1904-ben részvénytársaság alakult, falubelink, Meszleny (Meszlényi) Pál tőkéjével, hogy tengeralattjárót fejlesszen ki -négy évvel az első hivatalos siker előtt. Ennek a történetnek morzsáit gyűjtögette össze a Tó-retro blog.
Kedves osztályfőnököm, Czibók István találta meg és küldte el a később hivatkozott blogbejegyzést Máté fiamnak erről a különös történetről. Meszleny (Meszlényi) Pál révén velencei vonatkozása is van, ezért másodközlöm, kiegészítve néhány személyes adattal, Meszleny (Meszlényi) Pálra vonatkozóan.
A (XIX-XX.) századfordulón kaotikus idők jártak a magyar nemességre. Velencén már rég nem ők voltak a leggazdagabbak, de közéleti-politikai befolyásuk még megkérdőjelezhetetlen volt. Ők adták a közhatalom legbefolyásosabb részét, és keresgélték a jövőjüket a következő évszázadban. Nagyon gyorsan nagyon sokak szegényedtek el közülük, kevesen vagyonosodtak is, folyamatossá vált a tőkésosztállyal való összefonódásuk, ami aztán a Horthy -időszakban teljesedett ki egy időre.
Meszleny Pál ennek a korszaknak volt a gyermeke.
A bejegyzés első részében közlöm az eredeti blogbejegyzést a Toretro blogon, a továbbiakban a Meszleny Pállal kapcsolatos kiegészítéseket.
Tehát a bejegyzés, amit eredeti helyén ITT olvashatsz:
„A Balatonban nyugszik az első, magyar tengeralattjáró
- július 06. – drkardos
Évekkel előzte meg a hivatalos elsőt a balatoni hajó, ám a keresésére létrehozott alapítvány sem találta a roncsait.
A Vasárnapi Újság 1905-ös képe egy korabeli tengeralattjáróról (nem a Balatoniról)
Néhány lelkes, amatőr történész kezdeményezésére, egy alapítvány kezdett körvonalazódni 1939-ben. Ez a csoportosulás azt a célt tűzte a zászlajára, hogy felkutassák és múzeumba juttassák a Balatonban elsüllyedt, első magyar búvárnaszád roncsait, Balatonboglár közelében. Mivel az érdektelenség és a háború is közbeszólt, a tó hullámai nem csak a hajó, hanem a történelem egy darabkájának maradványait is végérvényesen maguk alá temették…
Már azt is meglehetősen kevesen tudják, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia területén – angol szabadalom alapján – egyáltalán folyt tengeralattjáróépítés, ám arról végképp csak néhány újságcikk számolt be, hogy a hivatalos dátumot évekkel megelőzve, 1905-ben már úszott magyar gyártású búvárhajó a magyar vízben. Hogy ez miért alakult így, arról a fentebb említett próbálkozás teljes kudarca tehet. Ugyanis a történtek ismeretében már az „úszott” kifejezés is erősen túlzónak tűnhet. Az akkori parlamentbe Zircről bekerült képviselő, Udvary Ferenc találmánya ugyanis csak a harmadik – sikertelen – próbáig jutott el, mielőtt végképp elmerült.
Még 1904 elején alakult meg egy részvénytársaság, elsősorban Meszlényi (!)[1] Pál függetlenségi (!)[2] képviselő tőkéjével, mely Udvary találmányának gyakorlatba ültetését tűzte ki célul. Bár magáról a hajóról nem maradt fenn dokumentáció, azt tudjuk, hogy testét négy henger alkotta és egy akkumulátor hajtotta (a víz alatti elektromos haladás még jóval később is általános volt). Ami viszont bizonyos, hogy Udvary igen komoly célokat tűzött ki maga elé. Nem kevesebbet állított, mint hogy hajója képes lesz a 60 km/h óra sebesség elérésére. Hogy megértsük ennek a tervnek a grandiózus voltát, ahhoz tudnunk kell, hogy az első – Fiuméban gyártott – magyar, hadrendbe állított tengeralattjáró, az SM U-1 próbaútján 10 km/h sebességgel állított fel világrekordot, és a magával vitt torpedók sebessége is csupán 16 km/h volt.
Az SM U-1 a Monarchia lobogója alatt…
Azt, hogy mi motiválhatta Udvaryt, könnyű megérteni, ha tudjuk, hogy ekkoriban a világ igazi torpedó és tengeralattjárólázban égett, melynek a Monarchia volt a központja. A már említett Első Magyar Tengeralattjáró Rt. által birtokolt fiumei gyárban készült a földgolyó szinte valamennyi torpedója, és őrült versenyfutás zajlott az első olyan búvárhajó megépítéséért, mely ezeket a víz alól is képes elindítani (addig a partról vagy hajókról lőtték ki a gyilkos eszközöket). A Lupis osztrák kapitány és Whitehead angol mérnök által konstruált magyar ún. hal-torpedó (a formájáról kapta a nevét), sűrítettlevegős motorjával érte el a fentebb említett sebességet, ám a két feltaláló bízott benne, hogy ezt később 37 km/h-ra tudják növelni. Emlékezzünk rá: Udvary 60 km/h-ás sebességről beszélt a hajó kapcsán!
Az új járművel végzett kísérletek sorában az 1905 tavaszán, a Hévízi-tóban végrehajtott volt az első, mely a kis vízterület miatt igazán csak egy merülőpróba volt. A hivatalos főpróbára 1905 július 22-én, Keszthely kikötőjében került sor. Ekkor a csodahajó néhány métert már képes volt haladni is, mielőtt az egyik hengere léket kapott és az egész jármű a Balaton mélyén landolt. Szerencsére a Dinger nevű főgépész és a három embere még időben elhagyta a süllyedő hajót. Szintén vakszerencse, hogy az eseményről tudomást szerzett helyi csónakázó egyesület tagjai a közelben voltak, és ki tudták menteni őket. Szintén ők vontatták be a pórul járt hajót, az egyesület helyiségébe. Udvaryék azonnal nekiláttak a hajó maradványainak összegyűjtéséhez, melyeket az akkumulátor kivételével mind meg is találtak.
A második kísérlet valójában már nem keltett semmilyen sajtóvisszhangot. Annyit tudunk, hogy a kijavított hajót még valószínűleg abban az évben újra vízretették, és ezúttal egészen Balatonboglár közeléig jutottak vele. Szintén bizonyos, hogy ekkor Udvary maga vezette a kísérleti járművet, és útjára két matróz is elkísérte. Az újabb – ezúttal végzetes – katasztrófát ekkor motorhiba okozta. Mivel a hajó ekkor a víz alatt tartózkodott, így – más kiutat nem látván – Udavryék magára hagyták azt, és úszva menekültek a felszínre mindhárman (szerencsésen). A képviselő ezután kénytelen-kelletlen belátta, hogy egy búvárhajó megtervezése sajnos mégsem olyan egyszerű mutatvány, mint eleinte gondolta, és fel is hagyott a frissen jött matrózélettel. Az ügyre így a feledés homálya, a hajóra pedig a balatoni iszap függönye vetült, és ezen a cikk elején említett alapítvány sem tudott segíteni. Valójában a kor technikai színvonalán, ráadásul ennyire kevés feljegyzés birtokában esélyük sem lett volna megtalálni a hajót. Ezért tudjuk úgy ma is, hogy az első magyar tengeralattjáró 1909-ben épült, Fiuméban…”
***
Az ügyben szerepet játszó velencei, (id.) Meszleny Pál (1856-1939) életútját legbővebben rokona, Sárváry Mariann írta meg. Ez így hangzik:
Meszlényi Pál arcképe (forrás: a jelenleg legifjabb Meszleny Benedek magángyűjteménye)
„Meszleny Pál volt az, aki gazdálkodott a velencei családi birtokon, amely 632 hold 1350 ölnyit tett ki. (Viszonyításképpen Velence község területe kb. 6000 hold volt.) Fivéreinek évi jövedelmül 4000 forintot biztosított.[227] Később megvette testvéreinek velencei osztályrészét, kivéve Benedek szőlő- és tórészét. Vásárolt továbbá Tutyi mellett 140 magyar holdat, 110 belsőséget, eladó rét- és tórészeket. Később Lajos lányaitól, Meszleny Rozália (1886-1957), Wetzel Ernőnétől és Meszleny Márta (1888-1948), Wetzel Györgynétől megszerezte a dádi hányadot is.
Dádot 1883 körül a Katonai Kincstár évi 34 000 forintért egy csikótelep létrehozása céljából bérbe vette.[228] Dádot a család 1918 nyarán adta el. Benedek családjának vagyona ezután 800000 forint hadikölcsönben (már inflálódott pénzben) és egyéb értékpapírban feküdt. A fokozódó infláció 1921-ben arra kényszerítette őket, hogy a velencei házukat gróf Wenckheim Ferencnek eladják. (Ebből a házból lett 1945 után Velencén általános iskola. Ma Községi Könyvtár és Kultúrház működik az épületben [Tópart út])
Meszleny Pál kúriája Velencén a mai Gárdonyi úton állt. A 18 szobás ház a hozzátartozó parkkal 1945-ig a családé volt. 1945-ben a kultuszminisztériumnak adták bérbe. 1948-tól állami tulajdonba került. 20 évig gyógypedagógiai intézet működött benne, amíg fel nem épült Velencén az intézet új épülete. Ekkor a kezelői jog a Velence-tó környéki Vörösmarty Termelőszövetkezeté lett. 1968-tól itt működött a tsz konyhája. Ma a Fejér megyei Vízügyi Igazgatóságé a kezelői jog. 1990-ben a házat – amely romosan, betört ablakokkal üresen állt – és a hozzátartozó 4,5 kat. holdnyi területet 30-40 millió Ft értékben árusították. 1992-ben egy Vadász nevű ember vásárolta meg, de a Meszleny-kastély azóta is várja, hogy helyre hozzák. (Meszleny Ignác közlése.)
1895-ben megalakult Magyarországon a Katolikus Néppárt, amely elsősorban a katolikus arisztokráciát és a klérus politizáló tagjait tömörítette. Főleg az egyházpolitikai törvények megsemmisítéséért, egy kifejezetten felekezeti színezetű katolikus politika érvényesítéséért szállt síkra. Alapítói és vezérei gróf Zichy Nándor és gróf Esterházy Miklós Móric voltak. Meszleny Pál is tagja lett a pártnak és néppárti országgyűlési képviselője lett a Veszprém megyei galgóci kerületnek, majd 1897-től a somlyóvásárhelyi kerületnek.[230] 1898-ban a Véderő Bizottság tagja.
1910-ben a Khuen-Héderváry kormány esztergomi főispánnak nevezte ki, ebben a tisztségben maradt Tisza István bukásáig. 1917-ben mint a 7. honvédhuszárezred kapitánya az erdélyi és olasz fronton József főherceg parancsnokságánál teljesített szolgálatot az összeomlásig.”
***
Sárváry Mariann leírása alapján tehát a Meszlenyek adott nemzedékében Pálban volt leginkább gazdálkodói, közéleti véna. (Benedek inkább természettudományos, és társasági vadászati szenvedélyéről volt ismert.) A közösen kezelt birtokok lehetővé tették a kedvezőbb bérbeadási pozíciót vagy a hatékonyabb gazdálkodást az eddigre már összezsugorodott, 61 tagból összetevődő, kb 407 holdnyi középbirtokon.
Parlamenti képviselőként vagyonánál valamennyivel nagyobb lehetett a befolyása, de nem annyira, hogy saját szülőhelyén lehessen erős ember. ( 1901-ben a bodajki körzetben alulmaradt Baross Károly szabadelvű agrárpolitikussal szemben, a csákvári körzet -ide tartozott Velence- meg Horváth Gyula ügyvéd, Kossuth párti politikusé lett.) Akkoriban ennek amúgy jóval kisebb jelentősége volt, így két képviselői ciklusának egyikét a Veszprém megyei Somlóvásárhely, másikat a kicsit sem közeli, Nyitra megyei Galgóc képviseletében töltötte. Feltehetően ritkán látták arrafelé a szavazók a kortesidőszakot leszámítva. (Nincs új a Nap alatt!)
Nincs adat arra, hogy mekkora is lehetett Meszleny Pál jövedelme, de gyanítom, nem csak a családi birtok terhére alapított részvénytársaságot búvárhajó építése céljából. Militáns vénájára vannak jelek. Ekkoriban dragonyos múlt, tartalékos huszárszázados jelen (ebben az öltözetben maradt fenn róla fotó) és parlamenti Véderő-bizottsági tagság olvasható az életrajzában. Konzervatív úriemberi jegyek. Hogy miért fogott ipari üzletbe különösebb szakmai előélet nélkül, arra egyrészt a bejegyzés elején olvasható korszellem, másrészt a politikai pozíció (vagy ambíció) adhat magyarázatot.
Hogy mekkora gazdasági bukás volt a tengeralattjáró projekt Meszleny Pál életében, arra nem találtam forrást. Mindenesetre a tíz év múlva hadikötvények, meg az általános gazdasági helyzet, és talán ezek a kísérletek vezethettek oda, hogy a Nagy Háború végére az amúgy is csökkenő Meszleny vagyon óriásit zsugorodott.
Ekkor vette át a stafétát ifjabb Meszleny Pál (1889-1965) , hogy konszolidálja a maradék vagyont. De az már egy másik ember, másik korszak.
És ki volt Udvary Ferenc?
Meszlényinél fél generációval fiatalabb pályatárs. A Mikszáth által megírt Udvary Ferenc képviselő fia. Az apa 1904-ben hunyt el, felszínesen úgy tűnik, fia megörökölte a parlamenti stallumot. Ahogy Meszlényi, ő is lovas, huszárönkéntes, sportember, a hazai kerékpározás egyik úttörője. Vállalkozó, pénzember, aki országos politikai pályafutását akkor kezdte, amikor párt-társa, Meszlényi befejezte. De….
***
Tessék???
Az információk szerint tehát a helyzet a következő:
Adott egy kor, benne két lelkes klerikális, Udvary és Meszlényi, politikai ambíciókkal, nulla műszaki előélettel (pardon: Udvary életrajza szerint két hosszú évet technikai tanműhelyben töltött), szerény célirányos tapasztalattal; gyaníthatóan felette magas hőfokon izzó „honfi-érzülettel”, a szerénynél kicsit több, de semmiképpen sem jelentős tőkével. Udvary mond egy nagyot: a Magyar Tengeren olyan búvárhajót épít, ami a tenger fenekére alázza a régi tengeri nemzetek vízi paripáit, Meszleny ehhez pénzt áldoz, gründol. Megjelenik az egészről pár hír, majd a terv néhány kísérlet után a Balaton fenekén landol.
A történet olyan, mintha Aesopus írta volna meg Jókai Berend Ivánját!
Mielőtt hahotázni kezdenénk, Kedves Olvasó, figyelmedbe ajánlok néhány finom részletet!
Az egész történetben ismereteim szerint nem szerepelt közpénz, sehol semmi lenyúlt EU-támogatás, vagy a lopás egyéb, kifinomultabb esetei. Udvary a bőrét is kockáztatta, Meszlényi pedig a saját és (esetleg) ismerősei pénzét.
A terv szakmai szempontból irreális, végtelenül naív, de nem mások megrövidítése volt a cél! Ez pedig nagy különbség a jelen számos hazai innovátorához képest.
Na ja, az ott a romantika vége, ez meg itt a túlkoros posztmodern!
Nos, Kedves Olvasó, meglehet, ennek a bejegyzésnek így kellett volna befejeződnie. De mást rendelt az ÉLET!
Kárpáti Miklós barátom óvatosságra, alaposabb utánanézésre intett!
Szóval: A Pesti Napló 1906. december 6-i száma közli, feljelentést tettek az Udvary-féle Néptakarékpénztár, és konkrétan Udvary ellen, sikkasztás miatt. Hosszú, csúnya történet.
1912-ben, Szmirnában fogták el aztán, a Népszava 1912. március 21-i híre szerint.
Azzal korrigálom hát a korábbi szépet: a romantika talán mégis hamarabb ért véget! 😉
Ez van!
Kapcsolódó bejegyzések:
Beszélgetés Meszleny Ignáccal
Velence 1848 után XII. rész: Az 1884-es velenceiekről összes birtokuk alapján
Források:
–Parlamenti Almanach, 1897-1901, 1901-1905, 1905-1906 évi számai-szerk: Sturm Albert,
-A Meszleny család korábban átadott adatai, illetve interjú Meszleny Ignáccal,
– Sárváry Mariann: A meszleni Meszleny család közéleti és politikai
szereplése a XVIII. századtól napjainkig
– Arcanum Digitális Tudásbázis
Lábjegyzetek:
[1] Abban az időszakban gyakori volt a vezetéknevek nagyvonalú használata. A Meszlenyek használták így is, úgy is.
[2] A Parlamenti Almanach alapján (Katolikus) néppárti képviselő volt.
Kategóriák:1900-1919, Adatok, Emberek, Fotók, Fotók, képek, történetek, Gazdaság, Habsburg Birodalom, képek, XX. század
Velenceblog 
Vélemény, hozzászólás?