PANDUR-VERÉS A VELENCEI KOCSMÁBAN (1822.) – detektívtörténet

Kedves Olvasó, játékom kezdetén Édesanyám kis füzettel ajándékozott meg, benne Velence egy 1822-es történetével. Játssz velem! Olvasd el figyelmesen, és írd meg a Magad megoldását!

 

Az eredeti anyag szöveghű leirata:

 

1822.szeptember 7.

 

SZÁL. Fejér vármegye törvényszékének

iratai fasc. 11. 269. és 272. sz.

 

„Környülállásos leírása azon történetnek, mely tegnapi napon a velencei kocsmában következett:

     Mintegy estvéli nyolcz óra tájban a velencei törvénybíró a velencei belső korcsmában a történhető civakodásoknak meggátolása végett jelen lett volna, a szolgaegyházai gulyás bujtár lovastól együtt elsőben a vendég-házban, annakutána pedig az korcsmáros lakó szobájában bémenvén, amidőn a korcsmáros azon bujtárt megszólította volna mondván:

Barátom! Szállj le az lórul, mert ez nem istálló!

                Erre az bujtár: Ki parancsol nékem itten?

                Melyre az mészáros: Én parancsolok, mert az enyim az ház.

               Erre a bujtár: …a Jézusodat, nem parancsolsz nékem! — ezen szóra leugrott az lórul, és a másik gulyás bojtár is segítségére ott teremvén, ököllel száját úgy megütötték a korcsmárosnak, hogy a vér azonnal elborította: Ezt látván az ottlévő helybeli emberek és az pandurok, összesített erővel a korcsmáros szobájából kitolták, mely actus közben a bujtár a törvénybírót is, ki a korcsmáros védelmére ment vala, nyakravalójánál fogva megragadván, a bujtárral együtt kihurcoltatott vala, mely szerint az indulatba volt verekedés lecsillapíttatott.

gulyás

Gulyás erősen stilizált képe (Wikipédia)

     A törvénybíró azután az udvaron megállapodván, amidőn azon gulyás bujtárok rettenetesen káromkodtak volna, azt mondá a törvénybírónak Német Mártony:

   — El kellene már innen igazítani azt az rossz embert! Ezen szóra az egyik bujtár odaugrott hozzája az törvénybírónak, és annak fejét megvágta. Erre a törvénybíró kiáltotta:

   — Fogjátok meg és kötözzétek meg!

     Melyre az jelen volt helybeli emberek a bujtárokat megragadván meg akarták kötözni, de az pandurok (kétség kívül abból az köteles kedvezésből, hogy egész nap együtt ittak vélek) az emberek kezéből kiszabadították és útnak bocsátották. Mely cselekedetekén az panduroknak, kik az rossz emberek pártfogásában tapasztaltattak, felindulván az helybeliek, az pandurok közül egyet megfogtak, és az szobába béhúztak, de a többiek által elszabadíttatott. Ekkor vége lett a civakodásnak.

Pandúr

Pandúrábrázolás a XVII. századból A valóság akkor és később ennél sokkal hervasztóbb lehetett. (OSZK Kisnyomtatványtár)

Velence 21. aug. 822.

Velencei Előljáróság

***

A tanúk vallomásai :

     Alol írattak hitelesen valljuk, és bizonyítjuk, hogy ezen Tekéntetes Nemes Fejér Vármegye Törvényszékének rendeléséből e folyó 1822. esztendei szeptember hónapnak 6. napján, Nyéken, ezen Tekéntetes Nemes Fejér Vármegyében helyheztetett pusztában, az alább megírt kérdőpontok szerént következendő tanú-vallatást vittük véghez:

Kérdőpontok:

  1. Vallja meg a tanú letett hite mellett, jelen volt-e most legközelebb múlt szent István napi búcsú (aug. 20.) alkalmatosságával a velencei kocsmában, ha jelen volt, beszélje el környülállásosan micsoda lárma történt estvéli 8 óra tájban ugyanazon korcsmában?
  2. Kik voltak azon velencei lakosok, akik az egyik Nemes Vármegye kerülőjét, anélkül, hogy az valakinek csak legkisebbet is vétett volna a korcsma udvarán lábáról lekapván, hajánál fogva a szobába béhurcolták, és ott mindaddig tiporták, még több pandurok annak segítségére menvén azt a verekedők kezéből ki nem szabadították?
  3. Micsoda káromlást vittek ezen alkalmatossággal végben a pandurok és nevezetesen melyik, vallja meg a tanú úgy azt is, hogy ezen versengésre mi szolgáltatott alkalmatosságot?
  4. Kit tud ezen dologban jó tanúnak állítani, nevezze meg!

 

Első tanú: Horváth József velencei lakos[1], mintegy 45 esztendős, letett hite alatt vallja:

  1. Az újfalusi gulyás bujtárok is jelen lévén a velencei búcsún, estve ők az korcsmába mentek borozni; s amint ott mulattak volna, az egyik lóháton bément a vendégszobába, s midőn azt onnand kiparancsolta volna a törvénybíró, a gulyás egy bottal fejbeütötte, de semmi vért a törvénybíró feje nem eresztett, ezt látván a Nemes Vármegye kerülője, hogy ezen történetből nagyobb verekedés ne támadjon, a gulyásokat elparancsolták onnand, azok pedig engedelmeskedvén el is mentek, és többé vissza sem jöttek.
  2. Noha jelen volt, de mégis azt, hogy kik kapták le az egyik Nemes Vármegye kerülőjét a lábáról, és kik hurcolták azt a szobában, megmondani nem tudja.
  3. Midőn a pandurok az meghurcoltatott pandurt a velenceieknek kezekből már kiszabadították, akkor hallotta a tanú, hogy Enyedi József[2] Nemes Vármegye kerülője azt mondotta volna, hogy… a Galambosnak[3] koldusistenét, ha valahol megfoghatom, agyonütöm, ha szinte öt esztendőt töltök is el Fejérváron, — a több jelen volt pandurokat pedig, hogy káromkodtak volna, nem hallotta.
  4. Senkit sem tud.

 

     Harmadik tanú: Németh Ádám[4] velencei lakos, és az helység éjjeli vigyázója, mintegy 50 esztendős, hite letétele után vallja:

* 1. Semmit sem tud felelni, noha egész este az korcsmában volt.

  1. Egyebet nem tud a velenceiek közül, akik a kerülőt bántották volna, mint Galambos István és Lestár Mihályt[5].
  2. Egy pandur sem káromkodott csak Enyedi József, aki látván pandur pajtását hurcoltatni, nagyon megmérgesedvén ezeket mondotta… a görbe gatyás kevély teremtését a Galambosnak, nem törvénybíró, hanem huncfut[6], azt pedig jó lélekkel vallja, hogy sem szentjét, sem istenét vagy angyalát nem káromlotta.
  3. Senkit sem tud.

     Ötödik tanú: Szetsődi István[7] velencei lakos, mintegy 27 esztendős, letett hite mellett vallja:

  1. A búcsú alkalmatosságával jelen volt a tanti[8] is a korcsmában, midőn egyik újfalusi gulyás bojtár lóháton bément a borivó szobába, de onnan azt az egyik rácalmási[9] pandur ki is parancsolta, és ekkor semmi sem történt, hanem azt hallotta, hogy az udvaron valamely lárma volt, de miért azt nem tudja.
  2. Midőn az udvaron a lárma megesett, a korcsmáros bészaladt a szobába azt kiáltván az odabent lévő borozókhoz: — emberek, ütik ám odakint a törvénybírót! Ezt meghallván Galambos István, a törvénybírónak fia, felugrott ülő helyéből elkiáltván magát:

     — Ki üti az én apámat? — ki szaladott, utána több emberek is kimentek, de kik lehettek, azt a tanú megnevezni nem tudja. Nem sok idő vártatva látta a tanú, hogy Galambos István, a törvénybírónak fia, az egyik rácalmási kerülőt mind a két kezével hajába kapaszkodván az udvarról többed magával a szobába béhúzta, s azt mindaddig ott tiporta, míg a más három Nemes Vármegye kerülői be nem érkeztek, és ezen huzakodókat Enyedi József kerülő széjjel nem verte.

  1. Minekutána Enyedi József kerülő a verekedőket széjjel verte, megharagudván a törvénybírót szidta, hogy huncfut, nem törvénybíró, huncfut, aki annak is tette…[10] Az istenét, teremtését, szentjét, — a több három pandurok pedig semmi káromkodás nem követtek el.
  2. Senkit sem tud.

     Mely ekképpen általunk véghezvitt tanú-vallatásról kiadtuk a jelenvaló bizonyságtevő levelünket. Költ mint feljebb.

Magyary Kossa Péter főszolgabíró Kenessey Károly esküdt

 

Németh Ádám és Szentsődi István bizonyságok letett hitek után ezen bizonyságtételek eránt újonnan kikérdezvén, azt mindenekben helybenhagyták, meghitelesítették.

Jegyzette: Sárközi Kazmir

notárius

       A Tekéntetes Törvényszéknek abbéli kegyes parancsolatjára, melyben a velencei búcsú alkalmatosságával történt verekedés megvizsgálását parancsolni méltóztatott, alázatosan jelenjük, hogy mi tegnapi napon, azaz szeptember 6. napján mindezeknek megvizsgálása végett kimenvén,… azt tapasztaltuk, hogy Szabó János Nemes Vármegye kerülőjét a velenceiek anélkül, hogy az valakinek legkevesebbet vétett volna, meghurcolták, ruháját öszveszaggatták, és csákányát kezéből kicsavarván elszakasztották, a feladott Enyedi József, a Nemes Vármegye kerülője által végben vitt káromkodás eránt pedig a tanúvallatást megtévén alázatosan bémutatjuk, hogy az abban lévő tanúk akik ezen istenkáro”mlás eránt bizonyságot tésznek, a Nemes Vármegye kerülőjének meghurcultatásával vádoltattak, a több tanúk pedig a feladott káromkodásról, noha azok is jelen voltak, legkisebbet is szólani nem tudnak.

 

Költ Székesfejérvárott Szeptember hónapjának 7. napján, 1822. esztendőben.

Magyary Kossa Péter[11] főszolgabíró és

Kenessey Károly[12] esküdt

1911 Kenessey kastély

A „Kenessey –kastély”  1911-ben (forrás: OSZK Kisnyomtatvány-tár)

 

 

 

***

Az én megoldásom:

 

Kedves Olvasó, kicsit sem lep meg, ha nehezen bogozod ki a történet szálait!

Bár 1822 –re már egy évszázada megszilárdult a vármegye intézménye Fejér vármegye területén, a századforduló után, a napoleoni háborúk időleges gazdasági konjunktúrája végével óriási trauma érte a földből élőket. Visszaesett a gabona iránti kereslet, a földbirtokosok ugarosítottak; kiszorítva a parasztok egy részét állattenyésztéssel (jobbára: marhával, juhászattal) próbálkoztak. Óriási volt az elszegényedés és a düh. A háborúban leszerelt katonaviseltek egy része jobb híján rablónak állt.

betyár2

Betyárábrázolás 1852-ből (forrás: OSZK Kisnyomtatványtár)

A megrendült közbiztonságra a vármegye gyatra szervezete nem volt felkészülve, a rend védelmére felvette, aki arra olcsó pénzen kifizethető volt. (lásd: „kis pénz-kis foci”)

Így eshetett, hogy az 1822. augusztus 20-i velencei búcsún a tőle 30-35 km-re fekvő Rácalmásról[13] vezényeltek helyismerettel nem rendelkező, és a helyiekkel (jó/semmilyen) kapcsolatban nem álló pandúrt/ rendőrt.

A pandúrok aztán – elfáradván az egész napi talpalásba- kellően lerészegedtek, és csibész ivócimborájuk pártjára álltak a velenceiekkel szemben.

A T. Vármegye bíráskodásában mentett a mundér becsületéből annyit, amennyi egyáltalán menthető. Ismerős, Kedves Olvasó?

Kedves Olvasó, kérem, légy Társzerző! Mi a Te megoldásod? Az Általad vélt megfejtést vagy hozzászólásként, vagy mailben juttasd el hozzám ( arpad.feher1@gmail.com ) , utóbbi esetben feltüntetve, publikálhatom-e!

 

 

Kapcsolódó bejegyzések:

Velence 1848 előtt II: Velence népessége

 

Források:

-Fejér megye múltja írott emlékeinkben Magyar Tört. Társulat Kelet-dunántúli Csoportja, Székesfehérvár, 1962.

-Schneider Miklós: Fejér megye nemesi összeírásai 1818–21. 1828. (Székesfehérvár, 1934.)

Kempelen Béla: Magyar nemes családok 9. kötet, Raaperger-Syxt (1915)

[1] A forrásban hivatkozott bejegyzésem csatolt adattáblája szerint b. Lichtenbergné jobbágya volt 1817-ben.

[2] 1817-ben id. Salamon Ferenc jobbágya, egyéb adatokból gyanítható, hogy nemesi származását igazolni képtelen kisnemes lehetett.

[3] Itt Galambos Istvánról van szó, amint az a későbbiekben kiderül. Ő 1817-ben Salamon-jobbágy volt.

[4] Nincs nyoma az 1817-es jobbágyösszeírásban, sem a zsellérek között. Ő csak úgy „volt”. Persze, Németh néven két jobbágy és két zsellér is szerepel a nyilvántartásban 1817-ben.

[5] Az 1817-es összeírásban Listárként szerepel. Lichtenbergné jobbágya.

[6] német: nagyjából: gazember

[7] 1817-ben ilyen nevű jobbágy nem szerepelt még. A három másik Szetsődi jobbágyként, zsellérként igen. Talán túl fiatal volt még?

[8] A német tante -„nagynéni”- kissé elferdült alakja.

[9] a megyei pandúrt itt éppen vélhetően származása szerint nevesíti Szetsődi

[10] Azaz: a megye „embere” kétségbe vonta a velenceiek által megválasztott bíró jogait, hogy védje a megye emberinek maradék becsületét…

[11] Régi, a maga korában kiterjedt felvidéki (Nagysarló) család sarja.

[12] Róla Schneider pettendi illetőségű megyei esküdtként írt. A család számos tagja a kápolnásnyéki temetőben nyugszik. (Későbbi) Felesége Sigray Amália (1813-1849.)

[13] Ez kb. 1 nap gyaloglás.



Kategóriák:Habsburg Birodalom, Légy Társszerző!, történetek, Velence, XIX. század

Címkék:, , , , , , , , , , , , , , , ,

2 hozzászólás

  1. A jogászok nyelvezete ma is bikkfanyelv és ez mindig így volt és így is lesz, a”környülállásos leírás” szerint mindenképpen, de szerintem erre a leírásra még ránehezedett ennek a Sárközi Kazmir nótáriusnak az egyéni stílusa is. Attól tartok, hogy Kazinczyék még kerülő úton sem érhették el ezt a jóembert, habár nem vagyok nyelvész. Ezzel együtt ez a történet meglódítja az ember képzeletét. Mai ismereteim szerint a kétszáz évvel ezelőtti búcsúban nekem még nem lehettek ott az őseim, de ha a történet szereplői közül mégis választanom kellene, akkor leginkább azt a gulyásbojtárt szeretném a rokonomnak tudni, aki belovagolt a kocsmáros szépszobájába, és azt még szájon is vágta. Mert mire is gondol az ember először, miután a fantáziája már szárnyakra kapott, hát a lóra, ami biztosan nem lehetett angol telivér, mert az szüggyel ment volna neki a szemöldökfának, de ha sztyeppei ló is volt, a bojtárnak akkor is igen meg kellet küzdenie a küszöbnél, hogy az ajtókeret ne sodorja le derékból. De megcsinálta, szóval ez egy igazi f…a gyerek volt, nem csak részeg. Nem is csodálom, hogy ezekkel a bojtárokkal az odavezényelt pandúrok jól elborozgattak.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: