Önblog: Az „Idegen” szál

Ma egy remek tárcanovellát olvastam a Telex jóvoltából, Mécs Anna tollából.

Megmozdított bennem ezt-azt!

A történet szerint (bár méltó rá az írás, hogy elolvasd,ha teheted, tedd meg!) az Apa családi kirándulás pillanatán szerez tudomást arról, fia afrikai (gyaníthatóan muzulmán) lány kezét kéri meg. Az Apa ezen felhördül, az Anya tompítana, lassítaná az Apa indulatát, és közben az Anyát ezért kisebb, akaratlan baleset éri.

Két fiam korábban már jelezte, ne lepődjek meg, ha majdani párjukkal dadogva keressük a nem magyar, meg a mittudomén milyen nyelvű szavakat, ha eljön az ideje.

Én meg jeleztem, hogy szívesen keresgélem, ha ezek a menyek ölelhetők, ha hallhatom a szívdobbanásukat!

Igen! Persze, hogy megrázott, amikor mindezt felfogtam!

Szokatlan ez a familiában? Egyáltalán nem! Csak a lépték változott valamit!

Kedves Földim! Ne feledd, a pázmándi  (1700-as években betelepített) szlovákok az elmúlt évtizedekig megbicskázták azt a „szemét” „magyart”, aki falujukbeli („szlovák”) lányra vetette a szemét! Ma már nem így van! (Azt hiszem.)

Amiről a novella, meg a fiaim mondanivalója szól, az semmi más, mint a világ mindennapi kitágulásának apró részlete, benne a gondolkodásé.

Szűk háromszáz évvel ezelőtt Káplár[1] János ősapám  bizonyos Wolosinovszky (?) Juliannát, állítólagos vagyontalan, nagyon szegény lengyel nemest vitte haza társul az obsit után a Hajdúságba, hogy ott aztán Ők és ivadékaik marhát neveljenek, még kétszázötven évig Hajduböszörmény és Hajduszovát között.

(Mennyivel szórakoztatóbb lenne valami olyannal előállni, hogy derék ősöm, Háry János lelki rokona, úgy elbűvölt egy lengyel hercegnőt, hogy az elkábulva János bátyám őserejétől gulyásnénak állt!)

Anyai felmenőim mindenesetre így örököltek többek között szlávos géneket, kék szemet, szőkeséget, rendszeres veseköves kínlódásokat jó darabig. (Az apai oldal: na, az még cifrább!!!)

Gyula, „Valóság Nagybátyám” gyerekkorában

Hogy az őseim ettől a külsőségtől rosszabb magyar gulyások voltak – e, arról csak hitem lehet. (Szerintem: aligha!)

Ha a fiam fekete nőt választ, és annak meleg a szíve, Ő sem nyúlhat mellé.

Legfeljebb a szavakat, meg az ebédrecepteket keresgéljük tovább, valami kevéssel!

Megjegyzés:


[1] A Káplár felvett név, anyai ősöm nevét állítólag olyan bonyolult volt kiejteni osztrák katonai felettesének, hogy „katonásította”’ vezetéknevét, az egyszerűség érdekében. Lám, az alázat!



Kategóriák:1900-1919, 1920-1939, 1939-1945, 1945-1989, 1989-től napjainkig, Önblog, Emberek, Fotók, Fotók, képek, történetek, Habsburg Birodalom, Pázmánd, Uncategorized, Velence, Velencei tó, XVIII. század, XX. század

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: