A Votisky családról és dr Votisky Antalról, a Velencei-tó fejlesztésének apostoláról –interjú Votisky Lászlóval

Ritka esemény, hogy történeteim főhőseivel, vagy azok leszármazottaival beszélhessek.

A tudós sorsa az objektivitás. A magamfajta amatőrök azonban- például Votisky László elmondásán keresztül- beleélhetik magukat egy viharos vándorutat megélt familia sorsába, ami pár éven keresztül keresztezte a tópartiak sorsát.

 

***

 

Az interjú szövege:

(VL: Votisky László-rövid életrajzát ITT OLVASHATOD, FÁ: Fehér Árpád)

(Votisky László megjegyzése: A családunk történetével korábban Iván nagybátyám foglalkozott, ma pedig én.)

VL: A Votisky család papírokkal bizonyítható története a XVI. század végéig vezethető vissza. Akkor lőcsei szabad polgárokként armálist kaptak. Iparosok voltak. Az idők folyamán Lőcséről egyre lejjebb jöttek. Végül is az 1700-as évek második felében ükapám apja Vágújhelyről költözött délre.

Rendes tót, (magyarul nemigen tudó) evangélikus kovácsmesterként addig jött lefelé, amíg nem talált egy evangélikus közösséget, melynek nyelve (vend) ismerősen csengett. Ez Muraszombat mellett sikerült neki. Mártonhelyen (Martjanci) három út találkozásánál kovácsműhelyt nyitott. Ő volt az akkori autószerelő!

vándolrlás

A Votisky felmenők vándorlásának vonala az 1700-1900-as években – (általam-FÁ) leegyszerűsítve, csak Votisky László közvetlen felmenőit figyelembe véve. Merengj el egy kicsit a térképen és annak léptékén! Az egyik buta sztereotipia rólunk, magyarokról, a röghözzragadtság. Ha azonban komolyan megvizsgálok egy szerény sokaságot belőlü(n)k, ez a közhely területi és és nemzetiségi alapon megbukik.Nemsokára a saját családfámról írok. Hasonlítani fog a Votiskyakéhoz. (Nagyításért kattints a képre!)

 

Tíz gyereke volt, ebből a legtehetségesebbet – Jánost – felküldte a Soproni Evangelikus Liceumba. (Előtte Kőszegen elvégezte az evangélikus elemi iskolát.) A gimnázium anyagai nagyon szépen megmaradtak. Megtaláltam a dokumentumokban V. János ükapámat és az ő gyerekeinek papírjait. Közülük az dédapám bátyja a líceum elvégzése után elvégezte az akkor még egyesített protestáns teológiát.

Ő, Votisky Károly, tanárember lett, aki az aszódi evangélikus algimnázium alapító igazgatója. Beteges ember volt. 1858-ban, a szabadságharc tízéves évfordulójának megemlékező tüntetésén a Kerepesi Temetőnél vesén szúrta egy csendőr vagy katonaszurony. Aszódról Gömör-Kis-Hont vármegyébe, Óantalvölgyébe (Rimaszombattól észak-keletre van, ma nyoma sincs a WEB-en, illetve Újantalvölgyként található meg-FÁ) ment dédapámhoz, az öccséhez, aki ott egy kis üveggyár vezetője volt. Innen meghívták a Késmárki Evangelikus Liceumba tanárnak. Ott volt professzor 1905-ig. 1911-ben hunyt el.

Óantalvölgy

Az Ó/Újantalvögyi üveggyár látképe Borovszky Samu könyvében-gyűjtötte: VL)

 

 

Tehát az ő testvére az én dédapám. Nagyapám Óantalvölgyében született három másik testvérrel. A legfiatalabb volt a nagyapám, Antal, ő 1877 áprilisában született. Édesanyja a gyermekágyban meghalt, így Nagyapa hamar árvaságra jutott. Dédapám akkor odavette egy üveggyári munkatársa lányát, hogy nevelgesse az anyátlan gyerekeket. Később dédapámat áthelyezték Bihar megyébe Élesd mellé a Feketeerdő-Pestes –nevű üveggyár vezetőjének. (Érdekes, hogy akkoriban a Monarchiában az üveggyártás területén leginkább tót és német nemzetiségű emberek tevékenykedtek)

Nagyapám innen került a Bihar vármegye székhelyére, Nagyváradra a Premontreiekhez gimnáziumba. 1895-ben érettségizett. Ebben az évben elhunyt az édesapja. Teljesen árva lett és meglehetősen szegény sorba jutott, testvérei sem tudták támogatni (Fivére Váradon a katolikus teológiát végezte, két nővére „postáskisasszony” volt Zilahon). Már a gimnázium alatt is vállalt házi tanítóskodást, korrepetálást a gyengébben teljesítő tehetősebb osztálytársainak. Így került a nagyváradi ’48-as politikai kört vezető Szokoly Tamás ügyvéddel, városi tanácsnokkal kapcsolatba, akinek Tamás nevű fiát korrepetálta. Szokoly Tamás alapította meg a helyi ’48-as politikai kört. (Megjegyzem, a Szokoly ügyvéd apja, hadnagy volt az 1949-es honvédseregben. Nagyanyám  még sokáig őrizte ükapám 48-as zászlaját. (A Szokolyak egyébként a XIV. századig vezették vissza a maguk családfáját.) Később a két fiú együtt ment a Királyi Jogakadémiára Váradon. Antal nagyapám a leg- ifjabb Szokolay Tamást kosztért, némi pénzért segítette az akadémia elvégzésében. Mindketten ügyvédek lettek.

A tanuláson túl a másik következmény az lett, hogy nagyapa megismerkedett Szokoly Tamás Ilona húgával, akit 1900-ban eljegyzett és 1902-ben, december 26-án feleségül vett. Ő lett az én nagyanyám.

Nagyapám 1903. január elején ügyvédként kezdett dolgozni a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézeténél,Budapesten a Géza utcában. Akkoriban sem volt könnyű elhelyezkedni a jogászoknak. Ide a családi protekció segítette az egyik, korábban itt vezető beosztású, akkor már nyugdíjas Szokoly jóvoltából. Ott ügyvédkedett-jogászkodott jó pár évig, talán a ’20-as évek végéig.

Akkoriban alakult a Baross Szövetség, mely egy antiszemita szellemű gazdasági érdekképviseleti szervezet volt. Igaz, kulturált keretek között tette, de az volt! A Baross Szövetség a „keresztény” iparosok és kereskedők szervezete volt, azok működését támogatta. A Szövetségben nagyapám az idegenforgalmi szakosztály második embere volt az azt névleg vezető József főherceg mellett. Nagyapa innen és a földhitelintézettől kerül kapcsolatba a Velencei-tóval, azon belül is Gárdonnyal. Ez az 1920-as évek végén volt. (A Velencei tó környéki parcellázás is kötődött a Baross Szövetséghez.)

1930-ban már állt a gárdonyi ház, tehát mindez valamivel korábban indult. (Fényképeket sajnos még nem tudok mutatni, de később biztosan lesz rá lehetőség.) Végeredményben így került el Gárdonyba.

Nyaraloajto

A valamikori gárdonyi ház kapuja. A kapu oszlopai, a kerítés és a két öreg hársfa még eredeti, Votisky-hagyaték

 

(…)

A könyvén kívül előadásokat tartott, a Baross szövetség éves összejövetelein adott elő a tárgyban.

(…)

Megjegyzem, 1945-ben egy csomó könyvet tettek indexre, köztük a Baross Szövetség anyagait. Az 1945. évi VIII. törvény rendelkezett a választójogról. Ott tételesen szerepel a Baross szövetségi tagság kizáró körülményként. Ha Nagyapa megélte volna, részben e miatt, részben a törvényben szintén szereplő Magyar Ügyvédek Nemzeti Egyesülete, a MÜNE tagjaként lett volna kizárva a választásokból. Ő azonban nem élte meg mindezt. 1945. áprilisában meghalt. (A MÜNE tagjai „gondnokolták” a zsidó ügyvédek praxisát. Felügyelték a praktizáló zsidó ügyvédek tevékenységét.) Nagyapa egy pár régebbi kollégája gondnoka lett MÜNE-tagként.

Nem magyarázkodásként, hanem magyarázatként mondom: Nagyapám”von Haus aus” jobboldali volt. Mint keresztény középosztálybeli, akkoriban jellemző enyhe antiszemita „stichhel”. Hogy ez a „stich” milyen erős volt, nem tudom, de ismerve apámat és testvéreit, bizton állíthatom, hogy nem öröklődött.

De térjünk vissza a tóhoz! Nagyapa a ’20-as évek végén került kapcsolatba a Velencei-tavi fejlesztéssel. Komolyan elkezdett foglalkozni vele. A Baross Szövetségben mindezt erősen propagálta. Terveket készítettek. Irányította a parcellázást. Néha emlegetik, hogy Gárdonyban egy olyan parcellázás volt, ahol járdákat is építettek. Ezt Nagyapa csinálta. Amikor megtörtént az államosítás, a Nagyapa által szervezett ültetésű cseresznyefákat külön államosították – sok évvel később. Vicc volt, de több száz cseresznyefát államosítottak így akkoriban. Szintén az ő újítása volt a betonhasábokkal megemelt, salakkal feltöltött járda a kialakított utcákban. Még az ötvenes évek elején is megvoltak!

A parcellázás során minden gyerekének vett egy kis területet a tóhoz közel. Sajátját apám az ötvenes évek egy nehéz korszakában kis pénzért eladta. Nagyapát néha tévesen helyi földbirtokosként aposztrofálták. Erről szó sem volt! Hat gyermek apja volt, ügyvéd volt. Mindenfelé végiglakta Budapestet 1902-től haláláig. Hol jobban, hol rosszabbul ment. Volt, hogy a ’20-as évek elején Békásmegyeren, az Ófaluban laktak, mert csak azt tudta fizetni. A huszas évek végén talán kicsit jobban ment.

Amikor a gyerekek földjéről beszélek, arra gondoljon, hogy pl. apám telkén egyetlen, téglából épített árnyékszék állt. Ez volt az építmény rajta. Gyerekként úgy mondtuk: „megyünk az apa budijába”.

A családot részben a tóhoz köti apám és bátyja tanulásának körülményei. A gimnáziumot a hagyományoknak megfelelően Nagyváradon, a premontreieknél kezdték el. Az alsó négy osztályt ott végezték. A háború kitörése miatt azonban visszahozták őket és Székesfehérváron, a cisztereknél végezték a felső éveket. Ott is érettségiztek. Itt sok Fejér megyei gyerekkel kerültek kapcsolatba. Így például Csóka István festővel, akinek egy képét máig őrzöm.

csóka

Csóka István 1936-ban Brooklynban rajzolt nőportréja-forrás: Votisky László

 

Csóka Gárdonyban született. Csóka István ugyan idősebb volt, de az öccse apámék osztálytársa volt.

Nagybátyám, Votisky Iván, inkább műszaki ember volt. Ő katonai műszaki akadémiára járt. Akadémista korában, húszegynéhány éves korában, a huszas évek végén apámmal átkelőhajó-járatot próbáltak működtetni Gárdony és Sukoró között. Egy méretes palánkos hajót építettek, amibe egy Westinghouse motor került. A nyári szezonban üzemeltették átkelőhajóként a tó két partja között. Amikor nagybátyám elvégezte az akadémiát, ez már fenntarthatatlan volt. A hajó sokáig a gárdonyi ház teraszán állt, amíg szét nem rohadt.

FÁ: Tud Ön arról, hogy 1934 után megalakult volna az általa szorgalmazott Velencei Tavi Szövetség, a későbbi Velencei Tavi Intézőbizottság elődje?

VL: Ezt nagyanyám szerint nagyapa szorgalmazta és tudomásom szerint meg is alakult a Baross Szövetséghez csatlakozva, de aztán el is halt.

VTOSZ

Az Országos Velencei Tavi Szövetség megalakulásáról szóló folyóiratcikk a Magyar Fürdőélet 1935/VI.számában

 

(…)

FÁ: Ezt a folyóiratot hogy kell elképzelni? Ez magazin vagy szaklap volt?

VL: Leginkább vegyesfelvágott volt. Írások voltak benne, de fotók is. Tulajdonképpen jópofa ismertetés volt benne az alsóközéposztály pihenési, szabadidő-eltöltési lehetőségeiről.

FÁ: Ez az ő életében bekövetkezett. Hogyan élte meg?

VL: Azért nem egyértelmű ez, mert a negyvenes évekre nagyon beteg lett. Szinte vak volt. Nagyanyám olvasta fel a szükségeset. Hatvannyolc évesen, 1945 áprilisában hunyt el.

(…)

FÁ: A harmincas évektől tehát Votisky Antal betegeskedni kezdett…

VL: Nagyapa sohasem volt fizikailag erős ember. Egészséges, alkotóereje teljében lévő emberként nem élte meg a munkája sikerét. Van valahol egy ’42-es fotóm, ahol Nagyapa a bátyámat tartja Gárdonyban a karjában. Akkor, hatvanöt éves korában már megtört, hófehér hajú ember volt a képen.

FÁ: Említette, hogy az ötvenes években édesapja eladta a gárdonyi telkét…

VL: Igen, és előtte már államosították Nagyapa házát. Mára már csak a két öreg hársfa és a kapu maradt meg Nagyapa valamikori házából.

Hallott már a Grillről? A Vörösmarty saroktól egy utcával Velence felé, a következő sarkon állt a Grill, ahol Eisemann Mihály, zongorázott. (Eisemannak a harmincas évektől nyaralója volt a tónál, tudomásom szerint Gárdonyban.-FÁ)

Nagyszüleim „üdülőtelke” méretes darab volt (de ez még akkor sem volt persze földbirtok!)Ennek alsó részében az Országúttól, a Vörösmarty utcától mindkét irányba 8-10 méterre volt befelé egy ház, a nagyapámé. Emeletes, amúgy jól kinéző épület volt. Részben vályogból épült. Volt egy belső lépcső föl, az emeletre. A fiúknak, akik későn jártak haza, egy külső lépcső. Alul egy nagy, fedett veranda-szerűség, terasz. Volt szuterénje. Komoly nagy ház volt, volt benne legalább 6-7 szoba. A földszinten három-négy, az emeleten három. A háborúban erősen megsérült. A kertünkben a háború után ott maradt egy kilőtt páncélkocsi, meg egy lőszerszállító. Gyerekként azokban játszottunk még 1948-49-ben is.

1948-ban államosították Nagyapa telkét és házát. Akkor még meghagytak egy szobát a Nagymamának. Beraktak oda egy családot, a nevükre már nem emlékszem. 1949-ben nyaraltunk ott utoljára.

FÁ: Ha felidézi Votisky Antalt, mi az első szó, ami eszébe jut róla?

VL: Nem igazán jó a kérdés, mert személyesen nem ismertem őt. Ha mégis mondani kell valamit, akkor a gyakorlatiasságot, realitásérzéket mondanám. Gyerekeit ennek megfelelően nevelte, az ő sorsuk nagyapám igazát tanúsította.

FÁ: Köszönöm, hogy elmondta!

 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések:

A Velencei tó-parti nyaralókorszak hajnala VI: Votisky Antal „A Velencei-tó problémái”-röpirata 1934-ből-forrásközlés

Volt egyszer egy Magyar Fürdőélet (és Magyar Idegenforgalom)

1935: Új autóút Gárdony felé?

 

Forrás:

-Borovszky  Samu: Magyarország Vármegyéi és Városai (Gömör- Kishont Vármegye)

– A Votiskyak családi gyűjtései (-hozzám Votisky Lászlótól jutottak el)



Kategóriák:1920-1939, 1939-1945, Budapest, Emberek, Fotók, képek, történetek, Gárdony, képek, Légy Társszerző!, történetek, Velence, Velencei tó, XX. század

Címkék:, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: