Kovács Mária Györgyi (a továbbiakban: KMGY) és Ludmann Ágota javításaival, kiegészítéseivel
A szellemi sznobéria, a több, fennmaradt tudás, az adott korszak (többé-kevésbé) fizetett historikusai, a képzőművészet gondoskodik arról, hogy a gazdagokról és otthonaikról emlékek maradjanak fent nálunk és másutt. Építészeti tervek, engedélyek, évszázados, olykor évezredes, szépen faragott kövek, volt, vélt, vagy kimódolt históriák épülnek be a kastélyokba.
Gazdagabb helyeken, amilyen a mienk is, akár 8-10 ilyen épület van. „Károly Jánosok” írják meg mindenfelé, hogy ezek építtetői oh’ miféle nagyszerűek voltak, fotók örökítik meg a valamikori káprázatot.
Egyetlen, jelentős bökkenő van mindezzel: azt hihetjük, ez volt a múlt! Mert ma ez látszik!
***
Az a szerencse ért a hetekben, hogy Miklós barátom és új ismerőseim (Nagy György) kapcsolatot teremtettek számomra a minden bizonnyal utolsó velencei halásszal. Él még! Az Ő történetét a következő bejegyzésben írom meg, és tervben van, hogy filmen is bemutatja, hogyan készül az általam valaha látott legegyszerűbb, a halász mindennapjaihoz leginkább igazodó, szerény (!) velencei halászlé. Mert van (VOLT) velencei halászlé! Hogy a gourmand-k fintorognak-e majd rajta, részletkérdés. Kedves Olvasó, meg fogsz hökkenni!
A beszélgetés menetében mellékszálként egy régi izgalmam vetődött fel, a „Hétkéményesé”. Ez a bejegyzés erről szól.
Kovács Mária Györgyi kiegészítései (édesanyja) Lovasi Magdolna Andrea (Kovács Józsefné) visszaemlékezései alapján készületek. Ő 1957-ben, 6 évesen, a születi halál után került Velencére Szűts Zsófiához, mint távoli rokon, és 1975–ig lakott a Szűts kisasszony házában. Először, mint nevelt lánya, majd 1971 és 1975 között, Zsófi néni halálát követően bérlőként, aki az örökösöknek fizetett bérleti díjat.
***
Velence, meg a valamikori terménytermelő Fejér (vár)megye emberi szerkezete nagyjából 2% gazdagból, 10-15 % jómódú, nemes-féléből és gazdagparasztból, és kb 80% szegény és még szegényebb emberből állt. A népesség kb 70 %-a volt teljesen vagyontalan, akik valahol, valamiből éltek. Köztük a szegényebb halászok.
Az 1884-es kataszteri térkép adatai nagyon világosan megmutatják, hogy a távolabbi múlt Velencéjének igazán jellemző életéről gyakorlatilag igencsak keveset tudunk. Vannak adónyilvántartások, azokban nevek, számosak, akik nem adóztak, mert nem volt mi után. Vannak nevek, a többségé, akiknek nincsenek telkei. Nincsenek iratok!
Velük állítható szembe a városi könyvtár falán lévő képen név szerint is azonosítható vidám nemesi vadásztársaság, a vagyonosok, akik megörökítéséért a valamikori Meszleny Benedek kisebb vagyont fizethetett.
A kettő között egy viszonylag szűk kisnemesi, szerény polgári, paraszti réteg volt, mint írtam.
Ez a társadalomszerkezet a Dunántúl majorsági gazdálkodási rendszerének öröksége.
A Hétkéményes története egy kaland! Látogatás a Láthatatlanok Földjén!
Személyes ügynek tartom. Annamajorban, korai gyermekkoromban eleinte egy ennél sokkal kellemesebb valahavolt cselédlakásban éltünk szüleimmel, a valamikor Dreher birtokon. Néha, álmomban eszembe jut. Akkor borzongok.
***
Tehát: Hétkéményes
A keletkezése: homályos! Nem tudni, pontosan mikor épülhetett a Hétkéményes. 1927-ben, az ismereteim szerint elsőként Velencéről készült légifotó már megörökítette.
Persze, próbáltam én más előzményeket is!
A Harmadik Katonai Felmérés (1869-1887) meg az 1941-es katonai felmérés anyagait, de figyelemre méltó nem akadt egyikben sem.
Az komolyan vehető, hogy a Hétkéményes 1927-ben már állt.
“Eredetileg 3 fő részre tagolódott cselédlakások és istállók voltak benne.
A Tóbíró-köz felé eső első felében a Szűts-család cselédei laktak 3-4 lakásban; majd istállóként szolgáló két helyiség (tehén és lóistálló) következett. Az épület legvégén a fedeztetésre szolgáló méneknek volt egy istállójuk (méntelepként is emlegették); illetve a mének istállója és a lóistálló között volt egy kis lakás, ami a méntelep vezetőjének a hajléka volt. A méntelep kifejezés csak néhány lovat jelentett az 1950-es években, oda hozták fedeztetni a falusiak a kancákat; A méntelep az 1950 es évek végén biztosan megvolt a házrészhez tartozó füves területtel, amely a tóig nyúlt le.”-(KMGY)
Az utcakép szempontjából 1974-ig, a valamikori Tóbíró köz feltöltéséig, ezzel a szárazulat vagy 150-200 méterrel a tó magva felé való kitolásáig az volt a jellemzője, hogy az utcatorkolatban Csik Mihály bádogos háza állt.
Aztán jött a Szűts kisasszony háza másodiknak. Aztán ismét az Ő háza, harmadiknak.
” A kisházban 1952- től haláláig a nővére lakott, Lídia, férjezett nevén ifj Varjas Gézáné.
(Komment: A „Másik Szűcsök” kifejezés pontosabban Szűcs Eszti néni, aki valóban kiadta a házának a hátsó részét a Radóéknak. Szűcs Káró bácsiék a tóhoz legközelebb: így „cs”-vel, mert nem rokonok.)” (KMGY)
Aztán a Hétkéményes, szintén Szűts-tulajdon.
Ez az állapot a szikes Velencei-tó utolsó hónapjait tükrözi. Mint a további képeken látható, 1969 és 1979 között, (valójában 1974. körül) ez az egész gyökeresen megváltozott. A Tóbíró köz teljes alja, vele a házak eltűntek, lett helyette egy vadonatúj kikötő, óriási, iszappal feltöltött terület, szabadstrand, „holland házak” a valamikori vízterületen. “(Komment: 1975 augusztus végéig lakott édesanyám a Szűts-ház első felében, és azt csak a Szűts Zsófia örökségére vonatkozó hagyatéki tárgyalást követően 1976-ban bontották le.”(KGY)
A Hétkéményes esetében 30-35 m hosszú, kb. 4 m széles, nádtetejű épületben tessék gondolkodni, melynek tó felőli részén tisztázatlan méretű kis kertek álltak. Ezekben baromfit, disznót nevelhetett az ott lakó. A tó átlagos vízszintje esetén az épület a tó akkori partjától kb. 70 méterre állt.
“A tó felé eső északi oldalon voltak a bejáratok, akárcsak Zsófi néni háza. Zsófi néni háza a tó felé nézett, és háttal volt a Fő utcára közvetlenül épült házaknak (Csík Miska bácsi, Soósék…); ugyanígy állt a Hétkéményes vele párhuzamosan: a ház háta Zsófi néni udvarára nézett, az ajtók és az elkerített kis udvarok a tó felé. Így a Hétkéményest Szűcs Eszti néni háza előtt lévő kis utcából lehetett megközelíteni, és nem Zsófi néni udvarából”(KMGY)
A képen vályogépület látszik, nagyjából az akkori átlagos tó-vízszint felett 2 méterrel. A legszegényebbek vályogépületei nem rendelkeztek kő alapzattal, azaz nedves időkben a vályog a földből akadálymentesen felszívta a vizet. Ez nyirkos-dohos-penészes falakat eredményezett az év nagy részében.
Oláh Géza bácsi a maga hajlékát 3*3 méteres, egyetlen szobaként írta le, Szekrényes Valéria, aki szomszédként (egyedül) Jegesék hozzájuk legközelebb eső, legszélső otthonában járt, úgy emlékszik, hogy a kb. ugyanekkora szoba mellett volt még egy konyha-előszoba is, kb. 1,5*3 méterrel úgy, hogy a sparhelt épp, hogy elfért. Egyelőre nem tudom pontosan megítélni, hogy a lakók 4,5*3 méteren, vagy 3*3 méteren, azaz 13,5 négyzetméteren, olykor 9-en élték-halták az életüket.
“Édesanyám szerint is Vali néni leírásához hasonló volt a ház: a konyhába lehetett belépni, ott a sparhelt, és ehhez tartozott a 3×3 m es szoba; a 4-5×3 m valósabbnak tűnik.”(KMGY)
A „Hétkéményes” elnevezés onnan van, hogy egy-egy menedékhez egy-egy kémény tartozott. Hogy milyen műszaki állapotban volt mindez, arról Szekrényesi Valéria képe elég pontosan eligazít.
Hogy hányan éltek a 9-13 négyzetméteres menedékekben? Egyes hajlékokban 7-9-en is, másokban, a ritka gyermektelenekében ketten. A jellemző inkább a nagycsalád volt. Az épületbe talán az ötvenes években vezették be a villanyt, folyóvíz, gáz nem volt.
“A Hétkéményes elnevezés csak az 1960-as években vált ismertté, amikorra valóban 7 kéménye lett;
az 1950 es évek végén csak 4 család lakott benne – az első felében, ahol korábban a cselédlakások voltak:
A Tóbíró köztől nézve:Jeges István (Pipi), aki a nádüzemben dolgozott, nádat vágott és felesége Julia (Juliska néni), sok gyerekkel,
Puttya (István), Cunci (Juliska), Öcsi (József), Kari (Károly), Laci, Gyuri;
ők a fiatalabbik István (Puttya) megnősülését követően kis előtetőt és kiegészítő szobát is fabrikáltak az épület utcafrontjára, hogy elférjenek.
Wéber és a felesége Wéberné; a Hurguly név asszony előző házasságból való férjezett neve,és ebből az előző házasságból száramazott gyermek, Hurguly Erzsébet (Erzsi) lakott velük
Wéberné a Pipiné (Juliska néni) testvérek voltak
- Oláh Géza bácsiék,
- Szendrei Ferenc (Szöszi), akinek 4 gyereke volt, idősebbik leány az az Erzsi, aki1975-ben (jogtalanul) beköltözött a Szűts ház utcafrontjára
- A méntelep vezetője, Koller György (Gyuri) élt az istállók utáni lakásban. Ő később megnősült 2 gyermekével és a feleségével (Ilonnal) laktak ott egészen addig, amíg a méntelep az 1960 as közepe felé (?) megszűnt
Valamikor az 1960-as évek első feléig a középső részek mint tehén és lóistállók voltak használtosak, amikor is jóléti céllal lakások lettek ezekből kialakítva.
A történetre Lovasi Magdolna Andrea, aki ekkor 11-13 éves lehetett, így emlékezik vissza:
„Egyszercsak jött a Mohácsi Laci bácsi, a tanácstól, aki gyámügyes is volt, és azt kérdezte Zsófi nénitől:
– Mi van az istállóban, Zsófi néni?
– Hát a Zsömle, a tehén – válaszolta az ekkor már 70 év feletti idős asszony
-Tudunk-e másik helyet a Zsömlének…?
Így lett 3 nap alatt a tehénistállóból lakás a másik Jeges családnak (Szűrőéknek), aki a halász szövetkezetben dolgozott
De a lóistállóban sem maradt sokáig a Bandi, mert egyszercsak, amikor jöttem haza az iskolából, látom, hogy ki volt pakolva a sok bútor és holmi az utca elejére, szemben Nagy Káró bácsiék és Zsófi néni házával, a füves háromszögben. A Purgerék, Dinnyésről. Ők költöztek be aztán a kimeszelt lóistállóba.
Urfi, Vaszil (Hajdemák) – erre nem emlékszem.”
Így lett végül hét kéménye az épületnek, melyben az 1960 as évek közepén 7 család lakott.” (KMGY)
Itt élő családok vezetéknevei Oláh Géza és Szekrényesi Valéria emlékeiben a 60-70-es évekből: Jeges, Wéber/Kurguly, Szendrei, Oláh, Purger(l?), Urfi, Vaszil (Hajdemák).
Szekrényesi Valéria kiemeli, és a saját gyermekkori emlékem is ez, hogy az itt nevelt gyerekek ruházata tiszta volt, ha szegényes is. Mai ismereteim szerint ez óriási erőfeszítés lehetett az anyáktól.
Megesett a nélkülözés. Valéria emlékeiben megjelenik a tejeskannában ételadományt szállító gyerekek képe tőlük. Több, valamikor itt élő „gyereket”, koromra beérő nagymamát környékeztem meg, hogy meséljen a Hétkéményesben töltött évekről. Egyszer sem sikerült! Géza bácsi az első, aki ezt-azt mondott. Bízom benne, a közeljövőben további támpontot ad.
A ház tulajdonosa 1976-ig a Szűts család volt, és azok rokonai,(1976. szeptemberében hirdették meg a berendezési tárgyakat. KMGY.) Az utolsó tulajdonos Szűts Zsófia (1890-1971.) lehetett, akit aztán az ötvenes években a levéltári információk szerint kulákká nyilvánítottak, mindenesetre erre utaló helyi kezdeményezést tettek.
“Több darab földön gazdálkodott Zsófi néni, nem kobozták el a teljes vagyonát, az bizonyos, a volt cselédházról lásd a fentieket, illetve ő maga lépett be a tsz-be; illetve a halála után örökösöké lett a megmaradt vagyon, akik aztán eladták.(KMGY)”
Szűts Zsófia örökösei, a velem közvetlen kapcsolatot tartó Kovács Mária Györgyi megírják mindezt egy külön bejegyzésben. Ettől is gazdagabbak lehetünk!
Oláh Géza bácsi már az ez utáni korszakot ismeri, talán 1960-tól-tól, akihez viszont már kevés köze lehetett. A Hétkéményes addigra már alighanem valamilyen köztulajdon (!) lett. A dohos zug azért még maradt még egy ideig, ahol halászként élhetett.
Az épületnek a tó rekonstrukciója vetett véget a 70-es években. Első körben az épület tőszomszédságáig iszappal töltötték fel a Tóbíró-köz öblét. Új kikötőt alakítottak ki 1979-re. Aztán a valamikori KNEB (Központi Népi Ellenőrzési Bizottság, nagyjából a mai Állami Számvevőszék elődje) oktatási és nyaralóközpontját húzták fel, ennek telkéért számolták fel többek között a Hétkéményest is.
A Hétkéményes valamikori lakói szétszóródtak, és csak gondolhatom, méltóbb környezetbe jutottak ezután.
“Igen, jó részük tanácsi lakást kapott, pl. a Jegesék, azokban a lakásokban éltek, ami mellett felballagtunk egykor, amikor az „új”, Vörösmarty Általános Iskolához mentünk a buszról, a Viola úton balra az emeletes kocka házak.”(KMGY)
Kapcsolódó bejegyzések:
1927: Velence (eddig előkerült) legrégebbi légifotói II. rész
1784-1953: Velence településszerkezetének változása a korabeli térképek alapján
Források:
- Beszélgetés Oláh Gézával, az utolsó velencei halásszal (előkészületben)
- Beszélgetés Szekrényesi Valériával
- Beszélgetés Nagy Károllyal
- Kovács Mária Györgyi alapos korrekciói
- Magyarország Harmadik Katonai Felmérése (Arcanum)
- Magyarország 1941-es katonai felmérése (Arcanum)
- Magyarország (benne a tó) 1927-es légifotó gyűjteménye (Hadtörténeti Múzeum Térképtára)
- Fentrol.hu 1969-es és 1979-es légifotói a tóról
Kategóriák:Uncategorized
Velenceblog 
Tisztelt szerkesztő Úr ! Sajnálattal látom, hogy az előbbi hozzászólásomra nem a korrekt helyesbités volt a válasza, hanem törölte azt. ezért megismétlem az előzőekben irtakat. az apósomról, aki a világ legtisztességesebb embere volt, olyan hazug állítást jelentetett meg, hogy nyilas pártvezér volt.ezt a nagyon súlyos állitást ellenőriznie kellett volna, akár a még élő fiát megkérdezni. Mivel ez az állitás hazug, azonnali helyesbitést kérek, amennyiben ez nem történik meg, jogi útra terelem a problémát. Továbbá érdekelne, hogy Ön milyen viharos éltet vizionál apósomról, aminek a megirásához bátorságot kell gyűjtenie.Felháborit, hogy a tárgyi hibáktól hemzsegő irásában, aposom neve egyáltalán felmerült, ezért kifejezetten megtiltom, hogy a későbbiekben akár apósomrol, akár a családomról bármilyen témában megnyilatkozzon.Várom a helyesbitését, és egy szerény elnézést
Tisztelt Asszonyom!
Külföldön tartózkodom, csak a szállodában van adatkommunikációra módom. Jövő szerdán érek haza. Mivel a levéltári anyagokat innen nem érem el, ezért egyelőre felfüggesztem a bejegyzés láthatóságát. Hazaértem után ellenőrzöm a leírtakat. Ha az állításom dokumentáltan bizonyítható, a cikket ismét közlöm. Ha nem, a blogban megkövetem az emlékét.
Üdvözli: Fehér Árpád
Kedves Árpád,
örömmel vettem a cikket, és sajnálom, hogy nem kérdezett meg engem és édesanyámat a Hétkéményesről akkor, amikor az itt megjelentetett képet is küldtem Önnek. Akkor jeleztem, hogy édesanyám Szűts Zsófia nevelt lánya volt – mind a mai napig kitűnő memóriával. A cikk sajnos számos pontatlanságot tartalmaz, több feltevés helyett tényeket tudok mondani.
Kérem a cikkben legalább a nevet javítsa ki: Szűts Zsófia a helyes, ahogy az a képen is látszik.
Engedje meg nekem, hogy emailben elküldjem Önnek édesanyám lejegyzetelt emlékeit a hétkéményesről, illetve szeretném, ha a jövőben megjelentetné rövid összefoglalásomat Szűts Zsófiáról és a vele rokonságban álló Varjas család Velencén élő tagjairól.
Köszönettel
Kovács Mária Györgyi
Nagyon köszönöm, Györgyi! Várom az írásokat és szívesen publikálnám a bejegyzését is.Bevallom, levélváltásunk idején fel sem merült ez a szál az életemben. Örülök, hogy most igen, jó, hogy hozzáteszi a saját tudását, hisz ezért is van ez a blog. Arra kérem, írjon pár publikálható sort Magáról és küldjön egy fotót is, hogy a többi szerző mellé Önt is felvehessem a blog menüjében!
Kedves Árpi!
Egy kis korrekció: A Hétkéményes egykori lakói jelenleg a Wenckheim-kastély melletti teniszpályánál található emeletes házban élnek. Radóék is közismertek, Ica néni és László is tudnának talán mesélni!