Kárpáti Miklós szerzőtársam Újévre vadonatúj tudással, egy korai tóleírással talált meg 1817-ből. Ha van kedved, olvasd!
Szerző: Kárpáti Miklós
A Velencei-tó egyik legrégibb[1] leírása a Tudományos Gyűjteményben, 1817-ben, az első évfolyam első számában jelent meg. Nem ismeretlen, sokan használták már ezt a rendkívül érdekes forrást, idéztek is belőle több helyütt, főként a tó lecsapolási kísérleteivel, illetve a Velencei-tavi szőlészet-borászat történetével foglalkozó írásokban. Ugyanakkor teljes szövegét – tudomásom szerint – nem közölték le azóta sem.
A tanulmány végén B.V.L. betűjel szerepel, amit a megelőző cikk alatt olvasható Boldogréti Víg Lászlóval könnyűszerrel azonosít és szerzőként tüntet fel bárki – aki nem nagyon mélyült el a XVIII-XIX. századforduló nyelvújítási harcaiban. Esetünkben sajnos elegendő volt egy jeles szerző rövidzárlata és évtizedekig – gyakorlatilag napjainkig – görög tovább a téves hivatkozás!
A cikk eleje és vége hasonmásban – BVL-lel és Boldogréti Víg Lászlóval
Ez a gyanúsan szép név ugyanis álnév, a magyar történettudomány, művelődéstörténet és nyelvészet jeles (bár máig vitákat kiváltó) képviselője, Horvát István álneve, aki számtalan írást jegyzett itt így, (mellesleg később szerkesztette is a Tudományos Gyűjteményt). 1806-ban ezen a néven ment neki vaskos kötetében Verseghynek “Verseghy Ferencnek megfogyatkozott okoskodása a tiszta magyarságban” címmel.
Idősb Szinnyei József Magyar írók élete és munkái című, 1890-től megjelent monumentális életrajzi-bibliográfiai lexikonában is megtaláljuk Horvát István művei között ezt a tóról szóló írást. Tehát: B.V.L. = Boldogréti Víg László = Horvát István.
Szinnyei adata
Horvát István arcképe Forrás:http://magyarmuzeumok.hu
Ez eddig csak egy pontosítás lenne – és mellesleg kellemetlenkedés a mégoly megbízható másodlagos források alapos körüljárását is elmulasztó forráshasználóknak… akiknek ma már Gulyás Pál Magyar írói álnév lexikonát sem kell lapozgatniuk, az Arcanum segítségével könnyűszerrel megtalálhatnák az álnév feloldását, Horvát István nevét.
Most jön azonban a meglepetés!
Szinnyei József ugyanebben a lexikonában nem csak Horvát Istvánnál, hanem a velencei Meszleny Ignácnál[2] (1781-1826), Fejér vármegye táblabírájánál is regisztrálja ezt a munkát!
Szinnyei József lexikonának Meszlényi Ignácz-címszava
Ha a pontosságáról és hihetetlen munkabírásáról híres Szinnyei – a kortársak által csak “gőzhangya”-ként emlegetett bibliográfus – eltért a nyomtatásban megjelent, feloldható álnevű szerzőtől és társszerzőt tett mellé, arra nyomós (és főleg dokumentálható) oka kellett legyen. Szinnyei saját könyvészeti gyűjtése (önálló művek, folyóirat- és újságcikkek regisztrálása) mellett a XIX.században általánosan használt módszert alkalmazta: sajtófelhívás és levelezés útján is gyűjtötte a szerzőkre és írásaikra vonatkozó adatokat az 1870-es évek végétől. Szinnyeinek ez a szerző-változtatása azt jelenti, hogy ebben az időben, hat-hét évtizeddel a megjelenés után a Meszleny-családban s talán másutt is élt még az a hagyomány, amely Meszleny Ignácot tartotta szerzőtársnak.
Meszleny Ignác aláírása és pecsétje Forrás: axioart.com
Valószínűnek tartom, hogy Meszleny – részben az 1792-es, Csapó Benjámin felméréséből származó adatokat tartalmazó – fogalmazványát a székesfehérvári származású, Pesten működő Horvát István öntötte formába, látta el könyvtári-levéltári utalással. Ilyen módon érthető, ha végül ő adta a nevét a cikkhez, bár a tartalmi jegyek alapján az írás túlnyomó része a helyi viszonyokkal alaposan tisztában lévő szerző munkája kellett legyen. Az utolsó előtti bekezdésben többes szám első személyben fogalmaz a szerző, ami csak a helyi birtokosokra vonatkozhat, akik közé Meszleny tartozott. Ráadásul fiatal fiúként akár forgolódhatott is a Velencei-tó 1790-es évek elejei lecsapolása körül!
A kétszerzős írás mai szemmel nézve viszonylag kevés konkrétumot tartalmaz ugyan, (a vízjárás és a patakok vízhozamának változása miatt azok egy része is esetleges), de azért a sorok között találunk olyan utalásokat, amelyek a későbbiekben felhasználhatók. Példaként a kőkúti forrás vize mellett álló “Kis Velentzei Kortsma[3]” említését hozhatjuk fel. Elgondolkodtató információ például Meszleny Ignác lecsapoláshoz való viszonyának jól érzékelhető kettőssége is, ami a környék egyik nagybirtokosát és a megkísérelt lecsapolás haszonélvezőjét tekintve különösen érdekes számomra.
Csapó Benjámin egyik térképvázlata Forrás: Sédi (Szabó) Károly: A Velencei-tó (1944)
És most tegyük hozzáférhetővé az eredeti szöveget, hogy a jövő kutatói könnyebben használhassák fel a Velencei-tó történetének ezt a becses dokumentumát.
Rögzítsük még egyszer: szerzője nem BVL, nem Boldogréti Víg László, hanem Meszleny Ignác és Horvát István.
A folyóirat 1817-es első évfolyamának borítója Forrás: axioart.com
***
Velentzei Tó
Székes Fehérvármegyében.
Számtalan kellemekkel díszesítette az élesztő természet Fehérvármegyét , mellyek közűl nem utolsók a’ szép és gyönyörű környékek. Ez lehetett oka, hogy a’ Régi Magyarok — az egyűgyű természet izmos, de nem érzéketlen fiai — itt választották a Fejedelem lakhelyét; itt tartották a legfényesebb nemzeti üdnepléseket; itt látták egy testben egybegyűlve azon hazafiui szent lánggal lobogó, és a’ nemzeti fényt, ditsőséget, méltóságot kedvelő lelkes férfiakat, kik a’ Hazát vitézségekkel szerzették, okosságokkal ápolgatták, karaikkal a’ veszélyek ellen oltalmazták. Érdemes volna azért gondosan leírni e’ Vármegyét, ‘s reménylem is a’ tsinos és hazafiúi lélekkel tündöklő megyebéli számos Nemességtől, hogy ohajtásomat jó szándékával régen megelőzte, ‘s nem tsak megelőzte, hanem végre is fogja hajtani. Én addig is a’ Velentzei Tó esméretével lépem a’ tiszteletes olvasó Kar elébe, ‘s elmondom róla, a’ mit mondani tudok.
Midőn az ország útján Budáról Székes-Fehérvár felé Utazó Nyék pusztát elhagyja, a’ Velentzei Hegyek, és a’ Velentzei Tó ötlik szemébe. Azok pompás tekéntettel ajánlják magokat, és a’ Fehérvári szőlő hegyig majd szőlőkkel , majd a’ hegy tetőn fekvő Sukoró falúval, majd fákkal és termékeny földekkel mulatják az utast; ez a’ Sukorói hegy tetőn láttatja egy felűl egészen a’ maga vizeit, más felül pedig a’ magos rónaságot, melly tulsó oldalától a’ Dunáig terjed. Legnagyobb tova lévén Fehérvármegyének, e’ néző pontból annak vizeit és nádasait majd más fél mérföldnyire szemlélni lehet , ‘s midőn éjszaki részről a’ Velentzei, Sukorói és Pákozdi hegyhalmok, és völgyek a’ tovat körűl kerítik,’ akkor a’ déli részen a’ Kis Velentzei, Gárdonyi, Agárdi, Pákozdi, és Dinnyési határokat egymasután szem alá vehetni, mellyeket e’ tó habjaival mosogat. Szélessége egy fertály mérföldnél többet alig tévén a’ túlsó parton fekvő épületeket tiszta időben igen szépen meglátni. Velentze , Pákozd, Gárdony és Dinnyés egyenesen a’ Tóparton; ellenben Sukoró és Agárd a’ tó parttól tsekély távúlságra fekszenek, és így az ország ut kanyarodásai mindig más és más környék képekkel mulatják a’ néző szemeit.
A’ tóban tsuka, ponty, sügér, és derék kárász bőven találtatik, de mivel sáros a’ viz feneke, és a’ nádasok körűl hináros, nyáron a’ halak sár ízeket el nem tagadhatják. Vadrétzéjit, Buvárit, Sártsáit, Tsörgő Rétzéjit, és egyéb vizi madarait a’ birtokos urak sokszor nagy vidámsággal vadászszák. —Télen, midőn bé fagy, a’ mi többnyire minden esztendőben megesik, a’ túlsó parti lakosok igen könnyebbséggel hordják rajta a’ Velentzei, Sukorói és Pákozdi köveket, mellyekkel ők magos rónaságokon szűkölködnek. Ugyan télen vagyon rajta a’ nád gyűjtés is.
Fekvése legnagyobb áradáskor bé föd 6,720,387 [négyszög]ölet, következésképen 5600 hold földet és 387 [négyszög]ölet. Midőn 1792-ben felsőbbi rendelésekből megméretett , kiterjedése 4998 hold földet és 1005 [négyszög]ölet foglalt, azon részek pedig, mellyek gözölgés által 1790-ben és 1791ben ki száradtak a’ partok körül, 601. hold földet , ‘s 682- n[égyszög] ölet tettek.
Mélysége a’ Velentzei határban 5′ [láb] 0′ [hüvelyk] 6″ [ujj] — a’ Sukorói határban 3′ 9″ 0′” — a’ Pákozdi határban 4′ 3′ 0″ volt, és így a’ közép mélységet 2′ [láb] 10″[hüvelyk] 0 [ujj] határozván , az egész tónak vize 6l1,857,708 c (kotzkalábnyira) számláltatott. Szaporodnak e’ tónak saját forrásai egyéb helyekről érkező vizekkel is, és különösen:
1.) A’ Pátkai tóból Tsala és Kisfalud pusztákon által nyernek rendszerént minden másad pertz alatt 10c (kotzka lábnyit), tehát évenként 315,360,000c
2.) A’ Pákozdi Ispány ház mellett folyó patakotska minden másad pertz alatt 3 1/4 (Kotzka újnyit), tehát évenként 102,492,000.”°[kockaujjnyit]
3.) A’ Gőböl kuti forrás minden másad pertz alatt 2 1/4 “c tehát évenként 70,956,000.”°
4.) A’ szőlők között folyó forrás minden másad pertz alatt 2″° , tehát évenként 63,072,000.”°
5.) A’ Fűzfás forrás minden másad pertz alatt 2 1/4 “tehát évenként 70,956,000.”°
6.) A’ Kis Velentzei Kortsma mellett folyó Kőkuti forrás minden másad pertz alatt, 3″c tehát évenként 94,608,000.”°[kockaujj]
7.) A’ Pázmándi Tó minden másad pertz alatt 2 3/4” tehát évenként 86,724,000.”° [kockaujj]
És így számvetés tétetvén, a’ befolyó idegen viz mennyisége, ha az eső és hó viz is közelítő számba vétetik, jóformán 315,925,750.’° [köblábra] megyen.
Mennyi haszontalan viz mennyi haszontalan földet beföd! így sohajtanak bizonyosan azon íróink, kik keresve keresnek szidalmakat ellenünk. Azonban ha 1792-ben ezen tó pengő pénzben évenként a’ halászat és nádlás jövedelmeiből 4000. forint hasznot hajtott, a’ mint hogy igen is hajtott, ma sem egészen haszontalan e’ Velentzei Tó: pedig már előbb, mintsem ők gúnyolva tanítani kezdettek bennünket, volt gond ezen tónak letsapoltatásáról egy Bárándon, Kajtoron, Sárkereszturig a’ Sárvízbe ásandó Kanális által. Megméretvén 1792-ben az eset, úgy találtatott, hogy Velentzétől Sárkereszturig 17. lábnyi és 8 újnyi eset lenne. Meg is ásatott a’ Dinnyési tsárdánál nagy kiterjedésre a’ Kajtori tóig a’ Kanális, és a’ tónak nagy része kiszáradott, és derék rétté vált, de a’ tzél egészen tsak ugyan el nem éretett, mivel a’ többi rész ágya alatsonyan fekszik a’ hegyek alatt.
Említenem kell még béfejezésűl, hogy ezen tó is hajdan, mint egyébb számos tovaink, és a tőle nem meszsze fekvő Pátkai Tó, Fertő nevet viselt. III. Béla Király azon ók levelében, mellyet a’ Fehérvári Hospitalárius Szerzeteseknek 1193-ban adott , mondja: In Agar (ma Agárd) juxta Ferteu ad quinque aratra, et in Ferteu habent praedicti Fratres partem, sicut servi nostri. *)
- V. L.
*) Dipl. Comit. Franc, de Széchény in Mus, nat. in 4. Tom. I. Pag. 29.
————————————————–
Megjegyzések:
Szinnyei József lexikonára azért érdemes támaszkodni, mert ez az egyetlen olyan mű, amely sikeresen teljesítette célját: a könyvek mellett az évkönyvekben, folyóiratokban, lapokban megjelent, szerzőhöz köthető írások rendszerezését. A levelezéses adatgyűjtés persze helyenként mulatságos eredményeket is produkált, így pl. megtaláljuk a lexikonban azt az adatot is, hogy egy család tájékoztatása szerint fiatalon elhunyt, soha nem publikáló leányuk hagyatékában sok kéziratos verset leltek…
Meszleny Ignác arcképe – a család szíves tájékoztatása szerint – megvolt ugyan a velencei kastélyban, az ősök csarnokában, de 1945-ben nyoma veszett. Emiatt be kell érnünk aláírása és viaszpecsétje hasonmásával.
A tóra vonatkozó számszerű adatok a jelek szerint Csapó (Chiapo) Benjámin 1792-es felmérését követik, a (Szabó Károly által is közölt) mélységmérések adatai, a befolyó vizek hozama, de még a patakok száma és sorrendje is azonos. (Talán furcsán hangzik, de közvetve ez is Meszleny Ignác közreműködését igazolja, hiszen a tókörnyék egyik legnagyobb birtokú, a lecsapolás által érintett család tagjaként vagy megvolt a családi levéltárában, vagy ha nem, vármegyei tisztségviselőként biztosan könnyebben hozzáfért Csapó 25 évvel korábbi kéziratos mérési adataihoz, mint a pesti Horvát István.)
A tó lecsapolására szolgáló, itt leírt első Dinnyés-kajtori csatornát a Tudományos Gyűjtemény 1817. évi 3. száma (29.l.) a jelentősebb ilyen magyar létesítmények között említi: “Kanálisai közül nevezetesebbek a’ Bégai, Földvári , Sárvízi , Sopronyi , Velencze-tói, ‘s a’ t. ” A szövegben említett sikeres lecsapolás csak a Dinnyési Fertőt érintette, a Velencei-tó szintje (szerencsénkre) alig csökkent – feltehetően a kor műszaki lehetőségeinek korlátozott volta miatt.
Mértékegységek:
1 mérföld – itt valószínűleg az osztrák-magyar postamérföld (7586 m), esetleg magyar mérföld (8353 m) szerepel – “fertály mérföld” = negyed mérföld
1 láb (kerekítve) = 32 cm, 1 köbláb = 28,3 liter
1 hüvelyk (a láb 1/12 része) kb. 2,7 cm
1 ujj (a láb 1/18 része) kb. 1,7 cm
***
Miklós, gratulálok a munkádhoz!
Kapcsolódó bejegyzések:
Csapó Benjamin (Chiapo Beniaminus) tótérképe 1792-92-ból
Dr Sédi Károly: Velencei-tó
Források:
Tudományos Gyűjtemény 1817. évf.
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I-XIV.kötet (1890-1914) (Reprint: 1980-1981)
Gulyás Pál Magyar írói álnév lexikon (1956. 2.kiad.: 1978)
Arcanum Digitális Tudománytár
Hungaricana Közgyűjteményi Portál
axioart.com
Szabó Károly: A velencei tó (Vízügyi Közl. 1933/1.)
Szabó Károly: Adatok a Velencei-tó fizikai földrajzához (Földr. Közl. 1933/1.)
Sédi (Szabó) Károly: A Velencei-tó (1944)
Lukács László: Népi építkezés a Velencei-hegység szőlőiben (Alba Regia 16. 1978) 299.p.
Lukács László: Sárfőtől Mezőföldig (2009) 195.p.
Kupi László: Város volt, város lett (2004) 161.p.
http://www.szentbenedictus.hu/borrend19_9.htm
Lábjegyzetek:
[1] Szakmai szempontból az első jó eséllyel Csapó Benjaminé
[2] Sajnos, nem maradt fenn róla portré, mint ezt Miklós fentebb írja.
[3] Ez arra utal, hogy Kisvelencén (ma az Újtelep és Gárdony keleti része között) forrás volt és kocsma is. A tó déli részének akkori nagyon kedvezőtlen ivóvízellátottsága okán nem is annyira a kocsma, hanem a forrás léte az új információ, legalábbis nekem-FÁ
Kategóriák:Adatok, Agárd, Budapest, Emberek, Kápolnásnyék, Pákozd, Pátka, Pázmánd, Sukoró, Székesfehérvár, Térképek, történetek, Település-szerkezet, Velence, Velence térkép, Velencei tó, XIX. század
Velenceblog 
Vélemény, hozzászólás?