Március 15-éről Driquet Péter történetével részben már megemlékeztem. (Köszönöm Nagy Károlynak a kikerülhetetlen alapozást!). Ma este Károllyal és pár ismerőssel, némi vaksötétben botorkálás után megkoszorúztuk a derék francia-német-kicsit szlovák (Pozsonyban született)- igaz magyar hazafi sírját.
Driquet Péter sírja a kora tavaszi sötét, hepehupák és pár vakmerő velencei társaságában
Most az Index hírportál segítségével segítségével idézem meg a kevésbé patetikus, ám annál érdekesebb március 15. emlékét az 1848-as pesti kávéház irányából.
Ha kinőttél már a fellengzős frázisokból, ha megélted, hogy a hazaszeretet milyen sokféle lehet, szórakoztatni fog ez a videoanyag:
Petőfiék lószaros csizmában ugráltak az asztalon (kattints a hyperlinkre!)
Megjegyzés: Petőfi ettől még hősként halhatott meg Segesváron, Fehéregyházán vagy Barguzinban, bárhol ezen a világon, miként a többiek is.
(1848. alkalmából gondolj a kávéra, az akkoriban este sötét pesti utcákra, az áldozatos vendéglátóra, a nyirkos kis szállásokra Petőfi ajándékkardos portréja mellett!)
Kategóriák:Fotók, képek, történetek, Habsburg Birodalom, történetek, Velence, XIX. század
Velenceblog 
Vélemény, hozzászólás?