Velence a II. világháborúban 7.rész: A harcok 1944. december 23-1945. február 2. közötti szakasza

1944. karácsonyán befejeződött a harc egy szakasza. Többszörösen is befejeződött. Katonailag azzal, hogy térségünkben tönkreverték a nagyobb, önálló harcra még képes magyar alakulatokat, amelyek innentől még inkább alárendelődtek a német hadseregnek. A többé-kevésbé stabil, áttekinthető, hagyományos hadi helyzeteknek is vége lett. Forrongó-hullámzó kaotikus harcmodor következett, amiben a kisebb településeken jobbára átvonult a harc, gyorsan és hatásosan pusztító harceszközökkel.

Helytörténetileg azért, mert-ahogy Babucs Zoltán történész a minap levelében fogalmazott : „Fotók sajnos, nincsenek, azokban a harcokban nem volt idő a pózolásra…”. A közvetlen résztvevőknek nem volt módjuk naplót írni, legfeljebb hetente egyszer, amire aztán a gyötrelmes napokból emlékeztek. Jól mutatja ezt a Babucs Zoltán által rendelkezésemre bocsátott gyűjtés egy részlete, melyet egyik könyve előkészítéséhez végzett:

A még megmaradt 3 harckocsi személyzete állandó riadókészültségben volt. A gyalogsági egység parancsnoka, ahová tartoztunk, sokszor olyan lehetetlen parancsokat adott, amelyeket gyalogságnak, vagy tüzérségnek kellett volna megoldania.

Dél körül kaptuk a parancsot, hogy az országut tuloldalán egyedül álló tanyát, ahová az éjjel befészkelte magát az ellenség, foglaljuk vissza harckocsinkkal.

Lefordultunk az országutra, de párszáz méter után a kocsiparancsnok közölte: vegyem át a parancsnokságot, hajtsam végre a támadást, ő visszamegy jelentést tenni. Négyen maradtunk. Igy nemcsak a lövegirányzás és a rádió, de a tájékozódás és a parancsnoki teendők is rám hárultak. Amint felkanyarodtunk a tanya közelébe, záporoztak már a lövedékek a páncélon, s aggódva észleltem, hogy páncéltörő nehézpuskájuk is van, bár ez a mi páncélzatunkat csak megfelelő becsapódási szög esetén ütheti át. A következő percben aggodalmam ijedtséggé vált, mert a kocsi megállt parancs nélkül. A harckocsivezető homloka előtti, lehajtható páncéllemez részét eltalálták, s a becsapódó szilánkok a vezető mindkét kezefejét roncsolták. A toronygéppuskából rövid sorozatokkal, meg a löveg repeszgránátjaival

Legalább annyi időt kivántam nyerni, míg a vezető helyet cserél a mellette ülő homlok-géppuskással, Bolla Pistával, aki a mentődobozból valami kötszert dob oda neki. A tanya 60-80 méterre volt balra előre. Végre tovább tudott indulni a kocsi az uj szükségvezetővel. Husz méterre lehettünk, mikor a lövegünk töve olyan páncélgránát-találatot kapott, hogy a gömbcsukló megszorult, a löveget mozditani nem lehetett. Csak a torony mozgatásával tudtam a löveget a ház felé forgatni, de ilyenkor a toronygéppuska rossz irányba lőtt. Már a tanya sarkánál voltunk, mikor beszorult a toronygéppuska adogatókamrájába egy töltény. „A hiba elháritása minimum 6-8 perc!” – szentségelt a géppuskás.

Az orditozás, káromkodás közben nagyot billent a harckocsi, mert a gyakorlatlan vezető párhuzamosan hajtott rá az udvaron ásott lövészárokra, a baloldali lánctalp belecsuszott. A kocsi a fenéklemezen felfeküdt a lövészárok peremére. Hiába forogtak a lánctalpak, a tank nem mozdult. A ház ablakai előtt 8-10 méterre süllyedtünk el, a házból záporoztak a lövedékek, míg végül a motor is leállt, lefulladt, nem indult.

Parancsot adtam, hogy a meglévő egyetlen homlok-géppuskával pásztázza a vezető /szakmája szerint géppuskás/ a ház oldalát. Elforditottuk a tornyot ugy, hogy a jobboldali toronyajtó a házzal ellentétes irányba kerüljön, s a toronygéppuskással együtt csukafejessel kiugrottunk. A kocsi által takart közeli téglafal tövében feküdt egy korhadó ólajtó, amit előzőleg már a periszkópon megfigyeltem.

Odakusztunk, hasoncsuszva odaráncigáltuk a besüllyedt lánctalp elé, s visszabujtunk a toronyba.

Ha be tudnánk a motort inditani, és ha a lánctalp belekapna az ólajtóba, azonkivül ha addig a ruszkik nem rohamoznának, kimászhatnánk!

Az öninditó meg se nyekkent. Az utolsó géppuska-heveder 25-30 töltényéből egyes lövéseket adtunk le, s ketten eszeveszetten dobáltuk szét a kocsi fenekén összegyült löveg- és gépfegyver-töltényhüvelyeket, hogy hozzáférjünk a fenéklemez alján lévő vész-öninditóhoz.

Higyjék el, most is borsódzik a hátam, mikor rágondolok: mit éreztem, mikor megfogtam végre a vész-öninditó karját. Első rántásra beindult a motor. „Kuszósebesség!” orditottam eszelősen, aztán éreztük, hogy megmozdul a harckocsi, s lassan emelkedik ki az árokból.

Visszatérve jelentettem a gyalogos parancsnoknak: „alezredes úr, alázatosan jelentem, a parancsot megkiséreltük végrehajtani, a tanya az ellenség kezén maradt, egy sebesültünk van.” Másnap éjjel a mi harcálláspontunk is elesett. A kastélyt az oroszok elfoglalták.

Megjegyzés: Feltehető, de messze nem biztos, hogy a megemlékező 1944. december 22-24. között járt  Velencén. Elméletileg más dátumok is szóba jöhetnek, februárban és márciusban.-FÁ)

Más megoldás nem lévén történészek anyagaival dolgozom. Ebből a legfontosabb Veress D Csaba (kiváló) könyve a Magyarország Hadikrónikája (1944-1945.). Elvileg szóba jöhetne Dálnoki Veres Lajosé is, vagy a Magyarország hadtörténete (II) kötet, ezek azonban Veress D könyvéhez képest -a koruk információs helyzetéből fakadóan- egyoldalú vagy (részben) avult információkat tartalmaznak.

Az eseményeket a korábbiakhoz hasonlóan kronologikus sorrendben jegyzem. A harcoló alakulatok pontos(abb) megnevezését ritkán írom ki, mivel az jelentősen növelné a bejegyzés terjedelmét, és helytörténeti szempontból kevés a jelentősége.

A szakaszolás nem önkényes. Azért 1945. február 2-át választottam a bejegyzés végének, mert Kápolnásnyéket akkor foglalták el (tartósabban) a szovjet alakulatok, ekkor szűntek meg egy időre a közvetlen harccselekmények a két faluban. Sajnos, még mindig nem végleg!

***

1944. december 23:

A szovjet 49. gárda-lövészhadosztály és a 32.gépesített dandár heves harcai a német 8.páncélos hadosztály két zászlóaljával és 30 páncélosával a Vértesacsa-Tabajd-vonalon. A szovjet főerők befejezték Székesfehérvár elfoglalását. A Székesfehérvár-Zámoly-Fornapuszta-Csákvár- Vértesboglár-Szár vonalon, a Margit Állás második védövében a III. német páncélos hadtest és más alakulatok megállították az előrenyomulást.

1944 dec vége

1.kép: A Velencére vonatkozó hadi körülmények 1944. végén (forrás: Fejér Megyei Történeti Évkönyv IV.)

Hullámzó vonalú harc alakult ki. Rendkívül zavaros helyzet volt a Velencei tó északi körzetében. Az előző napon megkerült és bekerített magyar és német erőket a szovet alakulatok Pákozd térségében támadták meg. A Sukoró térségében harcoló Matuskovics harccsoport megadta magát. A II/1. német harckocsiosztály és a 2. magyar huszárezred maradékai Nadap körzetében harcoltak tovább, majd közelharcban Lovasberény felé törtek ki.

Estére az 1. magyar huszárhadosztály 2.3. ezredének maradéka (a korábbi bejegyzésben hivatkozott Tomka és mások) Csákvár körzetébe vonult vissza. Az 1. magyar tűzérhadosztály és az 55. magyar légvédelmi tűzérosztály, valamint más német erők védték a hegyi átjárókat. A Velencei tó és a Vértes térségében kialakult a patthelyzet. A harc vonala Velencétől pár kilóméterre északra, majd még tovább tolódott, és a Vértesben hullámzott hónapokig.

Polgári áldozatok száma: 3. Róluk külön bejegyzésben emlékezek meg!

1944. december 24:

A szovjet erők áttörik a Budapesti védővonalat. Elkezdődik Budapest teljes körbezárása. A harcok térségünkben Csákvár-Csákberény között folytak.

Polgári áldozatok száma: 1.

 

1944. december 25:

Térségünkben a harcok vonala Zámoly-Borbálapuszta-Oroszlány. A harcok vonala egyelőre eltávolodott Velencétől.

 

1944. december 26 – 1945. január 17:

A harcok a Vértesben folytak. A Konrad I-II. hadműveletek a Velencei tó térségét nem érték el. A Budapestet felmenteni próbáló német-magyar stb. alakulatok legközelebb Zámolyig jutottak. Velence e közben pihenőhely volt a frontvonal katonáinak. Január 14-től felkészülés folyt a Konrad III. hadműveletre, mely ismét alapvetően felforgatta Velence és környezete életét. Az előkészületeket a szovjetek felismerték és ellenlépéseket tettek.

Polgári áldozatok száma Velencén : 3 fő

1945. január 18:

Konrad III. hadművelet (1945. I.18-26.) A Csákberény-Esztergom védelmi vonalat szovjet erők szállták meg. Sokrétegű, műszakilag jól támogatott védelmi zónát alakítottak ki.

 

Konrad III

2. kép: A „Konrad III” (1945. január 18-27.) hadművelet térképvázlaton (forrás: Fejér Megyei Történeti Évkönyv IV.)

 

1945. január 20:

A harcok egy jellemző, Velencét érintő napja. Német harckocsizó és más gépesített alakulatok intéztek támadást Seregélyes-Pusztaszabolcs-Tükröspuszta-Nádormajor térségében. Délelőtt Dinnyés felől közelítették a Velencei tó déli részét. Agárd-Gárdony vonalában törtek előre, és délután értek Kisvelencéig (ma: Újtelep-Velencefürdő), ahonnan Iváncsa felé mentek tovább, és építettek ki ideiglenes védőállásokat. A német alakulatok bekerítették a Székesfehérvárt védő szovjeteket. A németek Dinnyésen hídfőt alakítottak ki.

 

Mindkét oldalon jelentős veszteségeket szenvedtek. Biztosan jelentős volt a civil áldozat is. Egy nap alatt kb 40 km-t mozgott a front, és nem maradt stabil a következő napokban sem!

 

1945. január 21:

Áttekintehetlen, zavaros harcok. A német csapatok egy része visszavonult, más része ismét elérte Pusztaszabolcs-Tükröspuszta térségét és tovább Sinatelep felé. E közben több német harckocsiosztály nyomult ismét át Gárdony-Kisvelencén. A köztük lévő szinkronhiány miatt az előbbi egységet felmorzsolták. Óriási nehézségeket okozott a nehézfegyverzet eltűnése a sárban.

 

Reggel 10 órakor Kisvelencén heves harc bontakozott ki a Kápolnásnyék -Baracska felé tartó németek és a Velencét tartó szovjetek között. A szovjeteket Kápolnásnyék NY szélére szorították be, ahol kölcsönösen jelentős veszteségeket szenvedtek. A német erők Kápolnásnyék jelentős részét elfoglalták. A szovjetek a falu északi részét tudták megtartani. Az esti órákban a szovjet vezetés jelentős erejű új csapatokat vezényelt Kápolnásnyék-Iváncsa térségébe. Óriási volt a technikai veszteség. A német jelentések pl. a szovjet oldalon 207 önjáró löveg, 229 tábori löveg, 37 légvédelmi ágyu, 310 géppuska, 868 gépjármű, 1175 hadifogoly és más erők veszteségéről adtak jelentést. A németek saját veszteségeikről hallgattak.

 

A német erők betörtek Székesfehérvárra, a város nyugati része az övék volt már.

 

Polgári áldozatok száma Velencén: 1 fő.

 

1945. január 22:

 

Folytatódott a Konrad III. hadművelet kibontakozása. Hajnalban Mezőfalvát, Iváncsát, Sinatelepet támadták a különböző német gépesített alakulatok. A szovjet erők azonban beásták magukat és kitartottak. A Velencei tó déli részétől Baracskáig nyomult a 3. SS halálfejes páncéloshadosztály. Itt megakadtak a Velence-Adony vonalát mélységében védő szovjet alakulatokon. Összesen 27 német páncélos támadt Baracska felé, de megakadtak ők is. A németek kettő harckocsi, a szovjet oldal állítása szerint 13 német harckocsit és 6 löveget semmisített meg.

 

 

A nap végére ezen a vonalon 12 német harckocsi volt képes harcolni, tisztázatlan, hány sérült eszközt sikerült javításra megmenteni.

 

Velencére ennek a küzdelemben az “átjáróház” szerepe jutott. A németek fő célja Budapest elérése és felmentése volt, ezért erőiket nem vesztegették Velencére (sem). A szovjet alakulatok részben az Ófalu területén ásták be magukat, részben a falutól délre, a Gurjal-Hajdutanya – Gróftanya-térségében. Aznap ez utóbbinál voltak a legkomolyabb küzdelmek. Itt a németek több szovjet ellenlökést álltak. Csak itt 5 szovjet harckocsi veszett el. A német veszteség 9 harcképtelenné vált eszköz volt aznap.

 

Kápolnásnyéktől délre, a 122. magassági pontnál (a Vörösmarty háztól kb 1 km D-K-re) is heves harcok folytak. A harcok akkori menetére már különösen nagy hatással volt, hogy a németeknek nem volt elegendő élőereje. Itt ez úgy mutatkozott meg, hogy az előző nap nagy áron megszerzett Kápolnásnyék D-i részt csak gépesített erőkkel nem tudták tartósabban megtartani. A nagyobb erejű és élőerőkkel is ellátott szovjet egységek nemcsak kiszorították a német gépesített alakulatokat, hanem volt kinek beásnia magát! Nagyobb eséllyel tudták megtartani a megszerzett területet. Székesfehérváron elkeseredett küzdelem folyt az ott rekedt szovjet alakulatokkal. A szovjetek északi irányban délután vissza (ki)vonultak a városból.

 

Ney

3. kép: Dr. Ney Károly, a róla elnevezett SS-harccsoport parancsnoka 1945 januárjában Székesfehérvár környékén ( eredeti: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár az én példányom Számvéber Norbert MEK kéziratából)

 

 

Német jelentések szerint Székesfehérvár térségében 40 szovjet harckocsi semmisült meg és 800 katona esett fogságba. A németek saját veszteségeiket nem közölték. Veress D Csaba a nappal kapcsolatban megjegyezte, a magyar alakulatok a fogságba esett szovjetekkel “kíméletlenül” bánt, tekintettel azok polgári lakossággal szembeni korábbi magatartására. Shvoy Kálmánt idézi: “Sajnos, a halálfejes légió (Ney Károly alakulata és mások is) ezen viselkedése később (márc. 22. után) megbosszulta magát, s más ártatlanok szenvedték meg és fizettek érte az életükkel. A belvárosban majdnem minden téren, tömegesen lettek az oroszok eltemetve.” A visszafoglalt város keleti-északkeleti része lett a helyőrségként ott hagyott magyar és a szovjet erők közti senki földje az Öreghegy környékén. A Fiskális út volt a határvonal. A városban a szovjet tisztogatások után most nyilas tisztogatások folytak.

 

1945. január 23:

Harcok Hercegfalva-Dunapentele térségében. Kápolnásnyék-Adony térségében új német kísérlet folyt a szovjet védelmi vonal áttörésére. Ennek keretében elfoglalták Sinatelepet. A német főcsapásmérő erő Baracskától délre- Nagyhalompusztánál csoportosult.

 

Haderő-átcsoportosítás miatt a Kápolnásnyék térségében álló kb 18 harckocsiból álló német csoport kapta azt a feladatot, hogy támadja Baracskát. Ők Pettenden keresztül meg is közelítették, ám elakadtak a heves szovjet tűzérségi tűzben és visszavonultak.

 

A tapasztalatok alapján a német vezetők arra a következtetésre jutottak, hogy a Váli völgy felé nem tudnak áttörni. Azt a döntést hozták, hogy Kápolnásnyéken áttörve Bicske felől próbálják elérni Budapestet. A bevetni kívánt harckocsikat Börgöndnél feltöltötték és a már Kápolnásnyék – Baracska vonala alatt, Kápolnásnyéktől kissé keletre tartózkodó más alakulatokkal összevonva intéztek támadást Kápolnásnyék ellen. Kápolnásnyék-Velence között (!!!) 31 német páncélos harcolt a délelőtti órákban. A mögéjük Gárdony térségében gyülekeztetett német erőket heves szovjet légitámadás érte. Kápolnásnyék ellen 23-a este indult meg a támadás. A támadás átkaroló hadművelet volt.

 

A védőerő a szovjet 63. gárda-lovashadosztály volt. Keletről, Pettend felől a német 1/4. harckocsi-század és a 113/I.páncélgránátos zászlóalj támadta a védőket. Reteszállást foglaltak el a vasútállomás körzetében, a műút mindkét oldalán. Feladatuk a német főerők védelme volt egy esetleges szovjet páncélos ellencsapástól. Velencén-közvetlenül a tó keleti partvonalán a 37. német utászzászlóalj feladata a Velencére való betörés volt, és reteszállás elfoglalásával a főerők nyugati szárnyának biztosítása. (Próbáltam támpontot szerezni arról, hogy egy hadosztály mekkora létszámot takarhatott a szovjet haderőben 1944-ben. Ez kevesebb annál a 8-12 ezernél, mint a német hadseregben-békeidőben. Viszont biztosan több ezer ember. Ezeknek azonban csak kisebb része állomásozott Velence-Kápolnásnyéken. Összességében a legóvatosabb becslés esetén is 1-2.000, embert számítok ide, tagadhatatlanul önkényesen. Ez a létszám legalább 1-2 hétig volt itt, ami már önmagában, harcok nélkül is jelentős csapás lehetett a falura.) A szovjetek mindenesetre kitartottak.

 

Három tank

4. kép: Három a harcok műszaki főszereplői közül: A német Tigris, a szovjet T34, az amerikai (katonai támogatásként küldött) Sherman tank A háború végén Velence déli részén talán száz is volt belőlük kilőve, amíg vashulladékként el nem szállították

 

A németek megpróbálták Mány-Bicske irányából támogatni a Kápolnásnyéket támadókat és velük egyesülni. Ez azonban kudarcot vallott ugyanúgy, mint Kápolnásnyék elfoglalása.   A németek által elfoglalt Székesfehérvárt a szovjetek már másnap bombázták. A várost elfoglaló német páncélosok Kisfalud felé nyomultak tovább. Du. 14.00 körül a német csapatok Pátka térségéig jutottak, ahol viszont heves páncélelhárító tűzbe jutottak és megakadtak.

 

Polgári áldozatok száma Velencén: 2 fő.

1945. január 24:

Ezen a napon a (Konrad III-al kapcsolatos) harcok súlypontja Kápolnásnyékre és Sinatelepre esett.

 

Kápolnásnyéken reggel gyülekeztek az előző nap oda rendelt német alakulatok, egy német páncélgránátos zászlóalj, egy század légvédelmi ágyús, egy osztálynyi tűzér keleti oldalon és egy harccsoport harckocsizó a nyugati oldalon (Velence) Ismét megpróbálták átkarolni Kápolnásnyéket. A cél Pettend elfoglalása volt. További erők Kápolnásnyék déli oldalát támadták.

 

A Pettend ellen intézett támadás szervezettségi okokból és a szívós védelem miatt kifulladt. A támadó alakulatok veszteségei miatt a részvevő két századot össze kellett vonni. Éjjel a kifárasztó tűz tovább folyt a védők ellen. További erők Baracska felé indultak és elérték annak nyugati szélét. Harcok folytak aznap Baracska déli részén is. Baracska belterületén folyt a harc, de a szovjetek ismét kitartottak és meghiúsították a német átkelést a Váli vizen. A völgy keleti oldala szovjet kézen maradt, a Budapest felé vezető út tehát zárva.

 

1945. január 25:

 

Ezen a napon már látszott: nagy létszámú szovjet erősítés indult az Alföldről a Dunántúlra, s kelt át a dunaföldvári hídon. A szovjetek egy hét alatt 200 új harckocsival és sok zászlóaljnyi élőerővel pótolták veszteségeiket. A hírszerzés a Dunaföldvár-Simontornya vonalon szovjet oldaltámadástól tartott.

 

Ez ereje megosztására késztette a német oldalt. Egyrészt a Duna menti műutat igyekeztek biztosítani az oldaluk védelmében, másrészt az előrenyomulást Budapest felé. A Malontapuszta (Kelet, Pentele környéke)-Kápolnásnyék (Nyugat) közötti vonalon 2 SS páncéloshadosztály támadott. A keleti támadás ismét elakadt a Váli vögyben.

 

A “kápolnásnyéki” oldalon a német “Huppert” harccsoport éjjelre elfoglalta Pettendet és a védőket Pettend északi részére szorította vissza. Nagyon jelentős veszteséget szenvedett a német oldal. Az ilyesmiben felette visszafogott német fél 12 páncélos és 7 további lövészpáncélos elvesztéséről számolt be. A szovjetek-másfajta túlzásként a Velencei tó-Duna közötti szakaszon 40 páncélos kilövését jelentették. Az igazság a kettő között lehetett.

 

Éjjel a szovjet hadvezetés -felismerve a német áttörés szándékát- megerősítette a Duna-Velencei tó közötti vonalait. A német hadvezetés kudarca, hogy erről nem szerzett idejében tudomást. délután 15-kor azt az utasítást adták, hogy zúzzák szét a Velencei tó térségi szovjet erőket és törjenek át a Váli vizen Budapest felé, egyesülve a Budapestről kitörő erőkkel. Ennek megfelelően késő este erőket csoportosítottak át a támadáshoz Kajászó felé. Párhuzamosan ezzel más német egységek északról, Pázmánd felé igyekeztek áttörni a szovjet vonalat.

 

 

1945. január 26:

 

Kudarcot vallott a Velencei tó-Duna közötti szakasz áttörése annak Duna felé eső szakaszán. A németek ezért tovább koncentrálták fogyatkozó erejüket-a nyugati oldalon, hogy Kajászó-Pázmánd felé törjék át a szovjet védelmet.

 

Már 25-e este 18.30-kor illetve 23.00-kor elindult a támadás. Kápolnásnyék felől a német felderítőegységek a Velence- Nadapot védő szovjeteket megkísérelték kiverni állásaikból-sikertelenül.

 

Az u.n. “Eicke” harccsoport Baracska-É-K-Pettend K-felé tört előre. A “Kleffner” harccsoport 26-a hajnalban áttörte a szovjet védelmet a Váli völgyben. Elérte Kajászószentpétert. Harcok folytak Válon és Vereben. Még reggel elérték Pázmándot és ott komoly tűzharcba bonyolódva jelentős kárt tettek a szovjet erőkben és a faluban. Megközelítették Gyúrót.   16 óra után az egység parancsot kapott a visszavonulásra. A parancs oka a német felderítés információja, miszerint Gyúró-Tordas térségében jelentős szovjet erők fejezték be a felfejlődést. Ezzel a lépéssel befejeződött a Konrad III. hadművelet.

 

A Konrad I-III. hadműveletek rövid mérlege: A III. Német Birodalom stratégiai tartalékai bevetésével a németek még 2 hónapig meg tudták tartani a nagykanizsai olajmezőket. El tudták foglalni Székesfehérvárt, de nem tudták sem felmenteni, se támogatni a Budapesten ragadt erőket. A harc ezen része már modern “anyagháború” volt, nagy pusztítóerő és viszonylag kevés (német) katona bevetésével. Részben ez (a támogatáshiány) adta meg a kegyelemdöfést a hadműveleteknek. A pusztítás e módja egyben a harcok helyszínévé vált települések sorsára is rányomta bélyegét. A kevésszámú emlékező a jelentősebb pusztítást 1945. elejére tette. Bár a harc e szakasza stratégiailag befejeződött, Velence-és különösképpen Kápolnásnyék életében sajnos, messze nem, mert ezzel kezdődött el a “tisztogatás”.

 

1945. január 27:

 

A Konrad III. kifulladása egyben előre vetítette a szovjet ellentámadást is, ami 27-én el is kezdődött a Duna térségében. Szovjet repülők bombázták Baracskát és Pettendet. Harckocsitámadás indult Pettend ellen majd tovább, Pázmánd felé É-K-i irányból. Az intenzív, váltakozó terű harcokban a németek állításuk szerint aznap csak Pettendnél 58 páncélost lőttek ki. (Összességében állítólag 122-t, amiből a szovjetek is vállaltak 100 körüli veszteséget.) A szintén jelentős német veszteségekről nincs adat.

 

Rendkívül heves harc volt Vereben. Délutánra a németek kiürítették Verebet. Az észak felől visszavonuló németek összefüggő arcvonalat alakítottak ki Velence-D-K-Kápolnásnyék Észak-Pettend-Nyugat-Baracska-D-DNY szakaszon. A német páncélososztály maradványait Velencefürdő-Gárdonyba vonták vissza.

 

 

1945. január 28:

 

Haderőátcsoportosítás zajlott a német oldalon. Pusztaszabolcs irányába. Harcálláspontjuk Zichyújfalu volt. Szórványos harcok indultak meg Kápolnásnyéken, majd délelőtt 11-kor a Pettend-Kápolnásnyék-térségben megindult a heves tűzérségi előkészítés, majd páncélos és gyalogos támadás. A támadás eredményeképpen a németek visszavonultak a Kápolnásnyék Fő utca vonalára, mint új védelmi szakaszra.

 

Eickert 3. SS totenkopf alakulat

5. kép: Az Eicke alakulat katonái, járművükön az egység jelvényével. Kápolnásnyéken január végén-február első napjaiban őket és jelvényüket lehetett látni leggyakrabban a német oldalon

 

Szórványos harcok folytak Kisfalud vonalában. A németek Székesfehérvár védelmére készültek fel.

Velencén 1 polgári halálos áldozat

 

1945. január 29:

Tombolt a csata a Mezőföldön, tőlünk délre. Kápolnásnyéken heves harcok dúltak. A faluból a németeket először heves tűzérségi tűz mellett kiszorították, majd azok a Fő utcáig ismét előretörtek. Ismét -sokadszor- patthelyzet alakult ki.

Velencén 1 polgári halálos áldozat

 

1945. január 30:

A mezőföldi harcok folytatódása mellett Kápolnásnyéki belharcok folytak gyalogsági mellett páncélos erőkkel az aláaknásított faluban.

Velencén 2 halálos áldozat.

 

1945. január 31:

 

Délről egyre nagyobb erőkkel támadtak Székesfehérvár felé a szovjetek. A Mezőföldön február 2-ig állóharc alakult ki váltakozó területeken.Pákozd-Pátka vonalában megerősített szovjet alakulatok felvonulása zajlott. A szovjetek megközelítették Székesfehérvár északkeleti szélét.

 

1945. február 1:

 

Harc bontakozott ki Zámoly-Fornapuszta-Gánt-Csákberény vonalában. Kápolnásnyéken tűzérségi előkészítés a szovjet oldalon. Késő délután kivonták a német csapatokat, bekerítéstől tartva.

 

1945. február 2:

 

A nap elején a Mezőföldön viszonylagos harccsend volt. Később jelentős páncélos erőkkel Seregélyes térségében áttörtek a szovjet alakulatok.

Kápolnásnyéken az utolsó katonai alakulat a 3. SS páncélos utász zászlóalj 3. százada volt. Visszavonulás közben Dinnyésnél aláaknázták a hidakat és aláaknázták a Székesfehérvár felé vezető utakat.

A (németek által) elhagyott faluban (Kápolnásnyék) szovjet tisztogatás vette kezdetét.

 

Források:

–          Veress D Csaba: Magyarország hadikrónikája 1944-1945 II. kötet (Militaria, 2003.)

–          Magyarország hadtörténete II. (szerk Liptai Ervin, Zrinyi 1985.)

–          Babucs Zoltán, Maruzs Roland: Jász vitézek, rajta, előre, a Jászberényi Kerékpáros és Harckocsi Zászlóalj története (1921-1945.) (Puedlo Kiadó 2000.) (-ehhez a könyvhöz gyűjtötte a kb 8 oldalnyi, Velencei tóval kapcsolatos emléket is-FÁ)

–          Kupi László: Kápolnásnyék története (Kápolnásnyék, 2000.)
Fejér Megyei Történeti Évkönyv IV. (1970.)

–          Dálnoki Veres Lajos: Magyarország honvédelme a II. világháború előtt és alatt (1920-1945) (München, 1974.)

–          Schell Zoltán hagyatéka –részletek (Hadtörténeti Levéltár)



Kategóriák:1939-1945, Budapest, Csákvár, Gschwindt (Meszleny, Hauszmann stb) kastély, Gyúró, II. Világháború, Kápolnásnyék, Lovasberény, Margit állás, Pákozd, Pátka, Pázmánd, Sukoró, Székesfehérvár, Tükröspuszta, Velence, Velence a II. Világháború csatatere, Velencei tó, Vereb, XX. század, Zámoly

Címkék:, , , , , , ,

3 hozzászólás

  1. Arra szolgålt a nagyapám. Honnan lehetne utána nézni neveknek vagy evvel kapcsolatos dolgoknak?

    • Kedves Anda Attila! Blogomon a harc katonai áldozatai névsoraiban talál Velencére írt neveket (akik itt hunytak el). Javaslom, alaposan nézze át a hyperlinkekkel együtt! Időt spórolhat meg vele. Ugyanott hivatkozásokat talál a HM hivatalos hadisír-bizottságához. Ők a hivatalos csatorna. Ha esetleg tudja, hol szolgált a nagyapja, elvileg lehet még kutatni is. A dolog időigényes. Javaslom, ezzel vessen számot! Üdvözli: Fehér Árpád

      • AZ ÉN APÁM IS RÉSZT VETT A székesfehérvári harcokban a balatoni északi partján egészen fogságban eséséig ami letenyén történt és hadifogság 1949 akkor jött haza!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: