Ez a kötet régesrég bekerült Velencei-tavi gyűjteményembe, de elolvasását azóta is halogattam. Pedig ígéretes a címe (Velence török kincsével sok helyi népi történet foglalkozik), ráadásul kiadója is vonzó: A Velencei Tó Barátainak Társasága… Ami viszont csökkentette az érdeklődésemet, az a tény, hogy a címlap szerint fordításról van szó, tehát azt sem zárhattam ki, hogy egy másutt játszódó regényt “adaptáltak” hazai helyszínre – ami a magyar ifjúsági és szórakoztató irodalomban vagy hetven évig elég elterjedt szokás volt.
szerző: Kárpáti Miklós
Nem olyan régen valaki eladásra ajánlott belőle egy példányt, megemlítve, hogy tudomása szerint a regény keresett a Tó gyűjtői között. Meg tudtunk állapodni egy reális árban, így aztán – ha már kézbe került – az erősen viseltes kötetet alaposabban is szemügyre vettem. Kívül-belül.
Először a szerzőnek jártam utána, ki is ez a Hentschel Henrik, milyen irodalmi munkásság állt mögötte, amikor belevágott tavunk kincsének megregényesítésébe.
Kiderült: nem német vagy osztrák íróról van szó, egy – természetesen magyar állampolgárságú – erdélyi szász atyafinkat tisztelhetjük benne, aki a Brassó melletti Barcarozsnyón látta meg a napvilágot a XIX. század utolsó harmadában (1). Kitanulta a nyomdászmesterséget, neve – hol társtulajdonosként, hol egyedüli tulajdonosként – 1909-től brassói nyomdánál szerepel. Már ott több kitűnő, magyar nyelvű kötet megjelentetése fűződik nevéhez, de ditrói képes levelezőlapot is kiadott. 1913-ban a fővárosba költözött, Budapesten alapított nyomdát, amelyet 1914 elején jegyeztek be. (2) Német anyanyelvét hasznosítva több német folyóiratot is írt, szerkesztett és nyomtatott a hazai svábság részére, kinyomta németül Reményik Sándor Végvári álnéven írt irredenta verseskötetét, ugyanakkor a nyomtatványai zöme magyar nyelvű volt: folyóiratok, könyvek, aprónyomtatványok. Nyomdájában, talán nyelvi nehézségei miatt csak németeket foglalkoztatott, így ott németül járhatta a szó, erre utal a magyar nyomdászat német nyelven író munkásköltője, Wilhelm Kummer (Vilmos) alábbi négysorosa (bicegő magyar fordításban):
A HENTSCHEL NYOMDÁRÓL
Gépmesterünk a Wertenbach
A faktorunk a Reich — nebach!
A főnökünk Hentschel úr, szegény
A személyzet — az vagyok én! (3)
Hentschel Henrik a gazdasági világválságon nagy nehezen átvergődve, a csőd állandósult árnyékában 1935-ben számolta fel nyomdáját (4), további sorsáról nem találtam adatot, csak ezt az eredetileg német nyelven írt, egyetlen regényét. A fordító dr. Esser Károly, aki irodalmi-műfordítói munkássága révén nem nagyon híresült el, viszont egy korabeli hirdetés szerint feleségének fordítóirodája volt. (5) Hogy az ötlet honnét származott, járt-e Hentschel a Velencei-tónál vagy csak olvasott a feltételezett török kincsről, nem derült ki.
Nem sok eredményre jutottam a kiadóként jelzett A Velencei Tó Barátainak Társasága esetében sem: ez az egyetlen kiadványa, ezen kívül egyetlen említésére bukantam, egy 1932. február 6-iki Pesti Hírlap-beli írásra:
“Gárdonyi táncestély.
A velencei tó barátai és a gárdonyi és agárdi nyaralóközönség jól sikerült első táncestélyét a Budai Polgári Lövöldében rendezte meg. A nagyszámban érkező vendégeket a bálbizottság élén Wenszky Elemér bálelnök fogadta. A megjelent vendégek a késő reggeli órákig a legjobb hangulatban maradtak együtt. Jelenvolt hölgyek névsora a következő:
Asszonyok: Kriegner Béláné[1]. Milhoffer Jánosné. dr. Tóth Jánosné, dr. Arányi Istvánné. Böde Józsefné, Kerner Gézáné, Eisemann Mihályné, dr. Fluck Jenőné. Fonyó Istvánné, Semmer Lipótné. Hincz[2] Károlyné. Lázár Miklósné, Höchtl Ferencné, Kovalik Jánosné, Karola v. Fiebich Ripke, Forgáts Tamásné. Koch D. Istvánné. Kereszthy Kornélné, Székely Lajosné, Leszinger Ferencné, Farkas Imréné, Nemeika Győzőné, N yáry Péterné, Paál Oszkárné. dr. Risztics Lázárné, Szoboszlói Györgyné. Sümeghy Lászlóné, Szarvas Istvánné, Vida Ivánné, Wenszky Elemérné, Fehér Elemérné, Tápay Jánosné.
Leányok: Bódé Iza, Eisemann Berta, Kriegner Sári, Bánvégh Margit, Arányi Tidy, Fonyó Inci és Magda, Stolcz Magda. Höchtl Gräte, Nyáry Edit és Kató, Kubinszky Erzsi, Müller Mária. Kerner Loncy, Zimmer Sári, Kovalik Kató, Sümeghy Vera, Szarvas Edit, Vajda Mária, Farkas Margit, Vida Zsuzsa, Votisky Emmy, Fejér Tesza, Esze Mici, Vajda Maca, Székely Ibi, Manci és Rózsi, Tápay Gizi, Dovász Olga, Koch Angela, Farkas Irén, Hermann Ilus, Rajzó Gizi, Kovács Böbi. Farkas Baba, Pozsgay Edit, Szoboszlói Dézi és Berta.”
Sajnos az urak névsora hiányzik, így nem tudhatjuk, ott volt-e Hentschel és Esser úr is…
Ami a regényt illeti, elolvastam.
Hentschel Henrik, a Maurus Jókain, kalandregényeken és tán Hedwig Courths-Mahleren pallérozódott betűvető beleadott apait-anyait: velencei halászokat, amerikai aranyásókat, magyar amerikásokat, nevelőszülőkhöz adott törvénytelen gyermeket, színésznőt és reménytelen szerelmet, török kincsek keresését, (amelyeket ugyan végképp elnyel a föld, de ott marad helyettük a kincset érő tavi iszap…) nomeg bűneit a halálos ágyán jóvá tevő gyilkos uzsorást, nem beszélve a hármas esküvőről, amely zárásképp könnyet csalhat az arra hajlamos olvasó szemébe. Csak épp a meseszövés, a párbeszédek… ahogy szokták mondani: ami eredeti, az nem jó, ami jó, az nem eredeti. Velencére pedig a nem is kissé elnagyolt háttér szerepét kényszerítette a regény.
Tartalmaz a kötet egy velencei tárgyú költeményt is.
A halász dala (A “horgonyomról” leszakadó “sok jó falat” nyilván sajtóhiba révén került a műfordításba…)
A vers német változata átültetésére Esser Károly (vagy felesége) nem érezte magát egészen avatottnak, ezért Dr. Liszka Árpádot kérte fel, aki verseskötetet, regényt is jelentetett már meg. A kötet egyik beharangozója (6) nem mulasztotta el megemlíteni a fordító nevét, sőt felhívta a figyelmet, hogy vitéz Kókay István meg is zenésítette a verset – a kottát azonban a kötet nem tartalmazza és más nyomát sem találtam. Tagadhatatlan, hogy az összes közreműködő között a legutóbbi, a Piros pünkösd napján című híres magyarnóta szerzője (7) az egyetlen máig ismert személy.
vitéz Kókay István magyarnótaszerző(fél szemét Doberdónál vesztette el)
A regény tulajdonképpen bárhol játszódhatna, így nem tudom kiverni a fejemből a gyanút, hogy egy kész, vízparton játszódó kalandregényt utólag “velenceisített” meg a szerző úgy, hogy a helyszínt velenceire változtatta és néhány tájleíró, illetve a Velencei-tavat reklámozó mondatot toldott be. (Erre – és a helyismeret hiányára – utalhat az a baki, amely szerint Velencéről a budapesti vonathoz Sukorón keresztül indult a szereplőgárda – bár lehetséges, hogy csak az első tókerülő csapattal van dolgunk…) Ezzel aztán – talán – meg lehetett nyerni a kiadásra néhány Velencei-tavi kötődésű, jobb módú embert. A felelős kiadó – így a kiadást jegyző Velencei Tó Barátainak Társasága képviselője – egyébként a fordító, dr. Esser Károly volt.
Maga a regény nem jobb és nem sokkal rosszabb, mint a korszak szórakoztató irodalmának átlaga, ráadásul a Velencei-tóval való kapcsolata nem igazán bizonyítható. Tévedhetek persze, az igazi bizonyíték az lehetne, ha kiderülne: Hentschelnek volt kapcsolata a Velencei-tóval, legalább egy hosszabb nyaralás erejéig. Ez a bizonyíték azonban egyelőre várat magára. (Mindenesetre, ha valakinek eszébe jutna ismét kiadni, rám vevőként ne számítson!)
Még két érdekesség.
Az egyik: a most előkerült példány “EGÉSZSÉGVÉDELMI SZOLGÁLAT GÁRDONY” feliratú bélyegzőjével (8) Balassagyarmatról tért vissza a tóhoz…
A másik: egy Velence-tavi gyűjtő 16.000 Ft-ért szerezte meg a Vatera tanúsága szerint a mű egy aláírt példányát – fix áron, nem licittel…. Az ilyen adásvételekhez persze mindig ketten kellenek.
A gárdonyi zöldkeresztes bélyegző
—————————————————-
Jegyzetek:
(1) Születési helyét egy 1927-es “sajtórendőri kihágás” ügyészségi nyilvántartó lapjáról tudtam megállapítani. A sajtórendészetben ugyanis a szerző mellett a kiadó és a nyomdász is büntethető volt, ha a nyomtatvány tartalma jogszabályba ütközött.
(2) 1913-as impresszummal már találkoztam budapesti nyomtatványával, de hivatalosan csak a következő év elejétől működött: “Hentschel Henrik (1914 II/13.) Cégb. u. a. nyomdai üzlettulajdonos. Főt. Bp., VI., Hajós-utca 20. Bej. E. 34/31. Irt. 1914/149. ” = Cégmutató Budapest bejegyzett működő cégeiről 1921.
(3) Wilhelm Kummer német anyanyelvű munkásköltő verse németül a “Gutenberg” nyomdászújságban jelent meg, ezt a fordítást a Budapest című folyóirat 1979. 8.száma közli, Kummer életrajzával, munkásságának ismertetésével együtt.
(4) “Hentschel Henrik (Hajós-u. 20.) cég megszűnésének a cégjegyzékbe bevezetése iránt a budapesti kir. törvényszék az eljárást megindította. Kifogások bejelentése 45 nap alatt. ” = Bp-i Közlöny 1935.01.04.
(5) “Esser Károlyné dr-né forditó irodája Hiteles és magánfordításokat megbízhatóan és jutányosan készít VI. Andrássy-ut 47 (Mussolini-térnél) 325-701” = Telefonkönyv-hirdetés 1943-ból
(6) A könyvismertetőt érdemes szavanként ízlelgetve átolvasni: “Hentschel Henrik: A Velencei-tó kincse. Ez a regény a mai életben transzponált romantikát visz a kies Velencei-tó tájára. Az író a bonyodalmak egész szövevényén viszi át az olvasót és helyenként detektivregényre emlékeztető izgalmas jeleneteket ábrázol. A Velencei-tó tündéri tája a nap minden szakában előttünk van. A nádas, a gazdag madárvilág, az éjszakai halászat kedves halásztörténetei és a falusi emberek becsületes, nyílt gondolatait megkapó erővel írja le. A regényt német eredetiből dr. Esser Károly fordította. A regényben „A halász dala” című vers dr. Liszka Árpád műfordítása, melyet vitéz Kókay István zenésített meg“. = 8 Órai Újság 1938.12.17.
(7) Hogy el tudjuk képzelni a fenn nem maradt dalt, Kókay saját előadásában (egy 1932-es felvételről) meg is hallgathatjuk leghíresebb dalát, a Piros pünkösd napjánt:
(8) Ez a rendkívül hatékony népegészségügyi szervezet, az ún. Zöldkereszt volt. A kötet tehát a gárdonyi zöldkeresztes védőnő(k) egyik olvasmánya lehetett – 1945 előtt.
————————————————————
Kapcsolódó bejegyzések:
– A Votisky családról és dr Votisky Antalról, a Velencei-tó fejlesztésének apostoláról –interjú Votisky Lászlóval
– A velencei tó-parti nyaralókorszak hajnala I : Az úttörők kora (1930-ig)
A két bejegyzés Eisemann Mihály említése miatt került ide. Felesége és lánya résztvevői voltak a fentebb említett bálnak, Eisemann pedig népszerű lakója Gárdonynak.-FÁ
Források:
—A kötet maga: Hentschel Henrik: A Velencei-tó kincse. Regény. Ford. Dr. Esser Károly. Bp. 1938, A Velencei Tó Barátainak Társasága – Radó István ny. 174 p. )
—Arcanum Digitális Tudománytár
—Hungaricana Közgyűjteményi Portál
—Testamentum szegedi temetkezési intézet honlapja (v. Kókay István arcképe)
—antikva.hu (a kötet borítója az itt tárgyalt, gyenge állapotú példány helyett)
—axioart.com aukciós adatbázisa
—vatera
Lábjegyzetek még/ F.Á:
[1] Az 1939-es budapesti telefonkönyv szerint leánykori neve Votisky Alice, tehát a kapcsolódó bejegyzésben érintett Votiskyak közül való.- FÁ
Kategóriák:Adatok, Budapest, Emberek, Fotók, képek, történetek, Gárdony, Szerzők, források, Velence, Velencei tó, XX. század
Velenceblog 
Vélemény, hozzászólás?