A filmbeli történet szerint Ed Blum, látszólag utazóügynök, kincset rejteget, egy fantasztikus, független életet! Olyat, amiben Város van, ahova csak befelé tart út, éhező óriás, aki megmentésre vár, cirkuszigazgató, aki életre tanít, ésígytovább…
Meg van a Fiú, aki az apját keresné az apjában, de nem találja, mert útját állja saját valóságérzéke. Számonkérné apján a maga megélt világát, az meg a sajátjával jön, benne óriással, mesebeli próbatételekkel! Aztán a Nagy Hallal, ami a Tóban él, és nincs horgász, aki az útjába állna annak a lénynek. Aki leginkább – Ő maga!
Aztán az Apa már haldoklik. A család öreg barátja higgasztja az elkeseredett fiút, aki úgy érzi, még elbúcsúztatni sem tudja rendesen az apját, mert nem talál vele hangot. Az arról mesél neki, hogy az utazóügynöki lét néha szűkös egy embernek. Hogy a világ, amit mellé teremt, színesebbé, értékesebbé teheti az életet. Az övét és másokét is. Nem elvesz belőle!
A nagyformátumú emberek mindegyikének története van, igazából ezek köré szövődik az életük. Lehet, a mindennapokban, gyarlóságaikban körülbukdácsolják az eszményeiket… Meg lehet őket mosolyogni ezért, csak nem éri meg! Mert a történetük gyakran sokkal értékesebb, hitelesebb, mint a kézzelfogható hétköznapok pora a nyárspolgár-zakón!
A Nagy Halnak ott a helye a Tóban!
***
Ifjúkoromban mestereim gondolkodni tanítottak. Dialektikát, szociális analízist, baloldali ideológiát, rendszerelméletet, problémamegoldó gondolkodást. (Képzeljétek el mindezt ma: rendszerelmélet a “Nagy Lölö” világában!)
A szívemhez legközelebb álló mesterem, Matyi, majdnem apám, pár napja halott. Tőle kaptam kölcsön a Gyűrű Trilógia első kiadását, meg sok tíz másik könyvet, ajándékba számtalan együtt töltött napot. Nevelt a maga módján!
Nagy Hal volt Ő is, csak éppen máshogy, mint Blum. Volt története, miszerint a létezés értelmes valami, s hogy ez az értelem leírható, szavakba önthető. Hogy van minősége, és ez a jelenség mérhető, nem konjunktúrafüggő. Ezt ezreknek mondta, írta le a Kárpát-medencében az elmúlt évtizedekben. Civil szerveződések generációja nőtt fel rajta!
E szerint éltem bő két évtizedig.
Egy ideje már valamelyest másképp gondolom. A szavakba önthetők, az értelem dolga mellé hozzáértek az élmények, a tapasztalás pontjai, meg a játéké, a mérlegelésé. Az elmondhatatlané. E két világ egyenrangúsága teremthet talán egyensúlyt az életben, vagy inkább ezek, mint az elme dolgai.
Ülök, írok, ott a halott mesterem. Szerencsés fickó vagyok, mert nem kell elmagyarázza senki sem, milyen remek volt Ő! Nagy Hal, akinek története van, amiből tanulni lehet, mint egykor; ( közben teát inni, meg zsíroskenyeret majszolni a paneljükben (pótanyám) Györgyivel.)
Azt kívánom Neked, ha fiatalka Vagy; vagy csemetédnek, ha már vénebb, legyen Neked is legalább egy ilyen élményed, mint nekem, Vele, a Nagy Hallal!
Epilógus: (kb két katt a lenti videóra!) Kicsit lassan indul el.
Kategóriák:1945-1989, 1989-től napjainkig, Önblog, Emberek, Fotók, képek, történetek, Uncategorized, XX. század
Velenceblog 
Hozzászólás