A nemrég elérhető Hungaricana –portálon Driquet Péterről, Velence 1848-as hőséről keresgélve találtam erre a kis történetre. Papíron két velencei szereplőről szól, valójában meg a Bach-korszak utolsó éveiről.
A történetet az „Alba Regia” 23. évkönyve, a Szent István Király Múzeum antológiájának 1984-85-ös évfolyama közölte, Farkas Gábor tollából- a lábjegyzetek tőlem származnak. Kiegésztő információk a Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. kötetében olvashatók.
Driquet Péter portréja a Vasárnapi Újság halálára írt mekrológjában
A történet 1864-es. A Kiegyezés előtt a megye még katonákkal volt teli, az ország megszállás alatt állt.
| „A hivatalnoki összefonódás a királyi biztost[1] nevetséges ügybe sodorta. 1864-ben az elsőalispán[2] — közvetítés útján — kapcsolatba került Kis Karolina Somogy megyei kalandornővel, aki birtokvásárlás ürügyén toppant be Fejér megye házába. Az alispánnal gyorsan sikerült elhitetnie, hogy „politikai szolgálataiért” nagy jutalmat kapott és „40 ezer forintja van birtokvásárlási célra.” Ebből az öszszegböl az alispánnak is juttat szenzálpénzt[3], ha a birtokszerzésben segítségére lesz. Ezt 2 ezer forintban[4] állapította meg Kis Karolina. Az alispán az ügyben üzletet szimatolt és sógora, a velencei Driquet Péter földbirtokos ingatlanát ajánlotta megvételre. (Driquet Péter felesége Meszlény alispán testvére volt[5].) Ebben az ajánlatban több szempont is közrejátszott. Meszlény Károly is velencei birtokos volt, aki igyekezett az egykori Meszlényi földbirtokot lehetőleg egy kézben tartani. Kis Karolinával előzetesen megegyeztek, hogy Meszlény alispán fia, Fejér megye pénztárnoka, feleségül veszi a birtokot vásárló Kis Karolina soha nem látott (nem is létező) unokahúgát. Az alispán 1864. június 20-án értesítette Driquet Pétert a vásárlási szándékról:
Levélben a többi között írta: „tudod: hogy mindig jóakaród voltam és vagyok is, most van alkalom a birtokotok eladására… jó vevőt tudok, és abban a pillanatban készpénz…” Az alku az alispán közvetítésével Kis Karolina és Driquet Péter között létre is jött. Csakhogy, amikor a szerződést meg kellett volna kötni — és a pénzt is kifizetni, Kis Karolinának nyoma veszett. Hamarosan kiderült, hogy Kis Karolina szélhámoskodott; pénze sem volt, de a szenzálpénz felajánlásával rögtön levette lábáról az alispánt, a királyi biztost is. Ez utóbbitól egyébként Kis Karolina 1000 forintot kért kölcsön. Valószínű, hogy az alispántól is nagyobb összeget csalt ki, ő azonban ezt nem hozta nyilvánosságra. Tény viszont, hogy 1864 júniusában Kis Karolina két héten át a Megyeházban az alispán vendége volt, ahol nemcsak ingyen etették-itatták, hanem még bókokkal is elhalmozták. Eltűnésekor jelentkezett Szekfűné, akinél Kis Karolina szobát bérelt: Kis Karolina nemcsak két heti lakbérrel maradt adósa, de új ruháját is elvitte. A kalandornő és a megye két főtisztviselője közötti affér Fehérváron és a környező falvakban, különösen a csapszékekben élénk beszéd tárgya lett. Nyilvánvaló, hogy a provizórium helyi vezetőit a gúny tárgyává tették. (Tudni vélték, hogy „Kis Karolina tetves is volt, ezért vakaródzik a nőszemély eltűnése óta oly sokat az alispán.”) Az eset kapcsán joggal felvetődött a kérdés: hogyan volt lehetséges, hogy egy szélhámos nő két héten át kezében tartotta a megye főtisztviselőit, akik nem vették észre, hogy csalóval állnak szemben? Felmerült a többi megyei tisztviselő felelőssége is, akik hagyták, hogy ezt a két tehetségtelen, dilettáns közigazgatási figurát az orránál fogva vezesse egy szélhámos. Lényegében e tényben Fejér megye hivatalnokainak torz értékítéleteit is meg lehetett állapítani. A mindenható főnök rendelkezése ellen nem emeltek szót akkor sem, amikor a csalás nyilvánvalóvá vált. Az alispán minden érintett embert megkért, hogy az ügyet ne szellőztessék, „mert azt mindketten nagyon szégyenlik” (Főispán 1866)” |
***
Kedves Olvasó, tekints el a cikkszerző gunyoros stílusától és nézd a tartalmat!
Volt egy ellentmondásos politikai helyzet, amiben a császári udvar a megyei pozíciókba rendre a hozzá lojálisakat igyekezett ültetni, ugyanakkor mindent megtett a rebellisek távoltartására. A hozzáértés másodlagos volt-akkor is.
Bach huszár a korszak karikatúráján
Adott volt egy lojális, már 1848 előtt „bizonyító”[6] alattvaló, aki ugyan kvalitások tekintetében gyenge, de hűségben megbízható. Állandó pénzszűkében a kor hagyományait folytatja, (vissza)él a hatalma nyújtotta lehetőségekkel, ha van hol. Ebben osztozik a hivatalnokok többségével, akik beosztástól függően váltják féldisznóra, birtokra, készpénzre a befolyásukat.
Ez az eset csak abban különbözik az összes többitől, a Fejér Megyei Levéltár főispáni fondja „visszaélések” dobozában olvashatóktól, hogy két, viszonylag szoros kapcsolatban álló közéleti személy között zajlott üzleti kísérlet története. Szereplője egy eléggé elgyötört, de amúgy elvhű ’48-as, meg egy szintén elvhű, viszont korrupt, nemtörődöm „Bach-huszár”.
Rokonok.
Ma egymástól pár méterre nyugszanak a Meszleny-temetőben.
Kapcsolódó bejegyzések:
Források:
- Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 23. 1984-1985 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1987)Tanulmányok – AbhandlungenFarkas Gábor: A Fejér megyei önkormányzat újjászervezésének kérdései 1860–1869
- Sárváry Mariann: A meszleni Meszleny család közéleti és politikai szereplése a XVIII. századtól napjainkig
- Arcanum Tudásbázis
- Csizmadia Andor: Az adminisztrátori rendszer Magyarországon és a Fejér megyei adminisztrátorság FMTÉ 8.
Lábjegyzetek:
[1] A királyi biztos ekkor bizonyos Gradwohl Ede volt. Ő képviselte hivatalosan a császári akaratot.
[2] Ő Meszleny Károly (1797-1878.) Róla később még szó lesz.
[3] A szenzálpénz ma jutalékot jelent. A kor gyakorlata szerint az üzlethez hozzájáruló 2-5% jutalékot kapott, amit az üzlet folyamatában sokszor ki is hirdettek. Ebben az esetben aligha.
[4] 5%- magas összeg.
[5] Ez tévedés. Driquet Péter felesége, alapi Salamon Róza valójában távoli rokona és nem testvére volt Meszlenynek. A családdal egyébként régóta szoros (Cecét érintő) kapcsolatban lévő Salamonok egyrészt a Meszleny családba korán beházasodott (1766.) farádi Vörösök lányait vették nőül, másrészt az egyik közvetett rokon, (Trunev Teréz) leszármazottai. Ezen a két szálon az 1820-as években két alapi Salamon összesen kb. 220 magyar holdat birtokolt az Uradalmi Szilfák-dűlő tóhoz közelebb eső részein. Ezek egyikén állt a Driquet-tanya.
[6] Meszleny Károly 1846-ig szolgabíró volt az adminisztrátori időkben is. A megye adminisztrátora akkor Cziráky Antal, majd a később kivégzett Zichy Ödön volt.
Kategóriák:Emberek, Habsburg Birodalom, Velence, XIX. század
Velenceblog 
Vélemény, hozzászólás?