Hagyaték- 5. rész: Szarvasi Sebes Ferencről, a zsidók XIX. –XX. századi asszimilálódási kísérletéről-még egyszer

A Velencei tó környéke sok tekintetben érdekes hely. A XX. század közepéig egyebek mellett azért, mert gazdaságát, sokak megélhetését jelentős mértékben olyan emberek irányították, akik előtte (többnyire közben és utána) nem itt éltek.

Nagyon sokféle volt ez a „gyüttment” csoport. Egy részük szakember volt (Jancsó Mózes), más részük tőkés, haszonbérlő (, a Hajdu testvérek, Gárdony testvérek, Tükrössy, ) vagy tőkés és politikus (Belatiny, Gschwindt,Madarassy Beck).

Mind alkalmazkodni akartak, beilleszkedni, alkotó módon résztvenni ebben a magyar világban (ha nem is Velencén). Akármilyen –sokszor nagyon ellentmondásos- módon tették, akármilyen fogadtatásra is találtak. Eddigi felszínes információim szerint a falubeliek az ő sokféleségükhöz igazodóan sokféleképpen ítélték meg őket.

Most a velencei virilisták csoportjához képest kilógó figurát, egy katonát elemzek. Okkal vele folytatom Jancsó Mózes után. Igaz, csak visszavonulása után és akkor is Kápolnásnyéken élt és nem Velencén. Másrészt viszont nagyon sok motívum visszaköszön az életében, amit a többiek pályájáról amúgy olvastam. A legfontosabb az, ahogyan a befogadó környezet viselkedett vele, és ahogy ő reagált erre pályája során.

SZSF

1.kép: szarvasi Sebess Ferenc (Spät Lipót) a (magyar ÉS nemes) katona. A kép az idős hadfit csapattiszti egyenruhában, idősen és szemüvegesen ábrázolja, jó eséllyel nyugalomba vonulása után (prof. Spät András gyűjteményéből)

Már a Spätekről szóló bejegyzésemkapcsán is hiányérzetem volt Szarvasi Sebes Ferenc (1856-1926.) élete leírása kapcsán. Ott nagyjából az szerepel, hogy a semmiből előkerült Spät Jakab (főhősünk édesapja) feltáratlan forrásból iskoláztatta orvossá Henrik, katonává Lipót (Ferenc) fiát (meg gondoskodott további 9 testvérről). Tisztelettel adóztam e kiemelkedő atyai gazdasági teljesítmény előtt. Ez azonban felette egyoldalú megközelítés!

Míg az orvosi pálya a tehetséges (és viszonylag tehetős) zsidók számára addig viszonylag nyitott volt, egészen más volt a helyzet a katonaival. A hadsereg a dzsentri egyik utolsó menedéke volt a polgárvilággal szemben. Ez a réteg minden formális és informális úton igyekezett védeni ezt a karrierpályát. Spät Lipót azonban jó időpontban született!

A kiegyezés évének egyik jelentős törvénye az 1867. évi XVII. törvénycikk. Hivatalos elnevezése: az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetébenA törvény nagyon rövid és velős:

1. § Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogositottaknak nyilvánittatnak.

2. § Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet, ezennel megszüntettetik.”

 

Ennyi!

 

Nemcsak törvény született, hanem gondolatok, propaganda, tettek is. (Hahó, politikusok!) A felvilágosult (nemesi) értelmiség polgárpótlékot keresett a zsidókban. Id. Andrássy Gyula miniszterelnök (miniszterelnöksége 1867-1871) között hasonló szellemben kormányozott. Hatása még azokban az években is megmaradt valamelyest, amikor Tisza Kálmán (miniszterelnöksége: 1875-1890) fogta a kormányt. A régi elit ajtóin  rés nyílt, és sokan bejutottak valameddig, közte-úgy tűnik- Spät is.

 

andr id

2.kép: Andrássy miniszterelnök és korosztálya sokat tett a zsidók és más nemzetiségek emancipációjáért. Kétségtelen, hogy ez történelmi mércével kevésnek bizonyult.

 

Aztán persze, a lendület nemcsak alábbhagyott, de az inga is átlendült a túloldalra. A gazdasági konjunktúra alábbhagyott, a mobilizációs pályák beszűkültek. Mindez megalapozta a kirekesztő-bűnbakkereső közfelfogás megerősödését, amiről pl. John Lukacs vagy Ungvári Krisztián könyvében részletesen olvashatsz, ha kedved van hozzá. (lásd: Források)

Spät Lipót azonban 1882-re már képzett katona lett. Apja gazdasági erejéből, személyes tehetségéből és a szerencsés korszellem eredményeképpen! Később félreállították, de bizonyíthatott.

Nézzük apránként:

1882. szeptember 1-től a Ludovika Akadémián megtartott vizsga után hadapróddá nevezték ki. A Yad Vashem intézet és a család emlékezete szerint az első, Ludovikán végzett zsidó volt. Rangszáma évfolyamán belül a 38-as volt. Szakaszvezetői besorolást kapott a 7. zászlóaljba. Október 15-tel áthelyezték a gradiskai(Bosznia-Hercegovina) 91.zászlóaljhoz.

1882

3.kép: Spät első hivatalos említése a katonai nómenklatúrában. Huszonhat éves volt a Ludovikás végzéskor, tehát ez a bejutás nem ment elsőre, vagy máshol volt a késlekedés oka.

1884. május 1-el tiszthelyettessé nevezték ki 91. zászlóaljnál.
1885. december 24-el -immár hadnagyként- áthelyezték a 84. zászlóaljtól a heves-kunsági 47. zászlóaljhoz, (Karcag) majd a belovári (ma: Horvátország) 84.zászlóaljhoz.
(nagy szünet következik az adatokban)
1897. február 23-al engedélyezik neki a névváltoztatást Spät-ról Sebes-re. Ekkor a budapesti 1. honvéd gyalogezred tényleges állományú századosa, ami igen jó ugródeszka a katonaember számára.

1898. november 25-ével a besztercebányai (ma: Szlovákia) 16. gyalogezred 3. zászlóaljához vezényelték. Itt kezdődhetett félreállítása. Ki tudja, miért?

1903. november 27-én Pécsre vezényelték a honvéd csapatkórházba gazdászatkezelő (lásd: GH, logisztika, ruházat, ellátmány stb.) tisztnek. A további évekből kitűnik, mint „létszámon felüli” került állományba és így is bántak vele. A következő 10 évben-legalább 1913-ig- nem léptették elő, munkájáért különösebb elismerést nem kapott. Az évtizedes raktári kukacoskodás és a mellőzöttség az ambíciózus, tipikus csapattiszti hajlandóságú embert biztosan letörte (ha meg nem is).

1913. októberében –mint pécsi kórházbeli gazdászatkezelő százados- 2. osztályú tiszti katonai jelet (vélhetően az 1. képen a mellkasán a bal első érem) kapott.

1914. májusában még biztosan a pécsi honvédkórházban dolgozott.

Minden bizonnyal nyugdíjáig ott is felejtették volna, ha nincs a Nagy Háború. Ami az országnak sokszoros csapás, az a mellőzött hadfinak bizonyítási lehetőség volt.

Főhősünk nem véletlenül lett Spätből „Sebessé”. Humoron és kitartáson túl bátorsága is volt neki, ami igen jól jön, ha menet közben egy háborúval találkozunk! Spät-Sebes akkor 58 éves volt.

1915. novemberében Sebest alezredessé nevezték ki. (tehát közben valamikor volt őrnagy is!) és mellesleg „legfelső dicsérő elismerést” – lásd még: „Signum Laudis”-t kapott. (Vélhetően az 1. képen Sebes mellén látható középső érmek)

1916

4.kép: a Budapesti Hírlap cikke a kitüntetésekről, közte Sebes 3. osztályú vaskorona –rendjéről. (Az 1. képen Sebes mellén a jobb szélső)

1916. februárjában a Lovcen elfoglalása során tanúsított hősiességéért „3. osztályú vaskorona-rendet „ (más források szerint „hadidíszítményes katonai érdemkeresztet) adományozott a király neki-személyesen, mint a IX/19. népfölkelő zászlóalj (székhelye: Pécs) parancsnokának! Augusztusban ismételt „legfelső dicsérő elismerést” kapott. Ugyancsak ebben az évben magasabb fokozatú hadiilletménnyel jutalmazták.

A mellőzött zsidó tisztből a harcmezőn 60 éves korára „katonasztár” lett!

1917. csendesebbre sikerült. Szeptemberben harmadik „legfelső dícsérő elismerést” kapott a királytól, decemberben pedig csapategyenruha viselését (?) engedélyezte számára a hadügyminiszter.

1918. februárjában Sebes (és esetleges utódai) „szarvasi” előnévvel „díjmentesen” (!) nemességet kapott a királytól. Vagy 1918-ban, vagy legkésőbb egy évvel később obsitot kapott.

1920. augusztusában sikeres igazolóeljáráson esett át az idős hadfi.(Nyilván az 1919-es tanácsköztársasági megmozdulások utáni hivatalos eljárásról lehetett szó.)

1922

5.kép: Az 1922-es miniszteri rendelet részlete Szarvasi Sebes-bejegyzéssel.

1922. október 21-én, 64. éves korában már mint címzetes ezredes kapta meg azt a jogot, hogy utolsó csapatteste szerinti egyenruháját viselje. Egyben ez az utolsó ismert hivatalos információ Szarvasi Sebesről.

 

1882. és 1922. között tehát Spät Lipót „úttörő” zsidó származású hadapródból Szarvasi Sebes Lipót nyugalmazott ezredessé válhatott. Ha a háború tovább tart, ha a szükség egy kicsit nagyobb, talán a hivatalos bejegyzésbe is a sírkövén található név kerülhetett volna: „szarvasi Sebess Lipót Ferenc”. Ha jól sejtem, egyebek mellett erre vágyhatott.

Így azonban a háború után maradt a (megérdemelt) nyugállomány és az (érdemtelen) ámde eleinte országszerte nagy erőkkel folyó antiszemita kampány, amiből bátyjával együtt részesült.

De attól ő még bátor magyar katona volt!

 

Források:

–          John Lukacs: Budapest, 1900. Európa, 2014.

–          Arcanum Tudásbázis

–          Ungváry Krisztián: A Horthy rendszer mérlege –Jelenkor 2012.

–          Konrád Miklós: Vallásváltás és identitás –Századok, 2010.1.sz., (3-46.o.)

–          Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára (1882-1923.)



Kategóriák:1900-1919, 1920-1939, Emberek, Fotók, képek, történetek, I. Világháború, Kápolnásnyék, Velence, XIX. század, XX. század

Címkék:, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: