Pár hónapja írtam Jancsó Mózesről, a falu egyik „gyüttmentjéről”, Tükröspuszta gazdatisztjéről, aki a 20-as – 30-as években meghatározta Tükröspuszta mindennapjait és jelentős hatással volt a falu gazdaságára is újításaival és szervezőmunkájával. Akkor azt írtam, hiányzik a története eleje és vége. Róla és koráról szól ez a bejegyzés.
I/ Az „eleje”:
Korábbi bejegyzésemben írtam, hogy Jancsó születési helyét az erdélyi Kovászna megyébe valószínűsítem, Uzon közelébe. Burján Zsolt kápolnásnyéki református lelkipásztor, a temetőt birtokló egyház vezetője jóvoltából anyakönyvi kivonatot kaptam Jancsó Mózesről. Abban születési helyeként Sepsimagyarós van megadva, az Uzonnal keletről szomszédos település. Születésének évre pontos dátuma idő közben fellelt sírköve miatt ismert. Jancsó Mózes 1887-ben született.
Sepsimagyarós a Google Föld térképen (Nagyításért kattints a képre!)
Továbbra sem bizonyos semmi sem az I. világháború alatti, nagyon fiatalkori éveiről. Csak annyit merek leírni, hogy 1918-ban leszerelt. 1919-től valószínűen, 1921-től már bizonyosan Tükröspusztán élt.
II/ Jancsó Mózes, a vezető (és ember)
Előző bejegyzésemben írtam:
„…Mégis, egyfelől tény Jancsó Mózes írásainak embersége, és ezzel szemben áll az általa igazgatott puszta gyakorlata.”
A gazdatisztnek a munkaadó érdekeit szem előtt tartva kellett a rábízott birtokot vezetnie. Az 1900. évi gazdatiszti törvény számos tekintetben eligazít a vele kapcsolatos múlt századi elvárásokról. E szerint a gazdatiszt a mezőgazdasági birtok –mai kifejezéssel- „ügyvezető igazgatója” volt, aki a mai gazdasági jogszabályokhoz hasonlóan teljes vagyoni felelősséggel tartozott a rábízott birtok viteléért.
Az akkori gazdasági viszonyok egyebek mellett abban különböztek a maitól, hogy a gazdasági vezetők bizton számíthattak az erőszakszervezetek, hatóságok támogatására a munkások érdekvédelmével szemben. Ebbe a sztrájktörők megyeszintű „készletezésétől” a csendőrök, nyomozók célszerű mozgósításáig, a brutális fizikai erőszak alkalmazásáig sokminden tartozott.
A Fejér Megyei Levéltár iratai között érdekes jelentést találtam. (az eredetit ITT olvashatod)
1930. augusztus 19-én a csendőrség kápolnásnyéki őrsének ügyeletes parancsnoka, a parancsnokot szabadsága alatt helyettesítő Karika Kálmán tiszthelyettes levélben arról számolt be a járási főszolgabírónak, hogy július 23-án ő és Menyhárt Vendel őrmester Jancsó Mózes panaszára kivonultak Tükröspusztára a hónapos (szezonális arató) munkásokhoz. Jancsó lázítással (súlyos bűncselekménnyel) vádolta meg Kovács Pál ideiglenes cséplőmunkást Adonyból. A kivonuló csendőrök a következőt állapították meg: Kovács zsákolásra volt beosztva és megállapodva Jancsóval. A gazdatiszt betakarításra akarta „átcsoportosítani” Kovácsot, aki azt a szerződésre hivatkozva megtagadta. Megállapításra került, hogy másokat Kovács nem buzdított munkabeszüntetésre. A csendőrök figyelmeztették Kovácsot, hogy legyen engedelmes. Mire a vizsgálatnak folytatása lehetett volna, Kovácsot Jancsó elbocsátotta, aki haza is ment. A jelentés végének szövegéből az következik, hogy a csendőrökön -aligha véletlenül- utólag számonkérték az intézkedést, vagy éppen annak tartalmát, és a szöveg amolyan „igazoló jelentés”.
Az 1930-as rendőri jelentés egy részlete
Az esetnek több tanulsága van:
Egyrészt, a csendőrök tudtak méltányosan is viselkedni, ha nem kaptak előzőleg egyértelmű utasítást az erőszak alkalmazására.
Másrészt: teljesen világos a megfélemlítés szándéka Jancsó részéről. Ha a csendőrök helyt adnak Jancsó vádjának, és aratási időben izgatással, lázítással viszik el az aratómunkást, hosszú börtön várt volna rá. Kovács magatartása aligha volt ésszerű, viszont joga volt a tettéhez. Jancsó hamis vádja jogszerűtlen volt, viszont kellemetlen következmény nélküli. Ez visszaélésre bátorít.
Harmadrészt levezethető belőle a korábban már gyanított, sok hatalomgyakorlóra jellemző következetlen, sokszor ötletszerű, aránytalan erőszakosság, az érdekérvényesítés túlhajtása. A cselédverések, az igazságtalanságok idején aztán a sértettek közül könnyen sodródhatnak velük szemben azok is bűnbe, akiknek egyébként erre nincs hajlamuk.
A (majdnem) vége:
Nem tudtam, 1939-ben miért hagyta ott Jancsó a Tükrössy-birtokot. 52 éves volt akkor. Azt már írtam, 1939. júniusában, újsütetű terménykereskedőként tűnt fel Kápolnásnyéken. Különös, hogy a gazdatiszt a mezőgazdasági szezon e pontján tűnt el a birtokról. Annak ideje a szokásjog szerint az év vége volt.
A korábbi bejegyzésemet olvasó egyik idős ismerősöm –nevezzük őt X-nek- magyarázatot adott rá. Sajnos, azzal a feltétellel engedélyezte volna neve megjelenítését, ha garantálom, hogy „abból neki baja nem származik”. Mivel nem tudok neki ilyet garantálni, mert a lehetséges baj mibenlétét sem sikerült tisztázni, rövidítve, neve említése nélkül írom le az ő verzióját. Kedves Olvasó, vedd figyelembe, hogy ismerősöm akkor még nagyon fiatal volt, és az összefüggéseket nem feltétlenül ismerte fel helyesen! Itt pedig politikáról lesz szó!
X története – rövidítve:
„1939-ben … Ezen az őszön alakult meg Nyéken a Nyilaskeresztes Párt. Úgy emlékszem, hogy egy őszi vasárnapon a Jancsó intéző is elment Nyékre, és belépett a Pártba. Ebből kifolyólag beszédet is mondott. Többek között az volt a beszédben, hogy a zsidók mind emberzsarolók és ilyesmi.
Ott volt a gyűlésen a nyéki Beltovszky hentes is, aki évek óta a Tükrössyék házi hentese volt. Mikor meghallotta a beszédet, leírta és este megtelefonálta Pestre a Tükrössyéknek, hogy az intéző párttag, és programbeszédet tartott. De előbb még verekedés is volt, mert egy régi cseléd, akit lopás miatt a Jancsó elbocsátott, odament hozzá és verte, rugdosta. Volt aki a Jancsót kimentette. Így ért haza Tükrösbe. Este mikor a Jancsó hazaért, ott volt a Tükrössyék telefonhívása és megkérdezték tőle, igaz-e, amit a Beltovszky mondott? A Jancsó elismerte, hogy igaz.
Így aztán megkapta a Tükrössyéktől az azonnali felmondását. Mert azért a Jancsó is tudhatta volna, hogyha a Tükrösssyék keresztények is, de zsidók voltak, és a kenyeret náluk ette 18-20 évig.
Akkor kapott a Jancsó egy nagyobb pénzösszeget, végkielégítést, amiből Kápolnásnyéken egy terményboltot nyitott. De nem működött sokáig, mert hol az ablakát törték be, hol levasalták rajta a sok megaláztatást a régi cselédek. Ezért az üzletet felszámolta, és csendben eltűnt Nyékről. Azt hallottuk, hogy Pestre ment a rokonához, de nemsokára meg is halt. (…) ”
A történetnek igyekeztem utánajárni.
Időben nincs rendben az, hogy a sajtóban már 1939. júliusában megjelent Jancsó, mint kápolnásnyéki terménykereskedő. Vagy arról van szó, hogy az eset még az 1939-es választások előtt, 1938 őszén, a kampány kezdetén történt, vagy az történhetett, hogy Jancsó már előre készült a szakításra, és céget alapított.
Tény, hogy a harmincas években mind Velencén, mind Kápolnásnyéken kimondottan erős volt a nyilaskeresztes párt. Velencén 1934-39 között 140 és 400 fő közöttire teszik az egyes források a nyilas párttagok számát, és jelentős volt Kápolnásnyéken is. Arról, hogy miért, hogyan alakult így, a következő időkben sokat fogok még írni, és részben utaltam is már rá a korszak(ok) gazdasági-politikai eseményei leírásakor.
Tény, hogy 1939-es, májusi választások során –bár sorozatos és rendszerszerűen űzött visszaélésekkel -a nyilasokat sikerült kisebbségben tartani a parlamentben, de ennek az volt az ára, hogy a kormányzó pártok maguk tolódtak a szélsőjobb irányába. A korrupt és a társadalmi bajokra egyre kevésbé fogékony kormányzó párt felől egyre inkább elfordult a saját bázisa-a szélsőségesek felé. Általános volt a politikai csömör.
A megyei levéltár főispáni anyagai között egyebek között egyes településekről érkező politikai „helyzetjelentések” is találhatók. Hunyady Ferenc gróf, móri független, majd imrédysta (lásd: Magyar Élet Mozgalom) –hangsúlyozottan keresztény- képviselő 1934-es képviselői beszámolójáról is készült ilyen beszámoló a magyaralmási jegyző tollából. A kort és politikai szemléletét jól jellemzi Hunyady beszédrészlete-ahogy a jegyző tolmácsolta:
„…A továbbiakban a horogkeresztes mozgalomról beszélt amely mozgalommal, illetve eszmével sok tekintetben egyetért, de meggyőződése az, hogy olyan vezérek, mint Meskó Zoltán és Festetics gróf komolytalanná teszik az egész mozgalmat. Sokan mondhatnák: „Ha ilyen elveket vallasz, miért nem leszel te, Hunyady a vezérük?” Azért, mert ma az eszmék szolgálatában olyan vezérek kellenek, akik mint mázoló segédek és kőmíves legények küzdötték fel magukat a vezérségre. Akik a népből nőttek ki, akikkel a nép együtt szenvedett, együtt vérzett és győzött. Ma nem grófok valók a vezetésre, hanem Mossolinik és Hitlerek.”
A dühös várakozás időszaka volt ez. A közpolitikailag impotens kormányzó erők boldogan állították a maguk helyébe céltáblaként a zsidót, (meg „tótot”, cigányt, románt) akit csak lehetett. Mélyen gyökerezett „fogadókészség”, kézzelfogható anyagi haszon, gyűlölet sodorta a magyarokat a szégyenletes végkifejlet felé.
Jancsó élete felét egy nála tehetősebb, sikeresebb zsidó szolgálatában töltötte. Ebben a szolgálatban tett szépet és gyalázatosat egyaránt, mint a fenti példa mutatja. Akár gyűlölhette is emiatt Tükrössyt és a többi gazdag zsidót. Akárhogyan, akármiért, a magyar szélsőjobboldali kurzus felhorgadásának idején, 1939-ben, Tükrössy és Jancsó együttműködésének vége szakadt.
Nem csak ennek. A megyei politika is nagyot változott abban az évben. A távolságtartó konzervativizmust képviselő Széchényi Viktor főispán, aki 1926-tól vezette a megye politikáját, nem vállalta már az új, durván jobboldalra húzó kurzust és lemondott.
Látta-e hasznát a kisember Jancsó az ordasabb politika melletti kiállásnak? Ha igaz X története, aligha. Tudomásom szerint nem volt aztán azon kevesek között sem, akik 1944 tavaszán, a zsidók kifosztása után, ékszerekkel tömött zsebbel mászkáltak a faluban. Úgy vélem, ha X története igaz, (gyanúm szerint Jancsó hamis, de) nem aljas okokból ágált a zsidók és a régi rend ellen. Röviden: megtévedt, ami egy értelmes és értelmiségi ember esetében persze, sokkal kevésbé megbocsátható, mint a tanulatlannál. A háború alatti időszakról másik mesélőm annyit említett, Jancsóék háza a front ideérkeztekor súlyosan megsérült. Harmadik visszaemlékezőm Jancsó Mózesre a háború után bottal járó, bicegő, megvénült, elgyengült öregemberként gondol. Hatvan éves volt akkor. Az egyértelműen vesztes, balekra vett többséghez tartozott.
X rosszul emlékszik. Jancsó Mózes nem költözött sehová. Feleségével, a székesfehérvári születésű Marschall Annával a kápolnásnyéki Fő utca egyik házának hátsó, kisebb épületében húzták meg magukat nagy szegénységben. Fiuk és két lányuk hamar elköltözött a faluból.
Jancsó Mózes sírja a kápolnásnyéki temetőben
Jancsó Mózes 1953. július 4-én hunyt el, és a kápolnásnyéki temetőben nyugszik. Vályi Miklós, Velence református lelkipásztora kísérte utolsó útjára. Felesége 1981-ben temetkezett mellé.
***
Mi a két bejegyzésnek, ennek az olykor szép, olykor szomorú, olykor szégyenletes történetnek a vége?
Talán semmi. Jancsó élete olyan – mint az élet. Jancsó küzdött, előrelépett, hasraesett-és végül nem kapaszkodott fel-mint oly sokan. EZÉRT nem érheti őt megvetés. Tett a faluért. Gazdakört alapított, gazdaságot igazgatott-sokáig és sikeresen-, a Tükrössy-érdekek kapcsán a parcellázások egyik háttérembere volt a papírok szerint. Biztosan támogatta a református egyházat. És ezek mellett, hatalmával visszaélve embereket tartott félelemben, nyomott el, ha szükségét érezte, ha tehette. Végül elszámolta magát. Vesztett. A korszak embere volt.
Gondolj rá! Gondolj másokra! Nézz a tükörbe! Ha van merszed, ítélkezz!
Kapcsolódó bejegyzések:
Velence-Tükröspuszta IV: Ki volt Jancsó Mózes?
Velence – Tükrös Pusztáról I. rész, 1919-ig
Velence-Tükröspuszta II: 1933-41 között
Források:
- Fejér vármegye főispánjának iratai a Fejér Megyei Levéltárban: agrárszocialista mozgalmak, cselédsztrájkok
- Fejér vármegye alispánjának iratai a Fejér Megyei Levéltárban: a kápolnásnyéki csendőrség iratai
Kategóriák:1900-1919, 1920-1939, 1939-1945, 1945-1989, Adatok, Emberek, Gazdaság, I. Világháború, II. Világháború, Kápolnásnyék, Székesfehérvár, történetek, Tükröspuszta, Vallás, Velence, XIX. század, XX. század
Velenceblog 
Vélemény, hozzászólás?