Sokat-méltán sokat- beszélünk Velence kisebb-nagyobb történelmi alakjairól. Ez a bejegyzés viszont arról szól, hogyan készült emlék az egyikről, Meszleny Gyuláról-sokak akaratából.
szerző: Nagy Károly
2014-ben, az újratelepítésünk méltó megünneplésének előkészítése során olyan közvetlen és baráti viszony alakult ki a Meszleny család tagjai és én közöttem,hogy érezni lehetett – lesz még folytatás!
Az átadás perceiben szakadt az eső-de azért jópáran ott voltak.
Beszélgetéseink során többször előjött az a közös igényünk, hogy a család kiemelkedően jeles tagjairól külön is megemlékezzünk. Én lettem a család nevében megbízott, aki mint Velencén élő, az itteni lehetőségeket jobban ismerő „helytartó” próbáljak minél több sikert elérni.
Első ilyen sikeremnek a Meszleny út-at tekintem. (Nem csak rajtam múlott,de jókor voltam jó helyen.)Eredetileg Meszleny János útnak indult,de többek tanácsára maradt az egytagú elnevezés, mondván: „így az egész család meg lesz tisztelve!”
Második sikerem az Óvoda falára elhelyezett Meszlényi Gyula emléktábla. Ennek kezdőlökete is egy beszélgetés során adatott. Mint az öreg velenceiektől és a helyi feljegyzésekből tudjuk, Gyula a mai óvodában született. Persze akkor még nem volt óvoda. Mikor Gyula Szatmár megyei püspök lett, megvásárolta akkori tulajdonosától velencei szülőházát. Irgalmasrendi zárdát telepített falai közé és megbízta a nővéreket, hogy leányiskolát illetve óvodát üzemeltessenek benne. Abból a szobából, amelyikben született pedig a zárda kápolnáját alakította ki. Ez a szoba jelenleg a szolgálati lakás.
Tekintve, hogy jelenlegi plébánosunk , Récsei Norbert, Szatmár megyei papként kezdte pályafutását, rögtön az ügy támogatója és pártfogója lett. Szerzett egy pár fényképet a szatmárnémeti emlékhelyről és együtt a családdal kigondoltuk milyen is legyen a mi emlékhelyünk. Külön keresni sem kellett alkalmat, hiszen idén 110 éve, hogy meghalt Meszlényi Gyula, valamint 120 éve üzemel óvodánk!!!
Károly barátom (a cikk szerzője) leleplezte a táblát
A Velencei Egyházközség egy arcképet faragtatott, a család az önkormányzattal közösen pedig egy emléktáblát állíttatott.
Az önkormányzat, mint tulajdonos, élt a lehetőséggel, hogy ismét gyarapodjon Velence. Anyagi támogatása sokat segített. Nyílt meghallgatásokra többször kellett mennem, és ott minden fejleményről be kellett számolnom. A Kulturális Bizottság kételkedett benne, hogy valóban abban a házban született-e. Számukra megnyugtató választ és hiteles bizonyítékokat kerestem igazamra. Végül belátták helyességét. A családdal, a Kulturális Bizottsággal és az egyházzal folyamatos kapcsolattartó szerepem eredménye a tábla szövege. Lett volna még sok elképzelés mindegyik féltől, de ez lett az, ami mindenkinek megfelelt.
Mikor mindenki elfogadta a tervezetet, felkerestem Richter Ferenc nagyhírű kőfaragó mesterünket és megbeszéltem vele a szakmai hátteret. Itt alakult ki a végső kép. Fekete legyen a tábla aranyozott betűkkel, így illeszkedik a másik táblához. Akkora betűk legyenek, amekkorát az utcáról el lehet olvasni. Az dombormű fehér legyen, mert így mutat legjobban a tábla fölött. A végeredmény szerintem magáért beszél, dicsérve sok ember szépérzékét.
Nagy feladat volt, sok odafigyelést és utánajárást igényelt, de úgy érzem megérte a fáradságot. Végre községünk egyik nagy szülöttéről méltóan megemlékeztünk és a jövőben sokan megismerhetik Őt.
Sokan vannak-voltak még Velencén, akik sokra vitték az életükben, remélem a jövőben Róluk is megemlékezhetünk majd! A tervek készen állnak 2016-ra!
Nagy Károly
Kategóriák:Emberek, Falusi épületek, Fotók, Fotók, képek, történetek, történetek, Vallás, Velence, XIX. század
Velenceblog 
Vélemény, hozzászólás?