Feldmár András egyik tanmeséjében a balettról ír, majdnem így:

A tanítvány, a szép, erős táncos, óriásit ugrik, látványos; de ha földet ér, dübbenése óriási, megszakad a ritmus.

A Mester így szól: a balett csodálatos út Fölfelé! A táncos oda törekszik. A teste azt zenéli: Föl! Föl!

Az erő nem minden! A Maga teste -egyelőre- azt ordítja : Le! Le!

***

A málna: kifinomult. Könnyedségét nem érdemes túlterhelni bonyolultsággal. Az eper, a szilva jól viseli a cukrot, a bourbont, gyömbért, a fahéjt, a szeszt. A szeszélyeket, kalandokat. A málna nem!

A málna akkor találja meg az útját Fölfelé, ha nincs az útjában többletteher. Ha keservesen érik, kevés méz, abból is a karakter nélküli, például az akácé, és még kevesebb citrom.

Ha nem terhelem túl magammal, ötleteimmel, vágyaimmal, ha tisztelem a gyengeségét, talán feljuthat az Égig.

Nélkülem.

A legtöbb az, ha engedem.

Mi mást tehetnék, ha szeretem?

***

Neked is volt már, biztos, hogy hajnalban  kipattant a szemed, és csak úgy, történtek a dolgok.

Kilenc kilónyi szunnyadó málnaszem várta a fagyasztóban a feltámadást, ami most éppen hajnalra esett.  Idáig nem akadt rájuk időm. Meg persze, vártam, hátha a késeiek is beérnek. Hiába. Maradtak a korai nyár gyümölcsei.

Fazékba raktam őket, aztán sütőbe, alig melegítve kezdték el útjukat a lekvárok univerzuma felé.

Lassan telt az idő. Hogy múlassam, kávét ittam, az itató környékén babráló madarakat figyeltem, a néha felzúgó szelet hallgattam. Nagyon rendben volt ez így!

Ahogy a fazékban nőtt a lé és töppedtek a málnaszemek, úgy terebélyesedett az illat a konyhában.  Finom, könnyű, kora nyári emlék. Pipacsok emléke a kertben.

Patrick Süskind Parfüm-könyve jut róla eszembe, de vér nélkül; eprek, málnák, egresek, ribizlik, barackok, almák, birsek, paradicsom, áfonyák. Kora nyártól őszig.  Micsoda illatos csodák!

Lassan felkelt a Nap, beragyogta a konyhát.

…Megint a fűszerek…

A szamócával szemben a málna egész más világ.

A szamóca: mint a felnőtt nő, viseli a túlbuzgást, kicsapongást, zavaros fűszerezést, kísérletezést, íz-pornográfiát.

A málnával csínján kell bánni. A szegfűszeg vagy a vastag cukrozás alatt  eltűnik légies íze. Cukrot semmit, ha kell, kevés mézet adok hozzá, az ajánlott töredékét, kevés vaníliát és ennyi.

Jó ideje tartósítószer nélkül főzök be. Ekkor nincs vegyipar, se kellemetlen, fémes mellékíz, csökken valamit a finnyás testemben halmozódó idegen anyag. Az a módja, hogy használat előtt alaposan ki kell főzni a befőttes üveget. (Jókedvűvé teszi a dolgot, ha szeretteim, a korábban megajándékozottak sokféle, visszaszármazott üvegcséjét töltöm újra megint. Kiváló alkalom, hogy Rájuk gondoljak, velük legyek kicsit!)

Mosogatógépben teszem, főzöm, a többit elintézi a hő, elég jó eredménnyel. Kis üvegcséket, leggyakrabban egy-másfél decist használok, hogy gyorsan elfogyjon a tartalma. Ezzel a módszerrel nem áll el hosszasan! Az üvegeket úgy teletöltöm, amennyire az csak lehetséges, aztán lefelé fordítva a mosogatógép leghosszabb fokozatán „dunsztolok”. A gép egyben hőszigetel, várok még legalább egy napig, míg a befőttek ott bent, komótosan kihűlnek. Kész a lekvár!

Ha mindent jól csináltam: “…Fel, Táncos!“

***

Mit tehet a nap nem túl fáradt hőse, ha kicsit lazulna még? Teát készít, babzsákra dől és például a Negyedik szimfóniát hallgatja.

Reggel hat óra. Indul a nap!

Kategóriák:Önblog, Fotók, Velence

Címkék:málna, málnalekvár, Velence, Velencei tó