A képeslap „színe”
Velence a lakosságszám gyarapodása tekintetében a vándorlások tartós nyertese. A XIX. század végétől eleinte polgárok és elitbe kívánkozók vettek itt földeket, “birtokot”, maradtak, vagy tűntek el aztán. Pillitz, Beck és sokan mások neve térképeken, épületek, emlékek formájában nyomokban megmaradt valamennyire.
Bizonyára voltak itt iparosok is hasonló úttal, még kevesebb fennmaradt emlékkel.
Meg: volt ez a Süszmann!
Ami Velencét illeti, Süszmann Sándor boltosnak, úgy tűnik, semmi nyoma nem maradt az alább közölt képeslapon kívül.
E szerint itt élt egy darabig, Velencén. Kárpáti Miklós már korábban kutatta e képeslap szálait, elmondása szerint kevés sikerrel.
1919-ben, májusban még biztosan megvolt a bolt. Ez az ember biztosan itt élt. Hogy a bolt hol volt, azt – mint látható- csak találgatom.
Azt is, hogy a bejáratnál büszkén álldogáló fehér ruhás férfi Ő volt-e, vagy más.
Az biztos, hogy képeslap vízparti képe a mai Klein -köz alatti területről készült. A tóparti képet készítő fotós a kameráját nagyjából a mai Juventus Hotel feletti területen, a Klein-köz végén állíthatta fel. Onnan dél felé fotózhatta a Wickenburg kastély környezetét.
Az is ismert, hogy a harmincas évektől Kleinék birtokolták a Klein-köz mindkét, mai Fő utcához közeli, torkolati épületét, a ma is zöldségesként működőt, és a mai orvosi rendelő épületének elődét is. A (bizonytalan) szájhagyomány szerint az egyik bolt, a másik kocsma volt.
Van néhány emlék. Bándi Istvánné Bakonyi Katalin, a közeli szomszéd, úgy emlékszik, hogy gyerekkorában a mai orvosi rendelő (Fő u.2. a Klein -köz sarkán) helyén lévő boltba járt kenyérért, tejért, és annak hasonló bejárata volt, mint a képen. Ácsné Hangyál Mária pedig arra emlékszik, Hangyál úr, a gyerekkoromból „Jojó”-bácsiként ismert kereskedő, segédként ott kezdte a munkásságát.
Ottjártamkor kiderült, Baranék zöldségesének épülete kizárható. Azonban a mai orvosi rendelő épülete, a korábbi bolt, amit számtalanszor toldottak, talán megfelel. (Van ellenérv is: pl a kémény(ek) helyzete nem stimmel igazán.)
Akárhogy is: Volt itt valaha egy Süszmann nevű boltos! A boltjáról a kornak megfelelő képeslapot adott ki, amit aztán eladott… és itt jön a második rész!
***
A képeslap „fonákja”
1919.május 14. körül bement a Süszmann boltba egy katona. Talán kimenője volt. A képeslap monogramja szerint „G.I. (-esetleg GJ) tüzér”, kinek alakulata, (meg az alakulat elődje) a korábban szebb napokat megélt Anna malomban volt elszállásolva a háború eleje óta. Megvette az akkoriban 4-6 filléres lapot, (+10 fillér még a bélyeg). Ki is lehetett ez az ember?
Ezt először Kupi László írta meg:
„Az I. Világháború előtt már nem gyárként, hanem honvédségi létesítményként, a 44-es lovas tüzérezred kiegészítő parancsnokságának laktanyájaként hasznosították az épületet és a hozzátartozó létesítményeket. Itt állomásozott 3-400 fő katona. Egyik jelentősebb parancsnoka Röck Rudolf ezredes volt. A Tanácsköztársaság idején Kisvelencén, a laktanyában állomásozó alakulat a Fejér-Tolnai vörös tüzérezred nevet viselte. A Fejér-Tolnai vörös tüzérezred, a 10. tüzérezred lovasosztály dandárpóttestének parancsnoksága alá tartozott.”
2015.08.06. Kárpáti Miklós hívta fel a figyelmem a Velencei Helytörténeti Egyesület májusban szervezett, világháborúkról szóló kiállítására, melyben feltűnt egy eddig számunkra ismeretlen fotó, feltehetően ugyanerről a dísszemléről. Egyesületünk elnöke akkor rendelkezésemre bocsátotta a képet.
… És jött az őszirózsás forradalom, majd a Tanácsköztársaság. A valószínűleg jelentéktelen kis kiképzőlaktanyából ismét kiképzőlaktanya, illetve 1919 tavaszától a Fejér Tolnai vörös tüzérezred (hivatalosabban: a 17. Fejér Tolnai Tüzérezred) ideiglenes parancsnokságának központja lett. Az időszakról Farkas Gábor, a közelmúlt levéltárosa így írt: „… Az 1918 őszén, 1919 elején a Kisvelencén állomásozó katonai alakulat- a helyi megítélés szerint- kommunista vezetés alatt állt, a katonák bolsevik eszméket követtek. A hatóság attól tartott, hogy kommunista felkelés esetén az alakulat a fegyveres mozgalom támasza lesz. A népi mozgalom erejét jelzi az a tény, hogy a Tanácsköztársaság kikiáltása után, szinte elsőként a megyében, március 23-án forradalmi direktórium alakult… … A Kisvelencén állomásozó Fejér-Tolnai tüzérezred katonái részt vettek a Velencén és Kápolnásnyéken tartott május elsejei ünnepségeken. Kisvelencén volt a 10. tüzérezred[2] lovasosztálya dandárpóttestének parancsnoksága, mely egyben kiképzési bázis volt.[3]”
Az alakulat zöme biztosan nagyon rövid időt állomásozhatott Velencén. Bár az ezredpecsét még július végén is Velencét adja meg helyként, az alakulat az aláírásokon utoljára június 9-én jelöli meg Kisvelencét a dátum előtt. (Nem volt idő új pecsétet készíttetni.) Utána Udvardi,Losonc, Kiskunfélegyháza, Csongrád, Miskolc és más, kisebb települések neve jelzi a többnyire ütegekre széttagolt katonai egység mozgását.
Fennmaradt az alakulat névjegyzéke, mely 135 nevet rögzít.
Goldfinger István
A szép, kalligrafikus betűkkel írt névjegyzék egy neve illik leginkább a képeslap – monogram mögé, bizonyos Goldfinger István tüzér, lóápolóé, aki 1899-es születésű volt, és 1919-ben vonult be az alakulathoz. Nagyjából húszéves volt az a fiú, amikor1919 májusában belépett a Süszmann boltba.
A hátlap néhány információja: katona a levelet május 14-re dátumozza. A postai pecsét másnapi, 15-i. (Hogy működött-e akkor a malom mellett korábban biztosan működő első velencei posta, ahol feladhatta, azt nem tudni.) Mindenesetre Goldfinger katona megírta a lapot, feladta, és az megtalálta a címzettet. Ezért olvashatjuk most.
Ki volt a címzett? Egy munkáslány Pesten, a Váci út 113 címen! „Labadvossiki (?-FÁ) Rózsika elvtársnőnek” vagy ki tudja pontosan, mert katonánk hallomás után írta a neveket.
„Budapest VI. Váczi út 113.sz, Hirman gyár”, ez lenne a címzés.
Kárpáti Miklós barátom szerint ez minden bizonnyal Hirmann Ferenc gyárát jelenti, aki nagyjából ugyanott vezetett ipart akkoriban. Szép és kalandos iparosi pályafutást járt be. Wikipédia-bejegyzésének néhány, idevágóbb részlete:
„Elődjei Bajorországból vándoroltak Bajára a 18. században. Apja Hirmann József gombkötő és paszománykészítő mester volt, anyja Freidich Terézia. Apja korán elhunyt, őt és ikertestvérét, Paulát, anyja nevelte, a család támogatásával.[4]
A négy elemi és a négy osztályos ipari-kereskedelmi iskola után 1869-ben Heller János helyi harangöntőhöz állt inasnak. Négy év elteltével, 18 évesen felszabadult; ekkor európai vándorútra ment. Hat és fél évig volt távol, közben dolgozott Bécsben, Münchenben, majd egy svájci kitérő után Offenbach am Main, a belgiumi Namur és Brüsszel következett, s három évet töltött három párizsi víz- és gázszerelvényeket gyártó cégnél.[5] Itt a Kölcsönösen Segélyző Magyar Egyletben ismerkedett össze Munkácsy Mihállyal, szerette meg a festészetet, s alapozta meg későbbi műpártoló, műgyűjtő tevékenységét. Párizs után Londonban tett rövid gyárlátogatásokat, majd visszatért Hannoverbe, ahol egy vasöntöde- és gépgyárban dolgozott. Egy rövid berlini munkavállalás után, Drezdán, Prágán és Bécsen keresztül hazatért. Igazolójegyét Baja rendőrkapitánya 1879. december 19-én állította ki.[6]
1880 májusában Budapesten – Magyarországon elsőként – fémöntő műhelyt hozott létre “gőz, víz és légszesz vezetékekhez szükségeltető rézmunkákhoz”.[7] A gyártás gyorsan felfutott, árui keresettek lettek, így 1889-ben átköltözött a megvásárolt Csányi u. 9. számú házba, ahol a központi iroda és az üzlet az államosításig működött. 1901-ben a Huszár utca 7. szám alatt egy nagyobb öntőműhelyt helyezett üzembe, ahol már nem csak szerelvényeket, hanem dísztárgyakat, kisebb műtárgyakat is készített, sőt szoboröntést is vállalt. E műhelyben készült el 1901-ben a clevelandi Kossuth-szobor, 1903-ban a Millenniumi emlékműn található, eredetileg a Köröndön felállított Bocskai István-szobor, Holló Barnabás alkotása, s ugyancsak ő öntötte 1906-ban e szobor Debrecenbe készült másolatát. Részt vett az Erzsébet híd munkálataiban.[8][9] Mivel alapvetően az ipari termelés érdekelte, a szoboröntést abbahagyta, műhelyének e részét pedig eladta. 1905-ben több éves szerződést írt alá a Budapest Székesfőváros Vízműveivel szerelvények gyártására. 1908-ban már 200 munkást foglalkoztatott. 1911-ben a Váci út 117. szám alatti telken nyitotta meg új gyártelepét, ahol az öntő- és fémfeldolgozó üzem – a szomszédos telekkel kibővítve az 1930-as évektől „Hirmann Ferenc Fémöntöde, Rézáru- és Vagonfelszerelési Gyár” néven – az 1948. évi államosításáig működött. A víz és gázszerelvények mellett mezőgazdasági eszközöket (permetezőgépek, csapok, szivattyúk, kúthengerek, szelepek stb.), lakásfelszerelési tárgyakat (veretek, kilincsek), mérőeszközöket, súlyokat, vasúti fémvereteket és tűzoltókészülékeket gyártott.[10] Mindkét világháborúban jelentős hadimegrendelést is teljesített, elsősorban lőszerek, tányér- és harckocsiaknák gyújtószerkezeteit.[11] Az európai szabványokkal dolgozó Hirmann-cég exportpiacra is termelt; eleinte főleg Bulgária és Románia játszott jelentős szerepet, de a két világháború közötti időszakban több európai, valamint közel-keleti országgal növekedett értékesítési területe.[12]
1887. február 15-én vette feleségül Burgos Júliát, egy spanyol felmenőkkel bíró budapesti sertésfeldolgozó, húsfüstölő hentesmester lányát. Nyolc gyermekük született, akik közül kettő csecsemőkorban, kettő pedig gyermekként betegségben hunyt el. Felnőtt lányai, Klotild, Mária, Emília és Ilona férjhezmenetelükig aktív dolgozói voltak apjuk gyárának.[9] Ugyanígy a jó üzleti érzékkel bíró feleség, aki Hirmann halála után vejei és legidősebb unokája segítségével a gyár vezetését is átvette.[13]
Hirmann Ferenc aktívan kivette részét a közügyekből; tagja volt számos társadalmi egyesületnek. Párizsi tartózkodása alatt elvállalta a Magyar Egylet jegyzőségét. A Budapest VII. kerületi képviselőtestület tagja, a Vas-és Fémiparosok Országos Szövetségének első jegyzője, 1905 és 1915 között elnöke, az Országos Iparegyesület igazgatósági tagja, majd alelnöke; 1918-ig a Bádogosok Ipartestületének és a Kis- és Középgyárosok Egyesületének elnöke és zsűritagja, a Baross Szövetség igazgatósági tagja, a Fémművesek Ipartestületének díszelnöke volt. 1906-tól 1919-ig törvényhatósági bizottsági tag volt. 1931 és 1936 között a Keresztény Földmíves-, Kisgazda- és Polgári Párt Budapest II. (északi) választókerületének országgyűlési pótképviselője.[14][15][16]
1939. szeptember 2-án hunyt el, a Kerepesi temető baloldali árkádsorán található családi sorboltban lett eltemetve (22. jelű sírhely).[17] „
A Hirmann gyár helyén, az Árpád híd lábánál lévő területen ma irodaház áll.
***
„Líra”:
Goldfinger István tehát bevonulásáig közel állhatott ehhez az üzemhez. Talán, korábban ott is dolgozott. Az biztos, hogy érdeklődött a gyári alkalmazottak, különösen a női „elvtársak” iránt, amihez a képeslapon így talált szavakat:
„Édes Rózsikám!
Üdvözlöm az összes gyári leányokat. (!!!-FÁ)
Magát pedig igen sokszor is
G.I. tüzér”
Nem tipikus „tinderezős” szöveg ez. Kicsit „Károlyéra” emlékeztet, a molnárlegényére, aki 1904-ben, ugyancsak Velencéről tette a szépet Juliskának, az óbudai dohánygyári munkásnőnek. Mai szemmel sutának hat, de valószínű, akkoriban jobban illett kissé mellébeszélni.
Aztán István pár napra rá már a Felvidéktől Csongrádig lőtt az alakulatával csehre, románra, franciára, etetett, lovat gondozott, talán bajtársat ápolt, akár lőtt is, „tette, amit kell”; és Rózsika, meg az „összes gyári leányok” pár hétre rá reménykedhettek, hogy hősüket aztán nem verték agyon a Horthy rendcsinálás idején más, még magyarabb, még vitézebb magyarok mindezért, vagy akár a névért, amit örökölt.
Kapcsolódó bejegyzések:
A Velencei Anna Gőzmalom története V : Maláta és ágyú (1896-1919)
Megy a gőzös III: Miért nem ment randevúzni Károly (vonaton)?
Források:
Kupi László: Város volt, város lett-Velence-a könyv digitális változata (2004)
Farkas Gábor: A Fejér megyei Velence múltjából (Alba Regia, 2002.)
Hadtörténeti Levéltár Tanácsköztársasági Gyűjteménye
Kategóriák:1900-1919, Adatok, Emberek, Falusi épületek, Fotók, Fotók, képek, történetek, I. Világháború, képek, történetek, Uncategorized, Velence, Velence térkép, XX. század
Velenceblog 
Hozzászólás