A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti tára őrzi a Velence területéről 1878-ban elkerült „Liber Pater” oltárkövet.
A kőről Kupi László Velence –könyvében a következő olvasható:
„A másik nagyon fontos lelet, amely egy korrábbi időszakban került elő Velence területén, a Liber és Libera oltár.
A határvidék lakossága pannóniaiként is rómaiságát hangsúlyozta, erről vall a római-itáliai istenek tisztelete. A kisparaszti birtokon gazdálkodó polgárok között Silvanus az erdők és ligetek istene volt a legnépszerűbb. Liber és Libera a jó termésé, a szőlő és bor istene, akiknek a szőlőtermő területeken állítottak fogadalmi oltárkövet.
Ma ezt a Magyar Nemzeti Múzeum Kőtárában találhatjuk. Az oltárkövet és több római korból származó leletet, 1878-ban Rómer Flóris bencés paptanár szállíttatta be Velencéről a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol az oltárkő a 137/1878. nyilvántartási számot kapta.
A méretei: magassága: 107 cm. a szélessége 46 cm. a vastagsága 26 cm.
A mészkőből faragott abakusszal ellátott oltárkő felirata a következő a szakemberek szerint: LIBERO PATRI ET LIBERAE IULIA INGENUA EX VOTO POSUIT LIBENS MERITO. A felirat szabad magyar fordításban: Liber pater istennek és feleségének Libera istennőnek, Iulia Ingenua szívesen állíttatta fogadalom beváltása alkalmából az istennek, aki megérdemelte.
Liber atya és felesége a római korban a termékenység, főleg a bor istene volt, akit ezért azonosítottak a görög Dionysosszal is. Liberával közösen tisztelték és több szőlőtermő helyen a római korban állítottak nekik fogadalmi oltárokat. Ez az oltárkő igazolja a Velencei-tó melletti szőlő és borkultúra kétezer éves múltját.”
A megyében hasonló leletek Etyeken, Érden, Rácalmáson, Adonyban, Pátkán és Dunapentelén kerültek elő (Marosi, 1938.)
Wellner István 1958-as óbudai feltárások kapcsán a következőket írja a kultuszról és követőiről:
„…az Aquincum környékén rendkívül népszerű Liber Pater. Ez a bacchikus isten, főleg a dunai tartományokban, női megfelelőjével, a termékenység istennőjével, Liberával együtt szokott szerepelni. Mindketten a természet, ezen belül is az ember termékenységének védelmezői. Liber pater Dionysos-Bacchussal azonosítva az e és túlvilági élet mámoros boldogságának megtestesítője. Mint a föld termékenységének előmozdítója, Terra Materrel azonos arculatú isten.
(…)
A területünkön igen népszerű Liber pater tisztelői elsősorban az eraviszkusz őslakosság soraiból kerültek ki. A kutatók általános véleménye szerint az itáliai eredetű Liber egy ősi helyi istenséggel olvadt egybe. Így a betelepült hódítókat sem zárhatjuk ki a valószínű dedikálók közül, hiszen a termékenység, a jó termés-etnikumtól és társadalmi helyzettől függetlenül- minden ittlakónak közös érdeke volt.”
Személyesen:
Talán…gyermekáldásért adott hálát Iulia. (Kupi László szerint az Iulia férfinév, én botorul asszonyra gondoltam korábban…)
Talán… szőlész volt, aki a hegyen gazdálkodott, és a termőre fordulást ünnepelte így.
Gyerekek is vannak, szőlő is maradt máig! Meg a kő is megmaradt, hogy találgassunk, miért is volt hálás Iulia Ingenua.
Megjegyzések az oltárkő ürügyén:
Kupi László leírása fél évvel ezelőtt számos gondolatot indított el bennem, aminek egy állomása ez a bejegyzés.
Először azt, hogy Bacchussal szeretek jóban lenni!
Másodszor azt, milyen kár, hogy László nem publikált fotót az oltárról! Némi levelezés után kiderült, a kő zárt területen található a Magyar Nemzeti Múzeumban. Egyszerű földi halandó -csak úgy- nem láthatja, sőt! ( Aztán fél évbe tellett, míg kérelem és némi kincstári befizetés ellenében lehetővé vált egy fotó beszerzése a múzeumtól. Nagy szerencse, hogy más múzeumok más politikát követnek a tárgyban.)
Harmadszor: A fenti keservek miatt eldöntöttem, hogy a következő években virtuálisan egybehordom, a térinformatika eszközeivel, történetében és összefüggéseiben bemutatom a Velencével kapcsolatos régészeti anyagot, leírva a történetét, rétegeiben megmutatva Velence, mint emberi élőhely formálódását.
Bölcs dolog, hogy emlékeink fizikai valójukban szakavatott kezek által megőrzöttek. Nem helyes viszont, ha ez egyben azt is jelenti, hogy nem, vagy aránytalan áldozatok árán lehet megismerni azokat; ha bárki jogot formálhat közérdekű tudás elzárására.
Ritka év a 2014-es. Az újratelepítés 300. évfordulója, az 1944-es évforduló az átlagosnál több helytörténeti feladatot ad. A kövek ráérnek. Időm mentén mégis, nekiállok a régészeti tudás rendezésének és publikálásának Velencéről.
Légy Társszerző! Ha érdekel Velence régészeti anyagának ez a fajta rendezése, ha van energiád, fegyelmed és tanulási szándékod, keress meg a +36 20/439-56-48-as telefonszámon vagy írj levelet az arpad.feher1@gmail.com –ra!
Források:
– Kupi László: Város volt, város lett-Velence
– Marosi Arnold: Fejér megye népe és vallási viszonyai a római uralom idején (1938.)
– Wellner István: Terra Mater és Liber Pater közös oltára Aquincumban (Budapest Régiségei 20., 1963.)
– Hampel Gyula: Az eraviscus nép és emlékei (Budapest régiségei 1892.)
– A Magyar Nemzeti Múzeum Kőtára
Kategóriák:Ókor, Fotók, képek, történetek, Légy Társszerző!, Liber Pater Oltár, Vallás, Velence
Velenceblog 
Vélemény, hozzászólás?