Szentai György szerzőtársam pár napja egy régi fotóval meg egy pár emlékkel lepett meg az 1940-es évek végéről. Közreadom.
szerző- ha már- Szentai György, és én is közbekarattyolok-naná!
Gyuri története onnan indul, hogy a régi községháza a mai civilház épülete volt, az ófalusi Fő utca 64-es épület. Hogy mikor és milyen céllal építették, nem tudom, de egy 1879-es felmérés -községházaként- már információkat ad az épületről, és a megyei levéltárban fennmaradt.
Az idők folyamán gond támadt az épülettel. Túl messze esett a település dinamikusan fejlődő túlfelétől, azok meg inkább leváltak volna a faluról. Az elöljárók erőlködtek kihelyezett irodával, másik épület keresésével, de nem jött meg a siker.
Nem tudom, végül mikor hurcolkodott át a falusi tanács a Manndorff-kúriába, gondolom, valamikor az ötvenes években.
Gyuri kis képe korábbi. 1948-49-re teszi.
***
Innentől jön Gyuri:
„Árpi, ma kaptam ezt a képet a nővéremtől, lehet, hogy csak én találom érdekesnek. A velencei Községházán készült talán 1948-ban, vagy ’49-ben, mert – gondolom – a 3 éves tervet éltette a felső felirat. Amúgy lehetne 1950-ből is. A “közellátás” nyilván a jegyrendszert jelenti. Van még itt egy égbekiáltó hiányosság: nem látni Rákosi elvtárs képét, aki pedig a leghevesebben harcolt “Magyarország függetlenségéért” mégpedig Sztálin elvtárs iránymutatása és a lenini elvek alapján. Utóbbi kettő képe nem maradt le.
A képen két ismerősöm látható: az ülő sorban balról a második a nagynéném, egyben keresztanyám Lakner Mária, akiről tudom, hogy élelmiszerjegyeket osztogatott, a felső sor középső alakja pedig a férje Butor Ferenc, aki a tanácstitkár (jegyző) volt, talán, de az biztos, hogy a Községházán ő volt az “írástudó”.
Amennyire lehetett, nagyítottam a viseletes fotón. Erre futotta. Kit ismersz közülük, Kedves Olvasó? (Ha rákattintasz a képre, nagyobb lesz valamennyivel!)
Több nyelven beszélt és kevés híján jogot is végzett. Állítólag a kártyaszenvedély vetett véget a tanulmányainak, de mire én megismertem már hátrányára megváltozott, nem kártyázott és nem is ivott. Idegen nyelvű szépirodalmat olvasott és járt neki az “Olcsó Könyvtár” sorozat.
Ezek kisalakú sárga papírborítású könyvek voltak, minden klasszikus (ami nem volt indexen) pár forintér eljutott a szegény emberekhez is, elvileg. Visszatérve Butor Ferencre, egy otthonülő dögunalmas ember volt, ha mégsem otthon ült, akkor csónakban. Szeretett horgászni, de becsület szavamra mondom, soha nem fogott, ebből mai eszemmel arra gondolok, tán sporthorgász volt, amit fogott, visszaengedte. A felszerelésére nem emlékszem csak a ruházatára, volt egy viharkabátja, ebből kétfélét nem árultak, szerintem még a méretre is egységes volt. Ezen kívül volt rajta gumicsizma sapka és valami kapcaféle, amit nem a lábára, hanem a fejére tekert szúnyogok ellen, így aztán a szúnyogok elriasztásához csak pislognia kellett.
A kép többi alakját nem ismerem, de gondolom a középső alak a tanácselnök.”
Gyuri nővére, akit látatlanul is üdvözlök, s a kép birtokosa, a következőket fűzte hozzá (rövidítve):
„A jegyrendszer Magyarországon a II. Világháború idején volt rendeletben, 1942-től és a Rákosi-rendszerben szüntette meg a kormány 1951-ben. Az Interneten néztem utána, mert gyanús volt az írásodban az erre való utalás. A Marcsu (Lakner Mária) ugyanis, emlékezetem szerint a régi Községházán dolgozott csak, ami a falu közepén volt, a falubeliek tudják, hogy hol. Te még nagyon kicsi voltál akkoriban. A jegyek elosztásánál tényleg közreműködött.
burgonyajegy Budapestről-forrás: Wikipédia
Az említett csoportképen a Marcsu, mint vendég volt jelen. Akik a képen szerepelnek és még élnek, azok majd mondják.”
***
Kedves Olvasó, Légy Társszerző!
Ha van emléked a velencei jegyrendszerről, emberekről, korról, tárgyakról, oszd meg velem és más olvasókkal! Ha a képen felismersz valakit és róla van emléked, azt is hálásan köszönöm! Mailcímem: arpad.feher1@gmail.com. Előre is köszönöm!
Kategóriák:1945-1989, Emberek, Falusi épületek, Fotók, Fotók, képek, történetek, képek, Légy Társszerző!, Velence, XX. század
Velenceblog 
Az első kép elemei alapján szűkíthető a készítés ideje, 1948-ban biztosan nem készült. Mivel a Rákosi-címert 1949. augusztus 20-án vezették be, az csak ezután kerülhetett a falra. Megkockáztatom, hogy hónapok kellettek, mire a településekre is eljutott a kellő számú új címer (a honvédség csak ősszel cserélte le a Kossuth-címert), így szerintem 1949 ősze előtt nem készülhetett a kép. (A Rákosi-kép éppen lehetett a tervfelirat fölött is.) Az “Éljen Sztálin” csak nevezett halála (1953. március 5.) előtt szerepelhetett. Ez a két időpont biztosnak látszik.
Az intervallum felülről tovább szűkíthető. A „jegyrendszer”-t a Google-ba beütve olvashatjuk, hogy a jegyrendszer a húsokat kivéve 1951 dec.2-ával, utóbbi pedig 1952 febr.29.-ével szűnt meg. Egyébként Kongresszusi határozat alapján a sertéshús ára egységes kimérésben 26,40 Ft/kg volt. Gyanítom, hogy az „egységes kimérés” ugyanazt jelentette, mint a ’70-es években Kolozsvárott. A húsos napokon a hentes kitette a félsertést és az orrától a farkáig kilónként kimérte, kinek, mi jutott. Ha valaki előzékenyen előbbre engedett a sorban, az nem udvarias volt, hanem belőtte a karajt. Ugyanott olvasható az alábbi serkentő rigmus:
Gyapot
Ember nálunk nincs meztelen,
Mióta itt gyapot terem.
Gyapotunk tiszta, mint a hó,
(Vetni, szedni, szőni jó)
Köszönjük – Szovjetunió!