Bejegyzés, melyben a szerkesztő fellebbenti a fátylat egy kétlelkű hölgyről, és némely irományairól.
1964-ben Anya huszonhárom éves volt. Friss tanítói diplomával, első kis otthonukban Apával a háziasszonyságot kóstolgatta, ideértve a főzés tudományát is.
Gyakran hibázott. Ilyenkor Macsák Icukát korholta, azt a másikat, kislány énjét, akit csak látszatra hagyott ott Debrecenben a gyermekkorral együtt. Valójában Icuka nagyonis gyakran előkerült, ha viharfelhők gyülekeztek Anya lelkében, vagy magányos volt épp. Sűrűn volt ilyen.
És ott volt a szomszéd Fajsztné, aki „mindent tudott”. Sőt: mindent – jobban! (Ilyenek a fajsztnék.) Úgy esett, hogy Fajsznénak szakácskönyve volt Horváth Ilonától (1963-as, harmadik kiadás), és mert Fajsztné mindent tudott, az ilyen holmi neki felesleges. Eladta Anyának huszonhárom forintért a könyvet.
Anya tanult. Idővel cetliken receptek kerültek a könyvbe, meg széljegyzetek. Aztán más szakácskönyvek jöttek. A Horváth Ilona -féle darab lapjai idővel töredezni, sárgulni kezdtek. Én már így ismertem meg, ebben a mindenhogy avitt állapotban.
Idővel érdekelni kezdett a főzés. Talán Valóság nagybátyám halálával kezdődött. Anya tésztakészítésre tanított, recepteket adott, végül megajándékozott egy valódi, Horváth Ilona-féle szakácskönyvvel, :))))) ki tudja, hanyadik utánnyomásban.
Horváth Ilona ma sem a kedvencem, csakhogy ott vannak benne Anya bejegyzései, jópár saját recept, köztük a drága vegán fasirt, meg ami ennél is jobb, a kis, közös emlékek lenyomatai.
***
Mostanára elfogytak a megírható lapok benne, a rissz-rossz ragasztás is engedett. Könyvkötőhöz vittem, rendberakta. Került bele pár új lap is. Anya folytathatja az írást. Talán ebben is követem majd.
Hátha érdekel egykor valakit.
Kategóriák:Önblog, Emberek, Fotók, képek, történetek, Velence, XX. század
Na, végre! Most nem is az a fontos, mit írtál.