A Lakner ház, és a szomszédok-Szentai György szíves közléseivel

Pár napja leveleket kaptam Szentai Györgytől, akit egykor a faluban „laknergyurika” néven becéztek egyesek. Szentai György néhány fontos apróságot mesélt gyermekkora nyarainak színhelyéről, amiről néhány fontos apróság jutott az eszembe.

szerző: (szerintem) Szentai György

György (a továbbiakban SZGY) leveleit –hozzájárulásával- szerkesztett formában adom közre. Hozzászólásomat hol a szövegbe, hol lábjegyzetbe írom.

Gondolatmenetét a Nagy Károllyal korábban leírt interjúm egy montázsa indította el. Hogy ne kelljen az akkori kép után keresgélni, először is közlöm:

ny_1967-2014-jpg-kicsi-sorszc3a1mozott

A katolikus templomtoronyból készült fotók egyike a ’60-as években és ma

 

Ezen a környéken éltem 1945-től 48/49-ig, amíg apám szovjet hadifogságban volt, utána pedig 1962-ig itt töltöttem minden nyári és téli szünidőmet. Nagyapám Lakner György[1] volt 2-3 évtizeden keresztül a falu r.k. kántortanítója. Ennek köszönhetően hiába volt más a nevem, engem mindenki Lakner Gyur(i)kának hívott. De most nem magamról írok, hanem két családról, akik gyermektelenek voltak, ezért utódok nem emlékezhetnek rájuk. Már az egyiptomiak is azt tartották, hogy másodszor és véglegesen az hal meg, akinek a nevét is elfelejtik. Gondoltam, rajtam nem múlhat, ezért az 1. képen látható két házról és lakóiról emlékeznék most meg.

A bal oldali házsoron a 6. számú ház után volt a Mayerék háza, majd a régi mozi, utána meg a tanítóház, az én otthonom.

A 6. ház a Bodola-ház[2], ahol két öreg lakott: Bodola Aladár és leánytestvére (vagy unokatestvére) a Bözsi néni. Náluk nyaralt minden szünidőben az én egyik legjobb barátom, a Dömötör Sanyi, így aztán jó ismerősöm volt a két öreg is. Aladár bácsinak előkelő külseje és modora volt, mondhatnám annyira előkelő volt, hogy szinte nem is volt abban az értelemben, hogy teljesen zárkózott életet élt. Sanyi szerint Horthy szárnysegéde volt, de ebből egy szó sem igaz, mert a neten könnyen utána tudtam nézni, ő Pákozdon volt főjegyző a Kommün előtt és még utána is egy darabig. A Tanácsköztársaság alatt, meg a falu egyik választott mozgalmi elöljárója lett. Jóval később Velencén volt a leventék vezetője. Azt gondolom, ezután mással már nem próbálkozott.

A ház igazi nagy egyénisége a Bözsi néni volt. Asszonyokat nem szoktak „karizmatikus” jelzővel illetni, de az ő egyénisége ezzel írható le leginkább. Vékony, inas öregasszony volt, aki vagy a konyhában dolgozott, vagy éppen rohangált valamerre. Művelt volt, hadarva és választékosan beszélt. Beszédéhez hasonlóan gyors volt az észjárása. Bözsi nénit mindenki „nagyságos asszony”-nak szólította, amihez egyébként ő maga nem ragaszkodott. Járt hozzá a három lépés távolság, amit ő egyébként nem követelt meg, de mindenki másnak ez volt a természetes. Tanúja voltam annak, amikor rászólt a Máté Bózsira, aki szintén barátom volt, és aki családjával a mi házunk hátsó részében lakott, szóval megkérte Bózsit, hogy őt ezután Bözsi néninek szólítsa. Attól kezdve a Bózsi sehogyan se szólította.

három ház

A három ház elhelyezkedése az 1884-es kataszteri térképen. A Lakner-ház akkori gazdája a község, A Bodola –ház tulajdonosa Aszmann József, (akkoriban márcsak kisebb birtok gazdája) és a Posvai-házban 1884-ben is Posvai-Posvai Mihály lakott. (forrás: Magyar Levéltári Portál)

Az „L” alakú Bodola-ház külsőre nem sokat változott azóta, akkor a konyha és az abból leválasztott kamra mellett volt két utcai szoba és egy hátsó szoba, a hátsó szoba után, külön bejárattal volt egy nagyobb kamra. Minden helyiség szokatlanul alacsony volt, bútorzata viszont gazdag polgári múltra utalt. A ház végében volt egy kerítés, ami a füves udvart választotta el a gazdasági udvartól, amiben volt egy kihasználatlan gazdasági épület. A gazdasági udvar másik végében újabb kerítés volt, azután a kert. Egyik kerítésnek sem volt értelme, hiszen semmilyen állatot nem tartottak. Ettől függetlenül mindkét kerítésajtót gondosan zárnunk kellett, amire gyakran került sor, mivel a kert vége a tónál volt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az 1937-es festmény-forrás: Szentai György

 

Mellékelek egy képet (olaj, vászon), amit egy tehetséges amatőr (tanár) festett 1937-ben a templomról és környékéről, ami az ’50-es években is így nézett ki. Úgy gondolom, a festő állványa talán a Bodola-ház előtt volt.

„A jobboldali házsor 5. háza után laktak sorrendben a Posvaiék, a Reteziék, azután a Tóth-ék. Abban az időben az egyenlőség jegyében mindenki szegény volt, de leginkább a Tóthék.

„…A Posvai-házban lakott a Posvai házaspár és a Zsófi néni bátyja. A két férfivel nem sok kapcsolatom volt, rendszerint Zsófi néni nyakán lógtam, aki legalább úgy szeretett, mint én őt. Talán azért volt szoros a kapcsolatunk, mert nem voltak gyermekei. Kicsi, kövérkés asszony volt, tele jósággal, szerette, amikor Pestről hozott pajzán dalokat énekeltem neki.

A lakás bejárati ajtaja egy konyhába nyílott, jobbra-balra egy-egy szobával. A lakáshoz hozzáépítve voltak az istállók, majd a tyúkudvar. A szomszéd ház (5.) közelében, az udvaron volt még egy roskatag kukoricagóré. Az udvar az országút felé kerítéssel volt lezárva, azon túl egészen az országútig ért a kert. Emlékezetem szerint a baromfik nap közben az udvart birtokba vehették, ezért volt a kert felé kerítés (és ezért nem kellett az udvart gazolni), továbbá egy rövid kerítéssel lezárták a ház és az utcai kerítés közötti részt is, ahol a virágok kaptak helyet. Nagyon belém rögzült ez a kép, több regény egy-egy jelenetét ebbe a portába helyeztem, most visszagondolva hirtelen Turgenyev, Móricz és Reymont jut eszembe.

Nyaranként késő délután választhattunk: vagy a kertünket locsoljuk a kútról, vagy elmegyünk tejért a nadapi útra. Ha én voltam soron, a Máté Marikával, mindig a Posvaiék kertjén mentünk a nadapi útra egy-egy tejes kannával, nem voltunk marhák, hogy a Kaposi malom felé kerüljünk.

 

Most, ahogy átfutottam a fenti szöveget elővettem nagymamám egy régi levelét, amit egy ihletett órájában írt a lányának és így kezdődik:

„Boldog Agárd hova lettél! És a jó népeid! Kik erre, kik arra nyugosznak. Ámen.

Hejj, akkor volt ám! Agárd pusztán ment az aratás!

Kocsis István volt az első kaszás, Pálinkás Tera a marokszedő, Tátott szájú Varga Jancsi a kévekötő. Ámen.

És húzták, és megindult a menet. Ámen.”

 

Amikor először olvastam a levelet, különös érzésem volt, arra gondoltam, talán már a sírjuk sincs meg, ez a három ember nekem mégis jó barátom lett, és ez már így is marad. Pontosan így vagyok a Bözsi nénivel és a Zsófi nénivel, azért is írtam meg ezt a visszaemlékezést.”

 

FÁ: A Lakner-házról:

SZGY:A Lakner-ház (Fő u. 108.), szerintem ma is a környék legszebb háza. Régi ház, korábban csendőrlaktanya volt, tucatnyi helyiséggel, ezért nagyapám halála után (1945.) három lakást is kialakítottak benne, az egyik adott otthont a Géjó családdal rokonságba került Máté családnak, az utcai fronton lakott ’56 előtt egy Zichy és egy Szapáry öreg hölgy, meg mások is.

cim

A Lakner –ház ma

A ház már az 1884-es kataszteri térképen is megtalálható volt. Akkor tehát már biztosan állt, és akkor éppen Velence község birtokában volt-ha jól számoltam ki a helyét. Kedves Olvasó, nézd meg az alábbi térképrészletet! Jól számoltam ki a helyét?

Lakner haz 1884

A Lakner-ház vélelmezett helye az 1884-es kataszteri térképen (forrás: Magyar Levéltári Portál)

Szentai György és a helybeliek emlékezete szerint rendőrlaktanya (is) volt.

Velencén az eddig fellelt adatok szerint a Bach-korszakban létesült először csendőőrs, azonban nincs adat annak pontos helyéről. Az őrs a majdnem folyamatos átszervezések jegyében a Kiegyezés után megszűnt és 1945-ben olvasni ismét róla. A Bach-korszak jegyében kapott Velence járási sebészt (Klukovits István) és Farkas Gábor 2002-es tanulmánya szerint „a községben zsandárok állomásoztak, akiknek kaszárnyát építeni, a felszerelési tárgyakat beszerezni a községnek kellett.” Más forrásból lehet tudni, hogy ugyanebben a korszakban rövid ideig Velencén volt a csákvári szolgabíróság szolgabírói hivatala.

Természetesen semmilyen konkrét bizonyítékom nincs arra, hogy a későbbi Lakner-ház kezdte volna a pályafutását csendőrlaktanyaként. Egybecsengések vannak. A telek és az épület a községé-volt. Műszakilag a falu egyik legerősebb épülete –különösen a maga korában. A falu valamikori központjában volt megtalálható. Ráadásul a szájhagyomány hasonlót állít.

Lakner tanító jóval később, 1913-38 között élhetett ott. A háború után, feltehetően az ötvenes évek elején telepíthették aztán oda azokat az úri népeket, akiket nem ért el a durvább kitelepítés.

Mire felnőttem (FÁ), viszontagságos múlt után az épület alapos felújításra szorult. A födém beszakadóban, a falak durván vizesedtek. Az ezredfordulón visszatelepedőként jártam az épületben érdeklődőként, de ezekre (meg sok más elvégzendőre) sem volt elegendő pénzem. Némi elégtétel, hogy az épület új gazdái el tudták végezni mindezt, az épület jelenleg remek állapotban van. (Legalábbis így látszik kívülről.)

Kedves Olvasó, légy Társszerző! Te mit tudsz a Lakner-ház történetéről? Keress az arpad.feher1@gmail.com –on vagy munkaidő után a 20/4395648-as telefonszámon!

 

Kapcsolódó bejegyzés:

A falu a katolikus templom tornyából

 

Források:

Kupi László: Város volt, város lett – Velence, 2004. – digitális változat

Farkas Gábor: A Fejér megyei Velence múltjából (Alba Regia, 2002.)

 

Lábjegyzetek:

[1] Kupi László könyve szerint Lakner György 1913 és 1938 között tanított Velencén. Szintén László adatai szerint Lakner György Velencén született 1880-ban.   Tanítói   oklevelét   Esztergomban szerezte. Résztvett a világháborúban, mint hadnagy, 1916-ban, mint századparancsnok orosz fogságba került és onnan 1920-ban szabadult. Azóta működik Velencén, mint igazgató kántortanító. Népművelési előadó. A római katolikus legényegylet alapítója, Velence község könyvtárnoka. Felesége: Weisz Anna, gyermekei: György, József és Mária.

[2] Az 1884-es kataszteri térképen még Aszmann birtokban. Aszmannék első említése Sopronból való a XVIII. század második feléből. Ezután Sopron, Buda(Pest), Pécs és Velence kapcsán kerülnek elő változatos összefüggésekben.



Kategóriák:1920-1939, 1939-1945, 1945-1989, 1989-től napjainkig, Emberek, Falusi épületek, képek, Légy Társszerző!, történetek, Település-szerkezet, Velence, Velence térkép, XIX. század, XX. század

Címkék:, , , , , , , , , , , , ,

1 hozzászólás

  1. Megjegyzések az 1884-es kataszteri térképekhez:
    – a Bodola ház alarajza több, mint 130 év alatt sem változott,
    – a Posvai ház sem sokat. A főépülettel szemben látható kisebb épületben volt a Zsófi néni nyári konyhája, és attól az országút felé volt a kukorica góré,
    – a “Lakner ház” nyila a szomszédos házra mutat, ennek az utcai frontján volt a “régi mozi”, a tó felőli szárny már az ’50-es években romos volt. A “Lakner ház” a “régi mozi” épülete mellet, attól balra van, alaprajza 130 év óta ugyancsak változatlan.
    – ami leginkább szembetűnő a Fő utca környékén, az a település szerkezetének változatlansága.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: