járt együtt. A gőzerőre alapozott malmok a szél és szárazmalmokat ezt követően két évtized alatt  kiszorították.

***

A velencei Anna Gőzmalom kialakulásának történetéről Károly János információ-töredéke[2] ismert. E szerint a malmot a Nógrád megyei, kékkői illetőségű báró Balassa Antal alapította („valamikor”) az apósa, szigeti Szerencsy István, volt királyi személynök velencei földjén, amit hozományként kaphatott annak Anna lányával kötött házasságakor.

A nagyon homályos történet eleinte képtelenségnek tűnt, de mint az a későbbiekben olvasható, néhány megkötéssel mégis, igaz!

Jelen bejegyzés írásakor is tisztázatlan, miféle velencei földeket szerzett meg (és milyen körülmények között) szigeti Szerencsy István. 1853-ban azonban, az első, töredékesen fennmaradt földtulajdon –összeíráskor báró Balassa Antal neve már megjelent a velencei birtokosjegyzékben. Az eddig előkerült adatok szerint összesen 18,3 hold földet birtokolt (pontosabban: ennyinek maradt nyoma), mely területek egyike egy 8 magyar hold 677 négyszögöles terület, rajta egy szárazmalommal.

Az a malom nyilván a helyi igények kielégítését szolgáló, vámőrlést végző kis malom lehetett, kis kapacitás mellett. Azonban jó környezeti adottságokkal rendelkezett. A tó elhelyezkedésétől  délre kiváló minőségű termőföld, pár évre rá korszerű szállításra alkalmas vasút állt rendelkezésre, a nemzetközi gabona és lisztpiac pedig igényelte a magyar lisztet csak mindennek rendszere nem működött még!

Az 1853-as dűlőjegyzék és tulajdonos-összeírás részlete a szárazmalommal

Balassa tehát hozományként kapott egy területet, rajta egy szárazmalommal, ami akár a későbbi gőzmalom területe is lehetett. Ez azonban jelenleg dokumentumokkal nem támasztható alá.

Az valóban ismert és igazolható, hogy felesége, Szigeti Szerencsy Anna 1853. május 11-én elhunyt[3]. Két árva maradt utána, István (1845-1895) és Sándor (1850-1899)

Példa: a tarpai szárazmalom-rekonstrukciója

Báró Balassa Antal (1822-1877.)[4], korának értelmiségije, őse, Balassa Bálint kutatójaként vonult be a históriába. Nem ismeretes semmiféle üzleti képessége. Arra azonban van forrás, hogy élete végére a valamikori nagybirtokos  csődbe jutott, és hitelezői elől menekülve, tönkremenve Svájcban hunyt el. Ennek alapján nehezen feltételezhető, hogy ő lett volna a gőzmalomalapítás értelmi szerzője. Tény viszont, hogy az alapításkor az ő nevén szerepelt a malom.

Lehetséges, hogy Balassa indítékát nem a gazdasági célszerűségben, hanem a hazafiasságban találhatjuk meg. Ditz így írt erről 1867-ben:

„Már említettük, hogy a magyar nem nagy barátja a racionális gazdálkodásnak, és a szerzést csaknem becstelennek tartják. A nagybirtokos kitűnő gazdaságát nem a gazdasági szellem, hanem a becsület hozta létre. Széchenyi óta hazafias kötelességnek számít, hogy a birtokos gazdaságát jó állapotban tartsa. Ennek a kötelességnek a magyar nemes buzgón tesz eleget. Eszmék vezetik a gazdálkodást, nem a materiális javak. Ezért termel a nagybirtokos olyan magas technikai fokon akkor is, amikor a jövedelem már ezáltal esetleg csökken.”

A következő adat az 1858. október 20-i dátumú Die Pressé napilapból származó hirdetés, és igazából ez tekinthető a gőzmalom alapítás az első valódi bizonyítékának.

E szerint:

A hirdetésből számos következtetés vonható le.

Technológia: Először az, hogy 1858-ban a báró birtokában már gőzmalom volt, ami a teljes lisztvertikum előállítására alkalmas volt. A díjszabás a hazai igények javát kielégítő olcsóbb lisztfajtáktól (barna/feketeliszt, rozslisztek, kenyérliszt) az export-termékekig (darák, királyliszt, császárliszt, zsemlelisztek) sokféle termékre vonatkozott, amihez a kor fejlettebb technológiája kellett.

A későbbiekben kiderül, hogy a malom egy 565 négyszögöles területen állt. Ez a korábbi adatokkal és a többi, elsősorban pesti és budai malmokkal összevetve nem nagy terület. Kezdetben úgy véltük, ekkora területre (kb. 2000 m2) nem is lehet megfelelő méretű műmalmot (összetett gépi berendezésekből álló, Magyarországon általában többemeletes malmi épületet) építeni. Zsolt kutatásai azonban azt mutatják, hogy a vidéki, kisebb gőzmalmok elfértek, elférhettek ekkora területen, igaz, ennek számos “kellemetlen” gazdálkodási kompromisszum lehetett a következménye, különös tekintettel a malmi kapacitásra és készanyag tárolásra.

Ezzel együtt a gőzgép által működtetett malom óriási szakmai előrelépés volt. Mind az előállított liszt minősége, mind a mennyisége mind a kiszámíthatóság tekintetében. 1858 előtt a velencei szárazmalom egyike volt a lemaradó tizenötezer avult kismalomnak. 1858-tól pedig egy ideig az első negyven egyike!

Az árlistából reményeink szerint malomipari szakember esetleg kikövetkeztetheti a minimálisan szükséges, alkalmazott technológiát. Ha ez a közeli jövőben így lesz, bejegyzésünket kiegészítjük meglátásaival.

Jekelfalussy keletkezési táblázatából látszik, hogy az 1850-es évektől már ugrásszerűen nőtt az új építésű gőzmalmok száma. A velencei ebben az alapítási rangsorban a 40-80. között lehetett, bár ez semmit sem mond az előállított mennyiségről és minőségről.

Példa a kisebb vidéki gőzmalmokra Turán és Temesújváron:

Tura

Temesújvár

Piaci szándékok: Mind az előállított termékkörből, mind pedig a fióküzletek és bizományosi kör létrehozásából az következik, hogy a malom tulajdonosa a helyi igények (Velence-Fehérvár) mellett, de inkább azok előtt, a jóval fizetőképesebb Pest-Buda és a még jobban fizető és még igényesebb Bécs igényeit kívánta kielégíteni.  Ez három minőségi kategória szerinti, tartós minőségű liszttermék előállítását igényelte (elvben).

A gőzmalmok extraprofitját biztosító, magas minőségi követelményeknek megfelelő fehérliszt eladásához Bécs, és a még tágabb világ piaca kellett évtizedekkel később is. Ha meg is maradt a vámőrlés a malom bevételei között, meghatározóvá vált a kereskedelmi őrlés, azaz a malomtulajdonos gabonát vásárolt őrlési és eladási céllal. Nagy kérdés, hogy egy kis malom hogyan birkózhatott meg ezzel a hármas feladattal.

Az induláskori üzleti koncepció bár helyesnek tekinthető, mivel figyelembe vette a vidék-Pest, vidék-Bécs közötti különbségeket a fogyasztói szokások és fizetőképes kereslet vonatkozásában egyaránt (széles termékpaletta, minőséghez igazodó árak) – az értékesítés nem megfelelő jövedelmezősége, vagy más események miatt három évvel az indulás után (1861) Balassa Antal neve eltűnt a reklámokból és helyette az a „T. J. J.” jelenik meg üzemeltetőként, aki a malom operatív vezetésében állítása szerint már korábban is részt vett. A hivatkozott Täschler J.J. hirdetésében közölte, hogy a malom „a kiskorú Balassa István és Sándor báró urak tulajdona[1], és akiknek érdekképviselőjeként az üzemet korábban vezette, bérbe vette és a tevékenységet saját kezére fogja űzni.”

A hirdetés értelmezésre szorul. Báró Balassa még több mint 16 évig élt ezután. A kiskorú gyerekek tehát nem a bárói elhunyta miatt kaphatták meg a malom birtokát az 1860-as években. Feltevésünk szerint a malom alatti terület – Károly János szavaival összhangban – Szigeti Szerenchy Anna birtoka lehetett. Annak tisztázása, hogy apja hogyan jutott hozzá, további kutatásokat igényel. A gyerekek (B. István és Sándor) később örökségül kaphatták a földet édesanyjuk halála után.

A malom működtetése műszaki és malomipari szakértelmet, bel- és „külkereskedelmi” kapcsolatokat, valamint tőkét igényelt, még ha az őrlőkapacitása már a saját korában sem számított jelentősnek. Ismét csak feltevésünk, hogy Täschler J.J. úrnak ezen adottságok valamelyikéből nem volt elegendő. Ez is kiváltó oka lehetett a malom értékesítésének. Nem ismerünk konkrét adatokat arról, hogy Taschler hogy működtette a malmot. Valószínűleg bérleti jogviszonyban működtette a malmot, amiért bérleti díjat fizetett a malom tulajdonosainak A tulajdonosok/tulajdonosokat képviselő személy vagy nem kaphatta meg a bérleti díjat, vagy egyszerűen jó értékesítési lehetőség kínálkozott. Egy mindenesetre biztos. A malom 1866-ban gazdát cserélt.

Ennek körülményeiről egy 1902-ben kezdődött per háttérdokumentumai tájékoztatnak. Ebből a következők tudhatók:

A Balassák által eladott birtok egy része volt a gőzmalom. A malom a 2268-as helyrajzi számon volt megtalálható (ez már a későbbi térképeken is azonosítható), területe pedig 565 négyszögöl volt. Az adásvétel eladói oldalát a kiskorúak helyett a gyerekek „gyámgondnoka”, Madas Károly képviselte.[1] A vevő Kuhner Dávid (ahogy külföldi állampolgárként valójában használhatta: David Kuhner) volt, akinek nevével már más bejegyzésekben is találkozhattál. Az eddigi információk szerint az összesen 18,3 kataszteri holdas, 11 birtokrészből álló velencei birtokért Kuhner a „Szabolcs megyei Nádudvar” területén található birtokát és további 32 ezer forintot ajánlott. Összehasonlításként: Zsolt adatai szerint 1877-ben a Győr-szigeti, rossz állapotú gőzmalmot Kuhner hatvanas évekbeli üzlettársa, Back Ernő – a korábbi tulajdonos csődje miatt, a malmot finanszírozó bank értékesítette[2] – „kényszerértékesítése” során 28 ezer Ft-ért vásárolta meg. Méretben ez közelíthette az Anna Malmot. Az adásvétel létrejött, és egy részlet (a kocsmáltatás jogának kérdése) miatt 1902-ben Balassa István lánya, Balassa Emma beperelte az összes tulajdonost 1866-tól 1904-ig, ezzel is értékes adatokkal kisegítve a malom történetének kutatóit.

2015. 06.10. Zsolt sokadjára olvasta Hlbocsányi Norbert tanulmányát a Kohner család vállalkozásairól, amikor annak 48. oldalán egy rövidke szövegre lett figyelmes. Ebben Hlbocsányi a következő szöveget idézi a Vasárnapi Újság 1863.10.25-i számából:

,,…báró Balassák ôsuradalma… izraelita Kohner testvérek birtokába került”. Vasárnapi Ujság. 1863. X. 25., 43. sz., 383. Kékkő a Balassa bárói család ősi fészke Nógrád vármegyében feküdt”

A szöveg eredetije a Vasárnapi Újság rövidhírei között

A jelek szerint tehát báró Balassa 1863-ban már komoly anyagi gondokkal küszködött ezért eladta az ősi birtokot. Komoly eséllyel ennek a szanálási folyamatnak lehetett a része a malom eladása is.

Az 1866-1896 közötti, a malom története szempontjából legfényesebb korszak leírása lesz a következő bejegyzés témája.

 Szerzőtársam, Kárpáti Miklós, 2016. októberében kiegészítő információt talált és közölt. Íme:

” Kutakodásaim közben véletlenül bukkantam rá Balassáéknak 1858. október 9-iki, a Die Presseéhez képest tíz nappal korábbi, csaknem azonos szövegű hirdetésére a Pesti Naplóban – a hazafi Balassa nem is indíthatta osztrák lapban a kampányt …🙂
Velenczei Anna Gőzmalom
Az alulirt igazgatóság ezennel jelenti, hogy ezen mltgos báró BALASSA ANTAL ur által a legjelesb gépgyárak egyike közbenjöttével és legújabb modoru bel szerkezettel építtetett gőzmalom folyamatba tétetett; melynek a legjobb és legerőteljesebb búzából szárazon készült őrleményeit szabad eladásra ajánlja.
Az őrlemények a malomnál egész zsákszámra s részletekben kaphatók, a pesti főlisztraktárban (Lipótváros, váczi-út 8. sz. Zitterbarth-ház) azonban csak telt ónozott zsákokban adatnak el, hol bizományok pontosan teljesittetnek és megrendelések elfogadtatnak.
Bizományi raktárak Székes-Fehér-Várott vannak: Theiller L. urnál Nádor-utczában 69. sz. a. saját házában, és Ruszwurm Ferd. urnál főtéren 197. sz. „a vastuskóhoz.“
Á R JE G Y Z É K
l-sö sz.
Érvényes Pesten, Budán, Fehérvárott és Velenczén..
(az árjegyzék azonos a másikkal)”

Köszönöm, Miklós!

Kapcsolódó bejegyzések:

–          Károly János (velencei) történetírása

–          Fényes Elek velencei fejtörője 1865-ből

–          A Velencei Anna Gőzmalom története I: Bevezetés-beharangozó-féle

Források:

• Arcanum Tudásbázis
• a korabeli osztrák napilapok hirdetési rovatainak anyaga (Felletár Zsolt gyűjtése)
• Károly János: Fejér vármegye története V. kötet, 1904. Székesfehérvár,471-472.o.
• Schneider Miklós Fejér megyei nemesi családok –Székesfehérvár, 1937.
• Kempelen Béla: Magyar Nemescsaládok – Budapest, 1931.
• A Ragályi Ferencné báró Balassa Emma báró és többrendbeli alperesek között 1902-ben indult polgári per a Budapest Fővárosi Levéltár HU BFL – VII.2.c – 1902 – I.0190 –száma alatt
• Dr Heinrich Ditz: A magyar mezőgazdaság-Népgazdasági tudósítás a kir. bajor Közmunka és Kereskedelmi Államminisztérium részére -1867.-digitális változat
• Klement Judit: Gőzmalmok a Duna partján -Holnap, 2011.

Jegyzetek:

[1] A tanulmány nagyon érdekes XIX. századi gazdaságtörténeti rajz Magyarországról. Ha érdekel a téma, szánj rá időt és olvasd el az irodalomjegyzékből elérhető digitális változatot!

[2] Károly János 1904-es Fejér vármegyei történetírásának V. kötetében az alábbi olvasható:

„Krónikás létemre meg kell még neveznem kér férfiút, a kiknek emlékét Velencze történetétől el nem választhatom. Az egyik:

Szigeti Szerencsy István, a ki nem tudom, mely kapocsnál fogva bírta Velencze azon részét, melyen ma az ugynevezett „Velenczei Anna gőzmalom” és a szomszédos igen csinos urasági urilak tartozik.

Szerencsy István Szerencsy Gerzson és Gróf Teleky Anna unokájának Tamásnak Czóbel Juliától… származott fia…

Feleségül bírta Ibrányi Miklós szabolcsi alispán és és gr. Klobusiczky Mária leányát, Annát, a kit 3 évig tartó boldogság után 1825-ben ragadott ki karjából a halál. Egyetlen leányát, Annát, br. Balassa Antal vette feleségül, a kinek nevéről nevezte el aztán a férj a Kis-Velenczén épített gőzmalmát Anna gőzmalomnak.”

[3] Forrás: Geni-család-adatbázis

[4] Melyik Balassa? Károly János és mások számára esetleg magától értetődő lehetett, de számunkra nem volt világos az a körülmény, hogy a Balassa család kápolnásnyéki ága nem volt bárói. Továbbá: a kápolnásnyéki Balassa Antal ( 1818-1870.) Schneider Miklós 1937-es nemesi monográfiája szerint a kápolnásnyéki Balassa Antal nem házasodott meg és nem voltak ismert leszármazottai sem.   Volt ugyanakkor báró Balassa, Nógrád vármegyében. Ők a kékkői Balassák. Báró Balassa Antal (1822-1877.) valóban megházasodott, valóban Szigeti Szerenchy (másutt: Szerencsi) Annát vette feleségül, Szerencsy István királyi személynök lányát. A későbbiekben fontos, hogy az édesanya halála előtt két gyermekük született, István (1845-1895.) és Sándor (1850-1899.)

[5] Egy 1902-es perirat révén tudjuk, hogy a báró már korán, legkésőbb 1860-ban a két kiskorú árvára hagyta a velencei területet-rajta a gőzmalommal.

[6] Madas Károly református földbirtokos, alapítványtevő, a Baar-Madas gimnázium egyik alapítója. Pár évvel később a kápolnásnyéki Balassa Antal hasonlóképpen tett alapítványt a pápai református liceum és a pesti református teológia javára.

Kategóriák:Adatok, Emberek, Falusi épületek, Fotók, Gazdaság, Habsburg Birodalom, történetek, Település-szerkezet, Velence, Velencei tó, XIX. század

Címkék:Anna Gőzmalom, Back Ernő, Balassa Emma, Balassa István, Balassa Sándor, báró Balassa Antal, david Kuhner, gabona, gabonapiac, gőzgép, gőzmalom, Heinrich Ditz, helytörténet, Kékkő, Kuhner Dávid, Madas Károly, malom, malomipar, szárazmalom, Szigeti Szerencsy István, Täschler J.J., Velence, Velencei tó, vizimalom