Kis barátnőmet, Emmát, hazavitte anyukája. Férfiszüvem egy aprócskát megtörött. A bánatot enyhítendő áprilisi kedvencemet, spárgát készítettem. Erről szól a bejegyzés.   Ennél ilyet?

Tehát : imádom a spárgát. És nincs lányom, pedig szerettem volna. Nagyon. Pár órát nálunk állomásozott Emma, akinek jól jött egy magamfajta, szottyos szívű apuka. Hattyúkat néztünk, meg kedvenc tavamat, fagyiztunk, meg játszottunk mindenfélét, és amikor eljött az idő, búcsúsat.

Bánatomban aztán spárgát készítettem. Ahogy én szeretem.

Ilyenkor, még korán, zöldet és fehéret veszek a piacon. Párolni gyenge gyermekujjnyit, ha javasolhatom, gyereklány-ujjban gondolkodj, ne vastagabban! (Francba!!!)

Van belőle fehér meg zöld. A fehér az keményebb, fásabb, de markánsabb az íze. A zöld lágyabb, könnyedebb, ízetlenebb. (Mint a kakas és csirkehús.) Az alsó rész nem finom igazán. Túl kemény. A felső az igazi. Csakhogy hol van az eléggé fent és a lent?  Lusta vagyok.  Úgy döntöm el, hogy az alsó és felső egyharmad táján megfogom, és a középső egyharmadot megkísérlem elpattintani. A felső rész a párolható. Az alsó rész a levesnek való. (A levesről majd máskor.)

Ha ezen túlvagyok, megmosom a felső részeket. Különszedem a fehéret és zöldet.

Ideje lenne, hogy legyen párolóedényem, de nincs! Elegendően nagy fazekat keresek, aminek fedele van, és belerakom a párolóbetétet, ami filléres cucc a madaras tescoban. Felöntöm vízzel a fazekat, a betét aljáig. Forralom lobogásig. (Lobogjon, lobogjon, mint Emma haja fésülés után!) Nagykanálnyi sós vajat teszek belé. Bolondítanám a dolgot, így némi csiperkét, vargányafejet teszek az edény aljára. (Köze egymáshoz semmi a két dolognak, ez megint én vagyok.) Arra rá a fehér spárgát. Fedő.

Most várni kell. Talán 10 percet. Ízleléssel, majszolgatással próbálgatom valójában, nem órával.

Ráteszem a zöld spárgát. Innentől már csak 10 percem van, és kész a párolt spárga. Vigyáznom kell, a zöldspárga könnyen szétesik!

Olajat forralok egy kis edénybe. Maximum 2 mm vastag baconszeleteket szelek. Hurkot kötök a szeletekre a látvány miatt. Forró olajban sárgára sütöm. Ne maradjon benne zsír semmi! A roppanó baconchips a szalonna sós, meg füstízű eszenciája, ez pótolja a spárga fűszerezését.

A spárga párolhatósága túl sokmindentől függ. Egyszerűbb, ha a 15. perctől percenként megkóstolok egy – egy vastagabb fehér spárgát. Az van mindig legkésőbb készen.

Tálalok. A tányéron kék virág, meg pipacs. (Pipacs nyílik, hamarosan! Tessék figyelni a mezőket!)   Fehér és zöld spárgát, gombát, aztán a bacont mellé, és kevés olivát csorgatok rá. (Ha megteheted, szeresd Magad olivával!)  És két apró chilit a tányérra.  (Ezzel csínján, aprókat harapva kell fogyasztani, különben nem érzed a többit …)

„A szenvtelenség találkozása a perzselő szenvedéllyel.” –mondta egy másik fontos valaki az életemből.

Fehér bor, ma nekem épp Boch Kupola Cuvée.

(Szép napot Emma, vigyázz Magadra, egy hónap múlva találkozunk!)

Kategóriák:Önblog, Fotók, Fotók, képek, történetek, Velence