Osztály, közössség

Újból egy Velencéhez közvetetten kötődő történet, amit mélyen a magaménak érzek, más, hasonló élményem miatt. Szentai Gyuri szerzőtársam írta a maga középiskolai közösségéről. Ha nem értenéd, mit keres itt, leírom: az a véleményem, Velencének minél több közösségre, hatalommal, közvetlen gazdasági érdekekkel össze nem ragasztott, egymással szolidáris emberre van szüksége.

 

Kérlek, Légy Társszerző! Írd meg hozzászólásként vagy levélben, Neked hol, mikor volt a Gyuriéhoz hasonló élményed! Jó lenne, ha innen, a “városból” is lenne emlék. Ha meg nem, az is egy tapasztalat. Mailcímem: arpad.feher1@gmail.com .

Szerző: Szentai György

Volt egyszer egy különleges és megismételhetetlen középiskolai osztály, amely legalább annyira volt különleges, mint bármely másik, merthogy ez az érzés minden visszaemlékezőben ott van. Még azt sem mondhatnám, hogy helytörténeti háttere van a történetüknek, mert ennek a kéttucatnyi diáknak léteztek ugyan Velencéhez kapcsolódó szálai, de velenceinek mégsem mondanám őket, kivéve magamat, mert most már annyit elárulok, hogy közéjük tartozom.

 

Ahogy azt korábban már elmeséltem, minden iskolai szünetet Velencén töltöttem, de búcsúk alkalmával – középiskolásként – két osztálytársam rendszerint velem tartott, sőt volt úgy, talán ’61-ben, hogy öten-hatan is ott voltunk a búcsúbálban. Csak mellékesen jegyzem meg, mert félek, kimegy a fejemből, hogy akkortájt a legszebb lányok Nadapon éltek, máskülönben a bál végeztével semmi dolgunk nem lett volna Nadapon, de ezt nyugodtan el lehet felejteni.

bor

Ez egy 10 évvel ezelőtti „ádáz” vita arról, hogy a vörös, vagy a fehér bornak van jótékonyabb hatása a szervezetre.

Szóval volt egy ’62-ben maturáló fiúcsapat, akik aztán úgy, ahogyan azt megfogadták, ötévenként találkoztak volna, ezzel szemben találkoztak is, meg nem is, én magam a 35. találkozót megelőzően talán egyen vettem részt.

Aztán a 35. érettségi találkozó előtt történt valami. Elhatároztuk, hogy attól kezdve, jelentősen el fogunk térni az átlagtól. Nem ötévenként találkozunk, hanem évenként, sőt évenként többször, és nem csak egy-egy vacsorán veszünk részt, hanem akár 3-5 napos kirándulásokon is.

De ez önmagában csak egy lelkes elhatározás maradt volna, ha ennek a hátterét nem alapozzuk meg, mégpedig anyagilag, mert mi akkoriban a társadalom egy reprezentatív metszete voltuk, néhány tehetős ember mellett többségében máról-holnapra élő társunkkal, még szerencse, hogy hajléktalan nem volt köztünk. Vagyis ha nem akarjuk, hogy a találkozókat néhány barátunk szemérmes ürügyekre hivatkozva, de valójában a pénztelenség miatt lemondja, hát akkor az anyagi feltételeket biztosítanunk kell, mégpedig nem közvetlen formában.

Erre a feladatra létrehoztunk egy alapítványt PRO GEO ’62 néven, amelyet mi tartottunk fenn, az alapítványba bármelyikünk befizethetett akár 1 forintot, akár egymilliót, vagy még többet, ami végül nem csak elhatározás volt, hanem így is lett. Az alapítvány vagyonából pedig nem csak a találkozóinkat finanszíroztuk, de jelentős összegeket fordítottunk szerényebb helyzetben lévő társaink anyagi támogatásra is. Tíz év után, 2007-ben készült el az első könyvünk, amelyben az alábbi számszerű összegzés olvasható ezzel kapcsolatban:

 

„A PRO GEO ’62 alapítvány 10 éve alatt 22 osztálytalálkozót szerveztünk, ebből 14 többnapos kirándulás volt az Adriától, a Székelyföldön, a Felvidéken és Kárpátalján keresztül hazai tájakon. Nem találkozhattunk volna ennyiszer és ennyien, ha nincs mögöttünk a biztos anyagi támogatást nyújtó alapítvány. Ennek érzékeltetésére néhány számadat:

 

– rendezvényeink finanszírozása:                                              2 730 eFt,

– kamatmentes támogatások:                                                   3 065 eFt,

– vissza nem térítendő támogatások:                                        1 544 eFt,

– tiszai árvízkárosultak megsegítése:                                           100 eFt,

– az alapítvány számláján lévő összeg 2006 végén:                 1 742 eFt.      

 

Az alapítványi támogatás részének kell tekintenünk azokat az, összességében milliós nagyságrendű közvetlen számla-rendezéseket is, amelyek formálisan nem az alapítványon keresztül történtek. Így a 10 év alatt 10-15 millió közöttire becsülhető az alapítványi célok finanszírozására fordított összeg.”

osztköz

Ez egy kőtábla jura mészkőből, amit elsőként az osztályfőnökünk kapott. Azután mindenki megkapta a sajátját. Alsó részen látható a szerény, nem hivalkodó logónk.

A találkozóink hangulatára legjobb jelző a „diákos”, amíg magunkban voltunk nemigen akadt közöttünk komoly felnőtt. Az előbb említett első könyvünk, amely könnyed írásokat, fényképeket és többünktől változatos témájú novellákat is tartalmaz, ezt a légkört adja vissza. A könyv végén az „Epilógus” című fejezetben fejtjük ki filozófiánkat, ebből idézek az alábbiakban:

 

„Meggyőződéssel és nem csak túlzó büszkeséggel gondoljuk úgy, hogy alapítványunk jelentősége túlnő rajtunk. Történetünk nem tanulság nélküli társadalmunk egészére, sőt talán a jövőre nézve sem.

 

És most engedjük szabadjára a fantáziánkat!

 

Te Kedves Ismeretlen, talán a nagyapád, vagy dédapád kacatjai között, jobb esetben a könyvespolcok egy zugában találtad meg ezt a könyvet. Elővetted, fellapoztad és kíváncsivá tettek a fényképek, vagy talán némely írását tartottad érdekesnek. Lehet, hogy azóta már pontosan tudod, mi a fenét jelent az előszoba falán ottfelejtett kőtáblába vésett szöveg. Vagy ha nem láttad még, most bizonyára keresni fogod.

 

Mi tudjuk magunkról, hogy sokfélék vagyunk – ahogyan, ti is – és minél felnőttebbek vagyunk annál inkább. Mindnyájunkat túszul ejtett saját múltunk, és most már nem enged. Olyan társadalomban, amelyben mi élünk az emberek a beléjük cementálódó különbségek miatt jószerivel már közös nyelven sem tudnak beszélni. Az igazság és a hazugság mindenkinek mást jelent.

 

De ifjúkorunkban még minden másképpen volt, akkor még mi is hajlékonyak és nyitottak voltunk egymás véleményére, költők voltunk a magunk módján. Ekkor eresztettük mélyre a gyökereket magunkba, a barátságunk gyökereit.

 

Nem kell egyebet tenni, csak ezt felismerni, és ha felismered, vigyázol rá, ápolod. Ennyi az egész. Mégsem gondoljuk azt, hogy ilyesmi minden hasonló közösséggel megeshet, de biztosan vannak olyanok, amelyek hasonló értéket rejtenek magukban, csak nincs, akik felszínre hozzák ezeket.

 

Mi felismertük saját értékeinket, és nem csak felismertük, hanem ápoltuk és vigyáztunk rá. Vigyáztunk rá azzal, hogy már az alapítvány létrehozása előtt törvényt hoztunk, ami voltaképpen csak egy rövid fogadalom:

 

nem politizálunk, és nem sértődünk meg.

 

A sértődött ember saját magát zárja ki a közösségből, ilyen módon eggyel leszünk kevesebben, de nekünk az is sok.

 

A politizálás a sértődésnél is veszélyesebb, mert igaz ugyan, hogy baráti közösség vagyunk, de egyénenként nagyon is különbözőek és érzékenyek. Nézeteink sokszínűsége olyan, mint bármely más hasonló csoporté. A társadalom egy reprezentatív mintája található meg bennünk, vagyis semmiképpen nem vagyunk különlegesek. Ha ebben a közegben valamelyikünk politikai vitát kezdeményezne, az a barátság szálait szakítaná szét, így nem csak eggyel lennénk kevesebbek, hanem maga a közösség szűnne meg. Persze a politika része életünknek, ezért, ha eltekintünk tőle, kicsit hazudnunk kell magunknak. De ez az áldozat a barátsághoz képest súlytalan, könnyűszerrel meghozható.

 

De van itt még valami, amelyről a fennkölt témák után csak némi szünetet tartva tudunk beszélni, ez a pénz. A pénznek a mi alapítványunk esetében két komoly funkciója van.

 

Az egyik funkció biztosítja a működésünket, a baráti kapcsolataink fenntartását, ápolását, szerepe tehát szükségképpen árnyalt. Az alapítvány a befizetett pénzekből működik, de a befizetett pénz a közös kasszában személytelenné válik. A rendezvényeinken mindenki az alapítvány vendége, nem kell arra gondolnunk, kinek köszönhetjük a jól tartást, miközben ez nem jelent hálátlanságot.

 

A másik funkciója egyfajta nivelláció. Az alapítvány nem csak a rendezvényeinket finanszírozza, hanem a tehetősebbek pénzéből ad is a rászorulóknak. Ettől nevezhetnénk karitatívnak is, de talán ez túl fellengzős lenne, el kell viszont fogadni, hogy a 4,5 millió forintot meghaladó támogatás ennél erősebb állítás alátámasztására is alkalmas lenne.

 

Szóval így éltek és gondolkodtak ezek a furcsa ősök, Kedves Ismeretlen. És most e könyv végéhez közeledve meg kell osztanunk veled két titkunkat, ami egyszerű és időtálló:

 

ahhoz, hogy két, vagy többtucatnyi ember egymásra találjon, elég, ha ennek szükségét egy vagy két ember felismeri, és cselekszik is, máskülönben mindenki csak a másikra várna, mindhiába. De az egymásra találás nem elég, együtt is kell maradni, ehhez pedig mindenki hozzájárulása szükséges. Ezt a hozzájárulást pedig, amelyet önmagunkból adunk, úgy hívják, hogy        s z e r e t e t.”

 ***

Aki az olvasásban eljutott eddig, bizonyára kíváncsi, mi történt az első 10 év után. Hát az történt, hogy írtunk még három könyvet, mondhatom, nem sok komolyság van bennük, de az utolsóba – négy éve – mégis bekerült egy „Életutak” fejezet, amelyben mindenki kapott két-két oldalt, ahol régi fotók mellett a mai portré köszön vissza a tablóképnek, és 15-20 sorban ott van a kettőt összekötő élettörténet röviden, legalábbis azoké, akik még köztünk vannak. Ez akár a történetünk lezárása is lehetne, de még nincs vége, csak közben fogy az idő, és a vidám diákok önfeledt zsivajába kezd egyre inkább belopakodni a komoly felnőttek unalmas beszélgetése.



Kategóriák:1989-től napjainkig, Emberek, Fotók, Fotók, képek, történetek, XX. század

Címkék:, , , , , , , , ,

2 hozzászólás

  1. Gyurikám! A nagyszerű írásodhoz – melynek minden szava helytálló -, gratulálok.Örülök annak is, hogy másokkal is megosztottad a mi kis közösségünk történetét. További sok sikert írásaidhoz ! Üdvözlettel:F.P.

  2. Gyurikám! Miért vajúdik oly sokszor az ember, egy dícséret megadásán? Nem kerül semmibe, mégis, mint most én is, hogy írjam meg a véleményem, hogy az ne legyen túlzó. behízelkedőnek tűnő. Tetszenek az írásaid, azt írod amit akkor átéltél és nem fényezed megad. Ez a fényezed nem biztos, hogy jó ide, de ha több időm lesz pontosítom, hogy mire gondoltam. Béla

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: