Ha a mai Kemping utcán a tó felé fordítod a tekinteted, gyengén lejtős, majd sík területet látsz. Hol sorház-szerű épületeket látsz a tóparton, hogy nagy villákat, hol kempinget. Mindezt két kikötő, a Tóbíró-közi, meg az Északi fogja közre.  Ma erről szól a történetem.

A terület sorsa számomra példaszerű. Negyven éve ez az egész iszappal feltöltött lapály volt. Mára négy külön történet.

Kárpáti Miklós pontosításával

Fontos, hogy nemcsak a terület volt egészen más, hanem mi is! Nagyon! Nemigen volt példa arra, hogy hatósági, vagy akként működő döntést bármiféle civil vitasson. (Például, mert falun jó ideig nem volt  ilyen.) Az a „pestiek” pletykából ismert szokása volt. Nálunk a tóparton, meg a kocsmában szidták a nagyok a rendszert, vagy a helyi intézkedéseket. Évtizedekig tartott még, míg személyi igazolvány nélkül mertünk utcán közlekedni, és a szakállasságért, hosszú hajért sem vegzált már a rendőr.

Ennek e történet szempontjából is jelentősége van.

Valamikori szándékok a tóparttal és problémás jelen

Érdemes végigtekinteni, mi volt valaha a VIB szándéka a velencei mederfeltöltéssel, és mi történt a későbbiekben.

Műszaki szempontok: A Velencei-tónál folyó vízügyi építési munkákat a  hatvan-hetvenes években a a KDT Vizig. -hez tartozó Balatoni Vízügyi Kirendeltség irányította. Abban az időben, eredetileg USA-beli, nálunk olaszországi és holland mintákból ismert módszer szerint , az előző bejegyzésben  leírt módon, mederfeltöltéssel[1] hoztak létre későbbi közösségi tereket. (Meg a Balatonnál is.) A munkákat aztán 1971-től átvette az itteni tófelügyelőség és hidromechanizációs üzem.

Közpolitikai szempontok: A tó (és az adott partszakasz) átalakításával kapcsolatban a hetvenes évekbeli politikai szándék az volt, hogy az üdülni szándékozók minél nagyobb hányada juthasson le a tó partjára, a vízhez, legyen az strandolni vágyó, horgász vagy sportoló. Ezért vállalták fel a vízparti területek korábbi tulajdonosait megkárosító kisajátításokat és a tóparti vizes élőhelyek jelentős pusztítását. Ezzel a céllal szöges ellentétben állnak a későbbi történtek.

A  későbbiekben is hivatkozott 1995 évi LVII. (vízgazdálkodásról szóló) törvény rendelkezik a vízpartok védelméről-valójában ezzel a logikával összhangban. Itt a törvény 23. szakasza mondja ki:

„23. § (1) E törvény hatálybalépését követően a természetes vizek partját a tulajdonos állam, illetve a tulajdonos helyi önkormányzat közérdekű célokra tartja fenn, ezért az államtól, illetőleg az önkormányzattól beépítetlen ingatlantulajdon természetes vizek partján nem szerezhető.

(2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy különösen indokolt esetben az (1) bekezdésben foglalt korlátozás alól meghatározott ingatlan, illetőleg meghatározott partszakasz tekintetében rendeletben felmentést adjon. ^* 

(3) A helyi önkormányzat a forgalomképtelen törzsvagyonként tulajdonába adott természetes vizek partján levő beépítetlen ingatlanok tekintetében az (1) bekezdésben foglalt korlátozás alól – a települési érdekekre figyelemmel – önkormányzati rendeletben felmentést adhat.”

Ismereteim szerint ilyen rendelet nem született Velencén a mai napig. Ha pedig megszületne, érdekes lenne látni, miképp mutatkozna meg a települési érdek az intézkedés okaként. Ha tévedek, biztosan lesz, aki szóváteszi. (Született elidegenítési hozzájárulás-vitatható körülmények között- de abban a tópart későbbi lekerítéséről nincs szó. Ha pedig VALÓBAN[2] nem született, az elkerítés jogalapja hiányzik, a jogot bejegyzők határozata megalapozatlan.)

***

Mi is történt aztán? Erről szól a bejegyzés.

1974-1980 között

Talán egy éve voltam velencei, amikor Horváth Csabi horgászni vitt a tóra. Átballagtunk Füllerékhez, akik a Fő utcán Csabékkal szemben laktak, a tó felőli oldalon, és a kertjük végéből az (akkor még) zagytér gátján ott voltunk a tóparton.

Akkor volt egy éve, hogy odatöltötték az iszapot, a sűrű anyag kölyökfejjel egy év után is félelmetesnek hatott. Tilos volt ott pecázni, de mi szerettük, mert felnőtt sehol.

Két-három év múlva már sűrű gaz nőtt ugyanott. Döntően vadkender. Olyan erős és nagytömegű volt, hogy kitépkedve tábortüzet tudtunk belőle gyújtani, azon pirítva az otthonról mentett karéj kenyeret. Ekkorra már komoly terméskő partfal is volt ott és vele -természetesen- megjelent a felnőtt társadalom. A töltött terület idővel szilárdult annyit, hogy a partfal mellett autóval is közlekedni lehetett már. Onnan már olykor heringekként sorakoztunk egymás mellett. Talán 1980 lehetett.

A Panoráma Kemping -történet

Ez volt az első építés a feltöltött területen.

Valamikor 1981. és 1985. között épült meg a korábban Panoráma, ma Drótszamár néven ismert tóparti kemping a terület nyugati részén.

Erről a „Velencei-tavi üdülőtáj általános rendezési terve, városépítési koncepció (1976.)” 102.oldalán az illetékesek alábbiakat ismertetik a Velencei-Tavi Intézőbizottság (VIB) szerzői : …”Az autós turizmus megnövekedésével alapvető igény újabb kempingek építése. A velencei északi kanyarban 2100 fh.-es autós kemping kiépítése kezdődött meg.”

Nos, valahol 1982-körül láthatók először munkálatok.

Valamikor 1982 és 1985 között tehát valóban elkészült a kemping. (Kárpáti Miklós ismerete szerint a kemping 1982 júliusában nyílt meg. Működtetője az Idegenforgalmi Hivatal volt.-lásd: hozzászólása.) Az 1985-ös légifotó szerint már készen volt és virágzott a hely.

A kemping (997/2 hrsz)  és a tőle a tópartig tartó u.n. „partmenti védősáv” (4512/8 hrsz)  két külön helyrajzi számon volt adminisztrálva a kezdetektől.

Egy ideig talán a VIB kezelhette, 1991. májusában azonban a Fejér megyei Önkormányzat tulajdonába került.

(A területtől közvetlenül keletre terült el a valamikori, 997/8-as helyrajzi számú, közel 10 hektáros terület, amit a valamikori VIB a kemping majdani fejlesztési területeként szintén átadott a megyei önkormányzatnak. A parttól távolabb eső rész, illetve a partmenti védősáv itt is két külön helyrajzi számon szerepelt.)

A Fejér Megyei Önkormányzat 1996-ban a kempinget az általa birtokolt Albatours KFT-be vitte be, majd 2000. augusztusában eladta a több egyéb ingatlant is birtokló cég részvényeit.

Ekkor a következő történt (részlet a megyei közgyűlés 2009. szept 24-i előterjesztéséből. Előterjesztő: Dr Balogh Ibolya):

„A parti ingatlanrész a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonában maradt. A vevő ennek ellenére a parti sávot is birtokba vette, bekerítette, jogellenesen megszüntetve ezzel a szabad átjárás lehetőségét.”

Nagyjából 2000-től tehát, az 1995-től fennálló vízügyi szabályozás és tulajdoni helyzet ellenére az Albatours és új tulajdonosai elképzelhetően jogellenesen kerítették el a kemping alatti tópartot, ha a hivatkozott előterjesztés értelmezése helyes.[3]

Előzmény: A kemping későbbi fejlesztésében bízva a VIB a tőle keletre álló terület jó részét a Fejér Megyei Közgyűlésnek adta át. A még keletebbre eső területet pedig a velencei önkormányzat birtokába adta.

Akkor még nem volt tudható, minden bizonnyal senki számára sem, hogy ezzel hosszabb távon eldőlt, az új tóparton később hova teheti be a lábát a magunkfajta egyszerű halandó és hova nem!

Nincs információ arról, hogy az akkor tulajdonos megyei önkormányzat, sem az azóta a területet birtokló más állami szervek (jelenleg a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság-2018-tól)  mit tettek-tesznek azóta a korábbi állapot helyreállításáért.

Ez viszont politikai-jogi kérdést hoz magával:

Van egy terület, amit egy valahavolt félhatóság (VIB) kempingként fejlesztett fel. A terület partját a kezelői lezárták.  Ma számos vízpart esetében, így  pl a Balatonnál vitatéma, hogyan alakul át a valamikori szabadstrand, szabad part idővel fizetőssé. A velencei eset még az előtt történt, hogy bárki nyíltan vitatta volna ezt, és ez a helyzet évizedek óta tart.

Ma hol helyi, hol -ha nem megy szépszerével- felsőbb szintű jogszabályokkal intézik a vízparti területhasználat ügyét.

Van komoly üzleti logika abban, hogy a fizetős strand befektetését a bérbeadó állam, vagy önkormányzat a nemfizetők számára -nem véglegesen- korlátozza. Az ellenmondás ott van, hogy a strand/kemping, vagy bármi más eladásával ez a korlátozás állandósul, és a vízpart bejárhatósága onnantól csak elméleti lehetőség.

Az ilyen esetben a vízpart kizárólag vízügyi okokból lesz bejárható, vagy úgy sem. (Erre is van példa a továbbiakban.)

Törvényszerű ez? Nos, van mód arra, hogy ha korlátok közt is, de a kempingekhez, fizetős strandokhoz köthető part bejárható legyen. Ilyen például, hogy a közvetlenül part előtti területek kerítésszakasza nyitható-zárható legyen. Vihar esetén vagy strandzárás után, télen ezzel megoldható lenne a tópart jelentős szakaszainak törvénnyel szinkronban álló közcélú használata. Igaz, ez a jelenlegi állapothoz képest beruházással járna, és növelné a működtetők költségeit (pl őrzésvédelem).

A „Holland Házak” történet

Időben a második beépítés a Tóbíró -köz tőszomszédságában található területen zajlott. A VIB ezt a feltöltött területet a velencei önkormányzatnak juttatta.

A területet az önkormányzat a szomszédos területekkel párhuzamosan korábban is próbálta már eladni, kezelését megoldani, ez azonban eleinte eredménytelen volt.

Az eladás több próbálkozás után végül 1999. májusában jött létre azzal, hogy a partfaltól számított 30 méteres parti védősávot a vevő gondozza és megközelíthető állapotban tartja a közönség számára.

A Tóbíró-köz és az Északi kikötő között jelenleg ez az egy partszakasz van, ami az eredeti szándékoknak megfelelően akadályozatlanul bejárható mindannyiunk számára.

Felvetődik a kérdés, mi az, ami miatt itt sikerült érvényesíteni a véleményem szerinti közérdeket, és mi az, amiért a kempingnél (meg a mellette lévő Gólya-parknál) nem?

Erről- ha tehetem- a későbbiekben meginterjúvolom akkori polgármesterünket Oláhné Surányi Ágnest.

A terület számomra arra példa, hogy nem törvényszerű a mögöttes területek eladásával a part bejárhatóságát megszüntetni, sőt eltűrni sem muszáj azt!

Az elkerítéshez szívós befektetői érdek, és annak meghajló közpolitikai erő kell. Ha tehát a helyi önkormányzat túllát az alkalmi üzleten, vagy a politikai falka érdekén, van mód a vízpart megtartására a köznek, úgy vélem.

A „Gólya lakópark”-történet

Az I.részben írt, valamikori Panoráma kemping történetével szorosan összefügg az eredetileg a kemping későbbi továbbfejlesztése szánt terület.Ez a VIB által  megyei önkormányzati  kezelésbe adott, egykori 997/8-as helyrajzi számú (5 hektár 9438 m2) és a 4512/9 helyrajzi számú (424 m2-parti védmű) területe.

Ez ma a kemping és a „Holland házak” közti villapark földje.

Témám szempontjából a kisebb, part menti sáv az érdekes.  A megyei önkormányzat ezt megkötések nélkül, de egyben a vízügyi törvényben írt, elidegenítési jogi feltételek tisztázása nélkül adta el. Végeredményben akarva-akaratlan (?) jogi kiskaput teremtett, amin a sikeres ügyeskedő közlekedhet. A velencei előterjesztés 1998. feb. 6-i ülésén -feltételekhez kötötten- javasolta a velencei képviselő testületnek  a hozzájárulást a tulajdonváltáshoz[4].

Egy hónapra rá az önkormányzat oldaláról tovább harcoltak azért, hogy a majdani holland házak területét is vegye meg vele a megyei önkormányzat vevőjelöltje annak érdekében, hogy a terület megnyugtató gondozottsága biztosítva legyen. Nincs általam ismert, olvasható nyoma annak a szándéknak, hogy a part a későbbiekben átjárható maradjon- a szomszédos, „holland házak” -területtel ellentétben!

Mintha az lett volna akkoriban elsődleges, hogy a bejárhatóság csak a Tóbíró-közzel közvetlenül határos területeken legyen megoldott, másutt pedig a terület gondozott legyen és kész! Mivel ez mai fejjel számomra érthetetlen, mint írtam, szándékom szerint meginterjúvolom Velence akkori polgármesterét is, Oláhné Surányi Ágnest, és igyekszem megtudni, mi volt ebben a logika! Hátha kiderül!

A korábban megyei önkormányzati tulajdonba került terület adásvételére 1998. júniusában került sor. A területnek az eredeti elképzelésekhez képest három tulajdonosa lett. Dr Berényi János, az ügylet elindítója,  3/6-od arányban, Madarász László 2/6-od arányban, és Görgicze Zoltán 1/6-od arányban.

Mindhárom figura a politika árnyékában rutinosan mozgó alakja a jelennek, közeli és távolabbi múltnak, legyen az bal vagy jobboldal, egyremegy; akik a jelek szerint eredményesen képviselik üzleti érdekeiket. Berényi úr a GYSEV, MALÉV volt  vezetőjeként, Madarász úr a valamikori Postabank elnökeként, vagy újabban az MNB felügyelőjeként, Görgicze úr pedig egyebek között a velencei plázs bérlőjeként, az előtte lévő strand lekerítőjeként szerzett magának Velencén sajátos ismertséget.

Ennek a befolyásnak is lehet szerepe abban, hogy a későbbiekben feldarabolt földterülethez -vélhetően vízügyes hivatali támogatás, nagyvonalú földhivatali együttműködés  mellett- ne csak hozzácsaphassák a part menti területet, de le is keríthessék azt a továbbiakban, akár a Balaton számos részletét mások most, vagy régebben. Ezzel a kiváltsággal pedig a megvett ingatlanok kereskedelmi ára jelentősen megnőtt! (Nagyjából tízszeresére.)

Velence képviselőtestülete kétségtelenül hozzájárulását adta (szakavatatlanként írom- véleményem szerint jogtalanul, de „legalábbis” hibásan…) a parti védmű elidegenítéséhez, miközben a korábban írt azon, törvényben szabott követelménynek, hogy helyi rendeletet hozzon a parti terület lekeríthetősége érdekében, ismereteim szerint nem tett eleget.

Bő 10 évre rá, a megyei közgyűlés akkori elnöke egy tájékoztatójában így írt erről:

„Tisztelt Közgyűlés!

A Velence-tó környéki ingatlanhasznosítások következményeiről az alábbi tájékoztatást adom:

Fejér Megye Közgyűlése 1998-ban értékesítette a Panoráma Camping mellett lévő közel 6 ha területű ingatlanát három magánszemély részére, 90 millió forintért, melyre ezt követően 910 millió forint erejéig jelzálogjog került bejegyzésre. Ebben az esetben az önkormányzat elidegenítette a parti sávot is, megsértve ezzel a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. tv-ben foglaltakat. A vonatkozó jogszabály ugyanis előírja: „…a természetes vizek partját a tulajdonos állam, illetve a tulajdonos helyi önkormányzat közérdekű célokra tartja fenn, ezért az államtól az önkormányzattól beépítetlen ingatlantulajdon természetes vizek partján nem szerezhető”.

Ugyanezen jogszabály egyúttal lehetőséget ad arra, hogy az tulajdonos önkormányzat helyi rendeletben – települési érdekekre tekintettel – fenti szabály alól felmentést adjon. Ilyen határozott, egyértelmű indokolást tartalmazó helyi rendelet nincs és az adásvételi szerződés megkötésekor sem volt, ezért megállapítható, hogy a parti sáv vonatkozásában nincs jogalapja a szerződésnek.

Egyébként a konkrét esetben az ügyészség rendelkezik hatáskörrel az ügy kivizsgálására, adott esetben a bíróságtól kérve az eredeti állapot helyreállítását. A fent idézett törvény végrehajtására kiadott és többször módosított 21/2006. (I.31.) sz. Kormányrendelet előírja, hogy a parti sávot magában foglaló ingatlant a szakfeladatot ellátó hatóság a közérdekű feladatok ellátására használhatja, illetve hasznosíthatja.

Az ügyek teljes körű lezárásához további vizsgálatok és egyeztetések szükségesek.

Székesfehérvár, 2009. szeptember 24.

Dr. Balogh Ibolya”

Nincs tudomásom arról, hogy az előterjesztés után bármilyen hivatalos vizsgálat, intézkedés indult volna az ügyben. Tíz évvel a történtek után, tehát a beterjesztés idején kisebb sajtóvisszhangot is kiváltott, aztán úgy tűnik, elnyelte az enyészet, meg a sokpárti közöny.

(Dr Balogh Ibolya idővel elvesztette a fideszes támogatását és tudomásom szerint abbahagyta a politizálást.)

Amennyiben a valamikori elnök szavai helytállók, felvetődik néhány kérdés, amik megválaszolásához komolyabb jogi és politikai válasz kellene. Itt, a Balatonnál, vagy a Tisza-tónál éppen, mert a jelenség messze nem egyedi a jelenlegi magyar viszonyok között:

1/ Helytálló volt-e 2009-ben Balogh Ibolya akkori érvelése?

2/ Ha igen, helyreállítható-e az általa jogsértőként minősített ügylet, visszaadható-e a közösségnek a vízparti terület?

3/ Kinek a költségén? Összességében megéri?

4/ Milyen helyi kezdeményezés, civil tevékenység, helyi önkormányzati politika, hatósági felelősségvállalás, jogszabály-változtatás  kell ahhoz, hogy ilyen a jövőben ne történjen meg újra?

Mert ma ez a fő lényeg! Lesz-e további elkerítés, kiskapu, kerülőút szembehunyás a mai, jövőbeli bennfenteseknek?

A „Ludván”-történet

A feltöltött terület legnyugatibb részén, az u.n. „Északi kikötő” (és a parti  védterület) tőszomszédságában egy kisebb terület található.  Ez egy magántulajdonos birtokában van. A 997/6 helyrajzi szám alatt található 5660 m2-es területet még 1994 augusztusában adta el a velencei önkormányzat.

Az ügylet előkészítése olyan „jól” sikerült, hogy a mögöttes területhez hozzácsaptak pár négyzetméter közvetlen partszakaszt is, így ez a telek is közvetlen vízhozzáférést kapott, gyaníthatóan szintén jogszabály-ellenesen.

Ennek gyakorlati következménye például, hogy az érintett parti szakasz védműve végül csak részlegesen épülhetett meg az elmúlt években.

Ez az eset először különbözik a Gólya Villaparkétól, hogy ott a tulajdont szerző hármak később vonatták össze telkeiket a parti védművel. Itt meg a jelek szerint eleve eladott rendszerváltás utáni első önkormányzatunk egy akkor még talán jogszerűen eladható földdarabot[5].

Másodszor abban, hogy az eladás időpontjában még a vízügy kérdésében az 1964/IV. tv volt érvényben, ami jóval kevésbé volt alapos a tulajdonjog tekintetében, mint a későbbi.

Úgy vélem, ez akkoriban még könnyebben mehetett. Ma már talán legalább feltűnne egyeseknek, és szóvá tennék, mint én, ma, most. Feleslegesen?

Következtetések:

1/ E tópart darabjainak eladása olyan korban történt, amikor a civil figyelem még sokkal kialakulatlanabb volt. Csak a kirívó ügyek kerültek elő, a kisebbek nem tűntek fel igazán. Enek az állításnak a múlttal kapcsolatban, persze, akkor van bármilyen jelentősége, ha ma, amikor jóval több a rálátás lehetősége mindannyiunk számára, velencei polgárként nem vagyunk közönyösek.

2/ Nem törvényszerű, hogy a tópart további elbirtoklása, elrekesztése bekövetkezzen. Ez akkor lehetséges, ha ebben a vásárló-jelöltek, az önkormányzatok, a hatóságok együttműködnek, vagy hallgatásukkal hozzájárulnak a köz hosszútávú érdekei ellenében. Ha a három együttműködőből akár egy is hiányzik, jelentősen megnehezül a fentiekhez hasonló üzletelés. Ezt az összefonódást leginkább az önkormányzat nehezítheti, mert ott a legnagyobb esély arra, hogy ők az őket megválasztókhoz legyenek lojálisak. A befektető saját magához, a hivatalnok elsősorban az őt kinevezőhöz hűséges a gyakorlatban (a mai magyar valóságban).

3/ Véleményem szerint az önkormányzat(ok) jelen és majdani vezetésének el kell döntenie, kiket, milyen mértékben szolgál. Nincsenek könnyű helyzetben! A központi hatalom módszeresen fosztja meg a helyi önkormányzatokat gazdasági forrásaiktól, esetenként vagyonuktól, beleszólásuktól a területükön szándékozott beruházások ügyében.

Kétségtelen, hogy az önkormányzati gazdálkodás hatékonysága mindig vitatható, de az is, hogy az önkormányzatok a jelenlegi központi hatalom általi egyre kiszolgáltatottabb helyzetben tartása a politikai bevett eszköze, amit a jogalkotás eszközével is támogat.

Gazdasági kényszer van így arra, hogy az önkormányzatok elkótyavetyéljék a vagyonukat a mindennapi működés finanszírozása érdekében, meg arra is, hogy népszerűtlen módszerekkel pótolják az elvett bevételeiket. Aki politikailag kebelbéli, valamivel sikeresebben pályázhat alkalmi forrásokra, de ez a politika összességében minden helyi önkormányzatot hátrányosan érint, politikai színtől függetlenül. (Mégsem fognak össze.)

Végül a választópolgár járhat rosszul,

1. … mert önkormányzata vagy meghajol a politikai bennfentes befektető szándékainak, és politikai kebelbéliként rövid távon több forráshoz juthat, több pénzből fejleszthet, ám eladja az unokák „naplementéjét”, a tópartot,
2. …vagy az önkormányzat ellenáll a nyomásnak, ám ekkor a túlélés érdekében népszerűtlen lépéseket tesz, amivel rövid távú saját jövőjét pecsételheti meg.

A központi politika ilyen közvetett módon nyomja el, prostituálja a helyi hatalmat.

4/ Önkormányzati választás közeledik. A fentiek miatt igyekszem minden velencei polgármester-jelöltet megszólaltatni a tóparttal kapcsolatos szándékairól. Bízom benne, hajlandók nyilatkozni. Ha igen, ígéreteiknek legalább nyoma marad, ami szembesíthető az esetleges későbbi tettekkel.

5/Tétje van annak, kire szavazol. Nyilván, szerepet játszik döntésedben az értékrended. Az lenne a jó, ha ezzel egyenrangú kérdésként azt is mérlegelnéd, konkrétan ki mit tervez Velencével, és annak egyedi természeti kincsével, a tóval!

6/Tehát, ha itt élsz, és nem csak itt laksz: mérlegeld őket és igenis szavazz! Van tétje!

7/ A polgármester-jelöltek után Velence volt és jelenlegi polgármestereit tervezem interjúvolni. Hátha hasznosat, megfontolandót mondanak ők is a jövő szempontából!

Kapcsolódó bejegyzések

–Kié itt a tér? I. rész

–Kié itt a tér II. rész: Az agrárkorszak (-1930)

–Kié itt a tér III: 1930-89 között

Irodalom

• A Velencei-tó rekreációja (Vízgazdálkodási Intézet, 1984.)
• A megfiatalodott Velencei-tó (Vízügyi Dokumentációs Szolgáltató 2000)
• A Velencei-tavi üdülőtáj általános rendezési terve, városépítési koncepció (1974.)
• Saját, korábbi munkák
• ADT Plusz
• Hungaricana
• Fentrol.hu légifotók 1971-82 között
• földhivatali tulajdoni lapok,
• jogkodex.hu
• magyarnemzet.hu
• velence.hu képviselőtestületi jegyzőkönyvei

Lábjegyzetek:

[1] E szerint első lépésben víz alatti agyaggátakkal körbeölelt területekre szivattyúzták az iszapot. Ezeket a gátakat ideiglenesen kőszórással stabilizálták. A már viszonylag stabilan kialakult szárazulatok szélén aztán részben előregyártott betonelemekből, részben terméskőből parti védműveket hoztak létre. Ezek természetesen nem épülhettek meg (jogi szempontból sem) ötletszerűen. Önálló helyrajzi számokat kaptak ezek a területek és a védművekre hatósági  vízjogi engedély, használatbavételi  is kellett. (Ennek egyik előfeltétele volt a saját helyrajzi szám-önálló ingatlan létrehozása) Ennek tó felőli oldala az a  területhatár, melyet az agárdi vízmérce szerinti 160cm-es vízszintnél kezdődő szárazföld jelölt ki. Attól a szárazföld felé számolva 3 méter a védősáv szélessége úgy, ahogy az pl. a Juventus Hotel és a víz között aztán kialakult.

[2] Természetesen, attól, hogy én ilyet nem találtam, még lehet. A velencei képviselőtestület jegyzőkönyvei globálisan nem kereshetők, a végigolvasás pedig jelentős esély a hibára.

[3] F.M. Közgyűlése 390/2007. (IX.27.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonában lévı 4512/8 hrsz-ú partvédelmi mű bérbeadásáról… 2007-ben egy évre bérbeadták a területet. A 4512/8-as területet a tulajdoni lapja szerint jelenleg a magyar állam birtokolja, és 2018-tól a KÖZÉP-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG vagyonkezelésében van.

[4] Ismét a nélkül, hogy jogalapot adott volna a lekerítéshez.

[5] Jó eséllyel, de nem biztosan az történt, hogy a partvédőmű megépítése ellenére azt sem a térképen, sem az ingatlannyilvántartásban nem tüntették fel. Innentől kezdve az eset legalábbis kétséges.

Kategóriák:1945-1989, 1989-től napjainkig, Adatok, Falusi épületek, Fotók, Fotók, képek, történetek, Gazdaság, képek, Légifotó, Térképek, történetek, Település-szerkezet, Uncategorized, Velence, Velence térkép, Velencei tó, XX. század