Szerző: Kárpáti Miklós
(A bejegyzés kissé rövidített formában a „Velencei-tó”-magazin 2024.1.es számában jelent meg)
Fotók a Fortepan-ról
„Az internetes felületeken, a nyomtatott sajtóban gyakran feltűnik egy háború alatti agárdi fénykép, amin ZSIDÓ STRAND feliratú jelzőtábla mutat balra.
A kép a Fortepan gyűjteményéből származik, felirata szerint 1943-ban készült és Rostás Gábor adománya révén vált hozzáférhetővé. Mivel az évszámok a Fortepan esetében gyakran hozzávetőlegesek (vagy az adományozó vagy a képet rögzítő saccolásán alapulnak), logikusan következtetve sokszor 1944-es évszámmal adják közre. A dolog könnyebbik végét megfogva általában az antiszemitizmus késői megnyilvánulásának könyveljük el és gyorsan továbblépünk… pedig érdemes egy kicsit utána kutakodnunk. Az ugyanis kiderül a képből, hogy 1943-1944-ben ott állt a tábla, de nem tudjuk, mikor és milyen körülmények között került az agárdi tópartra. A fénykép nem nyújt támpontot arra, hol is állt a tóparton a tábla, ehhez egy másik Fortepan-képet kellett segítségül hívnunk, ami a strand bejáratát ábrázolja, de tóparti hátterében ott a feliratos tábla.
Eszerint a tábla a belépő megvásárlása vagy a bérlet felmutatása után azonnal eligazította az érintett vagy a faji alapon elkülönülni vágyó strandra látogatót… Ugyanebből következik, hogy a zsidó atyafiak és -leányok számára az agárdi strandon belül, annak déli végében alakították ki az elkülönített részt.
Előzmények
A történet megértéséhez legalább fél évtizeddel korábbra kell visszanyúlnunk, a zsidótörvényekhez. Az első és második zsidótörvény (1938, 1940) elvben a magyarországi zsidóság gazdasági túlsúlyának csökkentésére szolgált volna (az értelmiségi „túlreprezentáltság”-ot a húszas évek elején meghozott – és 1928-ban visszavont – egyetemi numerus clausus-rendelkezéssel korlátozták), de már készülőben volt a vegyesházasságot öt éves türelmi idővel korlátozó-tiltó törvény is. Néhány fajvédelemtől buzgó sajtómunkás és helyi politikus aztán homlokára csapva ráébredt, hogy a nemkívánatos vérkeveredés a strandoló fiatalokat fenyegeti leginkább, ahol az egyre rövidülő fürdőruhák egyre kisebb teret engednek a faji öntudatnak…E felismerést aztán sajtóhadjárat követte: a magyarság és a zsidóság gyökeresen eltérő erkölcsi nézeteitől az egészségügyi kívánalmakig sok-sok érvet rángattak elő.
Jó példa erre a mellékelt karikatúra, amivel a rajzoló és a megrendelő két legyet kívánt ütni egy csapásra: jelezni a zsidók strandbéli, túlzott térfoglalását és szánalmat kelteni az egy szem fürdeni kívánó keresztény fiatal láttán.
A közös strandolás gordiuszi csomóját aztán 1941 májusában Endre László alispán (neve az 1944-es év eseményeit ismerők számára ismerősen csenghet) vágta át azzal a radikális helyi rendelkezésével, amivel Pest -Pilis-Solt-Kiskun vármegye területén egyszerűen kitiltotta a nem helyben lakó zsidókat a fürdőhelyekről. Természetesen lakossági kezdeményezés alapján…
Keresztes-Fischer belügyminiszter azonban nem féltette annyira a magyar jövőt, mint Endre László, így a magyar törvényeket alapul véve megsemmisítette az alispán rendeletét.
„Úttörők” Agárdon
Az elvetett mag azonban kicsírázott és első bimbóját két hónap múlva, 1941 júliusában éppen Agárdon hajtotta. Tanulva Endre László kudarcából, a teljes tiltás helyett a kevésbé támadható elkülönítés mellett döntöttek.
Nem tudjuk, hogy a kezdeményezés a nyaralótulajdonosoktól indult vagy a fürdőigazgatóság kívánt elébe menni az esetleges igényeknek, a lényeg az a kétes dicsőség, hogy az országban elsőként Agárdon létesítettek zsidók számára kijelölt külön strandrészt. Írott nyoma nincs, legfeljebb családi emlékek alapján lehetne kideríteni, szót emelt-e valaki az elkülönítés ellen? Érdekes lenne megtudni azt is, hogy technikailag hogyan módosították a strand rendjét, például a szinte egymásba érő, magántulajdonú öltözőkabinok használatát hogyan szabályozták? Nem olyan lényegtelen kérdések ezek, mert a részletekből derülne ki, hogy az elkülönítés teljes volt-e vagy csak tessék-lássék, a korszellemnek úgy-ahogy megfelelve működött.
Amíg ez kiderül, eljátszhatunk a gondolattal, milyen különleges látvány lehetett (volna), amikor a tónál gyakran megforduló Jávor Pál, a mozijáró hölgyek bálványa, feleségét követve, tüntetően elsétál az agárdi zsidó strand irányába…”
Kárpáti Miklós
***
Mi értelme nyolcvan évvel a politikailag, kulturálisan évtizedekig gerjesztett, gyilkolásba torkolló, szégyenletes hecckampány után annak bevezető lépéseit felidézni?
Például azért, mert ma is „van rá kereslet”!
Ma is itt van mindez, gyökérzetében!
Ilyen–olyan nemzeti, politikai, vallási, szexuális; mittudoménmiféle kalap alatt, ordas politikai sugallatra keresgéljük bőszen az ellenséget a helyett, hogy közös problémákat oldanánk meg! Mert az sokkal kevésbé jövedelmező, sokkal problémásabb derék vezéreinknek!
Gyűlöletet szítani sokkal egyszerűbb, rövid távon jövedelmezőbb politikai üzlet, mint orvost, pedagógust, rendőrt, működő államot megfizetni, intézményeiket megszervezni, jól vezetni.
Amíg nekünk, a többségünknek így jó, így marad!
Fehér Árpád
***
Forrás:
Kárpáti Miklós saját kutatása
Kapcsolódó bejegyzések:
– A kápolnásnyéki Zsindelyes Csárda
Kategóriák:1939-1945, Agárd, Emberek, Fotók, Fotók, képek, történetek, képek, történetek, Településszociológia, Velencei tó, XX. század
Velenceblog 
Hozzászólás