Pár “tégla” a szovjet hősi emlékmű történetéből

1945. tavaszán a falu népének többsége már visszatérhetett az ideiglenes kitelepítésből. Májusra elhárították a közvetlen járványveszélyt, már „csak” éhezett a falu a négyhónapos ostrom után. Ekkor kezdődött a sírkert története.

Május 15-én Fejér vármegye alispánjától körlevél érkezett (a hyperlinken tölthető le) a települési jegyzőkhöz, mely utasításokat tartalmazott az elhunyt szovjet katonák temetésére vonatkozóan, továbbá rendelkezést a hősi temető felállítására.

emlekmu2014

A sírkert és obeliszk mai alakjában

 

Az utasítás végrehajtása számos korlátba ütközött. Először abba, hogy a számtalan holtat a hazatelepülés utáni napokban a katonák utasítására többnyire árkokba, bombatölcsérekbe temették. Kivételes körültekintésnek számított már az is, ha az egyes nemzetek fiai külön sírt kaptak. (Ez pl. egy-két magyarnak adatott meg, az ő maradványaik eljutottak a temetőig is.) Pár ideiglenes temetkezési helyre emlékeztek, másokra nem. Ilyen körülmények között már az első utasítás teljes körű végrehajtása is lehetetlen volt.

obeliszk2

Az emlékobeliszk készen kapott tervvázlata –forrás: Fejér Megyei Levéltár

 

Az is az igazsághoz tartozik, hogy a községi elöljáróságok sem kapkodták el a dolgot. Egészen pontosan nemigen érdeklődtek e feladat iránt. Ezek után született meg az 1945. június 23-i körlevél, ami már határozottan fenyegető hangnemben, a szovjet parancsokra és parancsnokságra hivatkozik a temetésekkel és emlékműépítéssel kapcsolatban. Ebben a levélben praktikus végrehajtási feltételek is szerepelnek, így az emlékmű építészének díja. A levélhez sírkert-terv is tartozott. E szerint pl. az obeliszknek 5,7 m magasnak kellett lennie, és hat parcellát kell kialakítani  egyes konkrétan megnevezett elesettek neveivel. A rajzi dokumentáció mindent fontosabb részletet meghatározott.

eredeti emlékmű

A sírkert és az obeliszk első változata-forrás: http://szovjet-katona.ucoz.hu

 

Szeptemberben elkészült a sírkert és obliszk helyi kiviteli terve (ismeretlen helyi kőművestől). Ennek alapján valamivel később, októberben egy beszámolóban a helyiek 280 ezer pengőben határozták meg a költségeket és annak terhét a helyiek nyomorára hivatkozva nem vállalták.

A sírkertállítás sokadik fordulója szeptemberben jött el, amikor Velence elöljáróját arra utasította Móder járási főjegyző, hogy jelenjen meg (sok társához hasonlóan) a szovjet parancsnokságon, ahol a még el nem készült emlékmű feliratával kapcsolatos, addig is többször módosított utasítást kellett újra átvenni. E levél végének szövegéből az következett, hogy 1945. szeptemberéig hozzávetőleg hat emlékmű építése fejeződhetett be a megyében.

későbbi emlmű

Az obeliszk hetvenes évekbeli változata- gyermekkoromban ilyennek ismertem – forrás: http://szovjet-katona.ucoz.hu

 

Az emlékmű építésének ezutáni időszakáról nincsen információm. 1948. február 24-én mindenesetre a velencei képviselőtestület 2500 forintot költött még a temetőre. Az előterjesztő jegyző szerint erre azért került sor, mert addigra-tehát bő két év alatt- a temető nagyon rossz állapotba került.

***

Ahogy azt már korábban írtam, van pár furcsaság a harcok katonai halottai, így a szovjetek története körül. Az első az, hogy vajon kik és miért pont a dokumentumokban és a temetőben is olvasható 37 embert tartották fontosnak megörökíteni a sejthetően sokszáz halottból. A szovjet sírhelyeket nyilvántartó orosz honlap Velencére vonatkozóan 199 nevesítetlen, a tó településeire vonatkozóan pedig összesen  870 halottról tesz említést. Mint azt korábban már írtam, számításaim szerint ennek kevés köze van a valósághoz. A szám a magyar halottakkal kapcsolatos néhány összefüggésből kiindulva feltehetően sokkal nagyobb. Hogy mennyivel, azt az eltűntek, és ismeretlen helyen és időpontban elhunytak számaránya segítségével lehetne kissé pontosítani mind a magyar, mind a német, mind a szovjet esetekben.

Az orosz honlap szórványos bejegyzéseiből is jól látható, hányan keresik errefelé eltűnt hozzátartozóikat a mai napig is.

szkatsir

A szovjet Szergej Csubuhcsan sírjához kötődő helyzetrajz

 

Pár hete történt, hogy magyar közvetítő, Sárosi Ádám úr révén keresték hozzátartozói Szergej Szakovics (Iszakovics?) Csubuhcsan nyomát, aki 1945-ben Tutyimajor mellett esett el. Azon harc közben elesettek egyike, akinek sírja helyzetéről -mert kapott sírt, volt rá idő!- bajtársai még vázlatot is készítettek. Mégis, mára emléke sem maradt meg a sírnak, sem a Velence – déli „húsdaráló” számos többi halottjának.

Ami maradt: a csonka emlékmű, és a nem kevésbé csonkán, sután, felemásan feldolgozott háborús emlékek.

 

Kapcsolódó bejegyzések:

Forrás:

  • A Fejér Megyei Levéltár alispáni levelezésének Szövetséges Ellenőrző Bizottsággal és Velencével kapcsolatos részei


Kategóriák:1945-1989, Falusi épületek, Fotók, Fotók, képek, történetek, II. Világháború, képek, történetek, Velence, Velence a II. Világháború csatatere, XX. század

Címkék:, , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: