„Tudta azért, hogy ez a krónika nem lehet a végleges győzelem krónikája. Nem tanúskodhat másról, csak arról, amit meg kellett tenni, és amit a terror és lankadatlan fegyvere ellen meg kell majd tenniök, egyéni meghasonlásaik ellenére, mindazoknak, akik, ha nem lehetnek szentek, és nem hajlandók elismerni a csapást, igyekeznek azért orvosok lenni.” /Albert Camus: A pestis/

Itt az év vége, még némi írhatnékom maradt. Ritka kincsek közt matatok, verseket olvasok, régi fotókat mentek, ha lehet, lassulok. Ezt kívánom Neked is, Kedves Olvasó.

Pár évtizede világmegváltó-tanonc voltam, de elbuktam, eltűntem a történelmi rostavizsgán. Sok egyéb mellett nem lettem A pestis Rieux doktora sem. Továbbra is hiszek a hősökben, pár hasonlót ismerek (jó nekem)  de nem akarom már, hogy a világnak túl fontosak legyenek! A hősies kisebbség elszaporodása a többség elgyengülésének válságtünete.

Azt kívánom Neked és magamnak, hogy tegyük meg azt a keveset, amit meg kell, a békésebb, tisztább életért; de azt tegyük mindannyian, vagy legtöbben, és nem csak az egészségünkért, de egymásért, mindannyiunkért, akikből-amikből ez az icipici bolygó áll. Lehetőleg minden nap!

A mesém további két kívánságát átengedem a telhetetleneknek.

Boldog újévet!

Kategóriák:Önblog